Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-09-05 / 36. szám

2 Függeilen Budapest 1928. szeptember 5. Deficit fenyegeti az 1929. évi költségvetést. Mindenfelől póthiteleket kérnek. — Jóllehet az adóbevétel jóval nagyobb az előirányzatnál, mégis sok a fedezetlen szükséglet. Készül az agyonnyomorított költségvetés. Az idei költségvetést annyira megnyirbálták, hogy már előre látható volt, hogy az év vége felé csak nagy pót hit elekkel lehet elejét venni a pénzügyi gazdálkodás csődjének. Ez be is következett, aineny- nyiben az összes hivatalok és intézmények sorra hatalmas pénzhiteleket kérnek, mert sok helyen nyomtatványokat, fűtőanyagot, írószert sem tudnak beszerezni, annyira kimerült az engedélyezett hitel. Különösen az iskoláknál súlyos a helyzet, amelyeknek tudvalévőén csak igen minimális össze­geket engedélyeztek s már a költségvetési év ele­jén póthitelt kellett kérni a közgyűléstől. Most már ez a póthitel is elfogyott és az ügyosztály újabb összegek megszavazását fogja kérni a közgyűléstől. A belügyminiszter néhány póthitellel kapcsolatban leiratot intézett a fővároshoz és felszólította, hogy csak a legszükségesebb esetben engedélyezzen pót- hitelt, mert az ilyen határozatokat a minisztérium rendkívül szigorúan fogja elbírálni s csak akkor járul hozzá póthitel nyújtásához, ha azt elkerülhe­tetlenül szükségesnek tartja. Több póthitelt máris kifogás tárgyává tett a belügyminiszter. Több egyesület segélyét például a múlt évi zár­számadás terhére számolták el, amit a miniszter erősen helytelenít. A tanács erre való tekintettel kiadta az utasítást, hogy a költségvetési év még hátralevő idején a legkörültekintőbb gazdálkodást kell folytatni és, ha nélkülözni lehet, akkor olyan kiadásokat is el kell kerülni, amelyekre különben a költségvetésben fede­zet van előirányozva. Egyes címeken ugyanis olyap hatalmas összegű elkerülhetetlen póthitelre van szükség, melyeket csak más oldalon való megtaka­rítások árán lehet előteremteni. Az egyik legna­gyobb fedezetnélküli kiadási tétel az új vámházak építése lesz, ami egy millióba kerül. Nagyobb ősz- szegekre van szükség a különféle építkezési munkák­nál is, a köztisztasági hivatalnál, az iskoláknál és egyéb helyeken. A pótlólag felmerült szükségletekre némi fedezet­tel szolgál a nagyobb adóbevétel, miután eddig 9 millió pengővel több udójövedelnie van a fővárosnak, mint a múlt év első hét hónapjában. E többlet egy részére azonban már eredetileg is számítottak s ez kifejezést is nyert a költségvetési előirányzatban. Ez az adótöbbletbevétel nem is elég az új szükségletekre s ezért kell más oldalról szük­ségleteket elvonni, megtakarításokat eszközölni. Az idei költségvetési év, a jelek szerint, aligha fog felesleggel zárulni és a főváros vezetősége nagyon meg iesz elégedve, ha deficit nélkül ússza meg ezt az esztendőt. Egyébként a jövő évi költségvetés pénzügyi bizottsági tárgyalását csak október első napjaiban kezdik meg és október 31-éig, a törvényes határ­időig, a közgyűléssel is letárgyaltatják. Lényegesen eltolódtak a városházi pártok erőviszonyai. Csak a szociáldemokrata párt maradt változatlan, a többi pártok mind változtak a választá­sok óta. — Ki milyen párti? Nem bizonyos, hogy lesznek-e időközi választá­sok. de ha lesznek, úgy már most fel kell készülni a közeledő harcra. A pártok máris nagy erőfeszíté­seket tesznek, hogy híveket' toborozzanak maguk­nak s az őszi szezon épp ezért igen mozgalmasnak ígérkezik. Az elkövetkező választások súlyos erő­próbára teszik a pártokat, amelyek nem ismerik a válas'ztó tömegek hangulatát és a legnagyobb bi­zonytalanságban vannak kilátásaik felől. A jelenlegi közgyűlés három éves fennállása alatt sok bizottsági tag változtatott politikai helyzetén és a mostani kép olyan kaotikus, hogy maguk a pártok vezetői sem tudják, hány tagból áll a pártjuk és kik azok a bizottsági tagok, akik pártjukhoz tartozónak vallják magukat. A főváros, éppen a közelgő válasz­tásokra való tekintettel, össze akarta állítani párt­állásuk szerint a bizottsági tagok névsorát, de ez a szándék nem sikerült, mert, mint előbb említettük, a pártvezetöségek nem tudtak hiteles adatokkal szolgálni. Egész sereg városatyát két párt is bejelentett, mint saját tagját, többeket pedig egy párt sem vállalt a magáénak. Így azután a főváros kénytelen volt hiteles ada­tok beszerzése végett közvetlenül a városatyákhoz fordulni és még a kinevezett bizottsági tagokat is felkérték, jelentsék be, melyik párthoz tartozónak vallják magukat. A válaszok gyorsan be is érkez­tek s ezek alapján sikerült a pártállás szerinti név­sort összeállítani. Ebből azután érdekes adatok de­rültek ki. Kitűnik az összeállításból, hogy a kinevezetíek és a hivatalból való tagok majd­nem mind a Községi Polgári Párthoz húznak, a Wolff-párt még eredeti mandátum-számából is ve­szített, a. hajdani demokratikus blokk pedig óriási veszteséget szenvedett a három év előtti választá­sokon elért eredménnyel szemben. Egyedül a szocialisták azok, akik ma is régi számarányuknak megfelelően vannak képviselve a közgyűlésen. A demokratikus blokk eredetileg 128 mandátumot kapott. Idetartoztak a demokraták, a szocialisták, a Kispolgárok Városi Pártja s a pártonkívtiliek. Most a szociáldemokrata párt 53, a demokrata párt 49, a párton kívüliek 8, a Kossuth-párt 3 tagból álla­nak, tehát a légi demokratikus blokk 128 tagjával szemben csak 113 maradt meg a régi keretben. Kü­lön partot alakított a Dolgozó Polgárok Pártja négy taggal. A Wöl'ff-párt, mely 91 tagból állott, ma már csak 88 tagot számlál. Viszont a Ripku-párt, amely csak 20 mandátumot tudott elnyerni a választásokon s a vele egyesült 11 tagú liberális párt ma 74 lőre szaporodott. Így oszlik meg, a tisztviselőket leszámítva, a köz­gyűlés 279 tagja pártállások szerint. Érdekes azon­ban a neveket is ide sorakoztatni, hogy önvallomások alapján láthassuk, ki melyik párt közkatonáié vagy — vezére. Keresztény Községi Párt: Ambrus Gyula, E. Andrássy Béla, Bauknecht Ta­más, Bednárz Róbert, Benzsay Károly, Bieber József, Bittér Illés, Blieszner Ágoston, Boizenhardt János. Bozőky Ádám, Brunekker Lajos, Buday Dezső, C sepr égi Horváth János, Cseh Jenő, Csilléry András, Csóka Lajos, Dirner Gusztávné, Divényi Károly, Dörfler Lajos, Draskóczy M. László, Eckhardt Tibor, Ernst Sándor, Friedrich István, Frühwirth Mátyás, Gyulay János, Halász Pál, Hcchenburger Antal, Hó- dossy Gedeon, Hómann Bálint, Homonn'ay Tivadar, Hufnagel Imre, Hunkár Géza. Ilovszky János, Joano- vits Pál, Karch Kristóf, Kirchner Béláné, Kocscin Károly, Koós Jenő, Kossalka János, Krizs Árpád, Krüger Aladár, Lakatos Géza, Lampel Vilmos, Lá­zár Ferenc, Liptay Lajos, Liszka Árpád, Máté István, Mettelka Frigyes, Mihalovits Zsigmond, Miklós Ferenc, Milotay István, Müller Antal. Müller József Leó, Munkácsy Antal, Nagy Ferenc, Nagy István, Nits Márton, Ortvay Rezső, Pakányi Ferenc, Paulheim Ferenc, Payr Vilmos, Pálffy József, Pászthy János, Perndl Flóris, Petrovácz Gyula, Piazza Győző, Platthy György, Pilis Károly, Raffay Sándor, Ravasz Árpád. Repold Károly, Sármezey Endre, Stadler Nándor, Szabó József, Szakáll Antal, Sza(iál Géza, Székely János, Szémann Mihály, Szon- tagh Tamás, Szőke Gyula, Tabódy Tibor, Takács István, Tauf fér Gábor, Vass Béla, Verebély Jenő, Viczián István, Veszelszky Gyula, Wolff Károly, Wiinscher Frigyes. (Összesen 88.) Községi Polgári Párt: Andréka Károly. Balkányi Kálmán, Battenberg Lajos, Bayer Antal, Bárány Oszkár, Bárczy István, Becsey Antal. Belatiny Artur. Bezzegh Huszág Mik­lós, Bibiti Horváth János, Bittner János, Body Tiva­dar, Bálin József, K. Császár Ferenc, Csécsy Mik­lós, Csilléry Béla, Dalmady Ödön, Deményi Aladár, Diniek Vidor, Dorner Gyula, Ereky Károly, Éber Antal, Farkas József, Füzesséry Zoltán, Guáir Vil­mos, Gamauf Géza, Gaylhoifer István. Girardi Ti­bor, Glückstahl Samu, Glück Frigyes, Grosch Ká­roly, Gschwindt Ernő, Haller Károíy, Harrer Ferenc, Holczer Sándor, Horváth Károly, Karaffiáth Jenő, Kállay Tamás, Kertész K. Róbert, Kiss Menyhért, Korb Flóris, Kozma Jenő, Lackenbacher György, Lcdermann Mór, Nagy Andor. Nagy Antal, Nessi Gyula, Németh Béla. Papp József, Pintér Jenő, Po­litzer Gusztáv, Pompéry Elemér, Poppelka Béla, Rakovszky Iván, Rásó Lajos, Prónay Károly, Sajó János, Scheuer Róbert, Simanek Emil, Schmidt Ri- chárd. Sped Ferenc, Staub Elemér, Stern Sándor, Szabó László, Szentirmay Imréné. Szilágyi Lajos, Fünfter Vilmos, Ugrón Gábor, Usefty Béla, Vladár Márton. Wencell Árpád, Zeitiger Vilmos, Ziegler Géza, Zsíros István. (Összeseit 74.) Szociáldemokrata párt: Bánóczy László, Bárdos Ferenc, Bechtler Péter, Berkes Jenő, Biró Dezső, Blaskó Artur, Bresz- tovszky Ede, Biichler József, Csillag Ferenc, Deák Lajos, Deutsch Jenő, Erdőssy Antal. Farkas István, Farkas Zoltán, Fischer Márton, Gál Benő, Górnia Béla, Györki Imre, Gyürey Rudolf, Halász Alfréd, Horovitz Gábor, Horváth Pál, Illés István, Katona Sámuel, Kertész Miklós, Kéthiy Anna, Kiss Jenő, BUDAPEST, IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. ♦ ♦ Margitszigeti palotája étterem, kávéház, bar, zene, tánc. ♦ ♦ KÁVFI-I Á7 JÓZSEF-KÖRÚT 37-39. SZ. ** ® “ ** “ Esfénbinf cigányzene 1 Knur Pálné, Lévay Sándor, Matős Jenő Géza, Né­meth János. Pászthy Károly, Peidl Gyula, Peyer Károly, Péter József, Propper Sándor, Reisz Mór, Révész Mihály, Révész Zsigmond. Riesz József, Sávolt János, Schmarilla Géza, Schröder Ferenc, Schwüre Márkus, Steinherz Simon, Sterbinszky Lipót, Stern Szerén, Szepessy Albert, Tkálcsecz János, Vanczák János, Vitéz András József, Weisz Lipót, Wiesenberger Vilmos. (Összesen 53.) Nemzeti Demokrata Párt: Angyalfy Sándor. Bedő Mór, Baracs Marcel, Bos- nyák Izsó, Bródy Ernő, Darvas Gyula, Deutsch Mór, Déry Ferenc, Fábián Béla, Feleky Géza, Fischer Ödön, Fóty Vilmos, Földváry Béla, Gál Jenő, Hajdú Marcel, Halász Manó, Hanti Arnold, Hegedűs József, Herczeg Béla, Hoffmann Mihály, Kabukovits József, Kardos Jenő, Kerekes Ödön. Kivovits Károly, Kiár Zoltán, Kleiner Artur, Koréin Dezső, Kovács Ernő, Körmöczy Zoltán, Láng Lajos, Lázár Miklós, Lis- sauer Emil, Magyar Miklós, Mayer Ernő, Milkovits Vazul, PakoUs József, Rácz Vilmos, Rosenák Miksa, Tcirr Béla, Várkonyi Kálmán, Vértes Emil, Vitéz Aladár, Vörös János. Vörösváry Miklós, Weiller Ernő. Wilheim Adolf, Zala Zsigmond, Zimmermann Dezső, Zsombor Géza. (Összesen 49.) Dolgozó Polgárok Pártja: Kollmcinn Dezső. Latinük Jenő, Posta Sándor, B. Virágh Géza. (Összesen 4.) Kossuth párt: Auer Pál, Melha Armand, Nagy Vince. (Össze­sen 3.) Párton kívüliek: Ehrlich G. Gusztáv, Elek Hugó, Gaiduschek Mar­cel, Percei Béla, Polónyi Jenő, Sümegi Vilmos, Vámbéry Rusztem, Vita Emil. (Összesen 8.) BUDAPEST­svAbhegyi SZANATÓRIUM AZ IDEÁLIS ŐSZI GYÓGYHELY. Európa egyik legszebb, legmodernebb szana­tóriuma belbetegek, idegbetegek és üdülök részére. Központi fűtés, meleg-hideg víz minden szobában, 34 lakosztály, külön elő- és fürdőszobával. Minden szobában külön loggia. Városi telefon, rádió, optikai jelzőberendezés, stb. A Svábhegy Buda­pest centrumától 20 percnyire, 430—480 m magasan fekszik, elragadó szépségű kilátással, kb. 100 km gondozott séta- és kocsiutak. PORTALAN LEVEGŐJE, CSENDJE ÉS NYU­GALMA IDEÁLIS GYÓGYÍTÓJA A BETEG TESTNEK ÉS FÁRADT LÉLEKNEK. NAPIDÍJ: (az új főépületben) beleértve ötszöri diétás étkezést, fűtést, vízkúrákat 22 PENGŐTŐL. |É| KÜNZ JÓZSEF és TÁRSA «HgPr'" királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, V., Deák Ferenc-utca és Bécsi-utca sarok. Telefon: 216-63. Vászon és asztalnemű. Szállodai és kórházi fehérnemű. Nyirbogdányi Petroleumgyár Rt. Központi iroda: BUDAPEST, VI., Andrássy-út 2. Gyár: NYIRBOGDÁNY. BERTOLIN autó- és traktorolajok, HELIOS autóbenzin, mindenfajta motorbenzin, ALFA világító- és traktorpetroleum, gázolaj, henger- és gépolajok, gép- és kocsikenöcsök. POR MENTESÍTŐ olajok. AUER IGNÁC papirosáruk, Üzleti könyvek gyára, vonalozó intézet, könyvnyomda BUDAPEST, VIII., MÁRIA TERÉZIA-TÉR 15. SZ. Telefon: József 386 - 02.

Next

/
Oldalképek
Tartalom