Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-09 / 6. szám

1927. február 9. Függeilen Budapest 9 10.401/1927—X. tan. szám. Versenytárgyalási hirdetés. Budapest székesfőváros tanácsa a köztisztasági hi­vatal részére szükséges 160.000 kg. (Tizenhat vágón) 750- 760" autóbenzin szállítására 1927. évi iebruár i hó 23-án (szerdán) délelőtt 10 órakor nyilvános írás- j beli versenytárgyalást fog tartani. A tanács felhívja tehát mindazokat, akik ezen szállításra vállalkozni akarnak, hogy szabályszerű bélyeges és a szállítási feltételekben körülírt bánat­pénz letételét igazoló nyugtatvánnyal ellátott és pe­cséttel lezárt írásbeli ajánlataikat, melynek borítékán feltűnően kell kiírni, hogy ,.ajánlat benzinre' a köz- tisztasági hivatalban (Vili., Kun-utca 8. sz.) nyújt­sák be. A beadott ajánlatok az ugyanakkor és e helyütt megtartandó versenytárgyalás során fognak felbon­tatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Bánatpénzül az ajánlati összeg 5 (Öt) %-át kell a főváros központi pénztárába letenni és az erről szóló eredeti letéti nyugtát az ajánlatokhoz kell csa­tolni. A. szállítási, illetve szerződési feltételek, melyek egyúttal ajánlati űrlapok is, a köztisztasági hivatal­ban hétköznapokon délelőtt 10-—12 órák között pél- dányonkint fizetendő 8 P (Nyolc pengőért) kaphatók. Budapest. 1927. évi január hó 27-én. A székesfőváros tanácsa. 4,817/1927—IX. szám. Versenytárgyalási hirdetés. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet az árvaházak és szegény­házak 1927, évi textilanyag-sziikségletének beszer­zése céljából. A szabályszerűen kiállított, valamint lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat és a fővárosi anyagvizsgáló állomás (!X,. Soroksárí-út 31.) által már előzetesen megvizsgált mintákat 1927. évi már- i eins hó 7-én d. e. 10 óráig kell a tanácsi IX. (köz­jótékonysági és szociálpolitikai) ügyosztálynál (IV., Központi Városháza I. pavilion I. em. 29. ajtószám) benyújtani. A szállításra vonatkozó minőségi feltételek az em­lített helyen köznaponként d. e. 9—10 óra között megkaphatok. A versenytárgyalás 1927. évi március hó 7-én d. e. 10 órakor fog megtartatni a közjótékonysági és szo­ciálpolitikai ügyosztálynak erre a célra kijelölt he­lyiségében és azon az ajánlattevők, vagy megbízot­taik jelen lehetnek. A szállítandó áru hazai eredetét kívánatra igazolni kell. Amennyiben valamely ajánlatnyertes szállítási kö­telezettségének eleget nem tenne, úgy az áru az il­lető terhére máshonnan fog beszereztetni és a jövő­ben megtartandó versenytárgyalásokból egyszer- smindenkorra ki fog záratni. Szállítási határidő, az ajánlat elfogadása tár­gyában hozott határozat kézbesítését követő naptól számított 60 nap. Budapest, 1927. évi február hó 3-án. A székesfőváros tanácsa, SZIEBER IMRE szobafestő-, ércfényező- és mázolómester BUDAPEST, II., BATTHYÁNY-UTCA 59. STEINER és SZIMPER ísz-, taplóin-, szoiiafssi és ni Budapest, IX., Üllői-út 57. — Telefon: József 6-29 0 FRATRICHEVIGH ISTVÁN díszítő-festő és mázoló Elvállalja templomok, épületek, lépcsőházak, kávéházak szobafestő, díszítő és mázolási munkáit. Budapest, VII., Dembinszky-utca 33. Telefon : J. 72-98. Paulista József fest® és mázon® Elvállal: templomi, dísz- és szobafestő, freskó, sgrafitó, gobelin-utánzat és olajfestési munkákat Iroda és lakás : VIII. KÉR., BAROSS-UTCA 111. sz. II. em. 17. Műhelyek : Vili., Szigetvári-utca 14. (Losonci-utca sarok.), Baross-utca 111. sz. és Losonci-utca 28. sz. A'VV\*/VVW\*v^/VVv,VVV\'VVVV\A'VNAAA''ABAAAA'VV^ZVVVVVVN^VVV' A/VVVVWWVV' I Budapest, V. kér., Vilmos császár-úf 76. szám. Telefon 62—51. Budapest székesfőváros útjait special-Impregno!-ola- jaival szabadalmazott eljárás szerint portalanífja. SZABÓ és HOLZ INGER TAPÉTA - KÜLÖNLEGESSÉGEI GYÁRI ÁRON! Községi Tisztviselők Óvsz. Szövetségének szerződéses szállítója Budapest, V., Lipót-körút 2. szám. Tapéták! WÉSCMNES JÓZSEFNÉL IV. kér., Aranykéz-utca 4. szám. Telefon: Teréz 78—65. TAPÉTÁZÁST előnyös feltételek mellett vállalunk. Deutsch Kárpát tapéta-díszítő üzlete BUDAPEST, VIII. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 19. SZ. . Vállal: tapétázást, festést, mázolást, TEUDLOFF-DITTRICH budapesti armatúra-, szivattylű és gépgyár r.-t. Gyár és központi iroda : Kispest, Üllői-úí 220—222. Gőz-, gáz- és vízarmaturák, szivattyúk minden faja, teljes ön­töző és víztelenítő (ármentesítő) berendezések, légsűrítők és lég- ritkítók, tűzoltósági szerek, köztisztasági eszközök, közegészség- ügyi szerek, általános gépészeti osztály, vas- és fémöntőde. IHÍRMÁNN FERENC ÍSSS& | Budapest, VII., Csányi-u. 7-9. Telefon: József 138-03,138-04 Gyártmányai : Permetezők és ezek összes alkatrészei, réz­súlyok, háztartási mozsarak, gyertyatartók, habüstök, stb., továbbá »Pax« szab. kézi tűzoltó készülék stb. BRAU IC ÁRPÁD fémárú üzeme BUDAPEST, VIII., KISEALUDY-UTCA 24. SZÁM. Gyárt: víz- és g á z s z e r e 1 v é n y e k e í. UKOTÄEY JÓZSEF hűtő technikus vállalkozó Budapest, V., Csáklya-utca 6. Telefon: L. 913—03. Vállalja hűtő- és fagyasztó-berendezések javítását, bővítését és karbantartását. IOET1 ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. Budapest, X., Asztalos Sándorét 9. sz. $ TELEFON: József 8-32 és József 8-31. | II. L­Igazgatóság: Budapest, X., Kőbányai-út 19—23. Telefon: Igazgatóság: J. 110-20. Eladási osztály: J. 11-39. Gyárak: BUDAPESTEN és DIÓSGYŐRÖTT. KÉPVISELET : Mezőgazdasági gépek részére: Magyar királyi államvasutak gépgyárának vezérügynöksége. Telefon : T. 73-43. Egyéb gyártmányok részéve: Magyar királyi állami vasgyárak kereskedelmi képviselete r.-t. Telefon : Lipót 921-27. BUDAPEST, V. KERÜLET, VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 32. SZÁM. GYÁRTMÁNYOK: Gépek. Rendes nyomtávú gőzmozdonyok. Keskenyvágányú mozdonyok gőz- és benzinüzemre. Lokomobilok (stabil és félstabil), valamint motorok és úthengerlök, gőz-, benzin-, szívógáz- és nyersolajüzemre. Utcaseprőgépek, lakókocsik, vízhordó- és öntözőkocsik. Ekemozdonyok gőz- és szívógáz­üzemre. Traktorok benzin-, petróleum-, szívógáz- és'nyers­olajüzemre. Teherautomobilok, tűzoltóautók, autóbuszok, auto­mobilöntöző- és pótkocsik. Golyóscsapágyas normális és szal- maaprítós cséplőgépek, lóherefeitők, kukoricamorzsolók, szalmakazalozók és egyéb mezőgazdasági gépek. Gép- és kocsialkafrészek. Gőzkazánok, sajtolt keret­lemezek, kerékpárok, kerékvázák, kerékabroncsok és tengelyek Kovácsolt gép- és hajóalkatrészek, könyöktengelyek stb. Hidak és vasszerkezefek. Vasúti és közúti hidak. Daruk-, hídszerkezetek és magasépítési vasszerkezetek. Szabad, vas- létraállványok. Félfermények. Ingot, buga és lapka, különféle méretekben. Hengerelt áruk. Kereskedelmi rúdvasak, vastartók. Szer­ke zeti és idomvasak, stb. Felépítményi anyagok. Nagy- és kisvasúti sínek a hozzá­való szereikkel. Teljes nagy- és kisvasúti váltók, kitérők, keresztezések és fordítókorongok. Öntvények. Acélöntvények, vasöntvények. Öntött vascsö­vek 6 m. hosszúságig, öntött idomcsövek. Kereskedelmi önt­vények, öntöttvas karikáskályhák és tűzhelyek. Jobbágy-féle szab. töltőkályhák. Apróbb anyagok. Gazdasági és egyéb acélszerszámok. Különféle szerszám- és gyorsesztergaacélok. Szegecsek csa­varkulcsok stb. Különféle minőségű tűzálló (dynas és cha­motte) téglák normális és alakos kivitelben. Barnaszénkát­rány, kátrányolaj és szurok. SCHLICK-NICHOLSON Gép-, vagon- és hajógyár rt. Budapest, VI., Váci-út 45-47. Mintaraktár : VI., Vilmos császár-út 63. Levélcím : Budapest 56. Motorgyár : Szombathelyen. Hajógyár : Újpesten Fiókok : Sze­ged, Kölcsey-utca 11. Szombathely. Eger, Káptalan-utca 8. Cséplőkészletek: Vontatós és magánjáró lokomobilok gőz-, benzin- és szívógázüzemre. Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-féle szab. tengeriszártépőgépek. Szecskavágók darálók, morzsolok. Bor sajtók, olajgyártási gépek. Vető gépek. Mayer-írakktorok : Diesel petróleum- és benzinmotorok, félstabil lokomobilok. Vízturbinák. Kőjáratok. Stabil fekvő és álló gőzgépek. Gőzkazánok. Szivattyúk. Jéggyári, hűtőházi és vágóhídi berendezések. Híd- és vasszerkezetek. Vasúti, villamos és iparvasúti kocsik. Folyamhajók. Szállító- és bányaberendezések. Szívógázmotorok. Alapíttatott: 1849. Telefon : 60—43. LAZARUS ISTVÁN kötél- és hevedergyárfó Budapest, II., Tégla-utca 6. szám. (Saját házában ) Elvállal minden e szakmába vágó munkákat. vasszerkezet- és vasárugyár LEPTEK JÁNOS BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0R-UTCA 8. TELEFON : J. 33-SO, Gl-69. GYÁRT mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. ZWARG JÓZSEF és TÁRSAI mérleggyár Budapest, ill., Szépvölgy-ufca 8. sz. Telefon : T. 40—89. Alapíttatott 1882. — Ajánlják az államilag hitelesített » Gránát« és »Kubus« védjegyű elismert elsőrangú gyártmányú egyen­súly-, tizedes- és százados-mérlegeket a legjobb és legolcsóbb kivitelben. Szállítunk hitelesített fa-méter rudakat. — Áraján­lattal készséggel szolgálunk. Budapest. IV. kér., Városház-utca 8. PETZ TESTVÉREK varosnaz-uica ö. j Mercegprímási vasöntöde és gépgyár, m üszaki cikkek. 9 DRABEKFERENC GÉPMŰHELYE Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint auto­mobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. Parafakőgyár R.-t. ezelőtt: Kleiner és Bokmayer Budapest, Vili. kerület, Főherceg Sándor-tér 4. Telefon : József 1 —14 vagy József 1—16 Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló, padló. Kartschocke J. és Fia kefe- és ecsefgyár Iroda és raktár : BUDAPEST, IV., Deák-tér 4. sz. Gyár és raktár: VIL, Garay-utca 40. HUTTER HERMANN SZITAÁRU, SZÖVŐ- ÉS SODRONYFONÓ-IPAR Szőrszövőde: Szentendre. Budapest, Vili., József-utca 38. — Alapítva 1S79. ORANIER KÁLYHÁK Magyar Radiátorgyár Rt. Budapest, X. kér., Gyömrői-út 76-78. MARABU központi fűtésekhez : RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GEPEK Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Telefon: J. 50—88, J. 90—34.

Next

/
Oldalképek
Tartalom