Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-07 / 36. szám
4 Független Budapest 1927. szeptember 7. A Vásárpénztár működése nagy mértékben járul hozzá a drágaság fokozásához. — A közélelmezési bizottság ismételten követeli ia fogyasztási adók és városi vámok eltörlését. A rettenetes drágaság állandó témája már nemcsak a közönségnek, hanem a politikai köröknek is. Az utóbbi hetekben tartott drágasági ankéten sokat foglalkoztak .a drágaság okainak tanulmányozásával s az okok megszüntetésének lehetőségével. Ennek sorám állapították meg azt a tényt is. hogy az élelmiszerárak emelkedésében nem kevés szerep jut a különféle adóknak, illetékeknek s egyéb közterhck- nek, amelyek kivétel nélkül sújtják a legfontosabb közszükségleti cikkeket. Az ankéteken éppen a kormány részéről sürgették a kereskedelmi érdekeltségek s a nagyközönség követelésének teljesítését: hogy a főváros törölje el, vagy legalább is mérsé- keije a túlhajtott fogyasztási adókat, meg a helybéreket és békebeli nívóra Szállítsa le a városi vámokat. A tanács az ankétek nyomán készített is valamiféle tervezetet ebben a kérdésben és tervbevette az adók és illetékek bizonyos fokú reformját, de mindez nem jutott a tervezgetéseken túl. A fogyasztási adók. a helypénzek, a vámok még ma is olyan magasak, mint a sok tárgyalás előtt s a drágaság sem csökkent, sőt emelkedő tendenciát mutat. Ilyen körülmények között a főváros népének érdekeit szolgáló pártok maguk léptek akcióba, hogy a város tanácsát felrázzák nyári álmából és végre intézkedésre szólítsák a drágaság letörése érdekében. A .szociáldemokrata párt beadványára )össze is ült a múlt hét végén a közélelmezési bizottság Muzsikó István elnökletével. Az ülésen heves kirohanások történtek a tanács nemtörődömsége miatt és kíméletlenül támadták azokat a tényezőket, amelyek a drágaság fokozásában szerepet játszanak. így súlyos támadások pergőtüze zúdult a Takarék- és Várospénztárra. amely tudvalévőén befolyásos tényezője a piaci árak alakulásának, mert ez az intézmény veti ki és hajtja be a fogyasztási adókat, az illetékeket, a helypénzeket és az élelmiszerkereskedelmet terhelő többi adónemeket. A megállapítások és a 'kéznél levő adatok szerint. a Vásárpénztár a legálisnál sokkalta nagyobb illetékeket vetett ki a rendes élelmicikkekre és kíméletlenül hajtotta be a kivetett összegeket, A csarnoki kereskedők érthető ellenszenvvel beszélne,k az intézmény működéséről és kíméletlen eljárásáról s ha az éredekeltek előadásában van is némi túlzás, annyit a tanács részéről1 is beismertek, hogy a vásárpénztári illetékek kirovásánál történtek túlkapások, amelyeket azonban jóhiszeműséggel igyekeztek menteni. A közélelmezési bizottság ülésén nem voltak eny- nvire méltányosak a Vásárpénztárral szenmen s azt követelték, hogy a tanács indítson fegyelmit a vezetőség ellen. Tekintve azonban, hogy a Vásárpénztár önálló részvénytársaság, melynek vezetőit a tanács nem vonhatja fegyelmi úton felelősségre, elfogadták azí a közvetítő javaslatot, hogy az intézet ellen indít vizsgálatot törvényes úton a főváros. A bizottság egyúttal határozatilag kimondotta, hogy követeli a hús. a baromfi, a hal és a vad fogyasztási és forgalmi adójának teljes eltörlését, a hús, liszt, búzPf. rozs, cukor, só, burgonya, hüvelyesek. tengeri, tojás, tej1, tejtermékek, zöldség és nyersgyümölcs városi vámjának megszüntetését és \ olyan vasúti tarifa életbeléptetését, amely a főváros j élelmezését olcsóbbá teszi. Aáegfontolandónak tartotta a bizottság azt ,|az í életrevaló ötletet is, hogy a főváros a külterületeken j létesítsen apró kertgazdaságokat s erre a célra meg- j felelő területeket adjon bérbe a jelentkező polgárok- j nak. Remélhető ezek után, hogy a sok beszédnek | eredménye is lesz és a drágaság megszüntetését j nemcsak ankéteken fogják sürgetni, hanem a főváros | végre, komolyan hozzá is lát .a megfelelő, radikális j intézkedésekhez. i HinirTTTiiTrnmmiTCTMn>M«Mi«iiiiWMnMifiini«giii<iiiiiiiiniiriT rrrim m um ihímmh^éh íhiwuihuh Ezen a héten dől el a Tabán sorsa. A Tabán lakóinak nem kellenek a kiutalt városi kislakások. — A főváros felírt a kormányhoz az adómentes építkezésnek egy évvel való meghosszabbítása érdekében. Az építkezési láz az utóbbi hetekben mintha cllanyhult volna. Ez nagyrészt annak tulajdonítható, hogy a kormány csak azokra a házakra hosszabbította meg a 30 éves adómentességet. amelyeknek építését 1927. évi augusztus hó 1-ig megkezdték. Hozzájárul az építkezés ellanyhulásához az építőanyagokban mutatkozó drágaság is. továbbá a munkabérek emelkedése. Mindez nagy kihatással van a iakásforgalom küszöbén álló felszabadulására is, mert ezek a körülmények késleltetik a normális lakásviszonyok helyreállását. Mégis remény van arra, hogy a kormány utólag meghosszabbítja az adómentes építkezés határidejét. amennyiben a főváros tanácsa ennek érdekében felirattal fordult a uépióléti miniszterhez. A feliratban hivatkozott a főváros mindazokra a körülményekre, amelyek az építkezés újabb fellendülését tennék lehetővé s így azt kérte, hogy a kormány további egy évvel hosszabbítsa meg a 30 éves adómentes építkezést. Ha a kormány ezt a méltányos és hasznos kérést teljesítené, úgy az 1929. évi június hó 30-áig épülő házakra is kiterjedne az adómentesség. Ez annál is kívánatosabb lenne, mert most vannak alakulóban különböző szövetkezetek, tisztviselői csoportok amelyek családi' házuk építését vették tervbe. Nagyszabású építkezésekre van kilátás, amelyek csakis az esetben valósulhatnak meg, ha az adómentes építkezés ezekre is biztosítva lesz’. A tanács, tekintettel a kormánynak a lakásforgalom felszabadulása kérdésében elfoglalt mai álláspontjára utasítást adott a kerületi elöljáróságoknak, hogy szeptember 10-ig jelentsék be. hogy az egyes kerületekben folyó 'év szeptember 1-ig milyen építkezések történtek Nemcsak a már befejezett, hanem a folyamatban levő építkezéseket is be kell jelenteni. annak közlésével együtt, hbgv az építkezés révén 1 mennyi és hány szobából álló lakás keletkezik. El j kell készíteni azt a statisztikát is, amely kimutatja a legutóbbi hét évben a lakások számának szaporo- ( dását, a lakosság szaporodási adataival szemben. j Szeptember 9-én. pénteken, ülést tart a tabáni al- ! bizottság, amikor is határoznak a felöl hogy mi történjék a Tabánnal. i Újjá építik-e ezt a városrészt, vagy pedig továbbra is ott hagyják a rozoga kunyhókat s a nagy építkezéseket elhalasztják a gazdasági viszonyok javulásáig. A bizottság dönt éhe teljesen bizonytalan, de azért a szociálpolitikai ügyosztály már intézkedett arra az esetre, ha a határozat a Tabán kiürítése és újjáépítése mellett döntene, A múlt héten már beidézték a városházára az összes tabáni lakókat, akikkel közölték, hogy valószínűleg sor kerül kilakoltatásukra . s egyben tudomásukra adták, hogy az új városi házakban utaltak ki számukra megfelelő lakást. Tudvalevő, hogy a bankok rezsijében épülő kislakásoknak csak egyrészét osztották ki legutóbb és 1,100 lakást fenntartottak a tabániak részére, Ezekből a lakásokból ajánlott most fel a főváros a tabániaknak, akik nincsenek megelégedve ezzel a megoldással, mert messzefekvöknek és drágáknak találják az új lakásokat s túlnyomó részük határozottan kijelentették, hogy nem hajlandó kiköltözködni a régi tabáni kuny- i hókból. Az új városi lakásokat ugyanis nagyon clrágálják, egy egyszobás lakás évi bére 5—700 pengő és a tabániak között nagyon sok olyan szegény munkás-' ember van, akiknek évi keresete alig több a lak- J bérül követelt összegnél. ; villamossági vállalat Vili., PRÁTER-UTCA 76. HIRDETÉSEKET felvesz a kiadóhivatal VII. KElt., SZÖVETSÉG-UTCA 22. A városnak most nagy gondot okoz, mitévő legyen a tabániakkal, ha a bizottság elhatározza a városrész felépítését. A szegény embereket az utcára nem tehetik s így nem marad más' hátra, mint áldozatok árán is% szegény embereknek olyan áron kiadni a lakásokat amit meg is tudnak fizetni. Renault új hathengeres, 3 literes autótípusa nyitott és csukott karosszériákkal raktáron R E I M A N Vörösmarty-tér 3. a a í i £ í * un .......... a. vezető világmárka. tömd Részvénví Eladási osztály : IV., Váci-utca 12. Telefon : T. 124-5 I és T. 150-76 Telep és javítóműhely : I., Fehérvári-út 100. Telefon: józsef 322—15 s ULAK JANOS autókarosszéria- és kocsigyártó, speciális »Fiat« autórugók készítése és feszítése Budapest, IX , Tűzoltó-utca 67. Telefon : J. 303-02. VASS TESTVEREK autókarosszéria- és kocsigyártók BUDAPEST, VIII. KERÜLET, ILLÉS-UTCA 21. Elvállalnak minden e sz'akmába vágó munkát ízléses és szakszerű kivitelben. SYGALL S. Dieselmotor-, auló- és általános pépjavílóműhely BUDAPEST. VII. KERÜLET, ANGOL-UTCA 29/a. Telefon: József 390 — 59. (Interurban). N AGY MIHÁLY autókarosszéria- és abroncsgyár BUDAPEST, IX., GÁT-UTCA 32. SZ. Telefon: József 356—62. NEMETHY JENŐ mechanikai, fémmegmunkáló, nikkelező üzeme Budapest, VIII., Illés-utca 22/a. Telefon : T. 362-44. Autókarosszéria felszerelési cikkek gyártása és nikkelezése. TÜCSÖK ISTVÁN autókarosszériagyár Budapest, L, Zsolt-utca 9. sz. Telefon : ]. 342-86. MISURA MIHÁLY aufókarosszéria és kocsigyár, autómotorok és alvázak javítása Budapest, VIII., Óriás-utca 6-8-10. Telei.: ]. 325-01. Görlinger Rudolf autójavító üzeme Budapest, VI., Szent László-utca 29. Saját házában. Telefon: Lipót 972-15. ÍIIPI CD lÁMfIG autóiavító-' kovács- IUULlH UMllllO és kocsigyárrá-üzeme rII. KÉR., HA]TSÁR-UT 125. SZ. (Saját házában.) Elvállal: épjavításokat s minden e szakba vágó munkákat. HAJEK FERENC és kocsigyárfő Budapest, IX., Viola-utca 12-14. Telefon : J. 340—92. Special antórugfók készítése és feszítése. kovácsmester HÖGYE ENDRE BUDAPEST, VIII., DUGONICS-UTCA 4. Special készítője bárminő autó- és egyéb rugóknak. Elvállal minden e szakmába vágó munkát és javítást jutányos árban. A főváros vizsgálatot indíta Vásárpénztár ellen