Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-04-04 / 14-15. szám
1928. április 4. Független Budapest 5 Sí (MHM Az obstrukciós vita szónokai. Qaár Vilmos. Nagy Vince. Vámbéry Gál Jenő. Révész Mihály. Weiller Ernő. Hegedűs Horváth Pál. Rusztem. József. H A MÁR HARC, hát legyen harc, mondja az ellenzék és rendületlenül obstruál. De a szünetek alatt hirtelen a suba alá rejtik az ellenfelek a fokosokat és harci bárdokat s a büffében úgy barát- . koznak, mintha a legjobb barátok lennének. Egy amerikai íotoriporter le is fotografálta Ripkát, amint Baracs, Peyer, Pakots, Büchler és Horovitz társaságában anekdotázik a szünet alatt, mi pedig kiegészítjük ezt a fotográfiát s elmondjuk azt az anekdotát is, amellyel Ripka az ellenzéki oroszlánokat szelidítgette. A tanfelügyelő beállít a falusi iskolába és vizsgáztatja a gyerekeket. A tanítónő, természetesen, izgatott és igyekszik sikert felmutatni.- Hol verik Magyarországon az aranypénzeket, — kérdezi egy kislánytól a tanfelügyelő. A kislány ijedten néz maga körül és dadogni kezd. A tanítónő segíteni akar neki és a körmeit mutogatja, mire a kislány örömmel feleli: — Körmöcbányán. — Jól van, — mondja a tanfelügyelő. — Most mondd meg nekem azt, kislányom, hol esett el Petőfi Sándor? A kislány megint dadog, hebeg, mire a tanfelügyelő a tanítónőhöz fordul: — Most tessék súgni!... * * * U NALOMBA FULLAD néha az obstrukció, de ilyenkor is akadnak derűsebb momentumok. Weiller Ernő például mulatságos szónok, akit szívesen hallgatnak, különösen akkor, amikor beszéde közben hátraszól a pártjának: —- Most tapsoljatok! Egyébként arra a kérdésre, hogy mért nem hagyja abba az ellenzék az obstrukciót, a következő történettel válaszol: A zsidó szűzdohányt árult a piacon. Egyszerre csak meglátja a fináncot és elkezd szaladni. A finánc utána szalad és kiabál: — Hé, álljon meg! Hé, álljon meg! A zsidó hátrafordul és visszaszól:- Álljon meg maga, magát senkise kergeti. ❖ * * S OK MINDENRE volt már példa, de azt hisszük, hogy Vámbéry Rusztem mégis újat hozott az elmúlt héten, amikor félreértett közbeszólásának helyreigazítása címén kért szót. Nem mulaszthatjuk el, hogy ezt fel ne jegyezzük a történelem számára. * * * V ADUL röpködtek a közbeszólások Földváry Béla beszéde alatt. Földváry az obstrukciónak egyik legharcosabb, legelszántabb bajvívója és éppen ez a temperamentum hívta ki maga ellen a jobboldali invektivákat, amelyek nem egyszer az Ízléstelenségbe is átmentek. — Zsidó Repold! — kiáltotta feléje az egyik kereszténypárti városatya s lehet, hogy ezzel hízelegni kívánt Földvárynak. (Mert az csak nem tételezhető fel, hogy saját elvtársát, Rcpoldot akarta volna ezzel a közbeszólással lekicsinyelni.) De voltak ennél „szellemesebb“ sértegetések is, amelyek közül különösen az ragadta meg figyelmünket, amely elhervadt Kvargli-nak titulálta Föld- váryt. Ez a hasonlat megdöbbentette Földváry Bélát és dühösen kereste, de nem találta meg a műkedvelő kvargligyárost. Földváry nem az az ember, aki zsebrevágja a sértéseket, de most mégis úgy járt, mint az egyszeri hitsorsos, akit megkérdez a Kohn: — Mondd, Izidor, volt már neked párbajod? — Úgy félig-meddig. — Wiehájszt félig-meddig? — Úgy, hogy pofont már kaptam. * * * É PPEN ELÉG AFFÉR VOLT azonban ezenkívül is az obstrukció folyamán, amelyek közt nem utolsó a Vitéz Aladár—Horváth IV. Károly ügy. Ez az affér már lovagias úton intéződött el, a két ellenfél loyálisan szembeállt egymással s elégtételt adtak és kaptak. A közgyűlés múltjában is voltak izgalmas napok, de a régi közgyűléseken finomabb, nemesebb volt a tónus. Még ma is emlékezetes az az izgalmas és gyilkos vita, amely dr. Hecht Ernő és Vázsonyi közt folyt le s a társalgóban fel is újították az elmúlt héten. Dr. Hecht Ernő, a Ferencváros egyik vezére rendkívül szellemes és szatirikus szónok volt, aki gyilkos gúnnyal aposztrofálta a közgyűlésen Vázso- nyit. Vázsonyi egyideig csak tűrte a sértegetést, de mind sápadtabb és sápadtabb lett, míg végre kitört belőle az elfojtott düh és felhördült: — Fogjatok meg, mert megölöm azt a zsidót!... Ez volt a régi idők legelkeseredettebb hangja, de - mint látható — ebben is több volt a tréfa, mint a tényleges harag. Vázsonyi nem volt olyan antiszemita, mint mondjuk, Petrovácz vagy Eckhardt s ha ő zsidózott, az nem volt túlságosan sértő. Ma már más a hang és más a sértés, ámbár mindig az a kérdés, hogyan fogja fel valaki a sérelmet. A Kohn az Abbázia kávéházban ült a feleségével, aki nagyon csinos asszony volt. A szemközti asztalnál egy fiatal katonatiszt ült, aki folyton fixirozta az asszonyt, sőt később annyira ment, hogy integetni kezdett neki. PÄT ÄTTWir „rÄLÄl IJiUi ÉPÍTŐÉS INGATLANFORGALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ★ BUDAPEST, V., RUDOLF-TÉR 6. SZÁM TELEFON: 121-45. — Kohn, te tűröd ezt, — mondta az asszony — hogy a te feleségednek integessen ez a katonatiszt? — Nem tűröm, — felelte a Kohn — és odament a tiszt asztalához. Kohnné ijedten várta a történendőket s egyszerre csak azt látja, hogiy Kohn leül a tiszt mellé, diskurál vele s aztán a legnagyobb barátsággal köszön el tőle. Alikor visszajön a feleségéhez, ez izgatottan kérdezi: — Na, mit mondott? ■ — Semmi az egész, — legyint a Kohn, — tévedés volt a dolgban: utcai nőnek nézett tégedet, azért integetett . . . ❖ ❖ * T alpraesett magyar ember zsíros István ezredes, aki pattogó szavakkal elmondott beszédében erősen támadta az ellenzéket. Zsíros ezredesnek egy színműve a Nemzeti Színházban is színrekerült annak idején s beszédében hivatkozott is arra, hogy ő drámaíró. Az ellenzéki sajtó egy része gúnyos hangon foglalkozott Zsíros beszédével, ami nagyon felháborította a kedves huszárezredest s nem is késett kijelenteni, hogy majd megtanítja azokat, akik őt bántani merik. — Jól van, csináljon velünk amit akar, — gúnyolódott az egyik szocialista városatya, — csak egyet ne kívánjon: azt: hogy egy darabját végighallgassuk. Mert ezt nem bírnánk ki. Szerencse, hogy ezt Zsíros nem hallotta, mert alighanem gulyást aprított volna a városatyából.
