Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-05-16 / 20. szám
6 Független Budapest 1928. május 16. Vitézek előnyben! A fővárosnál megüresedő állásokat elsősorban vitézekkel fogják betölteni. Sipőcz polgármester vitézi rendelete. Sipöcz Jenő polgármester a múlt héten érdekes 'rendeletet adott ki a vitézi rend tagjainak támogatásával kapcsolatban. A belügyminiszter tudvalévőén rendeletben hívta fel az összes hatóságokat a vitézek támogatására. Ennek következtében a polgármester a következő szövegű rendeletet bocsátotta ki: — A magyar királyi belügyminiszter úr a főpolgármester úr útján felhívta figyelmemet a vitézi remi tagjainak erkölcsi támogatására. — A vitézi rend a mái kifejlettségében egyik fontos tényezője a magyar államéletnek és a magyar nemzeti eszme érvényesülésének. A rend tagjai értékes munkát csak akkor tudnak kifejteni, ha részükre a nyugodt anyagi megélhetést biztosítják. Ezt azonban eddig teljes mértékben biztosítani nem sikerült és nagyon sok esetben az a helyzet, hogy a rend tagjai közül egyeseknek nemcsak a megélhetése nincs biztosítva, hanem gyakran családjukkal együtt nyomorban vannak, jóllehet velük szemben a rend igen magas követelményeket támaszt. Ez a körülmény késztette a belügyminiszter urat arra, hogy a rend támogatásra szoruló tagjaira a figyelmet felhívja.- Ezt a kívánságot a magam részéről a legmelegebben pártolom s a fővárosnál előforduló állásiiresedések esetén egyenlő rátermettség mellett, a vitézi rend tagait előnyben fogom részesíteni. Egyúttal elrendelem, hogy mindazon állások betöltésénél, melyeket magamnak nem tartottam fenn, a főváros hivatalainak és intézményeinek vezetői a rend tagjaira legyenek tekintettel s amennnyi- ben a feltételeknek megfelelnek, részesítsék őket előnyben. Elvárom továbbá, hogy az üzemek vezetői a megüresedett állások betöltésénél ugyancsak tekintettel legyenek a vitézi rend tagjaira. Erről a székesfőváros hivatalainak, intézményeinek és üzemeinek vezetőit értesítem. IMI TEJ iS YOGHURT a legmegbízhatóbb l SOPRON-, GYŐR- és VASMEGYEI TEJGAZDASÁGI R.-T. Központi üzem és irodák : I.; Fehérvári-út 33-35. Telefon: J. 305-31. és I. 428-01. A zugligeti „Fácán“-t és környékét felajánlották megvételre a fővárosnak. Az eladok nem jelölték meg a vételárat. — Előbb felbecsülik a felajánlott ingatlanok értékét s csak aztán tárgyalnak. T eherautópótkocsik T eherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép- és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27 29 Telefon : József 395—80. külön pavillonokaf építenek. A tüdőbeteg pavillont cl is különítik a többi épülettől, hogy a fertőzést megakadályozzák. Az egyes épületeket a központi vezetés megkönnyítése és az ételszállítás miatt zárt közlekedő folyosókkal kötik össze, amelyeket vagy részben, vagy egészben a föld alatt építenek. Súlyt helyeznek arra is, hogy a hálótermek ne az épület- csoport északi oldalán létesüljenek. A betegek és a tüdőbetegek szobái mind déli fekvésüek lesznek. Mellőzik mindenütt a világító udvarok alkalmazását. Az új Szeretetotthon nem lesz külső képében sem drága, sem luxusos kivitelű. Kerülni fogják a költséges homlokzati díszítést, de a fenntartásra való tekintettel ta'rtós, szolid anyagból építik meg az épületeket. A Szeretetotthonban 1,600 ápolt befogadására létesítenek helyiségeket és pedig 960 egészséges, 280 beteg, 120 tüdőbajos ápolt részére, továbbá 120 házaspár, azaz 240 személy részére. Az ápoltak egyharmad része férfi lesz, kétharmad része pedig nő. A napokban érdekes telek- és ingatlaneladási ajánlat érkezett a fővároshoz. A Zugligeti Üdülőtelep r.