Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-10 / 15. szám
Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden héten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 50 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József 345—82. Postatakarékpénztári csekkszámla : 45.476. Itt fekszik előttünk a Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők egyesülete igazgató-tanácsának évi jelentése, amely az 1928-as év eredményeiről számol be a közgyűlésnek. Tizedik évét zárta le ezzel a jelentéssel a nyugdíjas tisztviselők egyesülete és amikor szemünk végigsiklik a gépírásos oldalakon, valami mélységes megindultság fog el bennünket, olyan megindultság, amely rokon azzal az érzéssel, amit szánalomnak neveznek. Csupa reménykedés, csupa próbálkozás, erőfeszítés és csupa panaszkodás ez a beszámoló. Panaszkodás ott is, ahol ezt kerüli, mert szavakkal kifejezett panasz alig-alig csendül fel benne, de annál több a sorok mögött, amelyek mögé elrejtőzködve húzódik meg a főváros nyugdíjasainak nyomora, az úri szemérem szomorú sírása. A nyomorúságnak és kétségbeesett reménytelenségnek fullasztó hangnemében véges-végig, kilenc gépírásos oldalon keresztül. Embereknek írták ezeket a sorokat emberek, akiknek a nevére még mindannyian jól emlékezünk, hiszen még tegnap és tegnapelőtt ott láttuk őket szorgalmas munkában, telve ambícióval és energiával, nem törődve saját anyagi érdekeikkel, csak a fővárosnak, Budapestnek dolgozva. És most... most... koldustarisznyát akasztott a sors a nyakukba, nem ismerünk rá a hangjukra, pedig a hang ugyanazoké, akiket láttunk vidámnak, erősnek, magabízónak. De milyen máskép hangzik mégis az esengő, kegyekért kolduló, siránkozó hang, mint a tegnapi és a tegnapelőtti!... Ahogy olvassuk ezt a jelentést, mint azt mondtuk, elfog bennünket a szánalom. De nemcsak a szánalom, hanem a — szégyenkezés, a méltatlankodás érzése is. Hogyan?! Lehet-e, szabad-e tűrni, hogy ez legyen a sorsa azoknak, akik életük becsületes munkáját nekünk szentelték? Szabad-e tűrni, hogy azok, akiket megtanultunk szeretni és becsülni, azok öregségükre ki legyenek szolgáltatva a nyomorúságnak, a nélkülözésnek és minden figyelmük arra összpontosuljon, hogy „a magas kormány“ miként és milyen mértékben „kegyeskedik“ az egyes kategóriákkal szemben viselkedni és hogy mekkora hálával kell gondolniok arra, hogy itt vagy amott valamilyen falatot ejtettek el részükre a hatalmasok? Lehet-e, szabad-e tűrni, hogy a munkának, tisztességben eltöltött életnek az legyen a jutalma, hogy ilyen alázatos hangon kelljen 'könyörögni, holott joga lenne mindenkinek, aki átdolgozta az életét a főváros szolgálatában, az önérzethez és felemelt főhöz? Végtelen szomorúság fog el bennünket, amikor ilyen mondatokat olvasunk: „Hálával kel! megemlékeznünk Ripka főpolgármester úr jóságáról is...