Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-09-29 / 39. szám

1926. szeptember 29. Független Budapest 5 Végh János dr. tiszti fóorvos megvédi az iskolaorvosi intézményt. Végh János dr. tiszti főorvos az alábbi levelet in­tézte hozzánk: igen tisztelt szerkesztő úr! A Független Budapest szeptember 15-én megjelent számában, a székesfővárosi iskolaorvosi intézmény­nyel foglalkozik. Minthogy ezen cikk téves adatokat tartalmaz, azért nagyon kérem az igen tisztelt szer­kesztő urat, hogy lapjában az alábbi sorokat közzé­tenni szíveskedjék: Az iskolaorvosi intézmény nem szűnt meg és nem is szünetel, csak várnunk kellett az orvosi kineve­zésekkel addig, amíg nem tudtiik megállapítani hozzá­vetőlegesen sem azt, hogy mennyi a most beírt ta­nulók létszáma. A múlt héten érkeztek be a, szük­séges adatok s ennek alapján tettem meg az orvosi kinevezésekre vonatkozó előterjesztésemet. A pol­gármester űr az iskolaorvosi intézményre vonatkozó előterjesztésemet egész terjedelmében elfogadta s így az alkalmazottak szeptember hónapra is meg fogják kapni fizetésüket. Az iskolaorvosok feladatukkal és munkakörükkel teljesen tisztában voltak, mert hiszen ezt a 12,644/1925. VII. tan. szám alatti ideiglenes szolgálati szabályzat körülírta. Az üj szabályrende­let-tervezetet július 20-án tárgyalta a közegészség- ügyi előkészítő bizottság s ott dr. Vladár Márton biz. tag úr indítványára az ülésről felvett jegyzőkönyv szerint, egyhangúlag köszönetét szavazott a körül­tekintő alapos munkáért. Az eredeti iskolaorvosi szer­vezési szabályzatot 1924-ben a belgiumi iskolaegész­ségügyi kongresszuson irányadóul fogadták el. A jú­lius 20-iki tárgyalás alkalmával a szervezési sza­bályzatot az előkészítő bizottság általánosságban, változatlanul elfogadta, csak egyes szó lett kihagyva, vállalkozás! Létraállvány kölcsönzés®. MARJALAKY BENŐ BUDAPEST, Telefon bejelentve. Központi iroda: IV., Váci-utca 44. Telep, anyageladási iroda : Vili., Illés-utca 30. Minden építőanyag eladása és építőhelyre szál­lítása vagon- és fuvartételekben, nagy enged­mény és kedvező fizetési feltételek mellett. EGYEDI JENŐ Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés.. Légszesz-, épület- és díszműbádogosmunkák vállalata. Budapest, V., Koráll-utca 10. sz. Telefon: Lipót 971-60. AZ OSZTRÁK „PERL“ ÉS AMERIKAI „CLEVELAND“ GYÁRTMÁNYÚ AUTOMOBILOK MAGYARORSZÁGI VEZÉRKÉPVISELETE TELEFON : L. 989—03. ICHY TESTVÉREK AUTOMOBILKERESKEDELMI VÁLLALATA BUDAPEST, VI., LISZT FERENC-TÉR 5. Eichbaum Mór sírkőgyáros Budapest, V„ Pozsonyi-iit 1—3. Telefon 46—74. Cyklops-, kőfaragó-, márvány-, műkő-, szobrász- stb. munkála­tok. Művészi kivitelű sírkövek. Özv. CZIER GUSZTAVNÉ épületbádogos, légszesz- és vízvezeték berendező Budapest, VIII., József-körút 55. Telefon : ]. 48—50. LETT EDVIN gépüzemű vésnöki intézete és dombornyomdája VII., KLAUZÁL-UTCA 7. TELEFON: J. 91—28. К ТЖк Acél- és rézmetszetek, címerek, éremmetszetek, Я» HR ékszervésések, szappan-présforrnák, cukorka­hengerek, dombornyomású levélfejek, monogrammok, névje­gyek, vignetták, bélyegzők. az ipari, kereskedelmi és gazdasági élei autója Budapest, VI., Andrássy-út 10. sz. Telefon 8—14. DRABEKFERENC GÉPMŰHELYE Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint auto­mobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. Mintás és egyszínű padlóbevonások N EM EZ EK. Helvetia lincleurcok. Suberit paraíapaúlfik. M0SK0VICS EMIL, V., Berlini-tér 3. Telefon 965-25­IFAENER ISTVÁN lakatos, elvállal mindennemű épület- és műlakatos- I munkákat, Budapest székesfőváros II. kér. volt szer­ződött vállalkozója BUDAPEST, II. KÉR., BATTHYÁNY-UTCA 31. SZ. s RÉNER és TÄRSA felvonó (Lift) vállalat Budapest, VI., Lovag-u. 7. Telefon : 74-65. Mérnöki iroda. — Hatósági felvonószakértők. — Mindennemű felvonók és szállító berendezések. LIFT! F ISCHER és HARTHANN mázolómesterek ЙГЙ!