Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-08 / 23. szám

1927. június 8. Független Budapest 7 HÍREK. ■ l—W^I I Pataki Emil. Mély -gyász érte, a VII. kerület polgárságát egy derék, köztiszteletben és közszeretetben álló férfiú halálával. Pataki Emil, a Biztosító Intézeti Pénztár Orsz. Egyesületének elnöke, a Magyar Gazdasszo- nyok Országos Szövetségének igazgatója, hatvanöt éves korában váratlanul elhunyt. Halála annál fáj­dalmasabban érint bennünket, mert hosszú időn át tagja volt a VII. kerületi 48-as és Függetlenségi Pártkörnek, melynek elnökségében is helyet foglalt. Állandóan derűs, jókedvű egyénisége mindenkivel megszerettette személyét, akinek alkalma volt őt megismerni. Sohasem lehetett szomorúan látni s ha valakinek bánata vagy gondja volt. mindig kész volt a vigasztalásra. Az utolsó napokban súlyosabb be­tegség támadta meg szervezetét s operációnak kel­lett alávetnie magát. Azonban már a gyors orvosi beavatkozás sem segített és a sors rendelkezését már nem lehetett kikerülni. Pataki Emil. az örökké jókedvű öreg „ifjú“ búcsúszó nélkül távozott el bará­tainak és szeretteinek nagy köréből. Családján, fele­ségén, két leányán és kiterjedt rokonságán kívül mélyen gyászolja elhunytál tágabb családi köre. a VII. kerületi Függetlenségi és 48-as Pártkör és tisz­telőinek, barátainak, kollégáinak beláthatatlan tö­mege. Temetésén a Pártkör elnöksége dr. Ladányi Miksa, Soltész Ignác, Szántó Mór. dr. Schwur ez Vil­mos. Vágó Mór, dr. Bonyhárd Mór. Mittelmann Imre, Steinberger Herman, Löfkovics Izidor és Gyárfás Oszkár útján képviseltette magát. A gyászbeszédet a Pártkör nevében dr. Ladányi Miksa mondotta, a Háziasszonyok Szövetsége részéről pedig Feiner Eeóné búcsúztatta a kedves halottat. A Magántiszt­viselők Szövetsége testületileg jelent meg a teme­tésén. Meghalt Kollár Lajos. A főváros törvényhatóságá­nak ezen a héten ismét gyásza van. Kollár Lajos ud­vari tanácsos, ügyvéd, aki mint a Ripka-párt tagja jutott be a főváros közgyűlésébe, meghalt. Érdemes, becsült tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, ahol ritka, de értékes felszólalásai mindig nagy fi­gyelmet keltettek. A JV. választókerületet képviselte a közgyűlésen Kozma Jenővel, a Ripka-párt elnöké­vel együtt. Halála nagy részvétet keltett az egész fővárosban. Utóda a közgyűlésen Alpár Ignác a ki­váló műépítész, műegyetemi tanár lesz, akinek be­hívása iránt a főpolgármester már intézkedett. Plébánost választ ma a közgyűlés. Még 1922-ben megszervezték a külső-ferencvárosi plébánosi állást, de betöltésre nem került sor. A hercegprímás; nem régen kiírta a pályázatot az állásra és arra egyedül Fardá Adolf nyújtotta be kérvényét, aki eddig is ad­minisztrátora volt a külső-ferencvárosi plébániának. A főváros közgyűlése ma egyöntetűen Farda Adolfot választja meg plébánosnak. A gellérthegyi sikló ügye a közlekedésügyi bizott­ság előtt. Annak idején részletesen- beszámoltunk a Fürdőváros Egyesület nagyszabású gellérthegyi ter­veiről. Ennek egyik legkiemelkedőbb pontja a gellért­hegyi lift megépítése. Szakértők vizsgálták eddig fe­lül a terveket s arra az egyöntetű megállapításra jutottak, hogy az alagút,szerű lift megvalósítható. A közlekedésügyi ügyosztály ennek alapján pénteken a bizottság elé terjeszti az erre vonatkozó terveket s valószínű, hogy a jóváhagyó határozat után a gellérthegyi lift építését még a nyár folyamán meg­kezdhetik. Felhívás. Felkérem a Rőser Miklós, később Rőser János felső kereskedelmi, jelenleg Rőser nyilvános négyévfolyamú fiú felső kereskedelmi iskola (VI-, Aradi-u. 10.) 1853-tól 1927-ig volt tanítványait, hogy címüket 1927. június 15-ig az igazgatósággal tudatni szíveskedjenek. Rőser Alfréd Edvin igazgató. FILmszinHÁZ (Azelőtt : RENAISSANCE.) NAGYMEZŐ-UTCA 22-24. SZAKORVOSI rendelő vér- és nemibetegek részére EZÜST SALVARSAN-OLTÁS I Rendelés egész nap. — Rákóczi-út 32., I. em. 1„ Rókussal szembe LAZARUS ISTVÁN kőiéi- és hevedergyárfó Budapest, II., Tégla-utca 6. szám. (Saját házában) Elvállal minden e szakmába vágó munkákat. Alapíttatoft: 1849. Telefon: 60-43. Kartschocke J. és Fia 0 kefe- és ecsefgyár Iroda és raktár: BUDAPEST, IV., Deák-tér 4. sz. Gyár és raktár: VII., Garay-utca 40. “W UNIÓ cipőgyár Budapest, VJE, Dohány-utca 16-18. Tel.: J. 426-41. Tisztviselőknek, altiszteknek kedvezményes árban adok cipőket. SCHÖFFER NÁNDOR épület- és asztalosfaanyagok telepe Budapest, IX., Telepy-utca 20. Telefon: J. 24—46. Szemben a Ludovikával. BDDAPESTVIDÉK1 FAKERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, V., Váci-út 170. Telefon: Lipót 913— 11. Ajánlja dúsan felszerelt épület- és asz­talos faraktárát, londinát és álláspallót. északkeleti FATERMELÖ és FAKERESKEDELMI R.T. famegmunkáló üzeme elvállal : bérgyalulásf. Budapest, VE, Palóc-utca 15. Telefon: L. 914—04. RÓNAI BÉLA fakereskedő Budapest, VII., Kerepesi-út 52. Telefon: ]. 425-57. Nagy raktár épületfában, zsaluzóanyagban, állványnallóban, gömbfaban és asztalosáruban. DEUTSCH ES TARSA •'= « Ba « - « ■ «» BUDAPEST, SZENT DOMONKOS-UTCA 19. Telefon: J. 412-43. Szállít raktárról parkettát, mindenfajta épület- és asztalos-árut Spiegel Menyhért fatermelő és fanagykereskedő. Nagy raktár épületfában zsoluzódeszkában, állványpalló és asztalosáruban Budapest, VII., Hajcsár-út 56. Telefon: ]. 440-63. EHRENWALD SÁNDOR épület-, asztalosfa és építési anyagok kereskedése Budapest, IX., Kinizsy-utca 4. Telefon: ]. 380-58. Volt Wellisch Náthán Utóda fakereskedő és FISCHER ZSIGMOND '"S“‘ Iroda: BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0R-UTCA 5. Telefon: J 310-39. Nagy raktár épületfában, zsaluzó anyagban, állványpallóban, gömbfában és asztalosáruban. Famegmunkalógyáram bér­munkát is vállal. Schlesinger József épületüveges és képkeretező Budapest, V., Arany János-utca 18. Telefon : L. 983—37. NEMES GYULA képkereíező és épületüveges Budapest, VIII., Baross-utca 9. Calvin-térnél. Tel: J. 423-78. Bogyó István és képkeretező. BUDAPEST, VIII. KERÜLET, JÓZSEF-UTCA 9. Elvállal minden e szakmába vágó mun­kákat a legjutányosabb árak mellett. KOVÁCS VENDEL első magyar-finn tükör- és üvegcsiszológyár BUDAPEST, KŐBÁNYA, X., CSERKESZ UTCA 3. Telefon: József 389—13. B UKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 48. SZÁM. Telefon: József 363-75. üvegcsiszoló- és tükörgyár r.-t. Budapest, Vili., Koszorú-utca 30. Telefon: József 324-97 üvegfesfészefi és iparművészeti műterem KOPP FERENC BUDAPEST, VE, SZÉKELY BERTALAN-UTCA 25. volt Dalnok-utca. Telefonhívó : 125—68 Elvállal: templom- és profánablakok festését, üvegedzési és műüvegezési munkákat. SÍELEK LÁSZLÓ ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALKOZÓ _ , , ÉS TÁBLAÜVEGKERESKEDŐ _ . , , Telefon: , , niinl„., lfll .,eeE|C.TC. Postatakp. József Iroda: BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-UTCA 4j. cheque-sz. 392-78. Lakás: IX. kerület, Üliői-út 119. szám. 57,218. LÄUFER FERENC ÉS BÉLA Budapest, VIII., József-körút 19. Telefon: J. 304-97 Üveg-, porcellán- és díszműáruk és saját gyártmányú fémáruk. Roleltát csak LAVINA önműködő rolettarúdra szereljen. Kapható: Minden kárpitosanyag-üzletben és vaskereskedőknél Nll-T. Budapest, V. kér., Vilmos császár-úí 76. szám. Telefon 62—51. Budapest székesfőváros útjait special-lmpregnol-ola- jaival szabadalmazott eljárás szerint portalanífja. Dunántúli Mész-. Tégla- és Kőipar rt. Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. Tel.: L. 985-07. Szállít: meszet, mészterméskövet és kavicsot, bazaltkavicsot és mindennemű kőfaragómunkát. R evesz janos ÚJPEST, ŐSZ-UTCA 14. Telefon : 174-50. Vállal beton csatornázási munkákat. Halmos István és Fia KÖVEZŐMESTEREK ÉS ÚTÉPÍTŐ VÁLLALKOZÓK Budapest, X., Halom-utca 25. Telefon: J. 339—52. The Neuchatel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN. Iroda : VI., Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T. 212-46. Gyár : VI., Váci-út 35. Telefon : L. 914-88. Alapítva : 187 i Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val d Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, va­lamint a Scafa-San Valentinoi aszfaltbányáknak, Chieti tarto­mányban. Olaszországban. Gyárt és elad : Val de Traversi mas- tixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Tra­versi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. AMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNY­FEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefon: J. 303-85. HANDL ISTVÁN útépítő- és bövező-mesíer kő-, keramit-, beton-, csatornafektetés és földmunka-vállalata Budapest, III., Vörösvári-utca 30. Kövező és Útépítő R.-T. Budapest,Vili., Kisfaludy-utca 40.Telefon: J. 302-66. Kövez, csatornáz, utat és vasutat épít. Bérhengerelést vállal. ECH KAROLY ÚTÉPÍTŐ- ÉS KÖVEZŐMESTER ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, VB!., Thököly-út 69. Telep : VII., llka-utca 4. szám: Z 1 Ifj. Helfenstein Károly j ( Budapest, VT, Jász-utca 77. Telefon : Lipót 913-64 1 Kövező-mester és útépítő-vállalkozó. | Pertl Simon kövezőmester ÚJPEST, SZABADKAI-UTCA 9. SZÁM Elvállal mindennemű kocka-, terméskő- és keramitburkolat készítését. || | £<W> 6 HAVERLAND ANTAL I Li 6 ■ I ■ Budapest, Vili.. Nap-utca 22 Telel: J 329-66. VARGA TESTVEREK ventillátor- és lemezárugyár Budapest, VI., Röppentyű-u. 6E Telefon: L. 913-26. Freissler Antal FELVONÓ- ÉE GÉPGYÁR Rt. VI., Horn Ede-u. 4. Telefon: T.229-72. Gyárt mindennemű személy- és teher­felvonókat legmodernebb kivitelben. Wilhelm Fülöp Károly liftkarbantartó, javító és készítő Budapest, IV/., v/ármegyeház-utca 7. Telefon: Lipót 982 - 62.

Next

/
Oldalképek
Tartalom