Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-03-14 / 11. szám

8 Független Budapest 1928. március 14. A Függetlenségi párt gyásza. A függetlenségi párt Wessclényi-utcai otthonának erkélyéről nagy fekete lobogó hirdeti a gyászt, amely a pártot és a főváros dolgozó polgárságát Árvay Lipótnak, a párt egyik legrégibb és leghűségesebb tagjának clhúnytával érte. Árvay Lipót egyike volt azoknak az önzetlen és minden áldozatra kész polgároknak, akik tán­toríthatatlan meggyőződéssel tartottak ki — súlyos és válságos időkben is — a függetlenségi törekvé­sek, Kossuth Lajos elveinek szent hagyományai mellett. Árvay Lipót a híres és nevezetes kávés­dinasztiának nesztora volt, aki nagy családjának minden tagját abban a szellemben nevelte, amely­nek ő mindvégig egyik leglelkesebb híve volt és maradt. 72 esztendős kort ért el, Árvay Lipót, aki a legutóbbi heteket már kórházi betegágyban töl­tötte, ahol sűrűn keresték őt fel aggódó barátai, tisz­telői és függetlenségi elvbarátai, akik most vala­mennyien gyászbaborultan állták körül ravatalát. Kedden délután 343 órakor temették Árvay Lipótot a rákoskeresztúri temető halottasházából, temetésén a Függetlenségi Párt nagy küldöttséggel volt kép­viselve. A küldöttség, amelyet B. Virágh Géza ügy­vezető elnök betegsége miatt dr. Bony húr d Mór ve­zetett, díszes koszorút helyezett Árvay Lipót kopor­sójára és a Függetlenségi Párt, valamint a Dolgozó Polgárok Pártja nevében Gyárfás Oszkár titkár mondott magasszárnyalású, megható búcsúbeszédet. Árvay Artur a villamos tröszt főtisztviselője, dr. Árvay Jolán orvosnő és még tíz gyermek édesaty­jukat siratják Árvay Lipótban. Wahl Lajos és Wild Kosárgyár NAGYTÉTÉNY. VIRÁGKOSÁR, FONOTT BÚTOR, SPANVOLNÁDBÓL KÉSZÜLT FA- ÉS SZÉNKOSARAK. Varga István postaíőellenőr jubileuma. Csöndben és^ zajtalanul, amint az egy nagyon komoly intéz­ményhez illik, ünnepelte meg a budapesti hírlap- osztály fennállásának harmicesztendős jubileumát. Valójában nem is az osztály jubileumát ünnepelték, hanem Varga István postafőellenőrt, az osztály fő­nökhelyettesét, a fővárosi sajtónak ezt a meleg­szívű, úri modorú és előzékeny barátját, aki a 72. számú postahivatal kebelében 30 évvel ezelőtt léte­sített hirlapkirendeltséget nagyszerű munkájával és lelkesedéssel olyan hatalmas intézménnyé fejlesz­tette, hogy az ma a mi világhírű postánk csak egyik legjelentősebb és legkifogásíalanabb szerve. De Varga István nem csupán hivataltársai szeretetét és rokonszenvét bírja, hanem kitűnő munkásságát és ^ szolgálatkész előzékenységét nagyrabecsüli az egész sajtó is, amely örömmel vesz tudomást a csendes jubileumról és hő óhajtása, hogy Varga István még időtlen-időkig irányíthassa hivatalát a sajtó javára és a magyar posta dicsőségére. IOETL ANTAL I I VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. f | Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. f 1 TELEFON : József 308—32 és József 308—31. ■ Nyugdíjazták Hevesi Józsefet, a hirdető vállalat igazgatóját. Néhány hét előtt megírtuk, hogy a polgármester Hevesi Józsefet, a fővárosi hirdető vállalat igazgatóját május végéig szabadságolta. Már ekkor köztudomású volt, hogy Hevesi nem tér többé vissza állásába, hanem még szabadsága le­járta előtt nyugdíjazását fogja kérni. Ez most meg is történt. A legutóbbi tanácsülés a hirdető vállalat eddigi igazgatóját saját kérelmére április 1-fei ha­tállyal nyugdíjazta. Hevesi József, aki azelőtt új­ságíró volt, 1916. május 1. óta állott fővárosi szolgá­latban s szerződéses igazgatója volt a hirdető vál­lalatnak. Nyugdíjazásával véget ért az a vizsgá­lat is, amely a különböző hirdetési koncessziók ügyében megindult. A hirdető vállalat új igazga­tója Lamolte Ernő eddigi helyettes-igazgató lesz, akinek kinevezése legközelebb megtörténik. ÉRELMESZESEDÉSNÉL, GYOMORBÁNT ÁLMÁKNÁL riGELKAI !