Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-12-08 / 49. szám

1926. december 8. Független Budapest 5 Főelárusítás: BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9. SZÁM. — Telefon: 76—02, 99—02. Megoldás útján az autóbuszprobléma. Január elején kiírják a versenytárgyalást. Hosszú Vajúdás után befejezéshez közeliedikj a tengerikígyóvá nőtt autóbuszügy. Tizenegy kocsi szaladgál az Aréna-úttól az Apponyi-térig és a Lánchídon át Budára. Hetek, sőt hónapok óta ezek az úgynevezett próbakocsik végigfutották a ver­senyt és a közlekedésügyi bizottság szakemberei hivatottak most eldönteni, hogy a 11 kocsi közül melyik érdemli meg a pálmát. Ez a döntés lesz az első lépés az autóbusz- probléma komoly megoldásához, mert utána azonnal sor kerül a versenytárgyalás kiírására s annak alapján az új autóbuszok beszer­zésére. Beszéltünk Till Antal ny. tanácsnokkal, az autóbuszüzem ügyvezető igazgatójával, aki a következőket mondotta munkatársunknak az autó­buszokkal kapcsolatban készülő esemén/yekről. — A próbaautóbuszokkal végzett kísérle­tek befejezéshez jutottak s most már rühes más hátra, mint megjelölni a 11 kocsi közül azt a típust, amely a budapesti viszonyok között a legjobban bevált. Ez azonban nem könnyű feladat, mert sokféle szempontból kell elbírálni a tapasztalatok alapján vala­mely típus alkalmasságát. Az eddig foly­tatott próbajáratok során láttuk, azt, hjogy melyik kocsinak a legkényelmesebb a ka­rosszériája és a befogadóképessége, melyik használja a legkevesebb üzemanyagot, me­lyik árt legkevésbbé az úttestnek, melyiknek jlárása a legnyugodtabb stb. Most azt vizs­gáljuk meg a szakértő bizottság tagjaival egyetemben, hogy melyik autóbusznak Iegellenállóbb a szerke­zete. a felépítése. mindennap kivonunk egy-egy próbakocsit a forgalomból, hogy a szerkezetet a legalapo­sabb tanulmányozás alá vehessük. Ez pár napon belül befejeződik s akkor kerül sor a kiküldött szakbizottság végső munkájára: ci tanulmányi jelentés elkészítésére. Az autó­buszüzem vezetősége már ebbe a munkába nem foi'.lyik bele, mert a vélemény megalkotása egyedül a bizottság feladata. Azt hiszem, 1—2 hét múlva ez a jelentés el­készül 'S akkor a közlekedésügyi bizottság­nak módjában lesz határozni arra vonatko­zóan, hogy melyik típusú autóbusz beszerzé­sére hirdeti meg a versenytárgyalást. Ezt a hirdetményt valószínűen január első napjaiban teszik közzé és a tervek szerint 100 kocsit rendelünk meg. A költségekre 110 milliárdot irányozott elő a főváros, de ezt az összeget nemcsak az autó­buszok beszerzésére fordítjuk, hanem gará­zsokat, munkáslakásokát, műhelyeket és állo­más-épületeket is építünk ez összegből. ORANIER KÁLYHÁK MARABU központi fűtésekhez : RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GÉPEK Magyar Raefiátorgyár Rf. Budapest, X. kér., Gyömrői-út 76-78. Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Telefon: J. 50—88, J. 90—34. K RATOC34VILLA FERENC kályhásmester BUDAPEST, VII., NE FELEJTS-UTCA 50. Elválla’ja : cserépkályhák, kandallók, takaréktűzhe­lyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítá­sát, átrakását és tűzhelyek kifalazását a legjutányosabb árban DICK ÁDÁM özvegye épület-, mű- és vasszerkezetlakatos ipartelepe BUDAPEST, VII., MEXIKÓI-UT 6. Saját ház. — TELEFON. A Ferenc József lovassági laktanyávat szemben. Elvállalok épület- és műlakatos-munkákat, vasszerkezetek ké­szítését. Költségvetéssel és tervekkel készséggel szolgálok. Hz Ernst-Múzeum Aukciói XXXIII. Jászai Mari hagyatéka, valamint főúri és más magánbirtokból származó festmények, műtárgyak, könyvek és bútorok. Kiállítás : December 5—8. d. e. 9-től d. u. 5-ig. — Aukció : December 9-től naponként d. u. fél 4-től. Schlesinger József épületüveges és képkeretező Budapest, V., Arany János-utca18 Telefon : L. 983—37. vörösréz-, alumínium-, acéledények és tűzhely­üstök készítése és ónozása VIII., Koszorú-utca 12. Telefon : József 68-24. Magántanulók 7C AR magánfanfolyamnál Budapest, VII., мъ& Vк9 Dohá ny-utca 84. Telefon : József 124-47. KREMPEL JÓZSEF műlakatos Budapest, VIII., Sárkány-u. 11. sz. — Telefon: József 44—43. > stucco- (mennyezeti) és mü- márványmunkák elsőrangú kivitelben mjlmó BUDAPEST, VII., SZT. DOMONKOS-UTCA 5. — Telefon: József 80 -37. ТУ ТА f-é Г \/ f udvari fényké­L^L^ll pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WE1S-UTCA 2. SZÁM CSAK EREDETI r/// VIZET IGYUNK. Szent LukádM Rt. „Kristály“ Kötvállalata III., Zsigmond-utc 25—27. Telefon 43-90. Renault öt- és tíztonnás vontató traktorok, i -,3-, 5 tonnás teherautomobilok raktáron. DPI ÁA Д ^ V., Vörösmarty-tér 3 ** ’ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii SCHÖFFER NÁNDOR épület- és aszfalosfaanyagok felepe Budapest, IX., Telepy-utca 20. Telefon : J. 24­Szemben a Ludovikával.-46. NEMES GYULA hépfeerefezö és épületüveges Budapest, Vili., Baross-utca 9. Calvin-térnél. Tel: J. 123-78. Fort Oszkár és Társa Budapest, IX., Angyal-utca 33. Telefon: J. 3—35. Központi fűtések. Vízvezetékek. Épületbádogos-munkák. LÁSZLÓ JENŐ mű-öntő BUDAPEST, IX., KNEZITS-UTCA 12. Az Iparművészeti Mú­zeum mögöít. — Ellvállal nagyobb és kisebb bronzszobrok, plakettek, csillárok, valamint mindennemű iparművészi és fémipari öntéseket nyersen vagy kidolgozva. — Az 1926. évi Orsz Kézműipari tárlaton aranyéremmel kitüntetve. Alapíttatott: 1892. Telefon: József 133—33. GÁBOR ÉS GLASNER bádogos és szerelő iparvállalata Iroda és szerelőműhely : Budapest, Vili., Reviczky-u. 9. Bádogáru ipartelep: VII., Peierdy-utca 22. Alapíttatott: 1849. Telefon: József 128—25. Urbancsek J. János betonépítő, tetőfedő, pala-, cserép-, lemez-, facementfedési és tetőzet jókarbantartási vállalata Műtclep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20. autó-karos- seria üzem Hege István BUDAPEST, VI., DALNOK-UTCA 18. TELEFON: L. 974—98. Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 54,260. Vétel és eladás. Elvállal modern karosseriák készítését, valamint összes javításokat elsőrendű kivitelben. HAJDÚ TESTVEREK vízvezeték, csatornázás, légszesz, épület- és díszmű-bádogos- munkák vállalata BUDAPEST, Vili. KÉR., BAROSS-UTCA 103. SZ. SALMSON a világ leggyorsabb kiskocsija, és DELAHAJE 4 hengeres, HUPMOBILE ,a?8. 4 és 8 hengeres fcM В automobilok, a viláS Ie9>obb teherautója Kapható: *r ipa чг •ЩТ’ autókereskedelmi w JELs JLe részvénytársaság Budapest, V., Doroitya-utca 7. (Hitelbank-palota.) Hágó és üCovács építőipari vállalat Budapest, V. kér., Wekerle Sándor-utca 4. szám. Telefon : Teréz 90—59. niMi iu i »071 П ELEKTROTECHNIKAI ÉS MŰSZAKI VÁLLALATA Г AULA* LMoZ-LU Budapest, Vili. kerület, Losonczi-utca 3. sz. Önálló villamostelepek tervezése és építése. Színházi szabályozók és színpadi világítótestek. József 101-76 Költségvetések és tervezések megkeresésre. Távbeszélő: БЕКЕ LAJOS mülakatos Elvállal mindennemű épület és műlakatos munkák, ta­karéktűzhelyek és vasredőnyök készítését és javítását Budapest, V., Vörösmarty-tér 6. Telefon : 23—36. ZEKER GYULA épület- és díszmübádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészség-1 ügyi berendező vállalata IX , BOKRÉTA-UTCA 23. Teleíonhívó : J. 41-71 KONDOR REZSŐ lakatosáru és redőnygyár Budapest, VII., Peterdy utca 14. sz. Telefon: József 26—18. Alapíttatott 1896-ban. Stíriai lemezből készült görredönyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek. "V" i d é к r e d íj menten eső in a g о 1 á s

Next

/
Oldalképek
Tartalom