Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-04 / 31. szám
1926. augusztus 4Független Budapest 5 Próbaaszfaltozás új eljárások alkalmazásával A fővárosnak áí kell térnie az aszfaltozott utcákra. — Az autóközlekedés megköveteli az aszfaltot. Városszerte javítják a pesti utakat. De csodálatos- képen a főváros egyébként kitűnő útépítési ügyosztálya eddig nagyon mostoha elbánásban részesítette az útburkolás terén az aszfaltot és a főváros útvonalainak nagyrészét, különösen a főbb útvonalakat makadámmal vagy kockakővel borítja. Nem régen hajlandóság mutatkozott ugyan a város részéről arra. hegy áttér á modernebb aszfaltozási eljárásra, de ekkor — mint annak idején megírtuk, — működésbe léptek az anyagi érdekeiket féltő kőbányák és siránkozásaik hatása alatt a főváros továbbra is megkegyelmezett, az aszfalt rovására, a kőburkolatnak. A héten a városházán ülést tartott az útépítési albizottság és azon több bizottsági tag eme.lt kifogást az ellen, hogy Budapest utcáit most már rendszeresen kiskővel vagy kockakővel borítják. Nem tekintve, hogy ez a módszer rendkívül rontja az útvonalak külső szépségét, közlekedési szempontból sem felel meg a mai kor követelményeinek és azonfelül anyagi tekintetben is sokkal károsabb a fővárosra méz ve az utak kővel való burkolása. A felszólalt bizottsági tagok erősen helytelenítették, hogy a legszebb útvonalakat, köztük az Andrássy-utat is kővel boríttatja az ügyosztály. Most a Bajza-utcától a Liget felé terjedő útszakaszt akarta az ügyosztály kővel burkolni, ami ellen az útépítési bizottság a leghatározottabban tiltakozott és követelte, hogy a főváros végre kövesse a nyugati városok példáját s az útburkolások terén térjen át az aszfaltozásra. A vezetőség, elfogadva a bizottság érvelését, el is határozta, hogy a jövőben háttérbe szorítja a kőburkolást és több helyet ad az aszfaltburkolásnak. Tette ezt annál is inkább, mert a közeljövőben meginduló nagykiterjedésü autóbusz-forgalom első feltétele a jó út. jó útinak pedig csak a kitűnően aszfaltozott úttestet lehet tekinteni. Németországban, Franciaországban, Angliában és a többi nyugati országok városaiban már nincsenek kővel borított utcák, csak aszfaltutak. Sőt Magyarország több kisebb, modern városában is kizárólag aszfalttal burkolják az utcákat s van olyan város is, ahol még a perifériák utcái is asz- faltozottak. Az állam is felismerte a jó autó-utak előnyeit és mint a kormány beruházó progranionjából kitűnik, sok milliárdot fordít a közeljövőben betonúink építésére. A főváros már meg is állapodott az ország legnagyobb aszfaltvállalatával, hogy próbaképen a vállalat különféle errősségű aszfaltburkolással kísérletezzen az e célra kijelölt két útvonalon, az Illés- utcában és a Vaspálya-utcában. A vállalat a legújabb módszerek szerint könnyű, közép és nehéz teherbírásra alkalmas aszfaltburkolattal fogja ellátni ezt a két utat. A próbaaszfaltozás a fővárosnak egyelőre egy fillérjébe sem kerül, mert a vállalat előrebocsátotta, hogy azt csak egy év múlva. csak abban az esetben kell a városnak megfizetnie, ha a burkolatok minden tekintetben megfeleltek a hozzájuk fűzött várakozásoknak. Hasonló próbaaszfaltozást végzett a vállalat az állam részére a budapesti—pestszentlőrinci országút 272 km.