Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-20 / 42. szám

2 Független Budapest 1926. október 20. A tisztűjítás miatt késik a főváros húszmillió dolláros kölcsöne A kölcsön nagy részét szociális alkotásra és útépítésre fordítják. Régebben az volt a terv. hogy október végéig a főváros megindítja a tárgyalásokat a nagy külföldi kölcsön megszerzése iránt, de a tisztújítás hosszadal­massága miatt ez a nagyjelentőségű kérdés késedel­met szenvedett. Mint illetékes helyen kijelentették, a köfcsöntárgyalások megindulása most már csak a tisztújítás teljes befejezése utánra vár­ható. tehát december előtt semmi körülmények között sem. Most már nem is lenne értelme egy ilyen nagyjelen­tőségű kéndéshez hozzányúlni, amíg a régiek he­lyét el nem foglalja a főváros új vezetősége. A városházán azonban teljesen felkészültek a köl­csön felhasználásával elvégezni tervezett hatalmas munkaprogrammra s a tisztújítástól függetlenül ‘a szociálpolitikai és a középítési ügyosztály szorgal­masan dolgozik, hogy mire a nagy kölcsönt kézhez kapja a főváros, az alkotó munka haládék nélkül kezdetét vehesse. Óriási építőiprogramm készült el a két ügyosztály vezetőinek közreműködésével, azonban a részleteket, érthető okokból, még nem köz- Lík a nyilvánossággal. Annyit mégis elárultak ille­tékes körök, hogy a 20 millió dolláros kölcsön jelentékenyebb ré­szét további kislakások építésére, szegényügyi, népjóléti és szociális intézmények létesítésére fogják fordítani. A munkla tavasz előtt semmiesetre sem indulhat meg, mert a kölcsön folyósítása eredményes tárgya­lások esetén sem következhetik be előbb, mint a jövő év első hónapjaiban. A nagy kölcsönből a fő­város visszafizeti a júniusban felvett 2 millió dolláros függő kölcsönt, amely tudvalévőén csak ez év vé­géig szólt. Tekintve, hogy a szerződés értelmében a fővárosnak joga van a függő kölcsönt március végéig meghoszabbítani, s eziránt november végéig nyilat­koznia kiéli, eddig a terminusig a főváros okvetlenül tudtára fogja adni a hitelező csoportnak, hogy él a köücsön-meghosszabbítási jogával. A két millió dol­láros függő kölcsön után 67/a% kamat mellett a fő­város havonta 813 millió kamatot fizet. Erős harc készül a jövő évi választék névjegyzéke körül. Összecsapás a központi válaszmány ülésén. Választói névjegyzék még sohasem készült el oly nehezen és annyi vesződséggel, mint ahogy ez az utóbbi években történik. Azelőtt a törvényes határ­időket mindig a legpontosabban betartották, mert az összeállított választói listák ellen kevés volt az észrevétel. Wolffék uralomra jutása óta azonban évről-évre nehezebbé válik a névjegyzékek össze­írása s folyton szaporodik a fellebbezések és pana­szok száma, idén tetőpontját érte el a krízis a választói névjegyzékek körül, aminek oka abban rejlik, hogy a Wolff-párt és a demokratikus blokk, illetve a reakció és a haladás itt vívja meg azt a harcot, amely előkészíti a döntő küzdelmeket. Tavasz óta folyik a harc a két nagy párt között s a dolog érdekessége az, hogy most nem a demokratikus blokk a panaszos, támadó fél, hanem megfordult a helyzet és a panaszos szerepét — most a Wolff-párt vette át. Az új központi választmány, mint ismeretes, az 1927-ik évi névjegyzékben ismét több ezer olyan választónak adott helyet, akiket Wolffék annak ide­jén megfosztottak választójoguktól, viszont kihagy­tak több ezer olyan nevet a választói listából, akik­nek viselői vagy egyáltalán nem léteznek, vagy nem Az alpolgármesterválasztás kulisszái mögül... A Folkusházy-dogma. — Buzáth és Ripka. — Buzáth és Folkusházy. — Ereky megint haragszik. — Wolíf és Márkus Jenő. — Az alpolgármesterválasztás humora. Az alpolgármesterválasztásnak sok olyan mozza­nata volt., amely még a legbeavatottabbak előtt is meglepetés volt. Egy-két nappal a választás előtt még a legmerészebb tippelők sem gondoltak arra az eredményre, amely a választás napján alakult ki és nem hisszük, hogy akár a legmerészebb baloldali városatya is mert volna arra gondolni, hogy kis erő­feszítés mellett Folkusházy esetleg megbukhatik. Pedig — mint az eredmény mutatta — egy kis fan­táziával ez nagyon is elképzelhető lett volna, és iga­zán csak a véletlenen múlt. hogy Folkusházy alpol­gármester maradt. De volt ennek a választásnak sok más olyan benső