Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-06 / 1. szám
4 Függeflen Budapest 1926. január 6. I Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul У!!:: 15. 20. Még mindig nem talált fedezetet a kigondoló bizottság a 320 milliárdos defidtre. Az osztendei szerződést már ratifikálta a főváros közgyűlése s ennek következményeképen a közvélemény bízott abban, hogy január 1-től megszűnik a baseli egyezmény értelmében a villamosjegyek árához és az elektromos áram díjához számított 10%-os külföldi kölcsönadó. Ez a várakozás azonban nem teljesedett január l-ével, és azt sem lehet tudni e percben, vájjon rövidesen megszűnik-e egyáltalán ez a polgárságot érzékenyen sújtó adónem. A pénzügyi bizottságban Peyer Károly interpellált is ebben az ügyben és Csupor József pénzügyi tanácsnok azt válaszolta, hogy legjobb esetben márciusban lehet a szúrt axokat megszüntetni. A baseli egyezmény ugyanis még 2 hónapig, február végéig, érvényben marad, tekintve, hogy az egyezmény által eíl'őírt fizetéseket a főváros 2 hónappal az életbelépés után kezdte teljesíteni. Igv tehát a két üzem bevételének 10%-át február végéig okvetlenül a hitelezőknek kell, hogy kiszolgáltassa a főváros. Nem bizonyos azonban, hogy február végén megszűnik-e a szúrtax. A 12-es kigondoló bizottság ugyanis még mindig nem talált fedezetet a 320 milliárdos költségvetési deficitre s így nem lehet tudni, vájjon ezt a bevételi forrást képes lesz-e megszüntetni és nélkülözni a főváros. A demokratikus blokk mindenesetre a polgárság érdekeit szem előtt tartva, a kölcsönadó megszüntetését követeli s azon fáradozik', hogy a kölcsönök törlesztésére szükséges súlyos összegeket más, a tömegeket nem annyira érintő forrásból teremtse elő. Aszfalttal burkolják a főváros főbb útvonalait. Pánik a kövezök közt. — Üibó! faburkolatot kap az Andrássy-út. A kurzusuralom alatt siralmas külsőt öltött Budapest: nemcsak a középületek, de az utak és útburkolatok is elpusztultak. A kurzus bukása óta azonban a főváros lerongyolódott kömtösét új ruhával igyekeznek kicserélni Budapest új vezetői s ebben az igyekezetükben lelkes, hozzáértő segítőtársra találtak Solty Lajos műszaki főtanácsosban. az út- és csatornaépítési alosztály jelenlegi vezetőjében. aki fáradhatatlan ambícióval és szeretettel dolgozik azon, hogy Budapest utcáiról s tereiről eltakarítsa a múlt romjait. A Független Budapest nem régen ismertette azt a nagyszabású, több évre szóló út- és csatornaépítési programmot. amelyet Solty főtanácsos készített s terjesztett az illetékes bizottság elé. Ez a Programm bizonyíték arról, hogy Budapest utainak újjáépítése a legkiválóbb kezekbe került Solty Lajos személyében A középítési albizottság pártkülönbség nélkül, osztatlan elismeréssel tette magáévá a nagyszabású programmot, de ezzel egyidejűleg élénk vita indult meg arról, hogy a jövőben milyen útburkolási politikát folytasson a főváros. Fontos kérdés ugyanis, hogy a főváros utcáinak milyen lesz a burkolata, hiszen a burkolattól függ a város közlekedésének lebonyolítása. A középítési albizottságban hír szerint az aszfaltburkolás mellett foglaltak állást s az a nézet uralkodik egyelőre, hogy Budapest utcáinak legnagyobb része aszfalttal legyen burkolva. Határozni és állást foglalni még könnyű e kérdésben, azonban annál nehezebb.