Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-12-05 / 49. szám

1928. december 5. Független Budapest 5 A PARLAMENTI MÚZEUM új ereklyével gazda­godott, a legrégibb emlékek egyikével. Mint értesülünk, Scitovszky belügyminiszter a múzeum­nak ajándékozza a készülő fővárosi törvény első tervezeteit, amelyeket az Aquincumból vitet be az új múzeumba. * * * M IÓTA KÉSZÜL is az a bizonyos új fővárosi törvény? Van-e valaki is, aki még emlékszik azokra a történetelőtti időkre, amikor az első hírek jelentették, hogy „rövidesen elkészül az új fővárosi törvény tervezete, mert a kormány legsürgősebb feladatának tekinti, hogy mielőbb tető alá juttassa az új törvényt?“ Talán van, talán nincs, de mi úgy érezzük, hogy egy új Anonymus kellene, aki megírja ennek a törvénynek a krónikáját, amely legendás időkbe nyúlik vissza. A ligeti kikiáltó, aki az óriási tengeri kígyót hir­deti, amely „a fejétől a farkáig 10 méter, a farkától a fejéig megint 10 méter, vagyis összesen 20 méter“, most igazolva van. A fővárosi törvénynél ez a kissé különös számítási művelet nem is hangzik viccesen, mert ezt a törvénytervezetet annyiszor hirdették oda és vissza, ho_gy már a fejünk kábul belé. Mint a „Független Budapest“ mai számában meg­írjuk, aligha lesz féléven belül törvény a javaslat­ból, sőt könnyen lehetsiéges, hogy 1929-ben sem iehet majd megtartani az új választásokat. A város­atyák mandátumát egy évvel hosszabbították meg, de ez az év alighanem kurta lesz, mert az új tör­vény elkészítésére hosszabb idő kell, akárhogy iz­gulunk is mi, akik idekint ácsorgunk és lessük a ki­kiáltók szavát, amely az óriáskígyó dicsőségét hirdeti. Scitovszky belügyminiszternél érdeklődik a tanács, hogy milyen is lesz hát az a híres új törvény. Mi ugyan azt hisszük, jobb lenne nem kíváncsinak lenni, mert sok örömünk aligha lesz benne, de a tanács érdeklődik s lehet, hogy kap is választ a kérdésre, de csak majd akkor, — ha a belügyminiszter is fogja tudni, mi mindent akar az új törvényben. Az aranyról tudjuk, hogy rendkívüli módon nyújt­ható. A fővárosi törvény aligha lesz arany. De a létestészta is nyújtható s ez már jobb hasonlat. Félünk is tőle, hogy amire majd a tanács elé kerül az új tervezet, a tanács tagjai egyhangúlag elkiáltják majd magukat: * — Ezt a tésztát!... * * * E LINTÉZŐDÖTT a Baross Gábor—Szilágyi Lajos affér személyi része, de hátra van még- a fekete leves: maga az autótaxi-kérdés, ameüyet nekünk kell meginnunk. Baross, mint olvashattuk, azt ígérte Folkusházy előszobájában, hogy kitapossa Szilágyi Lajos beleit, ami nagyon kecsegtető ígéret lehet., de úgy látszik, mégsem egészen alkalmas metódus arra, hogy ebből a szüreti mulatságból rendszámokat szü­reteljen a nagy Baross Gábor kicsiny fia. Mert az lenne a legegyszerűbb, ha az ember beletehetné egy kádba Szilágyi Lajos beleit és addig taposna ben­nük, amíg alól ki nem folyna az ízes must: 30U autóiaxi-rendszám, ami nem rossz üzlet még egy volt postatakaréki igazgatónak se. Nem jó dolog ilyen ígéreteket tenni, mert könnyen megbánhatja az ember. Mint most is kisült, még a falnak is van füle és igazán kellemetlen lehet el­menni egy privátlakásra, bocsánatot kérni, nem szólva arról, hogy ezzel nincs is még befejezve az ügy, mert a személyi részén kívül van ennek a dolognak politikai része is, amit még színre akarnak hozni egyesek. De van a kérdésnek üzleti része is és ez a leg­fontosabb, — mondja Baross Gábor magában — mert az üzlet üzlet és élni, még pedig jól élni, csak kell. A személyi rész most már el van intézve, a mentelmi jogi rész aligha izgatja ezt a kitűnő üzlet­embert, de az üzleti rész, az már valami, ezért érde­mes beleket taposni az előszobában, érdemes bocsá­natot kérni a lakáson és elolvasni a laDokban a támadásokat, amelyek még eztán következnek. De ha nem így lenne, ha Baross Gábornak mindez kellemetlen lenne, teszünk neki egy ajánlatot. Adja át e sorok írójának a koncessziókat, aki örömmel v járja végig azt a Canossát, amely a bélkitaposással jár. Attól tartunk, hogy Baross Gábor mégis inkább a rendszámokat tartja meg, s ha dicső édesapja megnyitotta a Vaskaput az ország és az egész világ számára, ő megnyitja az arany kaput a maga részére. Vagy talán már nem is kell megnyitni: „Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta“ ... * * * F OLKUSHÁZY az a szfinx, amely felé most ezer meg ezer szem tekint, ő az autótaxi-diktátor s tőle várják a megváltó szót a bérkocsisok meg a többi kisemberek, akik rendszámot kérnek. De Folkusházy hallgat. Nem beszél, nem szabad beszélnie. Nem lehet könnyű dolog, hallgatni, amikor annyian érdeklődnek, s lehet, hogy van valahol a városházán egy nádas, amelybe Folkusházy, mint egykor Midás király borbélya, belesuttogja, hogy „az autótaxi-tigynek szamárfülei vannak!!“ Szamárfülei? Igen. De ezeket csak a kisemberek felé fogja mutatni. A nagyvállalkozók ezeket aligha fogják meglátni. Özv. Biberál Józsefné "'■p”“1"57'-"1"'-----------,—^___ Budapest, “ ~ II.,Ostrom-u. 14. pala- és cserépfedő - mester Telefon: k. 507-19. SZIKRAY DÉNES tűzálló építkezés tervező és vállalkozó Kazánbefalazások, Ipari tűzálló kemencék Gyárkémények, ú. m lágyító, edző, olvasztó, Kazánfalazási javítások stb. email égető stb. kemencék Budapest, IX., Ráday-utca 38. Telefon: ]. 401-04. A LEGJOBB KERITESANyAG. KÖLLERICHÄQS BUDAPEST. IV. FERENC-JÓZSEF RAKP. 21. Ifj. HALASZ HUBERT építkezési vállalkozó Telefon: J. 390-50. BUDAPEST, VII., TELEP-UTCA 31. WIHART FERENC építész építőmester BUDAPEST, VIL, COLUMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350—97. M OOR GÉZA mester Budapest, VL, Reiter Ferenc-utca 103. Telefon: Lipót 911-13. Makovsky Ferenc Fülöp Szász-Coburg Góthai herceg O kir. Fensége uradalmi építésze Budapest, VIL, Abonyi-utca 4. Telefon: ]. 381-17. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó. Budapest, VIL, Kolumbus-u. 11/a. Telefon: ]. 396-78. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest, VI., Benczur-utca 17. Telelőn: 263—40. Herczeg Ernő Budapest, VIII., Nap-utca 25. Telefon: ]. 328—55. építő­mester SZVETICS JÓZSEF építési­vállalkozó BUDAPEST, VIL KERÜLET, TELEP-UTCA 8. SZ, SCHAFFER KÁROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, VIII., Aggteleki-u. 17. Telefon : ]. 325-88. CONSTANS ÉPÍTŐ R T. Budapest, V., Markó-utca 7. sz. Anyagtelep: VI., Mohács-utca 8/a> VÁLLAL: magas-, vasút-, út-, híd- és vízépítési Tel: l. 912-n. munkálalokat. Tel: l. 912—11 BÖHM KÁROLY ÉS KÁLLAY GÉZA Építőmester, oki. mérnök építési vállalkozók Telep—Iroda: , BUDAPEST, X KERÜLET, KOBANYAI-UT 43/E. Telefon. József 365—25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom