Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-12-01 / 48. szám

1926. december 1. Független Budapest 5 December 6-án kezdődik a Statisztikai Hivatal inségmunka-akciója. Ezren és ezren harcolnak a havi 1 milliós állásokért. — A nyomorban a VII. kerület vezet. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző és lllyefalvy Lajos, a statisztikai hivatal igazgatója kezdeményez­ték azt a nagyszabású szellemi inségakciót, melynek keretében néhány hónapon át 1,000 munka és kereset nélkül tengődő intelligens ember jut munkához. Ez a szociális akció most érkezett el a megvalósuláshoz és december 6-án 1,000 munkanélküli szellemi foglal­kozású egyén már meg is kezdi működését a Sta­tisztikai Hivatalnál. Rörübleliil 5 hónapra van ter­vezve ez a munkaakció s az alkalmazott egyének havonta körülbelül egy milliót kereshetnek. Lehet, hogy a foglalkoztatás 5 hónapon tűi is ter­jed s a munkanélküliek egyrészének a Statisztikai Hivatal továbbra is keresieti lehetőségekre adhat alkalmat. A fővárosban uralkodó óriási nyomorra jellemző, hogy több mint 10,000 munkanélküli jelentkezett törzs­lapért a kerületi elöljáróságokon s lapunk zártáig közel 5,000-en jelentették be rá­szorultságukat erre a sovány kenyérre. A törzslapon 24 kérdésre kellett válaszolniok a jelentkezőknek. A személyi adatokon kívül közölni kellett az iskolai végzettséget, a nyelvismeretet, továbbá, hogy a jelentkező tud-e gép- és gyorsírni, mi a foglalkozása, családja hány tagból áll, mióta van állás nélkül s miért veszítette el állását, elbocsátásakor kapott-e végkielégítést vagy nyugdíjat, van-e vagyona vagy jövedelme s végül felelni kellett arra is, ha jöve­delme nincs, miből tartja el magát? Az elöljáróságokon 4,545 kéréséi nélküli szellemi munkás adta be a pontosan kitöltött ivet. Az I. kerületben 600, a II. kerületben 207, a III. kerületben 148, a IV.. kerületben 100, az V. kerület­be 285, a Vh kerületben 583, a VII. kerületben 1,200, a VIII. kerületben 730, a IX. kerületben 486, a X. kerületben 206, összesen 4,545 volt az ezer állásra pályázók száma, de a jelentkezők tömege a pályázat lezárásáig még lényegesen emelkedni fog. Már ebből az ideiglenes statisztikából is látható, hogy legnagyobb a nyomor a VII. kerületben, Ez az egyetlen kerület az összes nyomorgók több mint 25%-át sorakoztatta fel az egymilliós állásokért. A Belvárosban már csak 100 munkanélküli szellemi foglalkozású reflektál a szükségmunkára, de bizo­nyára itt is nagyobb számmal vannak keresetnélküli tisztviselők. Még ezen a héten lllyefalvy Lajos és Lamotte Károly vezetésével bizottság vizsgálja felül a jelent­kező íveket s a sok ezer pályázóból kiválasztja azt az ezer munkanélkülit, akik leginkább szorultak rá az akció támogatására. Minden protekció figyelembe­vétele nélkül, kizárólag a hosszú idő óta kereset nélkül álló s elsősorban családfenntartó férfiak kap­nak majd alkalmazást és sem nő. sem magános fiatal­ember nem jut szükségmunkához, mert a családfenn­tartó jelentkezettek száma is sokkal több az ezernél. E hó 5-éig a felülvizsgálattal elkészül a bizottság és 6-án a sziikségmünka már meg is indul. Az alkalmazottak különféle statisztikai tömegmun­kát és összeírást fognak végezni. új tárgyalásokba kezd a MFTR-rel. Á kereskedelmi miniszter leirata a tanácshoz. — Rendezni kell a margitszigeti helyihajó-forgalmat. Az idei nyár elmúlt a nélkül, hogy az Óbuda— Boráros-tér közötti közlekedő helyihajó-járatok meg­indultak volna. Hétről-hétre halasztódott a hajóforga­lom megkezdése, míg végül is a főváros közönsége kénytelen volt végleg lemondani erről a kedvelt é's nagy tömegek által igénybevett olcsó közlekedésről. A hajóforgalom elmaradása, mint ismeretes, a MFTR szubvenció-kérdésének rendezetlensége folytán állott elő. A hajóstársaság ugyanis azt követelte az állam­tól, hogy a békében élvezett szubvenciót valorizált értékben folyósítsák számára s míg ezt az ügyet el nem intézik, nem volt hajlandó a margitszigeti hajó- forgalmat üzembe állítani. Ekkor az állam felszólí­totta a fővárost, hogy a helyihajó-járatok deficitjét vagy teljesen, vagy részben vállalja magára s ezzel tegye lehetővé a hajók megindulását. A tárgyalások azonban a főváros elzárkózottsága miatt eredmény­telenül végződtek s elmúlt a nyár a nélkül, hogy a propellerek meg­jelentek volna a Dunán. A helyi hajók üzemszünete nemcsak a közönséget érte kellemetlenül, de nagy károsodást okozott a Margitszigetet bérlő társaságnak is, mert megfelelő közlekedési eszközök hiányában jóval kevesebb számú közönség kereste fel a szigetet, mint más években. Az ennek folytán elmaradt bevételekért a Margitszigetet bérlő r.-t. kártérítési pert is indított a M. F. T. R. ellen. Időközben azonban a nemzetgyűlés letárgyalta a M. F. T. R. szubvenciójáról szóló új törvényjavaslatot s azt törvényerőre emelte. De a törvényben biztosí­tott szubvenció nem vonatkozik a helyi hajójára­tokra s ezért ezt a kérdést most már szintén ren­dezni kell. Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter szomba­ton leiratot küldött a főváros tanácsához s abban közli, hogy a M. F. T. R. hajózási szolgálatának ren­dezése tárgyában kidolgozott új szerződés tárgya­lása alkalmával a nemzetgyűlés határozati javaslatot fogadott el arra vonatkozóan, hogy a kormány a fő­város bevonásával folytasson tárgyalásokat a margit­szigeti hajójáratok fenntartása érdekében. Épp ezért a miniszter közölte a fővárossal, hogy a M. F. T. R.-rel rövidesen meg akarja kezdeni a tárgyalásokat s kéri. hogy a tanács ezekre a tárgyalásokra küldje el megbízottait. A tanácskozások nemsokára meg­kezdődnek s azokon a főváros képviseletében valóh színűleg Ripka Ferenc főpolgármester. Folkusházy Lajos alpolgármester és Lobmayer Jenő tanácsnok vesznek részt. A tárgyalásoknak nem lehet más ered­ményük, mint az, hogy a helyi járatok fenntartá­sát a főváros nagyobb szubvencióval támogatja, így aztán remélhető, hogy az idei hajósztrájk után jövő tavasszal az apró propellerek már újra megjelennek a Margitsziget tájékán az elhagyott Duna vízéin.- és műlakalos БЕКЕ LAJOS £ Elvállal mindennemű épület és műlakatos munkák, ta­karéktűzhelyek és vasredőnyök készítését és javítását Budapest, V., Vörösmarty-tér 6. Telefon: 23—36. HIRMANN FERENC Budapest, VII., Csányi-u. 7-9. Telefon: József 138-03,138-04 Gyártmányai: Borszivattyúk, borcsapok, pincegazdasági felszerelések, háztartási mozsarak, gyertyatartók, vasalók, _____________________habüstök, stb., stb.__________________-1 11111111111111111111111111111111111111111111! 1111111111111! 111111111111111111111111111111111111111C s TRAUSZ HENRIK szobafestő- és mázolómester Te'efon : J. 39—27. BUDAPEST, VII., GARAY-TÉR 9. П111111111111111111111111111111111111111 ■ 11! 1111111111111111 ■ 1111111111111111111И1111 ■ 111111111111ГГ­STUMPF SÁNDOR Tessék árajánlatot kérni. VII. kér., Thököly-út 31. kocsigyártó és kovácsmester Elvállal mindenféle bognár- és kovácsmunkákat, lóvasalást, úgyszintén falkötővasak méret szerinti elkészítését. Minden­féle szerszámok, csákányok élezését és rendbehozatalát.- Telefonhívó: József 94—41. CSAK EREDETI m VIZET IGYUNK. Szent LttsMő Rt. „Kristály“ Kisvállalata III., Zsigmond-utc 25—27. Telefon 43-90. M ATYÁSSY ANTAL és FIA (cégtulajdonos : MÄTYÄSSY REZSŐ) mázoló- és fesftómester Budapest, X., Fűzér-utca 17'A. Telefon : J. 58-48. PERLMUTTER SAMU épület- és műlakatos üzeme BUDAPEST, VII. KERÜLET, RÓZSA-UTCA 1. SZ. I/állal minden e szakmába vágó munkát. és Kovács építőipari vállalat Budapest, V. kér., Wekerle Sándor-utca 4. szám. Telefon : Teréz 90-59. Rella N. és Unokaöccse Építési vállalat részvénytársaság BUDAPEST, VI. KÉR., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 7. Telefon : T. 154-35, L. 901-48. V AS-és RÉZBUTOR és sodrony-ágybetét gyártása ELBERT BÉLA Bezerédy-utca 4. a P a I a c e-s záiloda mögött. TUMPEK FERENC épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés és csatornázási vállalata BUDAPEST, IV., KIRÁLYI PÁL-UTCA 8. SZÁM. ЛАТС CEDE Ы Г márvány- és épület- MUU rCnCniV köfaragómester. ELVÁLLAL: márványburkolatok, kapcsolótáblák, kandallók, üzletberendezések, mosdók, szegélyek, bútorlapok, stb. ké­szítését a legjutányosabb árak mellett. Budapest, V, Hold-utca 9. sz. Műhely: V., Visegrádi-utea 13/a sz. Тп1*ПЯС70Го1/ atlétikai sportcikkek, szabadalma- 1 Cn> 20tt iskolapadok és bútorok gyára Lopos Gyula, Budapest III. kerület, Bécsi-út 85. szám. Telefon: 113—44. В U KOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 48. SZÁNÉ Telefon: József 63-75. Összes csatornázási, vízvezetéki vasszerelvények г г BARTKO JÁNOS vasöntöde Budapest, VI., Agyag-u. 77-79. Telefon: L. 914-39. LAMPb ODON épület-, mű- és szerkezet-lakatos Budapest, V. ker„ Bálvány-utca 14, szám. Telefon : 133—16. H oiitscher Zsigmond és Társa ELEKTROTECHNIKAI A OLAJ- ÉS ZSIRADÉK- VÄLLALAT * KERESKEDÉS BUDAPEST, V., KÁLMÁN-UTCA 16. Telefon : 37—20, 48-37. OTT GYULA vízvezeték-, légszesz-, csatorna- és mindennemű bádo­gos-munkák vállalata, valamint állandó sírlámpa-raktár BUDAPEST, IV., ESKÜ-TÉR 1. SZ. SCHMELHEGGER NÁNDOR Alapítási év Cégtulajdonos : SALLAY NÄNDOR. Telefon: is:i9. lakatos vállalkozó 26 86 Budapest, I. kerület, Vár, Országház-utca 27. sz. UNGVAEY JÓZSEF hűtő technikus vállalkozó Budapest, V., Csáklya-utca 6. Telefon: L. 913—03. Vállalja hűtő- és fagyasztó-berendezések javítását, bővítését és karbantartását. G ERŐ N. NÁNDOR VII,, ALPÁR-UTCA 8. Központi fűtés. Vízvezeték. Épületbádogos munkák Wilhelm Fülöp Károly liftkarbantartó, javító és készítő Budapest, IV-, Vármegyeház-utca 7. Telefon: Lipót 982-62. Szubota István és fia műaranyozók és díszítők BUDAPEST, VIII. KÉR., NAP-UTCA 36. SZÁM. Templom-díszítő és berendező vállalat. MITTERMAYER ISTVÁN ÉPÜLET- ÉS DISZMŰ-BÁDOGOS, CSATORNÁZÁS-, j LÉGSZESZ- ÉS VÍZVEZETÉK-BERENDEZŐ BUDAPEST, Vili. KÉR., BEZERÉDI-UTCA 6. | 1/1 mi СП iÁlBfiO autójavító-, kovács- IUJuLLH uAllUu és kocsigyártó-üzeme VII. KÉR., HA]TSÁR-UT 125. SZ. (Saját házában.) Elvállal L* nzcuicu . gépjavításokat s minden e szakba vágó munkákat. КЛМЛНЛ Z’dSff, 30 tagú zenekar! mozgóképszínház Fricsay Dohán?-utca 42. Tele,on : József 140-27. Elsőr héten !

Next

/
Oldalképek
Tartalom