Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-03-17 / 11. szám

4 Független Budapest 1926. március 17. Ölvén új autóbusz fog futni még ebben az évben Budapest utcáin Négy ú.i vonalat nyitnak. — Két hónapon belül itt lesznek az összes próbakocsik. — Nyilvános verseny az új kocsik beszerzésére. Az autóbuszüzem igazgatósága hónapok óta foly­tatja tárgyalásait a különböző külföldi autógyárak­kal új próbaautóbuszok beszerzése céljából. Mint már megírtuk, a tanács 4 milliárdot szavazott meg az üzemnek különböző típusú és gyártmányú kocsik megvételére, miután a gyárak egyes próbakocsikat is csak úgy hajlandók Budapestre szállítani, ha azo­kat a főváros megvásárolja, és csak a Laurin Kle- ment, meg a N. A. G. próbako-csikat sikerült még nehány hétre, vásárlási kényszer nélkül, a járatokra biztosítani. A közlekedési bizottságnak pár napon belül végle­gesen dönteni kell ezeknek a kocsiknak megvásár­lása vagy visszautasítása tekintetében, mert a próbaidő e hét végén lejár, s ennek meghosszabbítására az érdekelt gyárak már nem hajlandók. Éppen ezért ülést tartott az autóbusz- üzemre felügyelő bizottság, amelynek az igazgató­ság jelentést tett a két működő próbaautóbusz eddigi teljesítő képességéről. A jelentés szerint a Laurin Klemení-kocsi teljesen kielégítette a várakozásokat, s minden tekintetben megfelelt a követelményeknek, míg az N. A. G. autóbusz ellen az a kifogás merült fel, hogy nagyon ráz, aminek az az oka, hogy a kocsi alváza emeletes karosszéria részére épült, most pedig csak földszin­tes karosszéria van rajta. Kifogásolták azt is, hogy a férőhelyek szűkek, egyéb tekintetben azonban ez a kocsi is megfelelőnek bizonyult. A N. A. G. autóbusz Milliárdos megtakarítást vár a főváros a szemétégetőtelep révén. Nemsokára megkezdik a kísérleti szemétégetötelep építését. — Zboray János műszaki főtanácsos nyilat­kozata. Annak idején a Független Budapest volt az első, amely megírta, hogy a főváros a Lágymányos kör­nyékén kísérleti szemétégetőtelepet akar létesíteni. Ez az érdekes terv most lép a megvalósulás stádiu­mába s ezért a főváros három szakértőjét. Édes Endre tanácsnokot, Baló Alfréd köztisztasági hivatali igazgatót és Zboray .János műszaki főtanácsost hosz- szabb külföldi tanulmányútra küldii a nyugati városok szemétégető telepeinek megtekintésére. Munkatársunk kérdést intézett Zboray János műszaki főtanácsoshoz a küszöbön álló tanulmányút és a felállítandó szemét­égetőtelep ügyével kapcsolatban s a következő iel- világositásokat kapta: — A tanács legutóbbi ülésén a tanulmányút há­rom résztvevőjének költségeire fejenkint 25 millió koronát szavazott meg, tehát téves az az állítás, amely egy értekezleten elhangzott.s azt igyekezett elhitetni, hogy a főváros 360 milliót fordít a tanul­mányút költségeire. Programmunk szerint a közeli napokban szándékozunk megkezdeni három hétre tervezett külföldi utunkat s' ennek során megtekint­jük, ha a költségekből futja, a nyugati városok modern szemétégetőtelepeit. A legszebb ilyen intézmények ezidőszerint Davosban, Párizsban, Londonban, Toulonban, Amsterdamban, Hamburg­ban, Frankfurtban és Wiesbadenben vannak. Igye- I kezni fogunk természetesen minél többet megtekin­teni, hogy a hasznos tapasztalatokat a Budapesten létesítendő szemétégetőtelepnél értékesíthessük.- A szemétégetőtelcpek története már félévszá­zados Angliában minden városnak meg van a maga ilynemű modern intézménye és> már 20 évvel ezelőtt egyedül Londonnak 52 szemétégetőtelepe volt. A telepek nagyrésze a vá­ros belső területén van elszórva s aki nem tudja a telepek rendeltetését, valami fontos középületet sejthet a város közepén álló modern szemétégető­telepekben. — A szemétégetés ma olyan higiénikus módon történik, hogy egy szem por, füst vagy bűz sem kíséri a hulladékok égetését. E higiéniai szempon­tok mellett még anyagi haszon is származik a sze­mét elégetéséből, egyrészt azáltal, hogy nem kell a szemetet messzi területekre drága költségen ki­szállítani, másrészt abból, hogy a szemétégetés után fennmaradó salakból értékes építőanyagokat készítenék, az égetés által fejlesztett hőt pedig elektromos áramtermelésre használják fel. Sok nagy varosban a központi áramtermelőtelepet túlnyomó reszt a házi szeméttel fűtik s szenet csak akkor haszrndnak, ha a szemét mennyisége csökken. Egyébként _ a sízemetegetőtelep fenntartása alig kerül költségbe, mert a szemetet mindennemű más tüzelőanyag hozzáadása nélkül magának a szemét­nek meggyújtásával égetik el. Az elégetés* után visszamaradó salakot, mint már említettem, értékes építőanyagok, így épülettéglák, makadám, útburkoló kövek, betoncsatornák, útszegélyezőkövek és hu- s'onlok készítésére használják fel. Breslauban más anyagból nem is szabad építeni, csak a szemét­' saiakbol készült téglákból, mert ez sokkal taríósabb a műkőnél. szabadalmát bíró gyárak a kifogások alapján máris készségüket fejezték ki aziránt, hogy hajlandók a kocsit emeletes karosszériára átala­kítani. Az üzemnek jelenleg a próbakocsikka! együtt 18 autóbusza van, ezek közül azonban csak 13 van üzemképes állapotban, a többi állandóan javításra szorul. A budai viszony­latban 5, a pesti vonalon 8 autóbusz bonyolítja le a forgalmat. Amint a tervebevett 50 autóbuszt a fővá­ros megvásárolja, 4—6 új vonalat kapcsolnak be a forgalomba. Az igazgatóság reméli, hogy két hónapon belül sikerül beszereznie a szükséges próbakocsikat, ame­lyek közül a legjobban megfelelő típus szállítására nemzetközi versenytárgyalás írnak ki, A 8 próbakocsi, amelynek beszerzésére az üzem megtette a szükséges lépéseket, a következő: egy A. E. C. márkájú 50 személyes földszintes angol autó­busz, ^melyből 3,300 közlekedik London utcáin. Egy Scemia márkájú 50 személyes, ugyancsak földszintes, párizsi autóbusz. Egy Renault típusú, Brüsszelben közlekedő kis típusú kocsi. Az N. A. G.-gyár egy másik típusú autóbusza, amely formában és nagy­ságban eltér a már itt közlekedő hasonló gyártmányú autóbusztól. Tárgyalások folynak a koppenhágai autógyárral is egy autóbusz megvételére. Megvá­sárolják a Daimler-gyár egy 40 személyes, emeletes karosszériával ellátott modern autóbuszát, azonkívül a philadelphiai Safe Way-gyár 63 személyes, ugyan­csak emeletes karosszériával ellátott hatalmas autó­buszát. — Budapesten egyelőre két milliárdos költség­gel csak egy kisebb méretű kísérleti telepet akarunk építeni, mert előbb ki kell próbálni, hogy hogyan égethető a pesti háziszemét. Ha a kísérletek azután beválnak, egy év múlva megkezdjük a telep kibővítését és végleges felállítását. A főváros mindenesetre sok milliárdos megtakarí­táshoz jut ez intézmény folytán, mert nem kell messzi kültelkekre kiszállítani a szemetet és az égetésből visszamaradó salakból fedezve lesz az útépítéshez szükséges kőanyag egy tekintélyes része. 360 bús fekete konflis tűnik el az'utcákról, Üzembe helyezik a 120 engedélyezett új autótaxit. Néhány nap múlva 360 konflis indul meg utolsó útjára. A kereskedelmi miniszter jóváhagyta a leg­utóbb engedélyezett 120 autótaxi forgalomba állítá­sát és ezek üzembeheliyezésével egyidejűleg a ki­pusztulóban lévő bérkocsikból 36Ó példány vonul el az örök feledésbe. A főváros tanácsának csütörtöki ülésén Gömöry Albert főjegyző elreferálta a minisz­ter jóváhagyó leiratát és a tanács határozata értel­mében átírt a Bérkocsis Ipartársulathoz, valamint a Bérautófuvarozók Szővetkeztéhez azzall, hogy a két érdekeltség sürgősen közölje az ügyosztállyal, hogy kik részére állítsák ki az ipartársulatnak és a szövet­kezetnék jutó 40, illetve 20 taxiengedélyt. Amint a 60 név bejelentése megtörténik, a tanács az engedélyeket azonnal kiadja. egyúttal pedig új állomáshelyeket is jelöl ki a meg­szaporodott autótaxik számára. Valószínű, hogy a leg­több új autóállomás a megszűnő konflis-standok he­lyére kerül. A városházán nagyon félnek, hogy az állomáshelyek kijelölése körül nagy harcok támad­nak, mert a jobb állomáshelyeket az autótaxi-válla- lat és a bérkocsisok is maguknak fogják követelni. Érdeklődtünk úgy a bérkocsisoknál, mint az autótaxi-vállailatnál az engedélyezett 120 autótaxi- forgalomba hozása felől § úgy a bérkocsisok elnök­sége, mint Haltenberger Sámuel, az autótaxi-vezér- igazgatósága, kijelentette előttünk, hogy két hónapon belül a 120 új kocsi üzemben lesz. Az autótaxi-vá!falat már régebben megrendelte a reá eső 60 autót s ezek gyártása, már folyamatban van. A bérkocsi-rendszámok megváltozása is folyik, 1—1 rendszám átlag 15 millióba kerül. A bérkocsisok most érdeklődnek különböző gyá­raknál a szükséges autók szállítása iránt, de bíznak abban, hogy május közepére ők is kiállhatnak már az új taxikkal az állomáshelyekre. Az ipartársulat­ban különben nagy az elégedetlenség, mert mindenki szeretne rendszámhoz jutni és nagy a tülekedés a 40 rendszám elnyeréséért. Amíg a közlekedésügyi bizottságot Folkusházy al­polgármester össze nem hívja, nem is nyugodnak meg a bérkocsis kedélyek, mert a bizottságtól remé­lik, hogy végre az összes konflisok áttérhessenek az autóüzemre. Ez azonban úgylátszik még jó néhány hétig eltart, •mert Folkusházy mindaddig nem akarja összehívni a közlekedésügyi bizottságot, amíg a BESZKÁR. ügyeit vizsgálóbizottság be nem fejezte működését, mert az alpolgármester attól fél, hogy az ülésen esetleg ezeket a dolgokat is pertrakitálnák a bizottság tagjai. ÄRNOCZKY autokarosszéria és kocsigyár Budapest, VIII., Práter-u. 64. Telefon:]. 11-18. épület- és díszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészségügyi berendező vállalata IX., BOKRÉTA-UTCA 23. Teleíonhívó : J. 41-71 DRABEK FERENC műszaki irodája és gépműhelye BUDAPEST, IX. KERÜLET, BAKÁTS-TER 5. SZ, Erőtelepek tervezése és berendezése. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok javítása s felszerelése helyben és vidéken. Különböző iparágakhoz szükséges gépek és szer­számok készítése és javítása. Sajtolt és esztergályozott tö­megcikkek készítése. S ZEKÉR GYULA épület- és díszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, _ £.111111111111111! 11! 11111111 i 111! i i IИI i 1111 i 11111111111 11! Hl! 1! 11111111! 111111111 i 1! i 111 i I m E Budapest székesfőváros Ásványvíz-Üzeme = I шжшижвюш I = a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. = E Kapható mindenütt! Telefon: József 112—59. = El i i I i 11! 1! 11! f 11! 11! 111Ш! 1111111111 i I ■ I! Ill 111111111111111111111 i M11111111111111111! I i 1111111111 i= nürfan PC fiypafSsn a tegtökéletesebb műgrafitos kenő- u; шиу со uicauag anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. ЙГРП-Тпп árrn-^Palif amerikai formálható azbeszt fedő- Hä ÜU ÍU}J, HibU ucam, és szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép- §4 «j fS Q Л fí A tp Budapest, IV., Ferenc viselet: Í\LiSl d.I!§J1 ArI József-rakpart 18. sz. Alapítási év : 1892. Sürgönyeim : KUNSHIP. Telefon : József 61— 23. Győrffy Istváiü MŰPALA-, CSERÉP- ÉS KÁTRÁNYLEMEZ- ■­....... FEDÉSI VÁLLALKOZÓ. : — FE STO és MÁZOLÓ ZAFOUREK FERENC Budapest, ti., Margit-körűt 73. sz. Alapítva : I860. T OLLÄR LAJOS épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés és csatornázási vállalat Budapest, VI., Aradi-utca 29. Telefonszám : 183-32. Vízvezeték, csatornázás, bádogos munkák, köz- közponli fűtések tervezése és kivitelezése FRIED ZSIGMOND Budapest, VIII., Baross-utca 76. — Telefon : József 24—84. Alapítási év 1885. Szili István MAGYAR SZ0B0R0NT0DE Budapest, X., Bolgár-utca 8. Telefonhívó‘: ]. 91-38. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat minta és rajz szerint. Teherautójátátszerele,,i <Sriásl Conti­íientul, nagrteherbiráMl levenó^ammikra. Ezáltal 90°,'o motorjavítást, 25u/o üzem­anyagot, 100°/o időt takarít meg. Kerekeket átalakítok. Autó- köpenyt és tömlőket gyári eljárás szerint javítok. JENNE FERENC, Budapest, Vili., Főherceg Sándor-utca 32. szám. (Vas-utca sarok.) Telefon: József 103—44. Köpenyt es шпионе „Speciosa“ SCHILL ISTVÁN épületbádogos, légszesz- és vízvezeték-berendező Budapest, I. kér., Krisztina-körút 79. szám. Telefonhívó 96-18. Útépítő- és kövező munkák, továbbá beton-, aszfaltburkolások és földmunkák. Vasútépítési munkák végzésére vagyunk bátrak 35 éve fennálló cégünket b. figyelmébe ajánlani. Költségvetés díjtalan! Budapest székesfő­városnak, a Máv.-nak és az Államépítészeti hivataloknak állandó szállítói. Telefon: József 39-52. Halmos I. és Fia. SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, légszesz-, vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület- és díszmű-bádogos munkák gyártelepe Budapest, V., Visegrádi-utca 29. Telefon : L. 904-50. EGYEDI JENŐ Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés. Légszesz-, épület- és díszműbádogosmunkák vállalata. Budapest, V., Koráll-utca 10. sz. Telefon: Lipót 971-60.

Next

/
Oldalképek
Tartalom