Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-14 / 7. szám
4 Független Budapest A deficit megszüntetése. (Késik a vigalmi adó életbeléptetése. — Márciusban tárgyalják a költségvetést. — Kölcsön a háboríts deficit fedezésére. — A közlekedési adó a huszas bizottságban.) Az eddig megszavazott uj adók közül egyedül a világítási adó lépett eddig életbe. A vigalmi adó tárgyában még nem érkezett le a belügyminiszteri jóváhagyás, az ennek bevárására megszabott időtartam azonban már letelt s igy a fővárosnak jogában volna a vigalmi adót is hatóerőre emelni. A világítási adónál nem várták be a belügyminiszter jóváhagyását s igy érthetetlen, hogy a vigalmi adót, amely sokkal igazságosabb a világítási adónál, miért nem léptetik életbe. A javaslat tárgyalását annakidején azért folytatták le a decemberi közgyűlésen, mert 1917. január 1-ére már meg akarták valósítani a vigalmi adót s most a késéssel ok nélkül károsodik a főváros. A huszas bizottság adókigondoló működése az utóbbi két-három hétben szünetelt, még pedig információnk szerint azért, mert ez idő alatt sikerült a költségvetést annyira összeállítani, hogy most már kihámozhatok a deficit arányai. Ezek szerint harminc millió körül járó deficitre kell elkészülve lenni, amelynek fedezésére keresni fogják a módokat. A költségvetés e hó második felében készül el teljesen és valószínűen márciusban kerül a közgyűlés elé. Értesülésünk szerint a főváros a speciális háborús kiadások megtérítését г agy valamely formában való re kompenzálását nem várja■ a kormánytól s az uj adóknál is többnyire tartania kell attól, hogy a kormány megtagadja hozzájárulását. Ilyen körülmények közt csaknem bizonyos, hogy a deficit kiküszöbölése céljából eíőbb-utóbb kölcsön felvételére fogja magát elhatározni a főváros. A kölcsön eszméjének tudvalévőén számos hive van a vezető bizottsági tagok között, mert azt tartják, hogy a háborús kiadásokat későbbi évekre elosztva kell fedezni. A huszas bizottság a közgyűlés után, valószínűleg péntek délután tartja legközelebbi ülését, amelyen a közlekedési adó tárgyalásának megkezdése várható. A közlekedési bizottság egyes számottevő tagjainak a tervezett husz- filléres egységes tarifáról való véleményét már közreadtuk s Vázsonyi Vilmos is a huszfilléres tarifa ellen nyilatkozott. A huszfilléres tarifa aránytalan drágasága nyilvánvaló s mint halljuk, a huszas bizottság tagjai között többen határozottan ellenzik azt, hogy az adóból a Közüli- részesedést kapjon. Másrészről azonban egyesek a fixfizetésű középosztály által használt 16 filléres kedvezményes jegyek fentartását kívánják. Ez esetben az adó is benne foglaltatnék a 16 filléres jegyben s ennek kárpótlásául részesednék a társulat a huszfilléres jegyek adójából. A kérdés alkalmasint hosszan fogja foglalkoztatni a huszas bizottságot. Az eredeti terv erős ellenzésére van kilátás s amennyiben egészen el nem ejtik, csak nagy nehézségekkel lehet majd a te V demokratikus ellenzőinek aggályait eloszlatni és a kérdésben kompromisszumos javaslatot létrehozni. A közlekedési adó után, hir szerint, a vizái jak felemelése újra napirendre kerül a huszas bizottságban, majd pedig a telekértékemelkedés adóját veszik tárgyalás alá s közben a külön városi jövedelmi adó megvalósításának lehetőségéről is tájékozódni fognak. Az összes lehető adóeszmék kérdését a közeli hetekben tisztáznia kell a bizottságnak, mert a költségvetés beterjesztésével egyidejűleg a deficit fedezésére is teljes programmal kell a közgyűlés elé terjeszteni. NEW-YORK MOZGÓ Dohány-utca 57. A New-York-palota mellett. Február 15-én (csütörtökön) csak 1 napig: Imádkozik a király O Felsége I. Ferenc József legmagasabb hozzájárulásával-és elismerésével készült filmdráma. 4 felvonásban. Hirek a városházáról. Közgazdasági hirek. Uj lakásbér-rendeletek. A szerdai közgyűlés napirendjére már ki volt tűzve az a javaslat, hogy a főváros intézzen a kormányhoz felterjesztést a lakásbér- rendelet revíziója érdekében. Az ügyet néhány nappal ezelőtt levették a-napirendről, nyilvánvalóan azért, mert a kormány rendeleté a főváros közgyűlésének véleménye nélkül is megjelent a hivatalos lapban. A rendelet, mely a lakásbérről szól, nem engedélyez a háziuraknak béremelést, de bizonyos könnyítéseket tesz a felmondások tekintetében. Mindazok a korrigálások, melyeket az új rendelet végez, megfelelnek . a közérdeknek és nem ellenkeznek a lakók érdekével. Semmi szükség nincs arra, hogy a háztulajdonosok jogtalanul károsuljanak; azokat a rendelkezéseket tehát, amelyek a lakók általános érdekének sérelme nélkül védik meg a háztulajdonosok érdekét, csak helyesléssel lehet fogadni. A kormány másik rendeleté, mely ezzel egyidejűleg jelent meg, megalakítja a lakbérleti bizottságokat a vitás kérd-'sek kiegyenlítésére. Reméljük, hogy e bizottságok mind a két fel megelégedésére fognak működni. A villamos megállóhelyek csökkentése. Megírtuk. hogy a kereskedelmi minisztériumban értekezlet volt a villamos megállóhelyek c öbkenlése dolgában. Az értekezlet, amcJy a múlt héten már befejeződött, elhatározta, hogy összesen 282 megállóhelyet fog megszüntetni. Ebből 142 a közúti vasútra, 140 pedig a városi vasútra esik. Ilyenformán a közúti vasút most meglevő 720 megállóhelyét 578-ra, a városi vasút 420 megállóhelyét pedig 280-ra redukálják. Zavarok a tejellátás körül ? (A tejhivatal igazgatójának lemondása. — Májusig nincs kilátás a tejfelhozatal emelkedésére. — Kürthy báró újabb intézkedéseket tervez.) Pikier J. Gyula dr. a központi tejhivatal igazgatója, mint ismeretes, e héten lemondott állásáról. Lemon lá- sát különféle kombinációk kísérték. Hivatalos részről kissé bátortalanul azz il próbálták a lemondás magyarázatát adni. hogy Pikier a te-íekadójavaslatot kívánja behatóan kidolgozni, amely munkával s tanács tudvalévőén már több mint egy év előtt bízta meg Pikiert a telekértékadó behozatalának a legrégibb és leglelkesebb propagálóját. Tudomásunk szerint azonban Pikier elaborátuma már hosszabb ideje elkészült. Egyébként is az ismeretes okokból minimálisak a kilátások, hogy a telekértékadó a közeljövőben tárgyalásra kerüljön. Más verzió szerint Piklernek hatásköri összeütközései voltak a lisztelosztó bizottságokkal és a közélelmezési ügyosztállyal. Ez és a lejellátás egyéb nehézségei és hiányai késztették volna arra, hogy belátva azt, hogy a tejhivatal igy nem képes feladatát teljes sikerrel megoldani, elhagyja állását s elfoglalja régi munkakörét, amelyben eddig oly eredményes munkásságot fejtett ki. A tanács a tej hivatal vezetésével Mussong Géza, iskolaigazgató, szakfelügyelőt kizta meg, aki értesülésünk szerint a tejhivatal ügykezelését az eddigi irányban fogja tovább folytatni. A tejfelhozatal jelenlegi körülményei nem alkalmasak arra, hogy az ellátáson sokat javíthassanak, amint a közélelmezési ügyosztályban kapott következő információinkból is kitűnik: — A tejellátás most nagyjában kielégíti a legfontosabb szükségleteket. A tejjegyek elosztása már rendben folyik. A tejmennyiséget legutóbb a Gol- mann-féle tejtelep átvételével javítottuk meg. A főváros körzetéből és egyes megyékből történő felhozatalnál csupán a mostani időjárás folytán álltak be némi szállítási zavarok, amelyek miatt néhol egy-két napos hézagok álltak be a tejellátásban. A jelenlegi tejfelhozatal napi 100 —150.000 liter