csinja-binja is, amelyek megérdemlik, hogy ne múl­janak el teljesen nyomtalanul. Egy-kettőt feljegyez­tünk belőlük: Buzáth és Ripka. A választáson Buzáth János olyan elégtételt ka­pott. amelyre büszke lehet bármilyen köztisztviselő: a szavazatoknak olyan túlnyomó többségével válasz­tották meg!, ami szinte páratlan. Egy becsületes mun­kában eltöltött, értékes, keménygerincű, igaz élet ju­talma volt ez az eredmény. Amikor a választási harc még javában dúlt, köz- tudomású volt, hogy Ripka minden erejével Buzáth ellen harcol. Régi ellentétek választják el őket egy- mástól és talán nem is az volt a legfontosabb Rip- kaeknal, hogy Márkus Jenő legyen alpolgármester, mint inkább az, hogy Buzáth ne legyen. De a választás előtt való napon már tudták a vá­rosházán, hogy a blokk egységesen Buzáth mellé szegődött. Az is valószínű volt, hogy a tisztviselők egy része is rá fog szavazni, sőt hogy a Wolff-pár- ton is lesznek sokan, akik nem ejtik cl Buzáthot Ebben a helyzetben aztán Ripkáéknak is tudomásul kellett venni, hogy számolniok kell Buzáthtal és ezért tárgyain^ kezdtek vele. A főpolgármester magához kérette és Kozma Jenő jelenlétében a következőket ajánlotta fel Buzáthnak: A Ripka-párt hajlandó támogatni Buzáthot és haj­landó rászavazni a választáson, ha Buzáth kijelenti, hogy ezzel a ténnyel ő a Ripka-párt lekötelezettjének érzi magát és a jövőben ezt figyelembe veszi. rendelkeznek a választójog kellékeivel. A Wolff-párt ugyanis, amikor a hatalom egyedül az ő kezében volt, úgy igyekezett pozícióját állandósítani, hogy kiskorú fiatalembereket vett fel mint 26—2S éveseket a névjegyzékbe és ismeretlen neveket nevezett ki választóknak. Az új központi választmány, amelyben Wolffék kisebbségbe jutottak, most korrigálta ezeket az, eny­hén szólva, igazságtalanságokat s kizárólag azokat vette be a névjegyzékbe, akiknek választójoga minden kétséget kizáróan igazoltnak tekinthető. Ennek ellenére Wolf ék 36,000 választó felvétele ellen jelentettek be felszólalást és több mint 20,000 választó kihagyása miatt fellebbeztek a központi vá­lasztmányhoz. A választmány kiküldött tagjai minden egyes felszólalást külön-külön tettek vizsgálat tár­gyává s ez a gondos, precíz vizsgálat azt eredmé­nyezte, hogy Wolffék fellebbezései — nagyon csekély kivé­tellel — mind alaptalannak bizonyultak s közel 60,000 fellebbezésből csupán 5,000 maradt És mit felelt erre a puritán, keménynyakú Buzáth János? Azt. amit tőle várni lehetett: _— Ne jelöljenek engem az urak, ne méltóztassanak rámszavazni, mert én semmiképen sem fogom tudo­másul venni azt, hogy én lekötelezettje vagyok a Ripka-pártnak. Ez kedden délben, huszonnégy órával a választás előtt történt, amikor még nem lehetett bizonyosat tudni. Ez Buzáth János. Mi a különbség Buzáth és Folkusházy közt? Sok minden. Talán köteteket lehetne összeírni arról, mennyire más ember az egyik, mint a másik, de ismeretes, hogy néha egy-egy anekdota jobban jellemez, mint bármi hosszú magyarázkodás. A fel­vetett kérdésre mi is csak egy anekdotával felelünk, amelyet egy főjegyző mondott el nekünk:- Referátumon voltam Foikusházynál, — beszéli a főjegyző — és referádám hosszú ideig tartott. Folkusházy leültetett, majd íróasztalának egyik fiók­jából egy doboz cigarettát vett elő és megkínált. Rágyújtottam: Symphonia-cigaretta volt. Folkusházy nem gyújtott rá. — Továbbreferáltam, és végre Folkusházy is rá­gyújtott. Nem az asztalfiából vette elő a cigarettát, hanem a cigarettatárcájából vett elő egyet és mikor tüzet adtam neki!, akkor láttam, hogy ő Stambult szív. — Aztán Buzáthhoz mentem referálni. Ő is meg­kínált. Ő is az asztalfiókból vette ki a dobozt, ame­lyet elém tartott: Stambul volt. É.s miután én rá­gyújtottam, ő is rágyújtott a magáéból, amelyet ugyancsak a tárcájából vett elő: Buzáth — Sym- phoniára gyújtott. Ezt beszélte a főjegyző. Nem nagy dolog, sőt na­gyon kicsi: de tükörkép. Benne van az egész ember ebben a kicsinyítő tükörben. A Ripka-párt presztízse. A választási eredmény kihirdetése után meg­jegyezte valaki az újságírói emelvényen: Itt is tapsolnak, ott is tapsolnak: itt úgy látszik, ma mindenki győzött. Egyről megfeledkezett elmés kollégánk: a Ripka- pártról, amely némán ült a maga kis helyén. A Ripka-párt hangulatát Ereky Károly fejezte ki:- Lehetetlenség az, ami itt nálunk, a Ripka-párton történik. Képtelen dolog, hogy mi a Wolff-pártnak egyszerű függvénye legyünk, még pedig olyan fiókja, amelyet lenéznek és amellyel úgy bánnak, mint va­lami inferiórus „quantité negligeable“-lal, amelyet semmibe se vesznek. Folkusházy jelöltségét elfogad­tatták velünk, ellenben Márkus jelöltségét nem tá­mogatták, sőt ellenkezőleg! Az, hogy ma lejárattak vitás. Ennek az 5,000 fellebbezésnek — melyeknek egyrésze felvételek, másrésze kihagyások ellen irá­nyul — az elbírálása körül most ismét kiújultak a harcok és Wolffék azt követelik, hogy ezek tekin­tetében a központi választmány szolgáltasson nekik igazságot. A városháza közjogi ügyosztálya intézkedett, hogy a központi választmány mielőbb összeüljön s az 5,000 vitás felszólalás ügyében határozzon. A vá­lasztmány ülése igen viharos lesz, mert Wolffék nem hajlandók álláspontjukból engedni, viszont a demokra­tikus blokk sem tesz koncessziót s nem egyezik bele egyetlen jogosult választó kihagyásába s egyetlen jogosulatlan felvételébe sem. A névjegyzék összeállítása körül keletkezett nehéz­ségekre való tekintettel el kellett halasztani a pana­szok benyújtásának határidejét is és épp a napok­ban jelent meg a belügyminiszter rendelete, mely intézkedett, hogy október 15. helyett november 15-ig lehessen a közigazgatási bírósághoz a jövő évi név­jegyzék ellen panaszokat benyújtani. Renault öt- és tíztonnás vontató traktorok, i ,3 ,5 tonnásteherautomobilok raktáron. REIMAN V., Vörösmarty-tér 3. ! 111111! 111! 111II1111111II! 11111U1111II11111 BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon : Teréz 86—76. Justus Sándor és Fia Gördülő faredőnyök, acéllemezredőnyök, boltiponyvák, vászonredőnyök, faredőhyök és szövött faredőnyök gyára. Budapest,VI.,YöFösiimríy-níca 24/ь Telefon-Interurban: 23-06 A szeptemberi ügyvédi vizsgákra, jogi alapvizsgákra és szigorlatokra, valamint az állam- számviteíi államvizsgára az előkészítést megkezdettük. — Jegyzetbérlet vidékieknek is. Felvételi, beíratási és egyéb egyetemi ügyekben díjtalan felvilágosítást nyújtunk szóban és levélben. r SZONT AGH-SZEMINARIUM b5í. bennünket, hogy a pártnak semmi tekintélye, az a pártvezetőség hibája, amelyet szóvá is fogok tenni a pártban. Hát szói, ami szó, az eredmény kihirdetése után el­hangzott felkiáltások egyáltalán nem voltak hizel- gőek a Ripka-párt önérzetére. És amikor a baloldal­ról azt kérdezték, hogy mért nem Kozma Jenő ve­zeti a küldöttséget, amely az alpolgármestereket fo­gadja, meg is jegyezték Wolffék oldalán: — Igazuk vaun azoknak odaát. Ügy kell Kozmának, most tanulhat belőle: nem lehet egyszer itt. egyszer ott paktálni, mert sehol se hisznek neki. Wolif Károly és Márkus Jenő. Müller Antal Wolff-párti városatya volt az első, aki a választási helyiségből meghozta az eredményt Amikor ez köztudomású lett. hívei körülvették Wolff Károlyt, hogy megtudják, mit mond erről az eredményről. Wolff Károly hátradőlt az ülésen, öklével az asz­talra ütött és csak ennyit mondott hadvezéri fö­lénnyel : — Na, most már ezt a Márkust is elintéztük egy- szersmindenkorra! Hát azt hisszük, hogy Wolff Károly, mint már annyiszor, így most is tévedett. Wolff lehet jó vá­lasztási taktikus, de prófétának rossz, nagyon rossz. Mert azzal a tizenkét szavazattöbbséggel Márkus Jenőt nem lehet elintézni. Ez nem Márkus Jenő bu­kása volt. hanem a Ripka-párté. A vicc. Végezetül hadd mondjuk cl a viccet. Mert minden eredménynél megszületik egy vagy több vicc, amely, ha nem is mindig jói, de mindig találó. Az alpolgár­mesterválasztás vicce azon alapult, hogy míg a pol­gármesterválasztásnál golyókkal szavaztak, most sza­vazócédulákkal bonyolították le a szavazást. A vicc a következő vollt: — Az alpolgármesterválasztás eredménye bizony­talanabb. mint a polgármcsterválasztásé volt. __ ? — Mert akkor gói-okkal szavaztak a zsidók is. Ebben a viccben az a vicc, hogy — nem is egészen vicc. A másik vicc. A kereszténypárti Müller József Leó portálta az alábbi viccet: — Mért van felszaggatva a kövezet napok óta Budapest utcáin? — kérdezte Müller jobbra-balra. _V — Mert az alpolgármesterek minden követ meg­mozgattak megválasztásuk érdekében. És ebben a viccben is van némi igazság...

Next

/
Oldalképek
Tartalom