ód,?s.viz?I< kitűnő gyogyhatásúak. Vesérképviselet: V., Sas-utca 29. Telelőn: Teréz 128—93 AEG UNIÓ MAGYAR VILLAMOSSÁGI R.-T. BUDAPEST, V., RUDOLF-TÉR 5. SZ. Teljes AEG rendszerű villamos berendezések, AEG anya­gok raktárról. Malmok, községek, ipartelepek, ura­dalmak elektrifikálása. — Speciális javítóműhely villamosmotorok, dinamók, transformátorok és készülékek számára Vihar Károly halála. Az elmúlt héten ismét gyász érte a főváros tisztviselői karát. Vihar Károly adó­hivatali főszámtanácsos, a VII./B. adókerület veze­tője rövid betegeskedés után elhúnyt. Vihar Károly csak 56 éves volt és 37 éve szolgálta a fővárost. Váratlan halála nagy részvétet keltett. Temetésén testületileg jelentek meg kartársai és nagyszámú barátai. Százezer pengő költséggel átépítik a városligeti cirkuszt. A városligeti Fővárosi Cirkusz építményei és vasszerkezetei az idők folyamán annyira tönkre­mentek, hogy a cirkusz alapos renoválása, illetve átépítése sokáig már nem húzódhatik. A főváros már az idén végre akarta hajtani az átalakítási munkálatokat, de fedezet hiányában az elmaradt. A múlt héten Solty Lajos és Édes Endre tanácsno­kok vezetésével műszaki-bizottság tekintette meg a cirkusz épületét és ez alkalommal ismét megállapí­tották, hogy az épület jókarba helyezése múlhatat­lanul sürgős. A hozzávetőleges becslés szerint a vasszerkezetek kicserélése és a többi javítási rnun- kiák mintegy 100.OVO pengőbe kerülnének. Az át­alakítást már csak a jövő év elején végzik el, a jövő évi költségvetés terhére. ILKOVITS J. központi fűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon : 212-07. A közmunkatanács elkészítette az új mozi- szabályrendelet. A ' napokban megjelenik az új mozi-szabályrendelet, amely új mozik építését és helyiségeknek ilyen célokra való áralakítását tár­gyalja és számol ayzal a körülménnyel, hogy a mozgóképszínházak nagy mértékben elszaporodtak figyelemmel van arra is, hogy azok berendezései olyan messzemenő . tűzbiztonsági igényeket is ki­elégítenek, hogy a közönség biztonságának veszé­lyeztetése nélkül ezen a téren nagyobb engedmé­nyek tehetők. Az új szabályrendelet szerint lakó­házban. az utca méretének megfelelően, 600—800 személy befogadására alkalmas mozgószínhéz is engedélyezhető. Az eddigi szabályrendelet szerint csak 300 személy befogadását engedélyezték. Kü­lönálló épületben, valamint két utcára szolgáló, vagy saroképületben az előírt szabályok betartása mellett 1200 személy s még ennél is több személy befogadására is adnak engedélyt. Ez a rendelkezés kiegészítése lesz az építésügyi szabályzatnak s mint ennek függeléke szerepel. Csoknyay Első Szentendrei szerszámgyár r.-t. Budapest, VI., Lázár-utca 7. Telefon: T. 251 — 78. Épül az úi vurstli a Népligetben. A városligeti vurstli kitelepítéséről már régóta tárgyalnak a vá­rosházán és előreláthatólag egy-két éven belül a mutatványosbódék át is vándorolnak új helyükre, a Népligetbe. A mutatványosok már kezdik is épí­tem a Népligetben az úi attrakciókat. Ilyenkor ta­vasszal árverés útján adja bérbe a város a terüle­teket a mutatványosok részére s ma szintén tar­tottak a Népligetben ilyen árverést. Ez alkalommal nagy területet adtak bérbe hullámvasút, görkorcso- tyapálya, halászat s más ligeti attrakciók részére. Ezek építését rövidesen megkezdik, úgy, hogy a nyáron a Népligetben már új fiókvurstli nyílik meg. Ü.i rendszerű másoló és sokszorosító eljárás. A „Typon“ fotográfiái sokszorosító eljárás segítségé­vei, amely visszavert fénnyel való másoláson ala­pul, mindennemű eredeti levélről, rajzról, nyomtat­ványról, okmányról, képről stb.-ről a legkisebb részletekig megegyező hű másolat készíthető. Az el­járás szempontjából mindegy, hogy az eredeti mi­lyen papíron és milyen nyomással, ill. tintával, vagy ceruzával készült. A ,,Typon“ eljáráshoz szükséges berendezést szállítja és a munkák elké­szítését vállalja az Alexander B. és Tsa cég, Váci-u. 58, telefon József 422—42. Az eljárásra, már több nagy vállalatunk és közhivatalunk berendezkedett. KŐBÁNYAI GÉP- és VASSZERKEZETI MŰHELY BISSELICHES mérnök Budapest, X., Liget-utca 46. Telefon: ]. 358—25. Vasszerkezetek, lakatosmunkák. Elektromotorgyár R.-T. BUDAPEST, V-, DRAVA-UTCA 5. Telefon: Lipót 909—8 8. MINDENNEMŰ ELEKTROMOS GÉP. WEISZ JENŐ Ä VI., Gömb-utca 39. Telefonhívó: L. 969-93. Saját házában. Elvállalok autó-, motor- és mindennemű lakatos- munkát, esztergamunkákat és autogénhegesztést. Nagy sikerek miisora a Vígszínházban. (Ötször: Úri muri, Őnagysága őrangyala jubileuma. Rcstás- kisasszony. A Vígszínház e hetének öt estéjét tölti be a legfrissebb újdonság, az Úri muri. Hétfőn, szer­dán, csütörtökön, szombaton és vasárnap adják Móricz Zsigmond nagyszerű vigjáíékát. A csütör­töki előadást március 15-ének megünneplése vezeti be. Kedden éri meg a 25. előadás jubileumát az Őnagysága őrangyala. Ezúttal is Gombaszögi Frida, Gazsi Maiiska, Rajna és Somlay iátwák a főszere­peket. Pénteken a Postáskisasszony folytatja fényes pályafutását. Városi Színház. Kedd: A sevillai borbély. Szerda: A csókon szerzett vőlegény. Csütörtök délután: El­némult harangok, este: Bob herceg. Péntek: A csó­kon szerzett vőlegény. Szombat: Bob herceg. Va­sárnap délután: A denevér, este: Bob herceg. Kedd; Húzd rá, Jonny. (Először.) LEPTER JÁNOS SS BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0R-UTCA 8. TELEFON : J. 333-60, 361-69. GYÁRT mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. DÉNES ALADÁR gépműhelye BUDAPEST, V., VÁCI-ÚT 28. SZÁM.— (Bejárat Korall-utca) Telefon : Lipót 980—98. • Présgépek minden iparág céljára, minden nagyságban, min­denféle kivitelben. — Általános gépjavítás. Precíziós eszterga-, gyalus, maró-, csiszolómunkák. Tömegcikkek. Stekl Károly Budapest, (Angyalföld) VI., Forgách-utca 21. Vállalja használt reszelők újravágását. Vasúti szállítmányok: Buda­pest, V., Lipótvárosi pályaudvarra bérmentve kül­dendők. Telefon: L. 901-08. Alapíttatott 1898-ban. SZEIDL KÁROLY ércönfődéje BUDAPEST, L, ALKOTÁS-UTCA 8. (Déli vasútnál) Telefonhívó: T. 132—82. Nagy lakatosáru és redőnygyártása BUDAPEST. VII., BARCSAY-UTCA 14. Acélredőny, faredöny, vászonredőny, napellenző szerkezetek, ablak­szellőzök, önműködő ajtócsukók, Bostvighrácsok stb. készítése Utihengerek — Timken-csapágyak PÁL MIHÁLY mérnök V., Személynök-utca 16. — Telefon: Teréz 151 — 98. STANKO HENRIK lánc és emelőgép különlegességek gyára Budapest, VI., Forgách-utca 19. Telefon: L. 913-36. DRABEK FERENC GÉPMŰHELYE _ Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorolj, valamint auto­mobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyugyuruk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítésé. Wilhelm Fülöp Károly liftkarbantartó, javító és készítő Budapest, IV-, Vármegyeház-utca 7. Telefon : Lipót 982—62. RIEDER OTTÓ villamos berendezési vállalat műszaki intézet, elektrotechnikai és rádiócikkek raktára Budapest, IV., Irányi-utca 20. Telefon: ]. 452—37. Alapítatott: 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel. Róna József grafikai gépműhelye V., Visegrádi-utca 3. Telefonszám: Teréz 254—48. Javít és átszerel: Nyomda-, könyvkötő- és vonalozó-gépet. Szakszerű kivitel. — Kérjen ajánlatot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom