Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-13 / 41. szám

1926. október 13. Függeilen Budapest 3 I Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul ЫХ'Гп. í!!n5orMn».u’io. I Nincs pénze a fővárosnak a munkanélküliek segélyezésére. Csak a szellemi munkások kapnak munkát. — Felirat a kormányhoz a munkanélküliek támo­gatására. Emlékezetes, hogy a múlt év végén a főváros szociálpolitikai ügyosztálya a közgyűlés jóváhagyá­sával nagyszabású ínségakciót bonyolított le s ennek keretében mintegy hat milliárdot osztott szét kará­csonyi segélyképen munkanélkülieknek. 21,674 munka- nélküli családfenntartó jutott íejenkint körülbelül 200—300,000 koronás karácsonyi támogatáshoz, ami pontosan 4,405 milliót tett ki, míg a visszamaradt 1,600 milliót más úton juttatta a főváros a nyomor­góknak. A munkanélküliség a múlt év óta sem csökkent s ez indította a fővárost arra, hogy ez idén is lehe­tőleg segítsenek a kereset nélkül nyomorgó rétege­ken. Lamotte Károly tanácsnok főjegyző és lliye- falvy Lajos statisztikai hivatali igazgató kezdemé­nyezésére ez évben a foglalkozás nélkül álló szellemi munkásokon kíván a főváros segíteni és a Statisz­tikai Hivatal előterjesztésére hozzájárult a tanács ahhoz, hogy öt hónapon át ezer szellemi munkást foglalkoztat különféle statisztikai összeírásokkal s ezeknek költségeire hét és fél milliárdot biztosított. A Magyarországi Munkásegyesületek nevében Gál Benő bizottsági tag most azzal a kérelemmel for­dult a tanácshoz, hogy a munkanélküli munkások számára ebben az év­ben is utaljanak ki karácsonyi segélyt. Gál Benő felhívta a tanács figyelmét arra, hogy a szakszervezetek kötelékébe tartozó munkanélküli munkások száma több mint 13,000 s a munkanélküli- | ség az elmúlt esztendőben alig csökkent, minélfogva szükségesnek tartja, hogy karácsony táján, úgy mint a múlt évben, a munkanélkülieknek adjon segélyt a főváros s kérte, hogy az erre fordítandó összeg a keresetnélküli szellemi munkások ínség-munkájának költségével együtt hét és fél milliárd legyen. A tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a munkás­egyesületek kérelmével s megállapította, hogy a köz­segélyre minősítő nyomort a munkanélküliség még mindig nagymértékben fokozza, minélfogva a munkanélküliek segítése ezidöszerint valóban újra szükségesnek látszik. Megállapította a tanács azt is, hogy a múlt évi hasonló segélyezés hat milliárdos kiadásával a fő­város folyó évi költségvetését kellett megterhelni, jóllehet a munkanélküliek segélyezése elsősorban állami feladat. Különben is a főváros a beruházások és közmunkák minden erővel való. végrehajtása által a maga részéről a munkanélküliek helyzetének eny­hítése érdekében mindazt felhasználta már, ami anyagi erejéből telik. A kért segélyezés érdekében a főváros most már mást nem tehet, mint azt, hogy a szükséges összeg kormánysegélyképen való engedélyezése céljából sürgős felterjesztéssel fordul a népjóléti miniszterhez s annak reményében, hogy az ügyet kedvezően inté­zik el, egyrészt felajánlja közreműködését a segély- osztáshoz, másrészt az ahhoz szükséges előkészítő munkákat elrendeli. Rabszolgavásár - a főváros támogatásával. Egy pucerájos szállítja a főváros parkőreit. — Valami bűzlik a parkőrök körül. — Hogy uzso- rázzák ki a szegény embereket — a főváros költségén. A Független Budapest néhány héttel ezelőtt lep- ilézte le azt a különös dolgot, hogy a városi park­őrök tekintélyes része nem közvetlenül a városi kertészeti hivatal alkalmazottja, hanem egy magán- vállalat közvetítése folytán került alkalmaztatásba. Cikkünknek viszhangja támadt a napisajtóban is és éles támadások indullltakl meg a főváros tanácsa ellen, miután kétségtelen, hogy a magánvállalat bekap­csolódása a parkőrök alkalmaztatásába csakis a ta­nács előzetes tudomásával és jóváhagyásával tör­ténhetett. Megírtuk cikkünkben., hogy ez a vállalat, mely a Budapesti Vagyonőrző és Biztosító Vállalat címet viseli, súlyos milliókat keres a szegény parkőrökön, illetve közvetve a fővároson, mert amíg a magán- vállalat bekapcsolódása előtt a nappali parkőrök heti 300,000 koronát, az éjjeli parkőrök heti 410,000 koronát kaptak a városi kertészeti hivataltól, addig a Vagyonőrző Vállalat 160—180,000 koronára redukálta a szegény emberek heti fizetését. A Vagyonőrző Vál­lalat heti 300.000, illetve 410,000 koronás fizetéseket számláz a fővárosnak, tehát az általa felvett össze­geknek csak az 50—60%-át fizeti ki a szolgálatában álló parkőröknek, a többit pedig vállalkozói jutalék címén vágja zsebre. A városháza illetékes ügyosztályán kellemetilenül ha­tott a Független Budapest leleplező cikke, s illetékes tényezők igyekeztek valótlanságnak bélyegezni az abban foglalt adatokat. A bizonyítékok súlya alatt azonban lassankint megváltozott a felelős személyek álláspontja s hosszas habozás után beismerték, hogy csakugyan van 2—3 parkőr, akik nem közvetlenül a városi kertészeti hivataltól, hanem a Vagyonőrző és Biztosító Vállalattól kapják a fizetést. Mikor en­nek a furcsa helyzetnek az oka felől érdeklődtünk az illetékesek azzal próbálják megmagyarázni a kelle­SPÁNYI ERNŐ okleveles mérnök mélyépítő- és kövező-vátlalata Budapest, 1-, Aftila-utca 51. Telefon : T. 126—69. DRABEK FERENC SfÄ?2öl< Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. (gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint auto­mobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. THOLT ISTVÁN oki. mérnök Budapest, 11., Donáti-u. 26. Telefon: L. 903-25. Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, derítő telepek. metlen helyzetet, hogy ezeket a parkőröket még a forradalmi időkben alkalmazták a Vagyonőrző Vál­lalat útján. A zavaros időkben ugyanis fokozottabb mértékben kiellett vigyázni a parkok és sétányok épségére s ezért a főváros elhatározta, hogy fegy­veres őröket állít az egyes veszélyesebb parkok fel­ügyeletére. Az ügyosztályon tett nyilatkozat szerint a főváros akkoriban nem kapott a rendőrségtől al­kalmazottai részére „fegyverviselési engedélyt“ és ezért volt kénytelen a Vagyonőrző Vállalathoz for­dulni, amelynek alkalmazottai rendelkeztek fegyver­viselési engedéllyel. Szolgálatba is állítottak akkor 2—3 parkőrt a Vagyonőrző Vállalat emberei közül s állítólag ezek felejtődtek itt 6 évvel a forradalmak után. Később bevallották a városházán azt is. hogy né­hány hónappal ezelőtt a Vargyonőrző Vállalat Boda nevű igazgatója ajánlatot tett a fővárosnak, mely szerint hajlandó az összes parkok őrizetére a Vál- llalat alkalmazottai közül felügyelőket alkalmazni, de mint informátorunk határozottan kijelentette, ezt az ajánlatot a tanács nem fogadta el. Ezzel szemben kénytelenek voltunk a városháza illetékes faktorai elé további kézzelfogható bizonyítékokat produkálni s felsoroltuk több parkőr nevét, akik a város különböző sétányaira felügyelnek, de fizeté­süket a Vagyonőrző Vállalat igazgatójától kapják minden héten. Közöltük a főváros illetékes faktorával az alábbi névsort: Keresztes Istvánt (lakik Dugonits- utca 9.), aki az Almássy-téren teljesít szolgálatot, Kovács Jánost (Ráday-utca 16. II. 27.), aki a Sze­gényház-téren őrzi a sétányt, Benke Józsefet (Hollán- utca 4.). aki a Blaha Lujza-téri parkra felügyel, Farkas Józsefet (Kelenhegyi-út 23/b.). akii a Mátyás­téren van szolgálatban. Kisbán Jánost (Pesterzsébet, Madarász-út 12.) és Hornyák Pétert (Mária-utca 5.)-> akik mindketten a Tisza Kálmán-téri parkot őrzik, Biró Antalt (Lujza-utca 18. I. 11.), aki az Erzsébet- téren szolgál, Imre Gábort, aki a Vámház-téren fel­ügyel, azonkívül Kovák és Bárány parkőröket, akik a város más részén lévő sétányokat őrzik. Ezekre a megcáfolhatatlan bizonyítékokra már nem kaptunk feleletet, mert kétségbevonni azokat már úgy sem tudta senki. Csupán annyit jegyeztek meg az intézkedésre jogo­sult tényeziők, hogy „az ügyet még egyszer alapos vizsgálat alá veszik“, s ha tényleg minden úgy van, ahogy azt a Független Budapest bizonyítékai állítják, úgy gondoskodnak ezeknek az állapotoknak haladék­talan megszüntetéséről. Még csak azt kívánjuk ezzel a kérdéssel kapcso­latban a nyilvánossággal közölni, hogy Boda József időközben megszüntette a Budapesti Vagyonőrző és Biztosító Vállalatot s mosodát nyitott a Horn Ede- utca 3. sz. alatt. A parkőrzésről nem mondott le, hanem a szolgálatában álló parkőrök minden szom­baton délután jelentkeznek esedékes fizetésükért a Horn Ede-utcában. Az igazság kedvéért azt is meg kell álllapítanunk, hogy Boda úr a megélhetési viszo­nyok súlyosságára való tekintettel felemelte parkőrei fizetését s az általa felvett 300—410.000 koronákból újabban nem 160—180,000, hanem 180—190,000 korona heti fizetést ad embereinek Ezért a legújabban felfedezett és hatóságilag tá­mogatott rabszolígavásárért valakinek felelnie kell. ITnvnnnfí vízvezeték, csatornázás és szel­ILI ) UlcSj lőző-berendezések szerelése, lakatosáruk és kovácsoltvas szíjkerekek gyártása. ROHONCI HUGÓ fis8 EGÉSZSÉGÜGYI MŰSZAKI BERENDEZÉSEK GYÄRA Budapest, VI., Fóti-út 19. szám. — Telefon: Lipót 908—76. HLATKYésTAUSZ oki. építész, építőmester magasépítési, út-, vasbeton- és mérnöki munkák vállalata Budapest, VIII., József-körút 77. Telefon : J. 95-78. VII,, Thököly-út 145. Telefon : József 94-24. BARBER KAROLY SZOBRÁSZ BUDAPEST, III., LAKTANYA-UTCA 9. SZÁM és LAJOS-UTCA 38. SZÁM. Elvállal mindennemű műkő- és szobrász-munkákat. DELMÁR BÉLA 1 oki. mérnök, építőmester Budapest, VI., Eötvös-utca 21. Telefon: 63—40. s ZŐDY SZILÁRD R. szobrász, művész, tanárképző főiskolai szobrász-tanár Tel.: J. 2-71. Műterem : Mária Terézia-tér 8. ГЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЛГЖЖЖ.' ЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖЛ SCHÖNDORFER JENŐI MÉRNÖK. KÖZPONTI FŰTÉSI, SZELLŐZTETÉSI, VIZVE- $ ZETÉKI ÉS CSATORNÁZÁSI BERENDEZÉSI VÁLLALATA $ Budapest, Vili., Gólya-utca 22. Telefon : József 131-72. \ HAJNAL IMRE oki. mérnök építési vállalkozó Iroda : I. kerület, Attila-körút 47. Telefon: József 81—05. Telep : VI., Reitter Ferenc-utca 22. Telefon : Lipót 915—47. Transformátorok Szénkefék Motorok ÉS I R.-T. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 35. TELEFON: 77-39, 147—75, József 95-10. 1 j. Helfenstein Károly Budapest, VI-, Jász-utca 77. Telefon : Lipót 913-64 Kövező-mester és útépítő-vállalkozó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom