Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-08-22 / 34. szám
1928. augusztus 22. Független Budapest 3 Elmozdítható és szállítható vámházak épülnek az új vámhatárokon. A régi vámépületekböl iskolákat csinálnak. . számunk versenytárgyalási rovatában megjelennek a versenytárgyalási 'hirdetések a főváros uj vámhatárain szükséges vámházak építésére. Hosszas halogatás után 'határozta el a tanács a vámhatárok kitolását Budapest politikai határaira. Sokat foglalkoztunk a közönség és a kereskedelmi és ipari érdekeltségek panaszaival, melyek mind a miatt támadtak, hogy Budapest testét második trianoni határként szelik ketté az elavult vámhatárok s a fejlődő főváios új városrészeit mesterségesen megakadályozzák a belső városrészekkel való egyesülésben. A sok jogos panasz nagysokára talált meghallgatásra s most már komoly valóság lett a vámhatárok kitolásának tervéből. Néhány hét előtt a Független Budapest már közölte is azokat a terveket, ahol az új vámhatárok mentén az új vámépületek felállításra kerülnek. Ezeknek építésére írta most ki a nyilvános verseny- tárgyalást a középítési ügyosztály, 33 új vámház fog épülni, de igen helyesen, nem monumentális vámhivatalok építkezésére gondol a főváros, hanem csak kisebb, egyszerű építményekre, amelyek ilyen formában is megfelelnek hivatásuknak. Érdekes, hogy az új vámházak nagy része nem is lesz állandó épület, hanem hordozható ház. Vaslemezekből, összerakható betonból, könnyű faszerkezetből fogják megkonstruálni a vámépületeket, de hogy milyen módon kerüljenek ezek kivitelre, azt a főváros a vállalkozókra bízza. Solty Lajos tanácsnoknak az a nézete, hogy különféle bevált konstrukciók alapján kellene a hordozható vámházakat megépíteni, hogy az egyes szerkezeteket a gyakorlatban is kipróbálhassák. A hordozható vámházak mellett azért foglalt állást a tanács, mert valószínűnek látszik, hogy az idők folyamán egyes vámépületeket most kijelölt helyükről el kell távolítani s így elkerülik a bontás és az újraépítés nagy költségeit. Különben is a vámházakban nincs szükség nagy termekre, elég néhány kisebb helyiség s azokat egy elmozdítható épületben nagyon könnyen lehet megkonstruálni. Csupán két vámház készül téglaanyagból, a főbb útvonalak és az új határ keresztezésénél. Most még tárgyalnak hat telek vételéről, de ezekre nézve is néhány napon belül megtörténik a megegyezés a tulajdonosokkal. A mintegy egymillió pengős építkezéssel kapcsolatban a városházán az a kívánság nyilvánult meg, hogy a házak építését osszák meg s legfeljebb 2—3 vámépület építési munkáját bízzák egy-egy vállalkozóra. Ezt az elvet annál is inkább keresztül viszik, mert a munkát gyorsan kell keresztül vinni, miután a pénzügyi ügyosztály 2—3 hónapon belül életbe akarja léptetni az új vámhatárokat. Aránylag drága lesz az építkezés, de tekintetbe kell venni, hogy a vámházak a messzi perifériákon épülnek, ahol az építkezést megdrágítja a drága fuvardíj, a közmüvek, villany, csatornák kiépítése és 21 vámház mellett a kutak fúrása. Foglalkozott a tanács már azzal a kérdéssel is, mitévők legyenek a feleslegessé váló, kiürülő vám- házakkal, melyek nagyrésze masszív téglaépület. Az a terv merült fel, hogy a felszabaduló épületeket iskolák céljaira veszik igénybe, tekintve, hogy a perifériák úgy is szűkölködnek iskolákban s a tanügyi ügyosztály anyagiak hiányában nem tudta megvalósítani kültelki iskolai programmját. A vámhatárok kitolása tehát nemcsak a gazdasági élet számára lesz örvendetes, hanem kulturális szempontból is kedvező hatással lesz a főváros lakosságára. ' A hullámfürdő ügyének utolsó hullámai Ivántsó műszaki tanácsos rehabilitációt és elégtételt kér a fővárostól tavalyi meghurcoltatásáért. Nyilatkozik a meghurcolt tanácsos. A nagyközönség emlékezetében lassankint már feledésbe megy, vagy legalább is elhomályosul a múlt évi fürdőépítkezések botránya, de vannak egyesek, akiknek még ma is fájdalmas a visszaemlékezés ezekre az eseményekre. Mint ismeretes, több tisztviselő sorsára nagyon kellemetlen következményekkel járt az építkezési botrány, amennyiben a megindult vizsgálat a közreműködők közül többeket felelőssé tett a hiteltúllépésért és az építkezés késedelmes befejezéséért. Az illetőket a polgármester nyugdíjazta és fegyelmit is indított egyesek ellen, de ezek a fegyelmi eljárások még most sem fejeződtek be. A súlyosan me,gbélyegzett tisztviselők most beadvánnyal fordultak a polgármesterhez s elégtételt követelnek az őket ért megszégyenítésért és Hem anyagi, hanem kizárólag erkölcsi rehabilitációt követelnek a fővárostól. Különösen Ivántsó István műszaki tanácsos, a Gellért hullámfürdő és a szálló emeletráépítés volt ellenőre vet nagy súlyt megbántott becsülete visszaszerzésére és 30 gépírásos oldalra terjedő kérvényben tárja a polgármester elé ártatlanságának bizonyítékait. Ivántsó István ny. műszaki tanácsos csak nehezen akart nyilatkozni ügyéről s hosszas kapacitálás után mondotta el mi késztette arra, hogy elégtételt kérjen meghurcoltatásáért, időelőtti nyugdíjazásáért a fővárostól, " — Még ma is tisztviselőnek érzem magam — mondotta Ivántsó tanácsos — s ezért nem tartom ildomosnak, helyénvalónak, hogy folyamatban levő ügyről! a nyilvánosság előtt nyilatkozzam. Ha önök tudják, úgy nem tagadom, rehabilitálásomat kértem a polgármester úrtól az engem ért megbélyegzésért s mindenekelőtt annak a fegyelmi eljárásnak a megszüntetését kérem, amely a Gellért- fürdő és szállóbeli építkezésekkel kapcsolatban ellenem még ma is folyamatban van. Nem kegyelmet akarok, mert ha bűnös lennék, úgy megérdemlem és szó nélkül tűrnöm kellene a büntetést, de így, ártatlanul, nem akarok erkölcsi mártírhalált halni. Nem mondom senkire, hogy más volt a vétkes, hiszen maga a vizsgáló bizottság is megállapította, hogy a műszaki igazgatás rendszerében rejlő hibák idézték elő a történteket. Ilyen körülmények között nem lehet két-három embert a rendszer hibáiért bűnbakul odatolni és kivégezni. Én csak egy egyszerű közkatona voltam ebben a szervezetben, semmi intézkedési jogköröm nem volt, csak a kapott utasításokat hajtottam végre. Mégis én lettem az, akit 30 éves becsületben eltöltött köz- szolgálat után megbélyegeztek a nyilvánosság előtt, testi s szellemi erőm teljében nyugdíjba kényszerítettek s ráadásul fegyelmi eljárás alá vontak. — Hosszú beadványomban rámutatok mindezekre a körülményekre s a polgármester urat arra kérem, emeljen fel a vádlottak padjáról, ahová ártatlanul kipellengérezve ültettek^ Nem akarok mást, mint visszaszerezni becsületemet, amelyet makulátlanul megőriztem sok évtizedes közszolgálatom alatt, mert nem akarok úgy elvonulni, munkálkodásom színteréről, hogy ne nézhessek bátran más becsületes emberek szemébe. Értesülésünk szerint Sipőcz polgármester hazaérkezése után ezt az egész kérdéskomplexumot napirendre fogják tűzni s meg fogják találni a módot, hogy a megbántott tisztviselőnek elégtételt szolgáltassanak. A kedélyek azóta már lecsillapodtak, a Gellért már nem bosszúságot, hanem örömet szerez a közönségnek s senkinek sem lehet érdeke, hogy fájó sebek, fájó emlékek maradjanak egyesek lelkében. Különösen nem lehet a főváros érdeke, hogy a műszaki közigazgatás rendszertelenségeért ártatlan embereket büntessen s így semmi akadálya sincs annak, hogy a meghurcoltatásért mindenki megkapja a nagy nyilvánosság előtt az elégtételt, amelyet megérdemel. DIAL? »Kérem költségmentes bérleti ajánlatukat STANDARD-rendszerü kombinált telefonberendezésre.« TELEFONKERESKEDELMI R.-T. Budapest, V., Váei-öt 4. Telelőn: Aut 109-28 és Aut. 154-70. näcHr fí Csoknyay Első Szentendrei szerszámgyár r.-t. Budapest, VI., Lázár-utca 7. Telefon: T. 251—78. LEPTER JÁNOS és vasárugyár BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁNDOR-UTCA 8. TELEFON : J. 333-60, 361-69. GYÁRT mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. OETL ANTAL ; VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. i Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. TELEFON : József 308—32 és |ózsef 308—31. SZABADALMAZOTT FACSAVARNÉLKÜLI FAREDŐNY BAK és POGÁNY műlakafos mesterek acéllemez görredőny és különleges napellenző gyára BUDAPEST, VIII. KERÜLET, ]ÓZSEF-KÖRÚT 69 Mülthaier Frigyes vaskereskedése Budapest, I., Fehérvári-út 2. Telefon: ]. 455—89. Ajánlja az összes vasáru cikkeket a legjobb minőségben, mérsékelt árban. Godra Sándor és Fia 1ST szesz- és vegyészeti gyárberendező vállalat Budapest, IX., Gróf Haller-utca 4. Telefon : ]. 378-43 Hazai Felvonó Gyár V., Újpesti-rakpart 5. szám. Telefon : Teréz 132—35. LUSSA VINCE az Egyesült Carborundum- és Elektrit-Művek R.-T. magyarországi vezérképviselete BUDAPEST, VI., GRÓF ZICHY JENÓ- UTCA 32. Telefon : Teréz 152 - 20. >Carborundum«, *Elektrit< védjegyű csiszolókorongok, reszelők és fenőkövek, csiszolószemcsék, csiszolóporok, csiszolóvásznak.