-t. felkínálta megvételre a városnak a Zugligeti-út, a Csermely-út és a Béla kiráiy-út között elterülő hatalmas erdörészletet, ahol a híres Fácán vendéglő és a zugligeti üdülőszanatórium épülete áll. Ez a terület 25,500 négyszögöl, rendkívül Sok felépítmény van rajta. így többek között egy igazgatósági épület, egy modernül berendezett szanatórium, a Lilly-, Zsuzsi-, Lucy-, Tünde- és Lia-lak, egy nagyobb személyzeti ház, egy szállóépület, egy svájci villa, egy íürdőház, eg;y kertészeti lak és két különálló étterem. Összesen 36 épület van a területen. Az Üdülőtelep r.-t. úgy amint áll, minden felszereléssel és berendezéssel akarja a hatalmas komplexumot a fővárosnak eladni. Mellékelte beadványához az épületek berendezéseinek és felszerelésének leltárát is. Hivatkozott beadványában az ajánlattevő társaság a terület történelmi nevezetességű vonatkozásaira is. Eredetileg, évszázadokkal ezelőtt, az esztergomi káptalan majorja terült el a mai Fácános helyén. Itt lakott Szilágyi Erzsébet, Mátyás király anyja is. Később Mátyás király nyaralója állott az üdülőtelep mai helyén és itt volt Mátyás király híres fácános kertje is és ettől nyerte nevét, a „Fácános“-t, az erdőrész- let. Később a törökök elpusztították a környéket, de felismerve üdülésre alkalmas voltát, később számos villát építettek. Gyönyörű kerteket létesítették itt a törökök, itt ültették el a török kozmetikai célokra szolgáló pirosító növényeket, amelyekből még mindig számos példány virul a Fácánosban. Az Üdülőtelep r.-t. nem jelölte meg a komplexum vételárát, hanem azt a tárgyalások folyamán kívánja a várossal közösen megállapítani. Tekintve, hogy a társaság sürgősen akarja eladni az értékes telkeket, a főváros tanácsa folyamatba telte az erre vonatkozó tárgyalásokat. Kikérte az erdőhivatal véleményét is, amely a vétel mellett foglalt állást, de hozzá tette, hogy szükséges volna a közelben elterülő Haggenmacher-féle szintén több ezer négyszögöles erdörészlet megvásárlása is, hogy ezzel a budai hegyvidék összes erdőségei teljesen a főváros birtokába jussanak. Most a városrendezési és a középítési ügyosztályok előtt fekszenek az ügy aktái, abból a célból, hogy az illetékes hatóságok becsüljék fel a felajánlott telek és az azokon levő építmények értékét. Ez rövidesen megtörténik, s akkor közvetlen tárgyalások kezdődnek meg a Zugligeti Üdülőtelep r.-t.-gal a nagy teiekkomplexum megszerzése érdekében. Az új 1.600 személyes szeretetotthon. Egyharmadrészben férfiak, kétharinadrészben nők részére építik. Kiírták a tervpályázatot. Augusztus 3l-ig lehet pályázni. _ A főváros tanácsa legutóbbi ülésén írta ki a Mag- lódi-úton épülő új Szeretetotthon tervpályázatát. Az építkezéshez talán még ez év végén hozzá fognak. Most Tartott ülést a szegényházi bizottság is, amely a jövő évi költségvetésbe további 4 millió pengőt vétetett fel a Szeretetotthon költségeire. A tervpályázaton minden magyar honos építészmérnök részt vehet, aki a Mérnöki Kamara tagja, Augusztus 31-én déli 12 óráiig nyújthatók be a terv- pályázatok a városháza középítési ügyosztályához. A főváros 3 dijat tűzött ki a legjobb pályamunkáik jutalmazására és pedig egy 12,000 pengős első, egy 8,000 pengős második, egy 6,000 pengős harmadik díjai és 18,000 pengőt szavazott meg a többi 12 legjobb pályamunkának egyenkint 1,500 pengővel való megvételére. Nagy súlyt vet a főváros az új Szeretetotthon legmodernebb kivitelére. Az intézményt négy utca fogja határolni, mind a négy oldalon 10—15 méteres szabad területen előkertet fognak hagyni. A pavillo- nok magassága 21 méternél több nem lehet. A nem egészen 4U,000 négyszögméteres területnek csak 25%-át építik be, a többi udvar és kert lesz. Az épületeket úgy kell csoportosítani, hogy a lehetőség szerint minél tágasabb és összefüggőbb udvarok, illetve parkozandó területek maradjanak, ezért több hasonló rendeltetésű épülettömböt össze építenek, de a bejegek és tüdőbetegek részére »MINIMAX« a legtökéletesebb kézi tűzoltó készülék. Független a vízhiánytól. Oltóereje óriási. Mindenkor használatra készen áll s bárki által könnyen kezelhető Prospektussal és felvilágosítással szolgál a Magyar Minimax RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Rózsa-utca 85. — Telefon : T. 237-31. A Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, Vil., Szövetség-utca 22. sz. Furcsán hangzik, amikor azt mondjuk, hogy a gazdasági viszonyok romlása már a temetőknél is érezteti hatását, mert mint az alábbiakból kitűnik, j a temető sem jó üzlet többé a főváros számára. j F.ddig kitűnő jövedelmi forrása volt a fővárosnak a | halottak eltemetése, nemcsak a községi temetkezési intézet révén, hanem a sírhelyek eladása folytán is. j Évente több milliárdnyi haszon származott ebből a községi háztartás javára. Ebben az évben is 432,4000 pengő tiszta hasznot hajtott a két temető, tehát .közei 5-S milliárdot. Ennek a „konjunktúrának“ vége szakadt, a halottak már nem gyűjtenek milliárdokat a városi pénztárnak. Most készült el a temetők jövő évi költség- előirányzata, amely — stílszerűen — gyászos képet mutat. Nem fog ezentúl sem ráfizetni a főváros a holtak elhantolására, de bűsás jövedelemre többé már nem számíthat. A jobbparti temetők, amelyek legutóbb 60.000 pengő tiszta haszonnal zárták üzemüket, a jövő évre csak 1,133 pengő feleslegre számítanak. A főváros legnagyobb temetője, a Kerepesi temető 373.000 pengő hasznot szállított be a legutóbbi évben a városi pénztárba, de a jövő évben csak 96,000 pengő felesleget irányoz elő. Meg is magyarázzák a temetöigazgatók ennek a feltűnő visszaesésnek az okát. Azt mondja a jelentés, hogy a bevételek azért csökkennek olyan nagy mértékben, mert a közönség teherbíró képessége nem bírja el a drága sirhelydíjakat, sírboltokra pedig már alig akad vevő, másrészt a temetők kiadásai óriási módon megnövekedtek. Emelkedett a munkások bére, drágultak az anyagárak, drágább lett a fuvarköltség, ami a csökkenő bevétellel szemben nagyon is érezteti hatását. A jövő évben különben nagyobb beruházást szándékoznak végezni a temetőben. A farkasréti temetőben a közönség számára új menedékházat és virág- csarnokot építenék 60,000 pengő költséggel, 10,000 pengőt fordítanak az új temetőrész bekerítésre és J 0,000 pengőt útépítésre. Az óbudai temetőben új kápolnát építenek 80,000 pengőért, berendezik a nemrég elkészült munkáslaktanyát, új kutakat fúr- ! nak és 20,000 pengő költséggel növényházat létesítenek. A jobbparti temetők jövő évi bevétele 628,000, kiadása 626,867 pengőben van előirányozva. A kerepesi temetőben 80,000 pengő beruházással új munkáslaktanyát építenek, 26,000 pengőt költenek a Batthyány-mauzoleum restaurálására, és 100,000 pengőt új utak építésére. A kerepesi temető bevételi előirányzata a jövő évre 1,393,800, kiadása pedig 1,297,580 pengő. n wwwwvwv'WVWWWV Budapest, V. kér., Vilmos császár-úf 76. szám. Telefon 62-51. Budapest székesfőváros útjait specíal-Impregnol-ola- jaival szabadalmazott eljárás szerint portalanítja. Gyászos képet mutat a temetői költségelőirányzat. Már a halottakból sem lehet megélni. Vége a jó világnak még a temetőkben is, rossz konjunktúra a halottak közt.