Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-11-10 / 45. szám

6 Független Budapest 1926. november 10. Hat új autóbusz-járatra kértek magánvállalkozók engedélyt a kereskedelmi minisztertől. A miniszter ezúttal kikéri a főváros véleményét is. Az utóbbi időben élénk megütközést keltett a fő­város törvényhatósági bizottságában, hogy a keres­kedelmi miniszter egyremásra ad ki magánvállala­tok részére autóbuszengedélyeket a nélkül, hogy a járatok engedélyezésére vonatkozólag előzőleg a fő­város illetékes köreit megkérdezte, vagy erről érte­sítette volna. Budapest területéin ma már több, mint tíz ilyen magánautóbuszvállalat tartja fenn üzemét, de napról-napra újabb és újabb kérelmek érkeznek a kereskedelmi miniszerhez, ahol a kérelmek nagy részét kedvezően intézik el és a döntésről, tudomá­sulvétel végett, utólag értesítik csak a főváros tanácsát. A tanács legutóbb felírt a kereskedelmi miniszterhez és kérte, hogy a minisztérium szüntesse meg a to­vábbi magánautóbuszjáratok engedélyezését és Till Antal, az autóbuszüzem vezérigazgatója, a jelenlegi magánautóbusz-vállalatok megszüntetését is köve­telte. A főváros közbelépésének a jelek szerint meg­volt az eredménye, miután a kereskedelmi miniszter leiratot intézett a fővároshoz és értesítette a taná­csot, hogy újabban ismét hat magánvállalkozó kér engedélyt autóbuszjáratok üzembehelyezésére. A ke­reskedelmi miniszter, mielőtt ezekben az ügyekben döntene, meg kívánja hallgatni a főváros vélemé­nyét és ezért november 1'2-ére a kereskedelmi mi­nisztériumban értekezletre hívta meg a tanács kép­viselőjét. Az újabb engedélyeket Hoffmann Géza, Blúz у Já­nos. Wiitmann Mihály budapesti lakosok, Fellner Simon, Reicliardt Gyula és Bettelheim Béla rákos­palotai lakosok kérték. Mind a hatan külön-külön akarnak autóbuszjáratot létesíteni és valamennyien a Budapest-Keleti-pályaudvar—Rákospalota közötti útvonalat szemelték ki a járatokra. A kérvényezők a keleti pályaudvar érkezési oldalától kiindulva, a KerepesLf-úton, Hun gár i a-к ö r lí t óta, Egressy-útoriji liajtsár-úton, Telep-utcán, Öv-utcán át, Zugló, Pest­újhely, Palotaújfalu érintésével közlekednének Rá- kospalota-Széchenyi-térig. Zugló és Rákosszentmihály között is akar magán- autóbusz-j áratokat létesíteni egy magánvállalkozó. Özv. Popsiom Máriuszné, tüzérfőhadnagy özvegye nyújtotta be a kérvényt a kereskedelmi miniszter­hez s a 19-es villamos Bosnyák-téri végállomásáról a Hajtsár-út, Egressy-út, Szentmihályi-út, Rákosi-út, Csömöri-út érintésével Ráköss zent mihályig létesítene egy három kilométeres autóbuszvonalat. Ebből két kilométeres útszakasz esne a főváros területére. A kereskedelmi miniszter már egy értekezletet tartott ebben az ügyben s azon résztvett a helyi érdekű vasutak képviselője is. A H. É. V. megbízottja azon­ban ellenezte, hogy az autóbuszjáratot a kereske­delmi miniszter a kérvényezett útvonalra engedé­lyezze, mert annak egy része egyezik a helyi érdekű vasutak vonalával. A miniszter elfogadta a H. É. V. megbízottjának érvelését, s csak rövidebb útsza­kaszra hajlandó a magánautóbusz-vállalatot engedé­lyezni. Mielőtt azonban az engedélyt kiadná, leirat­ban kérte a főváros tanácsát, hogy az új autóbusz- járat engedélyezésére tegye meg észrevételeit. KREMPEL JÓZSEF műlakatos Budapest, VIII., Sárkány-u. 11. sz. — Telefon: József 44—43. 1тл-.гц^' vörösréz-, aluminium-, А acéledények és tűzhely­& »i üstök készítése és ónozása VIII., Koszorú-utca 12. Telefon: József 68-24, Vágó és Kovács építőipari Vállalat Budapest, V. kér., Wekerle Sándor-utca 4. szám. Telefon : Teréz 90—59. EHRENWALD SÁNDOR épület-, asztalosfa és építési anyagok kereskedése Budapest, IX., Kinizsy-utca 4. Telefon:]. 80-58. Hegedűs Ferenc — «B H В(Й «Я - Av* во n •* Telep és iroda: BUDAPEST, X., Kerepesi-út 31/c. Telefonhívó : J. 45—45. DELAHAJE 4 hengeres, HUPMOBILE 4 és 8 hengeres automobilok, SALMSON a világ leggyorsabb kiskocsija, és LATBL a világ legjobb teherautója Kapható: "^ГЖйЖлОЗ^ £tu-tÓl*-eresk.eci©lrn.i _______*** **** részvénytársaság' Bu dapest, V„ Dorottya-utca 7.’(Hitelbank-palota.) Angster József és Fia Pécs orgona- és harmóniumgyár r.-í. Készít új orgonákat művészi kivitelben. Pneumatikus átépí­tések. Mindennemű javítások. Új homlokzatsípok. Tisztítás, hangolás, orgonák karbantartása. Harmóniumok részletre 2,800,000 К feljebb. Budapesti iroda: IV., Semmelweis- utca 10 Telefon : 139—34. 1,000 új orgona. 60 éves múlt. KÉRT LAJOS vizsgázott tetőiedőmester Budapest, VII., Dob-utca 3. sz. Telefon : József 50 -11. Rufián István dezési vállalat Budapest, VI., Kmetly-utca 7. Telefon : L. 966-25. (Felsőerdősor-utca sarok.) Központi fűtések, szellőztetések, légszesz-, vízvezetéki, csatornázási és bádogos-munkák tervezése és készítése. egészségügyi berendezések és bádogos munkák válla­lata. Közp. fűtés, vízveze­ték. csatornázás, légszesz- vezetók, fürdőszobák beren­dezése. Autogénhogesztés Budapest, V., IMária Valéria>uSca 19. szám __ fi J~*T^ /"") F Г Ví u<^uav^ fényké­'Z.FF* pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM _____________ I Gy őrffy István MŰPALA-, CSERÉP- ÉS KÄTRÄNVLEMEZ- r FEDÉSI VÁLLALKOZÓ. — Iroda: Vili., Óriás-utca 11. — Telefon: bagó károly^I BUDAPEST, IX. KERÜLET, RÁDAV-UTCA 41. SZ. Elvállalok mindenféle cserépkályha, kandalló, fakaréktűzhely ! felállítását, javítását és új kályhák legolcsóbb szállítását. 1 Kályhákat legújabb fafűtési rendszerre átalakítok. Kövező és Útépítő R.-T Budapest, Vili., Kisfaludy-utca 40. Telefon: J. 2-6C Kövez, csatornáz, utat és vasutat épít. Bérhengerelést vállal. » j '1 I# RATOCHVILLA FERENC Каию kályhásmester gM BUDAPEST, VIE, NEFELEJTS-UTCA 50. Я n Elvállalja: cserépkályhák, kandallók, takaréktűzhe­lyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítá­sát, átrakását és tűzhelyek kifalazását a iegjutányosabb árban Renault öt- és tíztonnás vontató traktorok, i-,3-,5-tonnás teherautomobilok raktáron. P F I M A Ni v*> v°rösmarty-tér 3. *“ ** iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiini tiiiiiiiiiiiiiiiiiin POLLÁK ARNOLD üveges I Budapest, VII., Király-utca 89.' Telefon : J. 34—62. Fióküzlet: VII., Erzsébet-körút 52. Gyár: VI., Izabella-utca 70. Elvállal és készít mindennemű üvegezési munkálatokat. Szemennyey Lipót asztalos | BUDAPEST, VII., HUNGÁRIA-KÖRÚT 155. sz. TELEFON (Thököly-út sarok.) TELEFON Készít épületasztalos-munkát. ZÖLD JÓZSEF '“Síi“ MŰHELY: V., Árpád-utca 8. GYÁR: Szt. László-út 4/b. (Hungária-út sarok.)_— Telefon: 962-13. —JKészít és raktáron tart mindenféle gőz-, víz- és egyéb tartályokat, melegvíz bollereket. Bádogos és szerelőknek összes lakatosmunkákat készíti. — Autogénheggesztés, vágás. — Kérjen ajánlatot. Telefon : J. 95-15. BUDAPESTI Telefon : J. 95-15. VAS- és FÉMIPARI TERMELŐ SZÖVETKEZET épület-, műlakatos és vasszerkezeti gyár és tömegcikkek gyártása Budapest, VII. kér., Szugló-utca 13. szám. Alapíttatott: 1849. Telefon: József 128—25. józsef'jános Betonépítő pala-, cserép-, lemez-, facementfedési és tetőzet jókarbantartási vállalata Műtelep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20. MOLNÁR TESTVÉREK Budapest, VII., ----, , , , (Thököly-út Bo snyák - utca asztalosam gyara és Róna-utca .■ 6. szám. _ — —___------------ saroknál.) De utsch Kárpát tapéta-díszítő üzlete BUDAPEST, Vili. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 19. SZ. Vállal: tapétázást, festést, mázolást. к<ж.:к«»!И .в вс ш «'» bádogos- és szerelőmester Budapest, VIII., Kísstáció-utca X. (Kisfaludy-utca sarok.) (Saját házban.) Telefon : József 98—30. Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés, légszesz-, épület- és díszműbádogosmunkák vállalata. SZAUER LAJOS iZ ERELCmESST ER I épület- és díszműbádogos, légszesz- és vízvezetékszerelő. Budapest, X., Kápolna-u, 7. Lakás: Alkér-u. 10. ftísz. 11. S ZEKÉR GYULAI épület’ és díszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészség- ügyi berendező vállalata IX., BOKRÉTA-UTCA 23. Telefonhívó: J. 41-71. pl TEllf TCB SSBÜ&JjO festö> ércfényező I és mázoló-mester Budapest, VIII., Főherceg Sándor-utca 23/a. szám. (Horánszky-utca sarok.) Kórházak, épületek stb. festése, mázolása. Orvosi és műtőbe­rendezések fényezése. Fürdőkádak zománcozása. f WEISNNEß JÓZSEFNÉL В @1 В» и IV- kei'., Aranykéz-utca 4. szám. i i -1 ■ i .i— — Telefon: Teréz 78—66, TAPÉTÁZÁST előnyös feltételek niellett vállalunk. K OVÁCS GÁBOR asztalos mii и КЛи g-уЛга Budapest, IX., Ráday - utca 24. szám. Telefon: József 19—44. ASCHENBRENNER JÄNOS ÁCSMESTER BUDAPEST, VII. HER., RONA-UTCA 41. SZ. Telep: VII. kér., Hajtsár-út 133. szám*

Next

/
Oldalképek
Tartalom