- — mint a jelek mutatják, — a határozat megvalósítása. A kőbányatulajdonosok. kőszállítók és kövezőmesterek ugyanis valahogyan tudomást szereztek arról, hogy a bizottság többsége egyelőre az aszfaltburkolás mellett foglalt állást, mire veszélyeztetve látván egzisztenciájukat, most minden követ megmozgatnak, — ami könnyen áll módjukban, — hogy a bizottság tagjait az aszfalttól visszahódítsák a kövekhez. Valóságos összeesküvés folyik az érdekeltségek körében, egyesületek, szövetségek alakulnak, küldöttségek járnak a városházán. jelezve, hogy megindult az elkeseredett harc az aszfalt és a kövek között. A Független Budapest munkatársa beszélt erről a kérdésről Solty Lajos műszaki főtanácsossal, aki a következőket mondta erről az érdekes témáról: tosíttassék, az utcák és utak nagy részét továbbra is kővel burkoljuk. A keramitburkolást sem hanyagoljuk el teljesen, sőt az ideális útburkolat továbbra is a keramit marad a mi szemünkben, s majd ha elérkezik az az idő. amidőn a lófogatok helyét végleg az autók foglalják el, , a nagyobb utakat mindenütt keramittal fogjuk burkolni. A kőbányatulajdonosok, a kőszállítók és a kövező vállalkozók nagyon meg voltak ijedvel amikor megtudták, hogy a középítési bizottság az aszfaltburkolás mellett foglalt állást, de a kövezők kétségbeesésével szemben megnövekedett az aszfaltválíala- tok elbizakodottsága, akik most valósággal diktatúra alá akár iák vonni a fővárost. — Most tárgyalunk különben arról, hogy egyes helyeken, mint pl. zenedék, templomok, iskolák közelében, szóval olyan helyeken, ahol fontos a csend, az épületek előtt elvonuló útrészeket faburkolattal lássuk el. Tárgyalások folynak továbbá arról is. hogy az Andrássy-úton ismét visszaállítsák a faburkolatot a Vilmos császár-úttól egész az Aréna-útig. A jövő héfen eldől az autóbusz-üzem sorsa. Meg kell hagyni külön üzemnek az autóbuszt, — Nehézségek az új kocsik beszerzése körül. Az autóbuszüzem körül hetek óta tartó bizonytalan állapot a közeli napokban tisztázódik. Jelentettük már több alkatommal, hogy az autóbuszüzem fejlesztési programmjának és az új kocsik beszerzésének kivitele körül különféle nehézségek merülnek fel, amihez még hozzájárult a közlekedésügyi bizottság több tagjának arra irányuló akciója is, hogy az autóbuszüzem miként való további kezelése rendeztessék. Mint beavatott helyen értesülünk, úgy az új kocsik beszerzése, mint az üzemvitel további kérdése most már haladéktalanul az illetékes szakbizottság elé kerül, aho] előreláthatólag hamarosan döntenek ennek az életrevaló vállalatnak jövő sorsáról1. Beszéltünk erről az ügyről Gömöry Albert főjegyzővel a közlekedésügyi bizottság jelenlegi vezetőjével. aki az autóbuszüzem jelenlegi helyzetét és a körülötte készülő eseményeket a következőkben ismertette:- Legsürgősebb lenne az autóbuszüzem és a közönség szempontjából új kocsik beszerzése, ami azonban bizonyos okoknál fogva most egyelőre nehézségekbe ütközik. Tudvalevő ugyanis, hogy a közlekedésügyi bizottság arra utasította az autóbuszvállalatot, hogy mielőtt a tervezett új autóbuszparkot beszerezné, gondoskodjék néhány különböző gyártmányú és típusú próbaautóbusz ideszállításáról és járatásáról. — Az üzem vezetősége folytatott is tárgyalásokat ilyen irányban sok külföldi gyárral, de tudomásom szerint — Az útépítési Programm tárgyalásával kapcsolatban valóban napirendre került az útburkolás kérdése s a középítési albizottságban részletesen megvitattuk. hogy a főváros mai fejlettségében, a forgalmú állandó növekedésének és a közlekedési eszközök mind modernebbé válásának idején milyen burkolat lenne a legmegfelelőbb, a leggazdaságo- sabo, a legcélszerűbb. A vélemények egyidcig megoszlottak, de a későbbi megbeszélések folyamán az a nézet kerekedett felül, hogy a fővárosnak át kell térnie az aszfaltburkolásra. Ezt különösen az autók rohamos szaporodása teszi szükségessé. mert a nagy forgalom mellett gondoskodni kell a polgárság idegeinek megóvásáról