Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-10-31 / 44. szám
XXIII. évfolyam. 1928. október 31. 44. szám. Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden heten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 60 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon: József 31/5—82. Postatakarékpénztári csekkszámla: 45.476. A demokratapárt bomlása nemcsak az országos politikában érezteti a hatását, hanem a városi politikában is. Sőt, talán nagyobb esemény ez a válság a főváros életében, mint az országéban, mert hiszen a demokratapárt elsősorban a főváros lakosságának pártja, itt született, itt élt és most itt múlik el, és a törvényhatósági bizottságban sokkal nagyobb súllyal szerepelt, mint a törvényhozásban. Amikor most, közel harmincéves, küzdelmes és eredményes múlt után lezárni a demokratapárt életének eddigi fázisa, mindenki, aki hisz a demokrácia és szabadság eszméiben, fájdalmas szívvel szemléli azt a pusztulást, amely a polgárság nagy táborának reménységeit sorvasztja. A demokratapárt bomlása fájdalmas eseménye a mai időknek. Miért kell megszűnnie. Betöltötte-e már a hivatását s ezért borul talán reá az enyészet? Nem. A feladatok, amelyek reá vártak volna, még nagyobbak lettek, a munka, amelyet el kellett volna végeznie, nemcsak hogy nem csökkent, hanem inkább növekedett és ebből a munkából a demokratapárt nem végzett el semmit sem. A célhoz egyetlen lépéssel sem közeledett: a demokrácia és a liberalizmus ma is csak távoli — nagyon távoli — ideál, amelyért még erősebben, még keményebben kell küzdeni. A demokratapárt megszűnt, feladta a harcot, feladatát nem tudta betölteni, feloszlott akkor, amikor legnagyobb szükség lett volna egy igazi, harcos, meg nem alkuvó kispolgári pártra. Nem azért szűnt meg, mert nincs már szükség reá, hanem azért, mert erre a demokratapártra nem volt szükség. Személyi kérdések buktatták el, nem eszmei célokért való harcban esett el. Egy párttagot akartak kirekeszteni a pártból, egyik tagját a pártnak, akinek sikerei voltak, aki nagy ambícióval, sok lelkesedéssel védte a polgárság érdekeit s ebben a heves harcban talán kissé túllőtt a célon. Ezt a párttagot magára akarták most hagyni, mint beteg tünetet ki akarták operálni a testből s ebbe az operációba belepusztult a beteg. A pártválság még nem fejeződött be, és hogy mit fognak hozni a jövendő események, nem tudhatjuk. De az a tény, hogy a demokratapárt, amely a főváros életében évtizedeken keresztül, döntő szerepet játszott, most elmúlik, nem tud érzéktelenül hagyni bennünket. Hiszen igaz, a párt már évek óta — mióta Vázsonyi Vilmos meghalt — nem volt az, aminek lennie kellett volna, mégis, most, hogy bomlásnak indul, fájdalmas eseményként mered elénk, mert az emberek megmaradnak ezután is, de az ideálok megkopnak egy ilyen belső elvérzésnél és szomorú látvány, amikor egy harcos sereg feladja a harcot s megsemmisíti önmagát. Fábián Béla szereplése nem tetszett a párt vezetőinek (és a demokratapártnak hova-tovább már csak vezetői voltak, közember senki sem akart lenni) és különösen nem tetszett nekik Fábián harcmodora. Kijelentették, hogy ők csak lojális fegyverekkel küzdenek és az a harc, amellyel Fábián támadt a kormánynak, nem volt lojális. A lojalitásnak ez a hangsúlyozása meglep bennünket. Mert mi nem hittük, hogy éppen ez a lojalitás szerepeljen a demokraták egyik főerénye gyanánt. Idáig nem sokat tapasztaltunk ebből a sokat emlegetett, méltóságos lojalitásból s éppen ezért kissé meglepő, ha most ezen a címen végezték el azt a harakirit, amely váratlanul véget vetett a párt amúgyis vergődő, hanyatló életének. Fábián harci modora és eszközei, amelyekkel a kormányt támadta, nem elég lojális a demokratapártnak. De vájjon ez a lojalitáshiány miért nem bántotta a párt vezetőségét akkor, amikor a vele együtt küzdő kisebb pártokról volt szó?! A Dolgozó Polgárok Pártja nem vette észre, hogy a demokraták túlságosan nagy súlyt vetettek volna eddig is a lojalitásra, arra, amely kötelező lenne a fegyverbaráti harcban, miért hördül fel a pártvezetőség éppen most a lojalitás védelmében? Vagy talán csak felfelé, a kormánnyal szemben kell lojálisnak lennie a harcmodornak? Lefelé és oldalt — a fegyvertársak felé — nem? Ezt így követeli talán a demokrácia, az igazság és egyenlőség?! Nem felelünk a felvetett kérdésekre. Csak megemlítjük, mert felújulnak bennünk azok az emlékek, amelyek a demokratapártnak velünk szemben való „lojalitásáról“ beszélnek, mivel meglepő ránk nézve az indokolás, amely a pártszakadást előidéző eseményt kíséri. Ha a deA politikai élet nagy szenzációja a demokratapárt válsága. Régóta izzott ez a parázs a hamu alatt, míg most egyszerre Fábián Béla multheti ismeretes parlamenti szereplése lángra lobbantotta a tüzet. Rassay Károlyt, a párt vezérét nagyon kellemetlenül érintette ez a parlamenti kudarc, amely az egész demokratapártra katasztrofális következményekkel járt. Rassay Károly szakítani akart Fábián Bélával, aki azután Rassay ilyen irányú akcióját be sem várva, bejelentette a demokratapártból való kilépését. De ez csak a kezdete, első fázisa volt a demokratapárt bomlásának. Fábián Bélát minden valószínűség szerint követi Pakots József és Gál Jenő, akik már a múlt évben szecesszionáltak s mint független demokraták önállósították magukat. A különválás csak rövid ideig tartott és a békítési kísérletek eredményeként a független demokrata képviselők újra visszatértek az anyapártba. A mostani válság sokkal komolyabb és sokkal súlyosabb hatású, mint az, amely Vázsonyi halála után elsőízben bontotta meg a demokratapárt sorait. A Rassay vezetése alá került párt működésével sokan nincsenek megelégedve s ez az elégedetlenség egyre több és több hívőt és tagot riasztott el a párttól. Rassay energikus, eröskezü diktátori kormányzásával a párttagok nagyrésze nem ért egyet. Ezek az ellentétek minden napirendre kerülő kérdés vitájánál egyre erősebben éleződtek ki, s bár igyekeztek a válságot titkolni, vagy legalább is tomNagy feltűnést keltett az elmúlt héten a Független Budapest híradása, amelyben beszámoltunk arról, hogy a villamostarifa csökkentése kérdésébán a Keresztény Községi Párt is megváltoztatta eddigi állásfoglalását s elhatározta, hogy követeli a viteldíjak leszállítását. A kereszténypárt újabb állásfoglalása azt jelenti, hogy most már minden párt a viteldíjleszállítás mellett van, tehát a törvényhatósági bizottság egyhangú véleményével szemben a Beszkárt igazgatósága sem védheti meg a magas viteldíjat. A Keresztény Községi Párt legutóbbi értekezletén mokratapárt csak méltányos és lojális fegyverekkel küzd, akkor meg kell kérdeznünk: miért csak most? Talán így követeli azt a demokrácia szent eszméje? Miért csak a kormánnyal szemben akar lojális lenni ez a párt s miért nem azokkal szemben is, akik velük együtt akartak harcolni s akiket éppen ezért meg akart semmisíteni, el akart törölni a föld színéről? A Dolgozó Polgárok Pártja szálka volt a de- .mokrata vezetők szemében és nem tartották vele szemben kötelezőnek a méltó és lojális fegyverek használatát. Amikor most, mindezek ellenére is, fájdalmas szívvel búcsúzunk az elmúló párttól, hisszük, hogy akad majd tábor, amely felveszi az elejtett lobogót és folytatni fogja a liberalizmusért és demokráciáért való küzdelmet, amelyet most feladott az a párt, amely közel harminc éven át vezette ezt a harcot a főváros polgárságának nevében. pítani, a válság szimptomái mégis nyilvánosságra kerültek. A demokratapárt válsága nemcsak országos vonatkozásban von maga után súlyos következményeket, hanem a községi politikában is. A demokrata bizottsági tagok közül sokan fogják követni Fábián, Pakots és Gál kezdeményező lépését és értesülésünk szerint mintegy 15—20 kilépést jelentenek be a közeli napokban a pártvezetőségnek. Ilyen körülmények között a Nemzeti Demokratapárt, mely a választások óta is alaposan megfogyatkozott, s az utóbbi időben csak 48 tagot számláit, 28—30 főre fog lecsökkenni és megszűnik a közgyűlés domináló pártja lenni. A kilépők nagyrésze — az eddigiek szerint — mint Független Demokrata alakít új pártot, de sokan pártkereteken kívül maradnak, sőt hallottunk olyan híreket is, amelyek szerint a demokratapárt katasztrofális bomlása ismét a Ripka-pártnak juttat néhány eddig ellenzéki mandátumot. Ezek az események annál súlyosabban érintik a demokratákat, mert a községi választások, ha nincsenek is közvetlenül küszöbön, de egy éven belül mégis meglesznek. A választópolgárság ilyen körülmények között nem nagy szimpátiával fogja fogadni a demokratapárt vezetőit a fórumon s a párt nem nagy reménységgel tekinthet a választási küzdelmek elé. már meg is kezdte Sármezey Endre tarifacsökkentö javaslatának tárgyalását s ennek a tanácskozásnak pikantériája az, hogy Buday Dezsőt saját pártja leszavazta s elvben elfogadta a 20 filléres egységes jegyrendszerre való áttérést s az erre vonatkozó indítványt. Buday Dezső egészen a legutóbbi időkig meggyőző módon tudta bizonyítani pártja előtt, hogy a viteldíjakat nem 'llehet leszállítani a Beszkárt gazdasági egyensúlyának felborítása nélkül. Elsöízbén történt meg, hogy a párt szembehelyezkedett Budayval és Sármezey felfogását tette magáévá. Sármezey szerint A demokratapárt bomlása a községi életben A demokratapárt bomlásának következményei a főváros politikai életében. Buday Dezsőt leszavazta a kereszténypárt s vele szemben állást foglalt az olcsóbb villamos mellett. A Wolfí-párt a szakaszjegy megszüntetésével akarja bevezetni a húsz filléres villamosjegyet. — Sármezey szerint legalább tíz százalékkal emelkedne az utasforgalom, ha a viteldíjat leszállítanák. Legmodernebb gyógy- W intézet sebészi és bel- |j betegek részére Ir.l PAJOR-SANATORII szív- ÉS ÉRBETEGEKNEK T .l IM BUDAPEST, Vili. Idegbetegek, üdülök gyógy- J Ifi VAS-UTCA 17. sz. helye, vízgyógyintézet, nap- osztály légfürdők.