& BUDAPEST, IV., Képíró-utca 3. Telefon : J. 101 36. Fióküzlet: IX., Tompa-utca 30. sovanvito GYÓGYTORNA a Szent GeBSért Gyógyfürdő legtökéletesebben berendezett gyógytorna (Zander) termében. Mérsékelt árak. ZONGOTHJÁNOS BUDAPEST, I. KÉR., HORTHY M1KLÓS-UT 49. SZ. Telefon : József 83—29. Bádogos, vízvezeték- és gázszerelési vállalata. vagy megfelelőbbel felcserélve. A részletes szabály­zatot egész terjedelmében csak azért nem tárgyal­hattuk le, mert én szabadságra mentem. Az iskola- orvosi intézmény miniszterileg jóváhagyott közgyű­lési határozat alapján működik, tehát az intézmény­nek megvan a törvényes alapja. Az iskolaorvosi in­tézmény tulajdonkjépen 1926. március havában lépett teljes egészében életbe, s így az elmúlt iskolaév­ben csak rövid 4 hónaoon át működött. Ennek dacára a székesfővárosi iskolákba beírt összes tanulók meg lettek vizsgálva, s 54,000 tanuló vétetett orvosi fel­ügyelet alá. A 8 iskolai fogászati rendelő intézetben pedig az intézetek felállítása óta 22,137 fiű és 29,641 leány részesült fogtömésben, továbbá 14,872 fiúnak és 11,871 leánynak fogát távolították el és végre 81 fiú és 87 leánynál végeztek szájműtétet. Mindezek, azt hiszem, fényesen bizonyítják az iskolaorvosi in­tézmény életrevalóságát. Ezen oknál fogva az iskolaorvosi intézményt, véle­ményem szerint, megszüntetni nem lehet, sőt ki kell terjeszteni az óvodákra, a felállítandó bölcsődékre, a tanonciskolákra is. De az iskolaorvosi intézménybe be kell kapcsolni még az erdei iskolákat és a csont­elhajlásban és a csontelferdülésben szenvedő sze­gény tanulók részére az iskolai klinikát is. Ha majd az iskolaorvosi intézmény így ki lesz építve, akkor fogjuk csak szolgálni valóban a gyermekvé­delmet, csak akkor tudunk egészséges generációt nevelni. Közléséért őszinte köszönetét nyilvánítva, maradtam az igen tisztelt szerkesztő úrnak készséges» híve. Budapest, 1926. évi szeptember hó 16-án. Dr. Végh János tiszti főorvos. LICHTMANN ADOLF egészségügyi berendezések vállalata Budapest, V., Sólyom-utca 20. — Telefon : 97—56. Tervez és készít: vízvezetéket, csatornázást, épület-, és mindennemű bádogosmunkát. z ECH KAROLY ÚTÉPÍTŐ-, ÉS KÖVEZŐMESTER es vasútépítési vállalkozó Budapest, VII., Thököly-űt 69. Telep: VII., llka-utca 4. szám: Telelőn : J. 95-15. BUDAPESTI Telefon : J. 95-15. VAS- és FÉMIPARI TERMELŐ SZÖVETKEZET épület-, műlakatos és vasszerkezeti gyár és tömegcikkek gyártása Budapest, VII. kér., Szugló-utca 13. szám. K RATOCHVILLA FERENC kályhásmester BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-UTCA 50. Elvállalja: cserépkályhák, kandallók, takaréktűzhe­lyek szállítását és felállítását, cserépkályhák tisztítá­sát, átrakását és tűzhelyek kifalazását a legjutányosabb árban. ZÖLD JÓZSEF mester MŰHELY: V., Árpád-utca 8. GYÁR: Szt. László-űt 4/b. (Hungária-út saiok.) — Telefon: 962-13. —(Készít és raktáron tart mindenféle gőz-, víz- és egyéb tartályokat, melegvíz bollereket. Bádogos és szerelőknek összes lakatosmunkákat készíti. — Autogénheggesztés, vágás. — Kérjen ajánlatot. BÁDOGOS- ÉS SZERELŐMESTER SZAUER LAJOS épület- és díszműbádogos, légszesz- és vízvezetékszerelő. Budapest, X., Kápolna-u, 7. Lakás: Alkér-u. 10. fdsz. 11. AUERJÓZSEF házfaíarozási és tetőfedési vállalkozó I. KÉR., VÁR, ORSZÁGHÁZ-UTCA 11. Telefon : Lipót 982—23. DOTTERWEICH ANTAL kályhásmester, a kereskedelmi és külügymi­nisztérium és az államnyomda hiv. szállítója Lakás : Ürömi-utca 20. ajtó 1. — Telefonhívó Teréz 137—04. Üzlethelyiség: Budapest, II., Batthyány-utca 2. Gyorskocsi-utea sarok. SPORIK FERENC tetőfedő-mester és tetőket jókarbantartó vállalkozó. Vállalja : pala, műpala, cserép és kátránylemezzel fedett tetők javítását és jókarban tartását. Budapest, III, Pacsirtamezó'-u. 53. Telefon-hívó: 143-31. SOLDOS magán* tanfolyam Budapest, VIL, Dohány-utca 84. Telefon: József 124-47. Eiokészít polgári- és középiskolai magánvizsgákra, érettségire. РАШ AV S ÄQ7I SÍ ELEKTROTECHNIKAI ÉS MŰSZAKI VÁLLALATA ГНУИ-нз Budapest, VIII. kerület, Losonczi-utca 3.sz. Önálló villamostelepek tervezése és építése. Színházi szabályozók és színpadi világítótestek Költségvetések és tervezések megkeresésre. Távbeszélő: József 101-76 rtidpiudiuu ; iöö/. — I GRÜNWALD HENRIK címfestészeti műterme. — Speciálista üvegcégtáblákban. VI., УШЮЗ C.4ÁS2LÍR-ÚT 19. — Telefon : 44-18. a 'Városligetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógyíényezők. testűk és mázolok Budapest, IX,, Páva-utca 27. sz. Telefon: József 76-56. KONDOR RÉZSŰ lakatosáru és redőnygyár Stiriai lemezből készült görredőnyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. V i d é к r e díjmentes cső m я g о 1 á, s Budapest, VI!., Peterdy utca 14. sz. Telefon: József 26—18. Alapíttatort 1896-ban. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom