Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-25 / 4. szám

8 Független Budapest 1928. január 25. Nász a főpolgármester családjában. Rendkívül fény es pom*a, a főváros legelőkelőbb társadalmá­nak impozáns részvétellé melletti vezette oltárhoz hétfőn este dr. Kürthy László egyetemi tanársegéd Ripka Ludovikát. űr. Ripka Ferenc főpolgármester leányát a Krisztinavárosi plébániatemplomban. Az esküvőn résztvett az egész főhercegi cseleid, Pesthy Pál és Sciiovszky Béla miniszterek. Dréhr Imre államtitkár, a tábornoki kar és a törvényhozásnak, valamint a főváros törvényhatósági bizottságának nagyon sok tagja. A templom beíogadóképesége szűknek bizonyult a násznép befogadására és sok százan a meghívottak közül' az utcán voltak kényte­lenek elhelyezkedni. Az etetési szertartást Vüss József népjóléti miniszter, kalocsai nagyprépost vé­gezte nagy papi segédlettel, aki gyönyörű beszédet intézett az ifjú párhoz. Esküvő után szűk családi ebéd volt a főpolgármester házában, majd a fiatal pár nászúira a délvidékre utazott. Az üdvözlések és sze- retetnyilvánítások özöne .árasztotta el a népszerű főpolgármestert leánya férjhezmenetele alkalmából. Az új főkapitány bemutatkozása a közigazgatási bizottságban. A főváros közigazgatási bizottságának hétfői ülésén mutatkozott be Bezegh-iluszágh Miklós, Budapest új rendőrfőkapitánya, aki az elnöklő Ripka Ferenc főpolgármester üdvözlő szavaira rendkívül temperamentumos és nagy tetszéssel fogadott be­szédben válaszolt, Beszédében hangsúlyozta, hogy szigorúan fog őrködni a közbiztonság és a főváros polgárságának vagyon- és életbiztonsága fölött, tár­sadalmi és osztály különbség né.kül. A Latinak—Biichler-iigy. A'Lalinak Jenő és Rüchler József fővárosi bizottsági tagok között a legutóbbi közgyűlés alkalmával történt incidens íolyománya- képen Latinak Jenő durva becsületsértés és rágal­mazás cimén büntető feljelentést tett Biichler József ellen. Összeférhetetlenségi ügyek. fír. Gaár Vilmos, az igazgatóválasztmány elnöke, csütörtök délután 6 órára összehívta az igazgató választmányt. Az ülés napirendjén Nagy István. Tarr Béla és Darvas Gyula összeférhetetlenségi ügyei szerepelnek. T eherauíópóíkocsi k Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép- és szállítőeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27 29 Telefon : József 3S5-80. Szaporítják a budapesti kéményseprő-kerületeket. A főváros közgazdasági ügyosztálya most dolgozik a kéményseprő-szabályrendelet inóclosíiOsán. A mó­dosítás során a kerületeket újonnan fogják beosz­tani s egyúttal a kerületek szaporításáról is intéz­kednek. Egy legutóbbi értekezleten ugyanis a ké­ményseprő-legények követelték, hogy a főváros 15-teI szaporítsa a kéményseprő-kerületek számát, ezzel szemben a kéményseprőmesterek ragaszkod­nak a mostani beosztáshoz és a mai 69. kerülethez, mert szerintük egy-egy mai kerület is csak alig biz­tosítja a kéményseprőmesterek megélhetését. A köz- gazdasági ügyosztály méltányos álláspontra helyez­kedik ebben a kérdésben és igyekszik mindkét fél érdekének eleget tenni. Értesülésünk szerint a kerü­letek számát mégis szaporíják. de nem 15-teií, amint a segédek kívánják, hanem csak hattal, úgy, hogy az ói szabályrendelet életbelépése után 75 kémény­seprő-kerületre lesz felosztva a főváros. Magyar városok alapítványa Sipöez Jenő nevére. /I Magyar Városok Kongresszusa a napokban tartja legközelebbi ülését, amelynek legfontosabb pro- grarnmpontja egy. Sipöcz Jenő polgármester nevéről elnevezett alapítvány létesítése. Az alapítványnak az a célja, hogy .pályadíjakat tűzzenek ki belőle várostöriéne.mi témáról irt irodalmi munkákra. A Programm további pontja a Kossuth-zarándok'oizott- ság megkeresése az amerikai zarándok!