-es szakaszán, amely a napokban készült el és hivatalos bemutatóján megjelent a főváros és az útépítési bizottság több tagja is. Valamennyien elismeréssel szemlélték a pompás úttestet, amelynek aszfaltozása a legújabban feltalált óriási gőzhengerekkel történt. A pesti utcák aszfaltozását ezentúl kézierő helyett szintén hatalmas gőzhengerek fogják végezni. Az aszfaltburkolásra való áttérés remélhetőleg véget vet azoknak a lehetetlen állapotoknak, amelyek ma a pesti utcákon uralkodnak. Nevezetesen a tar- tósabb aszfaltburkolatot nem kell majd annyit javítani, mint most a kővel borított úttesteket, másrészt miután az aszfaltozás sokkal olcsóbb, lehetővé válik majd az összes utak rendbentartása. Közegészség- ügyi szempontból is örvendetes lesz az aszfalt térhódítása, mert kevesebb lesz a por és ezáltal kevesebb lesz a tüdőbeteg ebben a városban. SRAMÓ LAJOS Ácstelep: VII., Fogarasi-út 5. sz. ácsmester VII., Garay u. 44. Telefon: József 48—99. Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkák készítését. GOODRICH PNEU , AZ UTAK KIRÁLYA SZILARD BELA VL, Lázár ucca 14 (az Opera mögött) Telefon » T- !3I - 23 CZIKORNYAY GYULA üvegezés! vállalata Budapest, VII., Kertész-u. 23. Telefon : József 116-64 Központi ,fűtés, vízvezeték, Csatornázás, bádogos-munkák 1 SPIEGLER SAMU Budapest, V8I., Damjanich-u. 47. TELEFON: J. 49-37. T OLLAR LAJOS épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték-, fürdőberendezés és csatornázási vállalat Budapest, VI., Aradi-utca 29. Telefonszám : 183-32. FESTŐ és MÁZOLÓ ZAFOUREK FERENC Budapest, II., Margit-körűt 73. sz. Alapítva : 1860. WIMMER FERENC épület-, mű- és géplakatos Budapest, II., Tölgyfa-utca 8. — Telefon: 125—37. Autogén lieggesztés és vápás, Minden e szakmába vágó munkákat elvállal. DRABEK FERENC^*0“ Budapest, Vili., Gólya-utca 8. - Telefon: József 88-82. Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint automobilok, traktorok és szántőgépek javítása. Gépalkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsők, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. SQDEMANN ALBERT VILLAMOSSÁGI ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT. — Telefon: 153-13. Villamosvilágítási és erőátviteli berendezések tervezése és építése. — Mezőgazdasági és mindennemű ipari üzemek eiektromosítása. — Villámhárító-, vészjelző- és telefonberendezések. — Villamosgépek és készülékek javítása. Irodaésüzlet: I.,Alagút-utca 1.Műhely: I.,Attila-utca 13. ЛМНал PC ПграНал a legtökéletesebb műgrafitos kenő- UllUay Co UIGauay anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. A.nn Tnrt Арлп ÜüTÍil amerikai formálható azbeszt fedő- HlüU" I U|J, HlbU'OCCtlIL, és szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép- §4 fttt Budapest, IV., Ferenc viselet: kJ Cl 11 47 fi József-rakpart 18. sz. Alapítási év : 1892. Sürgönyeim: KUNSHIP. Telefon: József 61—23. Targa és Pálich egészségügyi berendezések és műszaki vállalata Budapest, VI. kér., Csengery-utca 62/b. sz. Központi fűtés és szellőzés. Vízvezeték és csatornázás. Autogén hegesztés. Vegyipari-, szappan-, cukor- stb. gyárak szerelése. RIDEL BERTALAN és FIA ácsmesterek és vállalkozók Ipartelep : III., SZÉPVOLGY-UTCA 13. Telefonszám : 142-26 Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkákat, favázas épületek tervezését és kivitelét, legnagyobb fesztávú fedélszék szerkezetek, gyárépületek, malmok, raktárak, műhelyek, hordozható faházak, kerítések, épületasztalosmunkák, fapadozat (parkette munkák, úgyszintén becsléseket és expertiseket. EGYEDJÁNOS szerkezet-lakatos Specialista : cukrász-, pék-, hentes- és vendéglő-berendezésekben Budapest, VI., Szondy-u. 44/b. Alapíttatott 1901. AZ OSZTRÁK „PERL“ ÉS AMERIKAI „CLEVELAND“ GYÁRTMÁNYÚ AUTOMOBILOK MAGYARORSZÁGI vezérképviselete TELEFON : L. 989—03. ICHY TESTVÉREK AUTOMOBILKERESKEDELMI VÁLLALATA BUDAPEST, VI., LISZT FERENC-TÉR 5. LIKTOR FERENC festő és mázoló. — Vili., József-körút 77-79. Telefon: József 49-83. Elvállalja lakások, dísztermek, templomok, egyesületek, stb. festését és mázolását. Lin.lrrYistautíinzn.toli:baiT specialist a. LIFf! RÉNER és TARSA felvonó (Lift) vállalat Budapest, VI., Lovag-u. 7. Telefon : 74-6". Mérnöki iroda.— Hatósági felvonószakértők. — Mindennemű felvonók és szállító berendezések. f EISEN ADOLF Л-* szobafestő és mázoló mester Tej,ef2°-28. Budapest, Alsóerdősov-u. 36. egészségügyi berendezések és bádogos-munkák vállalata. Közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás, légszesz- vezetók, fürdőszobák berendezése. Autogónhogesztés Budapest, V., Mária Valéria-utca 19. szám К ÖNÖZSY LIFTVÁLLALAT Budapest, IX., Ferenc-utca 8. — Telefonhívó : József 92-73. Épít, átalakít, javít és karbantart mindennemű felvonókat. POSSELT GYULA felvonógyár BUDAPEST, V., GÉZA UTCA 7. Telefon : L. 912 49, L. 972-69. ércszoborműöntőde FÍCZEK és MENCSIK BUDAPEST, VII. KÉR., TÁBORNOK-UTA 12. SZ. Öntetünk: szobrok, síremlékek, épület-díszmunkák kész kivitelben és mindennemű nyers öntvények. STEINER és SZIMPER tsz-, tenpin-, szülési és názotól Budapest, IX., Üllői-űt 57. — Telefon: József 6-29 Mihalik Sándor 1900. év óta fennálló különleges (speciális) vízmentesítési vállalata BUDAPEST, Vili., Kálvária-tér 4. sz. Elvállal jótállással saját találmányú anyagokból: Uj és régi felülvilágítók, bádogtetők, repedt üvegek stb. yízmentesítését preparált, vízhatlan vászon ragasztó szalaggal. Épületek, szobrok, síremlékek, vízmedencék stb. kő-, márvány-, vas-, üveg- stb. hézagainak vízmentes tömítését »Arloid« kittel. Bádogtetők, vasrácsok, hidak stb. festését »Arloid« festőanyaggal. Ajtók, ablakok légmentesítését »Arloid« kittel. Szállítás dobozokban saját feldolgozásra. Díjtalan költségvetés. átszerelem óriási Contt- 1 ® HlOJCáS iiental, nagy teherbírás* Xevegőgammilrra. Ezáltal 90°/o motorjavítást, 25°/o üzemanyagot, 100°/o időt takarít meg. Kerekeket átalakítok. Autóköpenyt és tömlőket gyári eljárás szerint javítok. JENNE FERENC, Budapest, Vili., Főherceg Sár.dor-utca 32. szám. (Vas-utca sarok.) Telefon : József 103—44. Kopenyi es юпиоке „Speciosa“ fGyőrffy István. MŰPALA-, CSERÉP- ÉS KÁTRÁNYLEMEZ- — FEDÉSI VÁLLALKOZÓ. ----Ir oda: Vili., Óriás-utca 11. — Telefon: József 4-05. HUTTERER és KOSA épület- és díszműbádogos, gáz-, vízvezeték- fürdőberendezés és csatornázási vállalata Budapest, IV., Magyar-utca 44. Telefon: J. 152-23. Seligmann és Ballada elektrotechnikai és rádiótechnikai vállalata BUDAPEST, V. KERÜLET, JÓZSEF-TÉR 11. — TELEFON. Vállal: Épületek, szállodák, fürdők, villamos és csengők szerelését. — Költségvetéssel díjmentesen szolgálunk. СТОП Г \7 J udvari fényké- L /А LJ L L~.il pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMELWEIS-UTCA 2. SZÁM SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőzteti berendezés légszesz-, vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák valamint épület- és díszmű-bádogos munkál gyártelepe Budapest, V., Visegrádi-utca 29. Telefon : L. 904-50. OETL ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R.-T. Budapest, X., Asztalos Sándor-űt 9. sz. TELEFON: József 8—32 és József 8—31. 1Г Л 71/7" A R A mozgóképszínház *-■ —*— -* "I 7 m й K/ Dohány-utca 42. Telefon : József 140-27. Fricsay 30 tigú zenekar! Elsőrendű műsor !