Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-18 / 16. szám
Független Budapest 3 nélkül), a pezsgő-adót, a fogatok és automobilok adóját s az ebadót megcsinálják és hogy egyes városi szolgaitatások díját, amennyiben a szegényebb néposztályok fogyasztását nem terhelik, felemeljék. Az olyan súlyosan antiszociális adót azonban, mint a közlekedési adó, értve ezalatt a villamosok és társaskocsik megadóztatását: a legmeszsebbmenően helytelenítjük, az uj kölcsön felvételének indokaival össze nem férőnek és a kölcsön elhatározása után teljességgel tarthatatlannak látjuk. A villamosjegyek megadóztatásáról a közlekedési bizottság több tagja lapunkban már kifejezésre juttatta elitélő véleményét. Méltó feltűnést keltett a huszas bizottság egyik demokratikus érzésű, előkelő tagjának hasábjainkon megjelent nyilatkozata, amelyben önmaga fedte fel, hogy a huszas bizottságban oly értelemben szólalt fel, hogy a villamosjegyek megadóztatását a pótadó emelésénél is súlyosabb tehernek tekinti a. szegényebb lakosság szempontjából. A perifériákon lakó fix fizetésből élő családok több tagja több ízben is kénytelen igénybe venni ezeket a forgalmi eszközöket s igy napjában többen is róják le háromszor-négyszer is a két- filléres adót, ez pedig havonként nagyobb ösz- szegre mg,.mint amennyit a pótadó kitenne. Jellemző egyébként az adó súlyosságára, hogy a főváros belőle öt és fél millió korona több- bevételt vár. Ebben benfoglaltatnék ugyan a bérkocsik, magánfogatok és autók adója is, bizonyos azonban, hogy legalább négy milliót tenné ki az az összeg, amely kizárólag a szegény emberek filléreiből kerülne ki. A villamos, az omnibusz kizárólag a szegényebb néposztályok közlekedési eszköze, amelyre elkerülhetetlenül rá vannak utalva. Akik a külvárosokban laknak, mert ott olcsóbb a lakás vagy akik alkalmaztatásuk helyétől távol laknak, megzavarva látják jövedelmük beosztását. Amikor keresőhelyüktől távol vettek fel lakást, a bérhez már hozzákalkulálták a napi villamosköltségeket s most azt fogjuk tapasztalhatni, hogy — lakásuk mégis csak megdrágul a háború alatt, dacára a béremelést tiltó rendeletnek. Á drágító pedig a főváros, mely ezt akkor teszi, amikor nincs is módjukban a lakóknak lakást változtatni és alkalmaztatásukhoz közelebb eső helyen venni fel lakást. A közgyűlésnek kell, hogy szava legyen még a közlekedési adóhoz. A . világítási adónál kivételt statuáltak az adó alól a szegényebb nép- osztályok számára és bizonyos csekélyebb progresszivitást is alkalmaztak. Ugyanezt várjuk el a közlekedési adónál is. Beleértve a közlekedés megadóztatásába a bérkocsikat, magéin fogatokat és autókat is, arra az álláspontra kell helyezkednie a közgyűlésnek, hogy a jobbmódúdknak ezeket a közlekedési eszeközeit megadóztatja, a szegényebb lakosság közlekedési alkalmalosscigai- nak azonban menteseknek kell maradniok az adó alól. Reméljük, hogy a közgyűlés mérvadó tényezői fel fogják ismerni a kölcsön felvétele következtében kétszeres erővel jelentkező kötelességüket, hogy a szegényebb lakosság mentesítése érdekében sorompóba lépjenek. Ezt diktálja annak a demokratikus adópolitikának szelleme, amelynek szükségét most oly élénken hangoztatják a városi polgárság szervezése kapcsán. Lehetetlen, hogy ez a szellem épen most és már az első alkalommal csődöt mondjon. NYILTTÉR. I HunGÁRIR kötvények a legelőnyösebbek élet-, tűz, baleset szavatossági-, betövéses- ppás elleni, üveg-, jég- és állatbiztosításoknál Felvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a Általános Biztosító R.-T. igazgatósága Budapest, VH. kerület, Károly-körút 3. szám és a társaság képviselőségei az ország minden részében. Összes biztosítékok 22 millió korona. — Kartellen kívül. Részvénytőke 6,000.000 korona. Telefon: 153—98, 2—11,2—12. fjuncARui A községi téglagyár terve. (A főváros megvalósítja a téglagyárat. — Lukács József, a Dräsche vezérigazgatója a terv iparellenes tendenciájáról és a gyárak árpolitikájáról.) * A főváros pénzügyi bizottságának egyik legutóbbi ülésén hosszabb vita fejlődött ki a körül, hogy a háború után kivitelre kerülő nagyobb építkezések céljára községi téglagyárat létésitsen-e a főváros. A régóta kisértő eszmét dr. Feleki Béla újította fel, akinek felfogása szerint a téglagyár csak a főváros saját szükségletének ellátására szolgálna. Szekula Gyula pártolta Feleki eszméjét, Székely Ferenc azonban hosszabb beszédben foglalt állást ellene. A főváros kommunalizáló politikájának ez a terjeszkedése különösen közelről érinti az építőiparosokat és a téglagyárosokat Az építészek tudvalévőén programmot dolgoztak ki az építőipar szanálása tár gyaban és ennek a programmnak egyik lényeges pontja, hogy az állam és a főváros állítson fel téglagyárnál, amely a magánépitkezések fellendítése érdekében olcsó áron szállítson téglát magánosoknak is. Kitetszik ebből, hogy az építészek kívánsága mesz- szabb megy, mint Feleki javaslata és megvalósítása még inkább elevenébe vágna a téglaiparnak. Viszont igaz, hogy e kérdés körül a Mérnökegyletben is megoszlottak a vélemények és akadtak igen sokan, akik nem helyeselték, hogy az építési anyagokat gyártó üzemekre hatósági konkurrenciát zúdítsanak. Több felszólaló kifogásolta ezt és különösen ellenzik a Mérnökegyletnek azok a tagjai, akik va'amely téglagyárnál érdekeltséggel bírnak. Érdeklődtünk illetékes helyen a községi téglagyár terve iránt s arról a következő információt kaptuk: — A főváros ismételten foglalkozott azzal a gondolattal, hogy községi téglagyárat állít fel. Szó volt erről 1909-ben és legutóbb 1914. évben, mindegyik alkalommal azonban- a téglakartell annyira mérsékelte az árat, hogy ezt méltányolva, eltekintettünk a gyár létesítésétől és egész szüségletünket lekötöttük a kartellnél. Most azonban a legkomolyabb formában gondolunk a gyár felállítására. A háború után nagyszámú építkezéseket lehető takarékossággal kell keresztülvinnünk. Már pedig a jelek szerint alig van kilátás arra, hogy a téglagyárak az árat, amely ma fuvarozás nélkül is fölötte van a száz koronának, kellően redukálnák a háború után. Az 1914. évi kötés szerint csak 38 koronát fizettünk a tégláért és most kísérletet akarunk tenni arra, hogy olcsóbban állítsuk elő a téglát, mint amennyiért a téglagyárak a háború után előreláthatólag kínálni fogják. Azt hiszem, a mi önköltségi árunk feltétlenül alatta fog maradni ennek az árnak. A téglagyáraknak a háború után az lesz a törekvésük, hogy a háború révén elmaradt hasznukat bekalkulálják az árba és igy a megegyezésre nem lesz kilátás: ezúttal tehát mégis meglesz a községi téglagyár, amely természetesen csak a főváros saját szükségleteinek ellátásáról fog gondoskodni. A fővárosi téglagyárak kartelljét, mint ismeretes, eddig nem újították meg és az újabb szövetkezést még bizonytalanná teszi, hogy időközben a legtöbb téglagyár egyes nagy bankok szférájába került. Ily körülmények közt a téglagyárak egyelőre nem tesznek egységes lépéseket a községi téglagyár újra felbukkant terve ellen. Módunkban volt azonban álláspontjukat megismerni, amely természetesen határozott tiltakozást foglal magában az eszme ellen. Lukács a Drasche-téglagyár vezérigazgatója a következőket mondotta e kérdésben munkatársunknak: — A téglaipar mai állapotára legjellemzőbb, hogy a budapesti téglagyárak termelőképességük hét százalékát, számokban 462 millió termelőképességből 33 milliót szállítottak le. A tégla mostani magas árairól nagyon sokat beszélnek a jelenleg divatos árdrágítás és mindenféle egyéb más címen, holott az igazság az, hogy mindeddig az eladási árak távolról sem fedték az önköltségi árakat. Hogy ezt nem hangulatkeltés céljából állítom, bizonyítják a következő megdönthetetlen tények: — Vállalatónk 1911-ben 85 millió téglát szállított, 1915-ben pedig ennek kevesebb mint tized- részét, nyolc millió téglát gyártott. A központi és rezsiköltségek, értve ezalatt a tisztviselők és alkalmazottak fizetését, az 1911. év óta nemhogy megcsappantak volna, hanem a természetes emelkedésen kivül a mindenféle hadi, drágasági és egyéb pótlékok cimén tetemesen megnövekedtek. Mi sem természetesebb tehát, minthogy az ezer téglára eső ily nemit költség az 1915. évben több mint megtízszereződött. Ez a relativitás azután megmagyaráz mindent, csak egyet nem, azt t. i„ hogy miért nem szüntettük be teljesen üzemünket. Erre válaszuk az, hogy nem akartuk azt a nagyszámú munkáscsaládot, amely minden kivétel nélkül telepünkön lakik, ingyen lakást, fűtést és világítást éhez, kenycrtelenné tenni és módot akartunk nyújtani arra, hogy a hadbavonultak családjai a megélhetést talán mégsem teljesen biztosító hadisegélyen kivül némi keresetforráshoz jussanak. — Végezve ezzel az egyik tényezővel, amely a csökkentett produkció mellett abszolút összegben is ugyanaz maradt, sőt meg is növekedett, hátra vannak még a gyártás egyéb tényezői. A tüzelőanyagok közül a szén áremelkedése 45 százalék, a tűzifáé 250 százalék, a munkabéreké 54—144 százalék, az üzemi anyagok emelkedése pedig nagy átlagban 350 százalék. Saxa loquintur ; ezek a számok minden egyébnél világosabban beszélnek. — Azok, akik azt hiszik, hogy a téglaipar helyzete más iparokkal szembeállítva, valami rózsás, mindig csak arra a pár esztendőre gondolnak, amikor Budapesten volt valamelyes építkezési tevékenység, de mindig elfelejtik azt, hogy talán semmi sem olyan labilis, mint ez és hogy a bibliai hét sovány esztendő után még eddig sohasem volt több, mint 3—4 bővebb esztendő. Ha nem igy lett volna, akkor nem juthattunk volna odáig, hogy voltak idők és pedig nem is régen, a háború előtt, amikor Budapesten az összes üres lakások száma a kívánatos 5.000 helyett 300 körül mozgott. Hogy pedig e nyilatkozat keretében sem feledkezzünk meg a világháborúról: az összes iparok közül egyik sem siny'ette meg jobban a háborút, mint a téglaipar. — A Mérnökegyletben az építkezés fellendülését féltik egyesek a téglaáraktól. Erre csak az a válaszom, hogy a tégla az építkezési költségnek legfeljebb 10—15 százalékát adja ki. — Ami most már a községi aszfaltgyár tervét illeti, a minden áron való községesités most ezt akarja, mint zsíros falatot molochként bekebelezni. Azok után, amiket elöljáróban a téglaipar jelenlegi helyzetéről elmondtunk, lehetetlen komolyan hinnünk e tervben. A mértékadó körök nem tehetik félre mindazt a kötelességérzést, amit a köznek éreznie kell olyan iparral szemben, amely hivatásának mindig magaslatán állott s amely a fővárossal szemben soha erőszakos árpolitikái nem folytatott és ezentúl sem szándékszik folytatni. — Ismételjük, lehetetlen azt hinnünk, hogy ezt az ipart akarnák éppen akkor megbénitani, amikor a már sokat említett két sovány esztendő után egy kis javulás találna bekövetkezni. Azt hisszük, hogy az iparpártolás és az iparfejlesztés nemcsak jelszó és nemcsak arra való, hogy ilyen címen miniszteri szakosztályok kapjanak létjogosultságot. És ha ez igaz. akkor a székesfőváros, mint Magyarország egyik legnagyobb közhatósága, talán legkevésbbé szánhatja rá magáit, hogy iparbénitási akciókat kezdjen. Az üzleti szempontra áttérve pedig állítjuk és ha kell, adatokkal is bizonyítjuk, hogy a fővárosi téglagyár — akárcsak a háború — nagyon rossz üzlet volna. — A téglagyái ak a fővárossal szemben mindig igen konciliáns álláspontot foglaltak el, elannyira, hogy minden más vevővel szemben kedvezőbb árat biztosítottak neki. Semmi ok sincs arra, hogy ettől az eljárásuktól a jövőben eltérjenek. Britannia szálló Télikert éttermében Toll Jancsi és fia muzsikál.