ásban való részvéte! dolgában. Tárgyalni fogják továbbá Buda­pest Fürdőváros Egyesület megkeresését, hogy a városok vegyenek részt az 1929-ben megtartandó balneológiái kiállításon. A belügyminiszter jóváhagyta az új szeretetház építését. A főváros közgyűlése már két év előtt el­határozta, hogy a Magíódi-úton modern, hatalmas szeretetotthont épít, ahol a pavillonszerű épületek­ben 1,600 férőhelyet létesít. A költségvetésben 1926 óta minden évben fölvettek egy nagyobb összeget a szeretetotthon építésének költségeire, mert az in­tézmény megvalósítása nagy költséggel jár, és egy év alatt a főváros nem tudja a szükséges összeget előteremteni. Mindeddig nem is volt szükség az összegek felhasználására, mert a belügyminisztérium még nem járult hozzá a szeretetotthon építéséről szóló közgyűlési határozathoz s így az intézmény építéséhez a főváros nem is foghatott hozzá. A tanács most interveniált a minisztériumban a határozat jóváhagyása érdekében, amire a héten leérkezett a városházára a belügy.m'niszter leirata, mely tudomá­sul veszi a szeretetotthon építésének leivét és jóvá­hagyja az azt elhatározó közgyűlési döntést. Ezek- után a tanács intézkedett, hogy a szeretetotthon építésére a középítés' iigyoszály mielőbb írja ki a tervpályázatot. Az építési költségekre körülbelül 6 millió pengőt szánnak, amiből két millió pengő máris rendelkezésre áll. Ebben az évben az intéz­mény építéséhez minden körülmények között hozzá is fognak. A művészet, technika és maqyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-éíferem söröző BUDAPEST. IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha! A legszebb kávéház pedig a Spolarich-kávéház BUDAPEST, Vili. KÉR., ]ÓZSEF-KÖRÚT 37-39. Esténként cigányzene. Expresso kávé. Saját sütő- és cukrásziparí üzem. A népjóléti minisztérium bizonytalan időre elha­lasztotta a régi Piarista-épület kiürítését. A népjóléti minisztérium ez év májusában akart áíköltözködni a Lánchíd-utca 2. számú házba, a régi piarista-épületet pedig, amelyben a minisztérium jelenleg van, a fő­városnak akarták átadni, ahol több városi hivatalt helyeztek volna el. A Lánchíd-utcai épület lakóinak jogerősen fel is mondott a minisztérium és az üzlet- helyiségekből a bérlők már ki is költöztek. A lakók elhelyezése azonban nehézségekbe ütközött, mert a minisztérium nem tudott részükre megfelelő más lakást biztosítani. Emiatt az át kő tűzés terve, leg­alább is ideiglenesen, meghiúsult s a héten leiratban közölte a népjóléti miniszter a főváros tanácsával, hogy a vüs-majörra való tekintettel, májusban nem tudja kiüríteni a régi piarista épületet, és ezért bi­zonytalan ideig nem adhatja át a fővárosnak. Közölte a népjóléti miniszter, hogy amint ' a Lánchíd-utcai lakók elhelyezését biztosítanr tudja, azonnal meg­kezdi az átköltözködést, de termímust most nem tud határozottan megjelölni, hanem majd annakidején értesíti a költözködés végleges dátumáról a tanácsot. Gyógyszertárnyitási engedélyt adnak ki a Német­völgyi-útra. Bias Margit gyógyszerész beadvánnyal fordult a tanácshoz, és az I. kerületi Farkasrét és Németvölgy területére új. önálló sziemélyesjogú gyógyszertár felállítására kért engedélyt. A köz­egészségügyi bizottság még a múlt évben tárgyalta a kérést, de az ügyet levette a napirendről, azzal az indokolással, hogy ezen a környéken a városrész ki­épüléséig, legalább egy éven belül nem tartja indo­koltnak gyógyszertárnyitási engedély kiadását. A tiszti főorvosi liivata' és az i. kerületi elöljáróság most átirattal fordult a közegészségügyi ügyosztály­hoz és hivatkozott arra, hogy ■ a környéken az épít­kezés újabban nagyarányban megindult, közegész­ségügyi szempontból szükségesnek tartja a gyógy­szertárnyitási engedély kiadását. A tanács az ügyet most pótlólag terjeszti, az illetékes fórumok elé s az MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR RT. GYŐR, Telefénok: 201, 202, 203. BUDAPEST, V,, Deák Foreno-utca 18. Telefonok: T. 43-00, L .979-49. RABA Teherautók ^ Autóbuszok 1, 3, 5 tonna hordképességü Pótkocsik Speciátkocsik v A magyar utaknak