is. aZ. (U ui!' !0ГЯа^°,т ,zaiának tompításáról, ami csa ciszTci]tburkolat utján érhető cl. De e mellett ne szabad mostohán bánni a kőbányákkal és a kövezi mesterekkel sem, s hogy ezek egzisztenciája bi; ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre, mert egy gyár sem hajlandó próbaidőre használatra átengedni kocsijait. így tehát nem maradna más hátra, mint 3—4 különböző típusú autóbuszt megvásárolni, hogy használhatóságukról itt a helyszínén győződjünk meg. Ez legalább két milliárd koronát igényel, ami ezidőszerint az üzemnek nem áll rendelkezésére. De addig különben sincs értelme az autóbusz fejlesztéséről beszélni, amíg a vállalat helyzete tisztázva nincsen. Az egyik legutóbbi közlekedésügyi bizottsági ülésen az ismeretes közgyűlési határozatra való hivatkozással felszólalás történt, ugyanis az autóbusz- üzemnek a Beszkár kezelésébe való átadása érdekében. Mindenekelőtt tehát tisztázni kell ezt a kérdést, vájjon csakugyan a Beszkárba olvadjon-e be az autóbuszüzem, vagy megmaradjon-e jelenlegi önálló formájában, vagy pedig más módon fejlesszék-e tovább ezt a nagy jövőre hivatott vállalatot. Ezt az elvi kérdést kell tehát rendezni mindenekelőtt s csak ennek megtörténte után kerülhet a sor a fejlesztési Programm kivitelére. Négyféle mód kínálkozik az autóbuszüzem további fenntartására. Vagy megtartjuk az üzemet jelenlegi önálló formájában. ami a leghelyesebb lenne, vagy beolvasztjuk a közlekedési részvénytársaságba, vagy önálló rész- vénytársaságá alakítjuk át. vagy pedig magánvállalatnak adjuk bérbe. A tanács, amely ezt a kérdést már letárgyalta, a közlekedésügyi bizottság jövő héten összehívandó ülése elé ilyen értelmű előterjesztést nyújt be, de javasolni fogja, hogy a bizottság egyelőre, legalább is 6 hónapra engedélyezze még и jelenlegi önálló üzemi forma fenntartását s ennek az önálló üzemnek engedje meg a fejlesztési Programm végrehajtását. Az autóbuszüzem véleményünk szerint csakis mai tormájában fejlődőképes s lehetetlen megvalósítani azt a tervet, hogy a Beszkár kezelésébe adjuk át, mert hiszen az autóbusz tulajdonképeu konkurrense a villamosnak és külföldi városokban már mindenütt kiszorította a sínen járó villamost. Nem is lehet elképzelni, hogyan kezelje s hogyan gondoskodjék a villamos vasút egy olyan közlekedési eszköz fejlesztéséről, amely tulajdonképen a villamos kiszorítására vezet. Reméljük, hogy a közlekedésügyi bizottság, amelynek albizottsága a napokban ezt a kérdést már tanulmányozni fogja, elfogadja a mi érveinket és az autóbuszüzemet mai formájában meghagyva segítségünkre lesz ennek a nagy reményekre jogosító közlekedési eszköznek a felvirágoztatásában. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS a régi Sárosfürdő rádióaktív hévforrásai. A LEGTÖKÉLETESEBBEN BERENDEZETT GYÓGYINTÉZETI Iszapkezelések, vízgyógyintézetek, szénsavas és sósfürdők gyógytorna (Zander), forrólég- és villanykezelések. Inhala-, tórium, pneumatikus kamra, stb. • EMKE KAVÉHAZ ERZSÉBET-KÖRÚT 2. SZÁM Békebeli haboskávé. Emke reggeli. Flideg és meleg ételek. Kitűnő italok, borkülönlegességek. Cigányzene Az EMKE a jó társaságok nappali és esti találkozóhelye. ül № Szili István MAGYAR SZOBORONTODE Budapest, X., Bolgár-utca 8. Telefonhívó: J. 91-38. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat minta és rajz szerint. WIESEL ADOLF díszmű-bádogos és vízvezeték-berendező Budapest, VI., Vilmos császár-út 47. sz. TELEFON : 91—20. Műhely: VI. kerület, Podmaniczky-utca 6. sz. /\ Т\Л Л / i Л mozgóképszínház 11 Jm С/ Dohány-utca, 42. Telefon : József 140-27. Fricsay Veséiével so tagú zenekar! Elsőrendű műsor minden héten f