Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-08 / 19. szám
Független Budapest 5 1929. május 8. A Z AUTÓTAXI az az intézmény, amely így szemre a legártatlanabb dolognak látszik, de aki úgy jobban belenéz a pesti taxiba, olyan komplikált dolgokat lát ott meg, amelyek ezzel a nagy jámborsággal homlokegyenest szemben állnak. Kezdődik a dolog már akkor, amikor szétosztják a rendszámokat. Azaz dehogyis akkor: milyen szörnyű út az, amíg a dolog idáig kerül! Protekció, kilincselés, kényszertársulás, sajtókampány és mi minden van, amíg a taxirendszám megszületik, jobb nem is gondolni reá. Ezekről eleget olvasott és írt mindenki és szerencsére most nem is aktuálisak. Az autótaxinak egy másik dolga izgatja ezen a héten a kedélyeket, a tarifaemelés, illik tehát, hogy ezzel foglalkozzunk és megmagyarázzuk az olvasónak, hogyan kell fizetnie ezentúl a tarifát. Eddig úgy volt, hogy aki autótaxiba ült, elővette a logaritmus táblát és a Mocnik-Klamarik-Wagner Algebrát és rövid néhány negyedóra alatt kiszámította, hogy mennyit kell fizetnie, hogy húsz százalékkal leszállíthassa a taxióra által mutatott pengők és fillérek összegét. A külföldi, az szerencsésebb volt, annak nem kellett számolnia, nem tudott a 20 százalékról, tehát fizetett és nem számolt. Most máskép lesz. A dolog egyszerűbbé vált. Az ember megnézi az órát: 70 fillért mutat, de ez csak látszat, mert a 70 csak 65-öt jelent. Egyébként marad minden a régiben ... Bocsánat: itt, ebben a pillanatban torkunkon akad a plajbász. Egy gondolat, egy probléma merül fel ezen a helyen, mint annak idején Vénus a habok közül, egy kész, kifejtett, teljes probléma, amely... amely... most már tudjuk, mért lett olcsóbb a Lipótmezei taxi: azért mert ezentúl minden taxiút a Lipótmezőre vezet. Marad minden a régiben. De mit jelent ez? Az, hogy ezentúl 5 fillérrel kevesebbet fizetünk-e, mint amennyit az óra mutat? 70 helyett 65-öt és ehhez kell adnunk az ugrás közben jelentkező összegeket? Ez jó lenne, nagyon jó, egyenesen gyönyörű lenne, de sajnos, itt a magasabb probléma: le kell-e vonni az ugrás közben jelentkező számok összegéből húsz százalékot és ezt hozzáadni a 65 fillért jelképező 70 fillérhez és így állapítani meg azt az eredményt, amelyhez majd hozzá kell adni még a borravalót, amely idáig benne volt a 20 százalékban, amelyet nem mutatott az óra? Szent Beke Manó, jöjjön el a Te országod!... ❖ * * A NEMZETKÖZI ÁRUMINTAVÁSÁRRÓL szóló beszámolókból kimaradt annak a pavilionnak ismertetése, amelynek vezetője Seitovszky Béla belügyminiszter, aki ott a „fővárosi törvény“ nevű új gyártmányaiból mutat be mintákat. Az érdeklődés igen nagy a kiállított minták iránt és ezt az érdeklődést csak fokozza az a hangszóró készülék, amelyet a kiállító állandóan működésben tart, hogy áruinak célszerűségét ismertesse. Az eddig látott mustrákból a cég új kreációjának képe kezd kialakulni. A vásár bemutatja a „vármegyei törvény“ nevű mintát, de a hangszóró égy pillanatra sem lankad és újabb meg újabb meglepetésekkel szolgál, ami azt bizonyítja, hogy a cég tisztában van a kor igényeivel. A gyár napi termelése óriási, az ötlethivatal produktumait szédületes tempóban hirdeti a hangszóró, aminek nyomait a napilapokban megjelent intervjuk és nyilatkozatok százai meg százai bizonyítják. Mint mondtuk, a cég új kreációjának képe az árumintákból már látható. A kép kissé sötétnek látszik, a minták neru valami biztatóak, de még változhatik a gyártmány. Egy azonban máris bizonyos: exportcikk nem lesz belőle. Idehaza azonban használni fogjuk, még abban az esetben is, ha — használatra nem is lesz alkalmas. * * * A „BUDAPEST FÜRDŐVÁROS“, mint tavasszal mindig, most is megmozdult és hangosan jelzi, hogy a téli álom után felébredt. Az ijfú József Ferenc doktor kir. herceg kezeli ezt a beteget, sok lelkesedéssel igyekszik azt talpraállítani, egyelőre azonban a beteg még nem nagyon tud felkelni az ágyból, amelyben fekszik már évek óta. A mult heti ankétet követő vacsorán a kedves és önzetlen Ilabsburg-herceg beszédet mondott, amely teli volt jó szándékkal és igyekezettel. Arról beszélt József Ferenc dr. kir. herceg, hogy nem elég beszélni, cselekedni kell. — Aki beszél és nem váltja be ígéreteit, az olyan, mint aki váltót hamisít, — mondta. A jelenvoltak tapsoltak és helyeseltek, a város vezetői bólogattak a fejükkel, annyira tetszett nekik ez a merész, de sántító hasonlat. Mert a valóság az, hogy aki nem váltja be a váltóját. még nem váltóhamisító. Ami pedig azt illeti, hogy ezt a hasonlatot éppen politikusok, sőt magyar politikusok előtt röppentette világgá, — reméljük, — hogy ezt nem maliciából tette. Aki nem váltja be a váltóját, annak nincs pénze. Az a kereskedő, vagy orvos, vagy ügyvéd, aki nem váltja be a váltóját: az lehet fizetésképtelen, de még nem váltóhamisító. A „Fürdőváros Egyesület“ azért még nem váltóhamisító, mert ugyanabban a betegHIDEG ASZFALT EMULSIÓ A LEGJOBB ÚTÉPÍTŐ ANYAG GYÁRTJA: EGYESÜLT ÚJPESTI VEGYÉSZETI GYÁRAK KOLLÁR MIKLÓS ÚJPEST. VIOLA-UTCA 30-32. > TELEFON: L .920*56.913-43. U.3S. ségben szenved, amelyben most egész Budapest — fürdik. Ebben a tekintetben Budapest már is fürdőváros, mert itt mindenki nyakig ül az adósságban. Talán így lehetne megváltoztam az egyesület címét: ,,Budapest adósságban fürdő-város". És ekkor már be is lenne váltva az a bizonyos váltó... * * # S ÁNDOR PÁL huszonöt év előtt alapította az OMKE-t, amely vasárnap jubilált. Wekerle Sándor, a pénzügyminiszter melegen gratulált a jubilánsnak, hosszasan rázogatta a kezeit, miközben meghatottan hangoztatta: — Palikám, még ilyen huszonötöt kívánok nektek! — Isten ments, — mondta Sándor Pál, mert arra gondolt, hogyan bánik és bánt el Búd János a kereskedelemmel. Búd másképen értelmezi a huszonötöt, mint Wekerle. Máskép értelmezi és máskép is méri ki. mint a mellékelt ábra mutatja. RICHTER ISTVÁN SSA. Budapest, VII., Dembinszky-utca 11. s*. HUNGÁRIA GUMMIPADLO ízléses, tartós, hygienikus! Színben, minőségben elsőrangú! Készül sima és márványozott, gyönyörű színekben, folyóméterenként és kockákban. Gyártja : „HUNGÁRIA“ Guttapercha és Gummiárugyár Rt. NAGYTÉTÉNY. PERZSASZONYEG vásárló közönségnek figyelmébe ajánlom saját érdekében, előbb több helyen érdeklődjön, azután forduljon SZAHAK AW ANESIA N-HOZ IV. kér., Irányi-utca 21. sz. az udvarban. Telefon : Aut. 833-16. Művészies javítás, tisztítás, mosás. Köztisztviselőknek árengedmény és fizetési kedvezmény! ujß^'ih ''-$•// \v//s///MAyArany János-u. 16. VÁJNÁ ES TARSA Budapest Gumiáruk, orvosi műszerek, hőmérők A Continental Caoutchouc Comp. Hannover Vezérképviselete Telefon: L. 992-17. .. Mű szaki gumikesztyűk, Gáztömlő külön- ______________legességek.______________ ER DÉLYI udvari fényképész MŰ INTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM