Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-02 / 44. szám
1927. november 2. Független Budapest 5 Megoldják a nagy közlekedési kérdéseket. Jövő héten ül össze a közlekedésügyi bizottság. — Tarifaleszállítás, autóbusz- és taxi-szaporítás a napirenden. A költségvetési vita elhúzódása miatt a múlt hétre tervezett különböző' fontos bizottsági ülések elhalasztódtak. Ezek közé tartozik a közlekedésügyi bizottság ülése is, amelyet pedig a nagyon sürgős villamostarifa- és autóbuszkérdésben akartak összehívni. A Független Budapest legutóbbi számában már jelentettük, elkészült az autóbuszok szállítására vonatkozó ajánlatok pénzügyi és technikai átszámítása s az erről szóló terjedelmes jelentés a közlekedés- ügyi ügyosztályon fekszik. Az egész anyagot kinyomtatták s az ajánlatokról szóló összehasonlító bírálat 24 nyomtatott oldalon kerül a bizottságok elé. Úgy az érdekelt vállalatok, mint a városházi pártok részéről türelmetlenül várják az eredmény publikálását s még türelmetlenebbül a döntést. Lobmayer tanácsnok nyilatkozata szerint a jövő héten okvetlenül összeülnek az illetékes bizottságok, hogy a legközelebbi közgyűlésre előkészítsék a megrendelés kiadására vonatkozó előterjesztést. Az autóbuszügy elintézése után sor kerül a többi halaszthatatlan közlekedési kérdés megoldására is. Ezek között legelső helyen áll a villamos tarifa leszállítása és az egységes közúti közlekedési program kidolgozása. Az antótaxi-engedélyek szaporítása Szintén küszöbön áll s az ügyosztály erre vonatkozóan kész előterjesztéssel lép az egyik legközelebbi közlekedésügyi bizottsági ülés elé. Természetes, hogy ezeknek a nagyjelentőségű problémáknak a megoldása nem fog egészen simán menni. Megmozdulnak majd az összes érdekeltek s a maguk szempontjait előtérbe helyezve, igyekeznek maid elgáncsolni a közérdek érvényesülését. A közlekedésügyi bizottság tagjai azonban résen lesznek és pártkülönbség nélkül fognak azon dolgozni, hogy a közlekedési kérdésekben végre világvárosi! nívót: rendet és fegyelmet teremtsenek. A B-listás tanerők megfellebbezik a tanügyi választást A tiszti főügyész szerint a panasznak nincs törvényes alapja. Szabó Imre dr. tiszti főügyész nyilatkozik a „Független Budapestének a B-listás tanítók mozgalmáról. A türelmetlenül! várt tanügyi választások végeit értek s az eddigi 'Házas izgatottságot nagy elkeseredés váltotta fel. Sem a jelölőbizottság, sem a tanács ne,m tudott eleget tenni a sokezer kérvényező igényének. mert mindéit állásra legalább is négy pályázó jelentkezett s így, bár sok száz tanerő örült a választásnak, mégis háromszor annyi az elégedetlenek száma, akik kinnrekedtek. Elismerjük, hogy ilyen tömeges jelentkezés alkalmával elkerülhetetlen az elégedetlenkedés azok részéről kiket nem választottak meg. de ez esetben a pályázók elégedetlenségére az adott okot, hogy a választásnál a B-listások tömegesen elmellőzteitek. Ismeretes, hogy az üres tanítói és tanári állásokra nagy számban pályáztak a B-ilistás tanerők is. Ezek azt remélték, hogy a többi pályázóval szembein a tanács őket fogja a választásnál előnyben részesíteni, mert hiszen az 1923 : XXXV. törvény, mely 'a létszámcsökkentésről szól, kifejezetten előírja, hogy a leépített köztisztviselői állások vagy újra szervezett állások betöltésénél más pályázókkal szemben a B-listásokat kell figyelembe venni. amennyiben az illetők a szükséges előképzettséggel rendelkeznek s egyébként is érdemesek és alkalmasak az állások betöltésére. E törvényszakasz alapján tehát a most betöltésre került tanügyi állásokra is elsősorban a jelentkező B-listásokat kellett volna megválasztani. Ez azonban csak részben történt meg, A jelölő- bizottságban ugyanis a Wollff'-párt éjs E|ipka-f>árt összefogása lehetetlonné tette, hogy a B-lista az egész vonalon érvényesüljön, és közös listájuk ott többségre tett szert. A választás során pedig a tanács változatlanul elfogadta az első helyen jelöltek névsorát. A mellőzött B-listások, hír szerint, nem hagyják annyiban ezt a dolgot. A választását állítólag megfellebbezik a közigazgatási bírósághoz s ott kérnek orvoslást a rajtuk esett sérelmen. A meg nem választott B-listás tanerők külön-külön nyújtják be fellebbezésüket a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz s abban részletesen megindokolják keresetük alapját. Hivatkoznak természetesen a létszámcsökkentési törvény 6. §-ára, mely a fentebb ismertetett rendelkezéseket tartalmazza. Azt a körülményt. hogy az állások újbóli betöltésére alkalmasak és érdemesek, azzal igazolják a tanerők1, hogy a tanács. ha nem is az első, de' a második és harmadik helyen jelölte őket. Amennyiben érdemtelenek és alkalmatlanok volnának az állások viselésére, úgy a tanács bizonyára még a jelölést sem alkalmazta volna velük szemben. ENAULT speciális gyorsteherautói 1V2-21!. tonna teherbírással villamos önlnditással ás világítással, négy kerékfékkel, raktáron EIMAN BUDAPEST, V., VÖRÖSMARTV-TÉR 3. A B-listás tanerők elhatározó lépése, amellyel mellőzésük miatt a közigazgatási bírósághoz fordulnak panasszal, élénk kommentárokra ad alkalmat, különösem jogászi világban. Munkatársunk épp ezért érdekesnek tartotta a kérdésről kikérni Szabó Imre dr. tiszti főügyész véleményét, aki az alábbiakban világította meg a helyzetet. — A B-listás tisztviselők mozgalma — nézetem szerint — nem fog eredménnyel járni. Eredménytelen lesz akciójuk a közigazgatási bíróságnál azért,, mivel a panaszuknak nincs törvényes alapja és mert ha hivatkoznak is .a törvény szavaira, ezt a hivatkozást öntudatlanul, vagy tudatosan félre- mágyarázzák. — Az 1923. évi XXXV. t.-c. 6. §-a tényleg kimondja. hogy a létszámcsökkentés során megürült állások újból való betöltésénél, vagy új állások szervezésénél más pályázóval szemben a B-listások igényét kell figyelembe venni, amennyiben a pályázó B-listás köztisztviselő a pozíció újból való betöltésére érdemes és alkalmas. Eddig a pontig egyezik a most panaszt emelő B-listások álláspontja a tanács álláspontjával, mert mind a két részről elismerik, hogy csak alkalmas és érdemes tisztviselőket köteles a törvény szerint a közhatóság újból alkalmazni. Egy lépéssel tovább már elválnak a vélemények és ellentét keletkezik a tanács és az érdekeltek között a tekintetben, hogy ki tekinthető érdemesnek és alkalmasnak a szolgálatba való visszavételre. A B-listások álláspontja szejint a jelölőbizottság, illeitve a tanács ezt a kelléküket elismerte már azzal a ténykedéssel, hogy közülök többeket a második, vagy harmadik helyen jelölt. Én ezzel az állásponttal nem értek egyet, mert szerintem a tanács csak ázoknak az érdemességét és alkalmasságát' ismerte el, akiket első helyen jelölt s épp ezzel a megkülönböztetéssel aSk'arta kiemelni az érdemes tisztviselőket a többi pályázókkal szemben. — De eltekintve ettől a megdönthetetlen ténytől. nem lehet elvitatni azt, hogy nemcsak a közhatóságoknak, hanem bárkinek diszkrécionális joga, hogy kit alkalmaz és kit talál az alkalmaztatásra érdemesnek. Hiszen a létszámcsökkentés idején l'egfőképen, sőt majdnem kizárólag azokat a tisztviselőket építették le“, akik valamilyen tekintetben kifogás alá estek s nőm feleltek meg teljes mértékben a szolgálatnak. Nyilvánvaló, hogy ezek most sem rendelkezhetnek nagyobb érdemekkel, mint B-listára kerülésük áikalmával. Különben is az ilyen természetű perekben a bíróság már több precedenst hozott. Éppen a Földes Imre- — Beszkárt.- — perben, melyben én képviseltem a vállalatot, mondotta ki a Kúria, hogy a megszüntetett állás ismételt betöltésénél nem lehet kizárólagossági joga a B-listás tisztviselőnek. Ezután még számos ilyen természetű közhatóság ellen indított perben folytatta a Kúria ezt a gyakorlatot. Ezek után egészen bizonyosnak látszik, hogy a panaszos tanerők fellebbezése sem fog célhoz vezetni, mert a törvénynek nem az volt az Wahl Lajos és Wild Kosárgyár NAGYTÉTÉNY. virágkosAr, fonott bútor, sfanvolnádból KÉSZÜLT FA- ES SZENKOSARAK. intenciója, hogy belátható időkre elzárja mások elől az eiőbbrejutást és érvényesülést, hanem csak méltányos esetek fennforgásánál igyekezett alkalmat nyújtani a kárpótlásra. GUHDEL „SZENT GELLERT“ R a hullámfürdővel kapcsolatosan. — Egész nap nyitva. — Délután és este zene. TÁNC Mérsékelt árak! Z UMPFT ISTVÁN útépítő vállalkozó és kövezőmester KISPEST, RÁKÓCZI-UTCA 68. SZ. AMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNYFEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefon: J. 303-85. Peril Simon első újpesti kövezőmester ÚJPEST, SZABADKAI-UTCA 9. SZÁM Elvállal mindennemű kocka-, terméskő- és kevamitburkolat készítését. Kirschenbaum Gusztáv Fia pala-, cserépfedési és tető-jókarbantartási vállalat BUDAPFST, VIII., BEZEREDY-utca 10. Telefon : József 321-33 bőműves- és cserepesmesfer anyagberesbedő. Póth József Budapest, VII., Kisdiófa-u. 5. Telefon-hívó: ]■ 428-03. Minden e szakmába vágó anyagok legolcsóbban kaphatók. Lakás : VI., Ó-utca 14. Schvarcsuk József pala- és cserépfedő-mester tetőzet jókarbantartási vállalata BUDAPEST, IV. KERÜLET, SZERB-UTCA 17. SZ. Kövező és Útépítő R.-T. Budapest,VIII., Kisfaludy-utca ÚO.Telefon: J. 302-66. Kövez, csatornáz,* utat és vasutat épít. Bérhengerelést vállal. Z ECH KAROLY ÚTÉPIT0- ÉS KÖVEZŐMESTER És vasútépítési vállalkozó Budapest, VII., Thököly-út 69Telep : VII., Ilka-utca 4. szám: HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I., BUDAFOKI-ŰT 22. Tel.: J.321-17 SZALKAY PAPP JÓZSEF kötél- és gé tömítőanyag-gyár BUDAPEST, III., (ÚJLAK), BOKOR-UTCA 27. a Lajos-utca és Bécsi-út között. Törvsz. bejegyzett cég; — Telefon : T. 124—97. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, valamint^ géphajtókötelek szereléseit és feszítés it. — Vízmentes ponyvák, szalmazsákok, itatóvedrek stb. THRM AQ7FRFIÍ atlétikai sportcikkek, szabadalma- ’ UniiHOtLnUvj zott iskolapadok és bútorok gyára Lopos Gyula, Budapest, III. kerület, Bécsi-út 85. szám. — Telefon : 113—44. BÍRÓ gyula VÁLLALKOZÓ Bádogos, vízvezeték-, légszesz- és csatornázási berendezések. Budapest, VII., Kertész-utca 1. Telefon: József 429—67.