legjobban megfelelő autő A magyar utaknak legjobban megfelelő autó SzoSád kivitel, gazdaságos üzem, előnyös árak és feltételek! ____ Ajánlati felhívások oégiinkhöz oimzendők. Képviseletünk nlnosen. BE KE PÉTER PÁL HEGEDŰK — LANTOK — GITÁROK GORDONKÁK — NAGVBŐGŐK Budapest, Vili., Dobozi-utca 31. szám. (Saját házában.) Speciális műterem művészi kidolgozású és luxus-hangszerekben. Eladás nagyban és kiesiuyben. engedély kiadását azzal is alátámasztja, hogy ez év­ben a Németvölgyi-útón a főváros is nagyobbarányú építkezéseket szándékozik lebonyolítani. Sürgősen felépítik a Szt, László-kórház leégett főzőkonyháját. A Szt. Gellért és a Szt. László fer­tőző kórházak konyhája évek óta fabarakkban volt elhelyezve. A tanács már régen elhatározta, hogy a primitív barákképület helyébe rendes, téglából épült konyhaépületet emeltet. Az ügy azonban olyan sokáig húzódott, hogy még a költségek megszavazására sem került sor. A múlt héten azután a konyhabarakk leégett. Az egész faépítmény elpusztult s azóta a két kórház élelmezése rendkívül nehézségekkel jár. A tanács a napokban tartott ülésén erre való tekintet­tel elhatározta, hogy a konyha újjáépítését haladék­talanul megkezdi, a közgyűlés és a belügyminiszter utólagos jóváhagyásánál* reményében. A költségekre közel 70,000 pengőt szavazott meg a tanács. A (fertőtlenítő intézet alkalmazottai törzstizetésiik 30%-át kapják pótlék címén. A fertőtlenítő intézeti alkalmazottak szolgálati pótléka eddig nem volt kel­lően rendezve, hanem idönkint állapították meg a pótlék mértékét. A tanács most ezt a kérdést is vég­legesen. rendezni kívánja s a fertöt'ünítő intézeti alkalmazottak szolgálati pótlékát a Szent László- kórház alkalmazottainak juttatott járvány pótlékhoz hasonlóan a törzsfizetés 30°/o-dban állapítja meg. Ez a pótlékösszeg a nyugdíjba nem számítható be. Újjáalakult a Pannónia, A magyar szállóipar e régi paitricius famíliája, a Gliick-család, á j iáalakít­tatta a legjobb vidéki úricsaládok fővárosi szálló- otthonát. a Rákóczi-úti Pannóniát, amelyen meglát­szik. Glück Frigyes ismert műgyűjtő ízlése. Glück E. János és Pelzmann Ferenc vezetik a szintén újjá­alakított éttermeket és kávéházakat. A Vígszínház jövő hete: Önügysága őrangyala. (Bemutató pénteken), Postáskisasszony, A templom egere. A Vígszínház e hetének irodalmi és művészi eseménye Jacques Dévai világhírű vígjátékának, az Öímgysága őrangyala pénteki bemutatója lesz. A leg­nagyobb várakozás előzi meg a rendkívül szellemes és mulatságos újdonságot. Az e heti műsor így ala­kul: Hétfőn, szerdán és csütörtökön: Postúskisasz- szony. Lengyel Menyhért szenzációs színjátéka ke­rül színre. Kedden: A templom egere. Fodor László kacagtató vígjátéka szerepel a színház iátékrendjén. Most vasárnap délután A levél van műsoron, mérsé­kelt helyárakkal. Scheiber Miklós okleveles gépészmérnök központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty-u. 19. Telefon : J. 352-92. bírd gyula VÁLLALKOZÓ Bádogos, vízvezeték-, légszesz- és csatornázási berendezések. Budapest, VII- Kertész-utca 1. Telefon: József 429—67. W' ------------------------------------­SC HÖNDORFER JENŐ MÉRNÖK. KÖZPONT! FŰTÉSI, SZELLŐZTETÉSE VÍZVE­ZETÉKI ÉS CSATORNÁZÁSI BERENDEZÉSI VALLAL4TA Budapest, Vili., Gólya-utca 22. Telefon : József 431-72. MAUTNER ÉS TÁRSA BUDAPEST, X.. LIGET-UTCA 37 SZ. — Saját telepén. TERVEZ ÉS KÉSZÍT: Központi fűtés és szellőztetés, köz- ponti melegvíztermelő-, gőzfürdő-berendezéseket, iegszesz-, vízvezeték-, fürdőszoba-, kloset-, csatornázási-, szivattyu- és bádogos-munkálatokat, — Telefon: József 314--79^_____ BR ÜNDL JANOS udvari szállító, egészségügyi műszaki bererdezések gyára BUDAPEST, VII., PETERFFV SÁNDOR-U. 34. Telefon : J. 315-19. Központi fűtés, melegvíz készítés, vízvezeték, csatornázás, gáz, derító-telepek, városok vízművel, városok csatornát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom