Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-10-31 / 44. szám
8 Függeilen Budapest 1928. október 31. ASCHNER JÓZSEF TEXTILIPARI-, GŐZMOSO-, KELMEFESTŐ- ES VEGYIPARI GYÁRAK BERENDEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, V., HOLLÁN-UTGA 5. TELEFON: LIPÓT 992-89. A „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet Rt. iga’..Hatósága elhatározta, hogy az 1928. november 5-én tartandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az 1927—28. üzletév 671,609;97 P-t tevő tiszta nyereségéből részvénycnkint a múlt évivel egyenlő 2-40 P (12 százalék) osztalék kerüljön kifizetésre. Hegedűs Lórántot a TÉBE. elnökévé újból megválót ztották. A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete október 22-én a TÉBE. üléstermében clr. Hegedűs Lóránt elnöklete alatt teljes ülést tartott. A folyóügyek letárgyalása után dr. báró Madarassy- Beck Marcell, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank elnök-vezérigazgatója vette át az elnöklést és javaslatára a teljes ülés dr. Hegedűs Lórántot nagy lelkesedéssel ismét a TÉBE. elnökévé választotta. Ebből az alkalomból báró Beck Marcell nagy melegséggel üdvözölte az elnököt és rámutatott nagy érdemeire és azokra a sikerekre, melyeket a TÉBE. élén elért. Dr. Hegedűs Lóránt az ünneplésért köszönetét mondott. RABA Gyorsteherautók Autóbuszok Pótkocsik üzembiztos Négykerékfék Tartós szerkezet Gazdaságos üzem Könnyű kezelés Legmodernebb kivitel Mimién speciális célra is alkalmasak ,1. AUTOMOBILGYÁRA, GYŐR. Központi igazgatóság : Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 18. Javítóműhely és alkatrész-raktár: Budapest, Kerepesi-út 26. szám. Telefon: Teréz 243—00, Lipót 979—49 és Józs f 389—47. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet az V. szármi („Szép Juhászné“- vendéglő mellett levő) vízmedence bővítéseként épülő 570 in3 ürtartalmú vasbeton-vízmedence földes beíömiumkáira. A versenytárgyalásra vonatkozó nyomtatványok (1. a vállalatbaadás általános feltételei, 2. a válla- latbaadás részletes feltételei, 3. az ajánlati költség- vetés, 4. az ajánlati szövegminta, 5. a medence tervrajza, 6. az ajánlattevő által már végzett hasonló munkák feltüntetésére' szolgáló űrlap) a székesfőváros vízmüveinek igazgatóságánál összesen 9 pengőért kaphatók a folyó évi október hó 27. napjával kezdődően déli 11—1 órák között a IV., Egyetem-utca 2. sz. 11. emelet 23. szám alatt levő hivatalos hell'yi- ségben, ahol a tervek megtekinthetők és a szükséges felvilágosításokat is meg lehet kapni. A munka természetére és a kivitel nehézségeire való tekintettel a munkálatot csak olyan cég fogja megkapni, amely cég kimerítően és hiteltérdemlően igazolni tudja, hogy hasonló méretű vasbetonmunkálatokat, mint önálló cég; sikerrel végzett. Az ajánlatokat folyó évi november hó 16. napján délelőtt Í1 óráig a Központi városházán a vízvezetéki és világítási ügyosztályban II. emelet 320. szám alatt kell beadni. Az ajánlatokat ugyancsak november 16. napján déli 12 órakor a vízvezetéki és. világítási ügyosztálynak a II. emelet 298. szám alatt levő üléstermében fogják nyilvánosan fölbontani. Budapest, 1928. évi október hó 25-én. A székesfőváros tanácsa. T eherautópótkocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27-29 Telefon : József 395 - 80. JESZE DÁNIEL autogén hegesztés, mindenféle automobil alkatrészek hegesztése Budapest, VII., Czobor-utca 67. sz., saját telepén. »STEÄXJÄ« MAGYAR KŐOLAJ 8.-T. »«, m x« jb jb mmmim speciális autó- és traktorolajok, aszfalt, porolaj. Központi iroda: V., Nádor-u. 2. Telefon: Auf. 939-25. Telep: csepeli petróleum-kikötő. Telefon: J. 309-86. Telepek, szabadraktárak, benzinkutak az egész országban. MŰMÁRVÁNY Neuhauser János első magyar műmárvány- készítő-mester, rabitz- és stuccómunka-vállalkozó Üzem : Budapest, X., Kelemen-u. 21. Tel.: ]. 391-19. ingatlan- és jelzálogkölcsön iroda, városi bérházak, villák és telkek adás-vétele Budapest, I., ,Logody-utca 73. (Bejárat: Mátrai-u. 9.) Telefon: Automata 507—24. CSÁSZÁR IMRE linoleum- és gummi- padlóburkolási vállalat Budapest, IX., Lónyay-utca 11. Telefon : J. 325-58. Befon-, Estrich- és Asbesfaljazafok készítése. Szakszerű munka. — Ajánlatok díjmentesen. Kertépítő és Mövénykölcsönzó Intézet Cégtulajdonos TAX (JULIA X., Vezér-u. 116. és Mogyoródi-út sarok. Telefon: József 391—51. SOIIY LÁSZLÓ kertépítő Kertészeti telepei: BUDAPEST TELEFON: SO L T S Z E N TIM R E II., Pasaréti-út 129. Aut. 644-31 Pest megye. Kiss Béla éslarsa kertészeti és kereskedelmi telepeik HS ® 82* II., Pasaréti-út 77. sz. Telefon. 3E Sí rB7, II., Hidegkúti-út 3. sz. SZALAY GYULA UTÓDA vetőmagvak, gépolajok és gazdasági cikkek nagykereskedése Alapítva 1895. évben. BUDAPEST, V., KÁLMÁN U. 14. Telefon : T. 205-51. Vetőmagvak, autóolajok és műszaki cikkek legszolidabb beszerzési forrása. AMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ES BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNY- FEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Ufill., Fuíó-uSsa 10. Telefon: J. 303-85. Foeiärusitäs: BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9. SZÁM. Telefon : 76—02, 99—02. Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szöve&ség-ufca 22. sz. A Bölcsödal bemutatója. A farkas és Mary Dugan bünpöre a Vígszínház e hete. A Vígszínház c hetének nagy eseménye a Bölcsödal premierje.. Fodor László új vígjátékának bemutatója szombaton, november 3-án lesz. A premierig a szezon két nagy sikere váltakozik és pedig vasárnap, hétfőn, szerdán és pénteken este A farkas kerül színre, kedden és csütörtökön a Mary Dugan bünpöre szerepel a műsoron. FRATRICHEVICH ISTVÁN díszítő-festő és mázoló Elvállalja templomok, épületek, lépcsőházak, kávéházak szobafestő, díszítő' és mázolási munkáit. Budapest, VII., Dembinszky-utca 33. Telefon : J. 372-98. MENTŐSZEKRÉNYT az ,,első segélynyújtáshoz“ szállít HAMVAS ERVIN oki. gyógyszerész irodája Budapest, V., Csáky-utca 34. Telefon: L. 965 — 60. nilrian pe íírctarlan a legtökéletesebb műgrafitos kenő- Uliuay Oű UlC&UaiJ anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arpn.Tnn Apón Qoalit amerikai formálható azbeszt fedő- HIUU IUJJ, HIliU uCCUll, és szigetelő anyagok, 10—30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Budapest, IV., Ferenc CrdlIOv/I József-rakpart 18. sz. Alapítási év: 1892. Sürgönyeim: KUNSHIP. Telefon: József 361—23 Vezérkép -. viselet: FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó. Budapest, VII., Kolumbus-u. 11/a. Telefon: J. 396-78. SCHAFFER KAROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, VIII., Aggteleki-u. 17. Telefon: J. 325-88. Pert! Simon első újpesti kövezőmester ÚJPEST, SZABADKAI-UTCA 9. SZÁM Elvállal mindennemű kocka-, terméskő- és kei amitburkólát készítését. tűzálló építkezés tervező és vállalkozó SZIKRAY DÉNES Kazánbefalazások, Ipari tűzálló kemencék Gyárkémények, ú. m. lágyító, edző, olvasztó, Kazánfalazási javítások stb. email égető stb. kemencék Budapest, IX., Ráday-utca 38. Telefon: J. 401-04. Felsenfeld Rudolf bélyegző- és pecsétbélyeggyár véső- és dombornyomó-műterem Budapest, V., Bálvány-utca 16-18. Telefon: 103-94. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet az I., Szépkilátás-utca (Mártouhegyi-út és Tücsök-utca közötti szakasz) csatornázására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok IV., Központi városháza, II. emelet 285. ajtószám alatt kaphatók kiilön-külön 2 pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatokat 1928. évi november 5-én (hétfőn) déli 12 óráig kell a tanácsi 111. ügyosztály vezetőjénél vagy helyettesénél, II. emelet 279. ajtószám alatt benyújtani. A versenytárgyalás 1928. évi november hó 5-éu (hétfőn) délután 5 órakor lesz a III. emelet 351—352. számú (ülésterein) helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1928. évi október hó 24-én. A székesfőváros tanácsa. Ä A., M .A Ft A_ mozgóképszínház Fríosa,y Dohány utca 42 Telefon: József 440 27. személyes vezetésével 30 tzgú zenekar! Elsőrendű műsor minden héten!