“ stb. Ez az alázatos szomorúsági hang arról számol be, hogy a főpolgármester emberi szíve megindult az ő nyomorukon és segített rajtuk annyira, amennyire ez módjában állott. De mi úgy érezzük, hogy amit a nyugdíjasoknak meg kellene kapniok, ahhoz nem kell jó szív, az ne legyen alamizsna és könyöradomány, hanem jogos követelés, amely jár nekik a nélkül is, hogy lehajtanák fejüket és remegve nyújtanák ki kezüket érte. Eszünkbe jutnak régi frázisok. Szólamok, amelyeket hangoztatni szoktak nyilvánosan, fel- köszöntőkben és vezércikkekben: a magyar ember önérzetéről. Itt, ebben a beszámolóban nyoma sincs ennek az önérzetnek. Pedig jogos lenne, hiszen olyan emberek panasza ez, akik rászolgáltak arra, hogy büszkén és felemelt fővel állhassanak a világ elé, végzett munkájukra hivatkozva, akiknek nem volna szabad pirulva állani a küszöbön, pirulva, mert ez a hang nem az ő igazi hangjuk, a megalázkodás nem az ő kenyerük. Sokat írtunk már azokról az igazságtalanságokról, amit a kategorizálások jelentenek a régi és új nyugdíjasok közt és nem egyszer követeltünk már igazságot a nyugdíjasok részére. De úgy érezzük, hogy ezt a követelést nem lehet eléggé hangosan kiáltani a hatalmasok fülébe és most, amikor az évi jelentés hangja fellázítja vérünket, amikor szégyeljük magunkat a hálátlanságért, amely egyetlen jutalma a Sátovszjky Béla belügyminiszter a múlt héten leiratot intézett a főváros tanácsához a városi üzemek megszüntetése ágyéban. Az üzemellenes hangulat kezd újra fellángolni, különösen az érdekeltségek nap-nap után 'való tömeges tiltakozó gyűlése folytán. Ezeken a gyűléseken felvetik a kérdést, hogy a főváros vezetősége miért húzza- halasztja évek óta ennek a kérdésnek a végleges likvidálását. A közgyűlés még 1927. júliusában kimondotta egy sereg üzem megszüntetését vagy beolvasztását és ezt megelőzően is két évig folytak már tárgyalások ez ügyben. Négy éve húzódik tehát az üzemi probléma megoldása, és a helyett, hogy a főváros felelős tényezői igyekeztek volna ezt az ügyet végleg befejezni, a négy év alatt szinte semmi sem történt: maradt minden a régiben. Ennek a stagnálásnak a következménye a miniszter leirata is, amely szigorú hangokat pendít meg és retorzióval fenyegeti a fővárost, ha továbbra is késedelmet és nemtörődömséget tapasztalna. A miniszter leiratában kijelenti, hogyha a legrövidebb időn beiül az üzemmegszüntetést az általa kívánt széles keretek között végre nem hajtják, törvényadta jogánál maga fog ilyen irányban intézkedni. Ennek a leiratnak folyományaképen szerdán újra összeül az üzemszervező bizottság. A tanács, illetve az üzemi ügyek intézésével megbízott vízvezetéki és világítási ügyosztály több mint 60 oldalas előterjesztést tesz az ügyben és részletesen kitér minden egyes üzem sorára. A jelentés többek között az egyes üzemekre vonatkozóan a következőket mondja: A Euvarteíep már beolvadt a köztisztasági hivatalba s a ménes fokozatas megszüntetése folyamatban van. Az üzemmel kapcsolatos kocsigyártó- és kovácsmühe- lyekben csak kisebb javításokat fognak a jövőben végezni. A községi javítóműhely január 1-én megszűnt s a kisebb javítási s szerelési n unkákat most már a községi műszerüzem végzi. 141) munkás helyett most csak 42 munkás dolgozik. A Zöldségárusító üzemet még a múlt évben be akarták olvasztani a Községi Élelmiszer árusító Üzembe, de a közben fellépett drágaság szükségessé tette ennek a lépésnek az elhalasztását. Még a nyár folyamán azonban, amikor a fogyasztás érdekei ennek kárát nem látják, megtörténik a két üzem egyesítése. A Konyhakert gazdaság: megszüntetésénél az az irányadó szempont, miként lehetne a benne fekvő vagyont épségben fenntartani és gyümölcsözhetni. Legcélszerűbbnek látszik a gazdaság bérbeadása, amire már többen tettek ajánlatot. főváros nyugdíjasainak, százszorosán érezzük ezt. Gyorsan, azonnal kell segíteni rajtuk. Ezt a hangot nem lehet elviselni, ezt a hálátlanságot nem lehet folytatni akkor, amikor ők tele vannak hálával minden és mindenki iránt, aki észrevenni kegyeskedik őket. Energia és jóakarat párosuljon, mert a főváros becsülete forog kockán akkor, amikor ilyen hangra kényszeríti azokat, akiknek élete munkájáért nem tudott egyebet adni cserébe, mint ezt az alázatos, önérzetnélküli hangot. A Szappanüzem Önállósága is megszűnt január óta. A Fővárosi Faárugyár R.-T. felszámolása csak fokozatosan hajtható végre, addig, amíg a feldolgozás alatt levő és lekötött famennyiség értékesítése keresztül nem vihető. A tar nács szerint ehhez legalább másfél év szükséges és ez a főváros érdekeinek is jobban megfelel, mert a felszámolás gyors keresztülvitele csak nagy veszteségekkel volna lehetséges. Az Első Magyar Szállítási Vállalat R.-T.-t vagy fel kell számolni, vagy a fővárosnak ki kell vonulnia a vállalatnál lévő érdekeltségéből. A főváros vagyoni érdekének szempontjából az utóbbi megoldás látszik célszerűbbnek s már folynak is tárgyalások a részvények eladására. A Ruha- és Cipőüzem is teljesen beszüntette működését az év elején. A Tüzelőszerraktárral kapcsolatban a miniszternek az volt a kívánsága, hogy az intézményt olvasszák bele a gázmüvekbe s annak egyik osztályaként kezeljék. Ez ellen a tanács a végsőkig tiltakozik és több mint 20 oldalon át igyekszik bizonyítani a Tüzelőszerraktár önállóságának szükségességét. Ilyen iránybtn felirattal is fordulnak a kormányhoz. A Községi Élelmiszerárusító Üzemmel kapcsolatban a miniszternek az volt a kívánsága, hogy jegyzékben sorolják fel az üzem által forgalomba hozott árucikkeket s újabb cikkek árusításával csak miniszteri engedéllyel foglalkozhassék az üzem. Azt is kikötötte, hogy az üzem fiókjainak számát kontingentálni kell s újabb fiókot csak előzetes miniszteri engedéllyel állíthassanak fel. A tanács súlyos aggodalmat táplál ezen kívánságokkal szemben, mert az Élelmiszerárusító Üzem csak akkor tud a céloknak megfelelő tevékenységet kifejteni, ha szabad mozgásában nem korlátozzák. Minden olyan előírás, amely az üzemet tevékenységében megköti, hátrányosan hat ki annak működésére. Az a széleskörű ellenőrzési és felügyeleti jog, amellyel a miniszter rendelkezik, valamint az az éber szemmeltartás, amely az érdekképviseletek részéröl a főváros üzemeivel szemben rnegnyilvá- nul, eleve is kizár minden túlkapásnak minősíthető eljárást a városi üzemek részéről. Épp ezért nem lenne célszerű, ha egyes árucikkek bevezetése előzetes miniszteri engedélyhez lenne kötve. Ugyanez áll a péküzletek létesítésére vonatkozóan is. Most, midőn a főváros külső területein mind- nagyobbak az építkezések és kiterjedt területek népesednek be, ■MM A főváros válaszol a belügyminiszter üzemi leiratára. Megszűnnek és részben már meg is szűntek a halálra ítélt üzemek. — Az Élelmiszerárusitó Üzemet nem lehet olyan korlátok közé szorítani, amelyek megbéníthatnák egész működését. — Összeül az üzemi bizottság. Legmodernebb gyógyintézet sebészi és bei- betegek részére Dr.PAJOR-SANATORIUM BUDAPEST, Vili. VAS-UTCA 17. sz. SZÍV- ES E RBETEGEKNEK TJ.T OSZTÁLY Idegbetegek, üdülök gyógyhelye, vízgyógyintézet, nap- és légfürdők. I ma r