Ezt a mennyiséget májusig, vagyis az uj zöld/ü- takarmányi-g aligha tehet fokozni s ezért addig javulásra kevésbbé számíthatunk. A vidékről jövő tejfelhozatalnál a helyi maximális árak külömbözete nem befolyásolja túlságosan a felhozatal mérvét. Üdvösnek bizonyul Kürthy bárónak a sajt és túró készítését korlátozó rendelete. Kürthy báró a téj- kérdés további országos rendezését is tervezi s erre vonatkozóan a közélelmezési hivatalban már folynak az előmunkálatok, ügy hogy a tavaszi hónapokra tej ellátás-országos rendezésének kérdése újabb lépéssel fog előrehaladni. Dr. Fellner Frigyes újabb kitüntetése. A király, mint a hivatalos lap egyik legutóbbi száma jelenti, dr. Fellner Frigyesnek, az Agrarbank" ügyvezető igazgatójának, egyet:"nyilv. rendk. tanárnak"és utódainak a közgazdaság terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a magyar nemességet »Németvölgyi.« elő- névvel díjmentesen adományozta. Fellner Frigyes kitüntetése méltó elismerésé kiváló közgazdasági tevékenységének. A Magyar Bank tőkeemelése. A Magyar Bank és Kereskedelmi r.-t. e hó 8-án tartotta meg rendkívüli közgyűlését, hogy szankcionálja az igazgatóságnak az alaptőke 66 millió koronáról 80 millió koronára javasolt felemelését. Ez a tőkeemelés uj perspektívát nyit az intézet expanziójára és nagyszabású fejlődését hivatott elősegíteni. A közgyűlés el- logadta a tőkeemelésre vonatkozó javaslatot, amelynek értelmében 35.000 darab uj részvényt bocsátanak ki, egyenkint 400 К névértékben és az 1917. üzletévvel kezdődő szelvénnyel? Az uj részvényekből 33.000 darabot a régi részvényeseknek biztosítottak 5 : 1 arányban 580 К kibocsátási áron. Ez összeg a január 1-től a lefizetés napjáig számított 5u/u os kamat hozzáadásával, valamint a 4 К részvénykibocsátási bélyegilleték megfizetése ellenében értendő. A fennmaradó 2.000 részvény szabadkézből való eladására 380 koronás minimális áron az igazgatóságot bízták meg. A tőkeemelésnél befolyó 6,300.000 К felpénzből 300.000 koronát az alkalmazottak nyugdíjintézetének újabb megerősítésére adományoz az intézet. A fennmaradó 6 milliót a költségek levonása után a tartalékalap gyarapítására fordítják, úgy, hogy a rendes tartalékalap 26 millió koronára, az intézet saját tökéi pedig 106 millió koronára növekednek. Az elővételi jog 1917. február 9-től február 17-ig gyakorolható a bank budapesti főpénztáránál. Az Agrarbank és Parcellázóbank fúziója. Azok a tárgyaládok, amelyek a Magyar agrár- és járadékbank rt. és a Magyar telepilő és parcellázóbank rt. fúziója céljából megindultak és ámenekről lapunk előző számaiban megemlékeztünk, eredmény nyel jártak. A két intézet érdekeltségei a fúzió minden kérdésére nézve megegyezésre jutottak és az Agrárbank február 8-án tartott igazgatósági ülésén elhatározták a Parcellázóbankkal való fúziót és az alaptőkének 48 millió koronára való felemelését. A Parcellázóbank három alapitó intézete a Leszámitolóbank, a Magyar általános takarékpénztár és a Trieszti általános biztositó -társaság, nem vesz részt a tranzakcióban és részvényeiket a megmaradó bankcsoport, vagyis a Magyar jelzáloghitelbank és az Unionbank barátságos megegyezés alapján veszik át. A Parcellázóbank régi igazgatóságából csak Nagy Ferenc országgyűlési képviselő és dr. Eber Ai tál fog az Agrarbank igazgatóságába kerülni. A fuzionált két intézet vezérigazgatója dr. Eber Antal lesz. Alelnöknek meg fog maradni Barla Arnold, mig a másik alelnöki állást, amelyet eddig Beinrieder János töltötte be, báró Madarassy-Beck Gyula fogja elfoglalni. Az Agrárbank uj igazgátósági tagjai sorába lép Éberen és Nagy? Ferencen kívül meg báró Orosdy Fülöp országgyűlési képviselő is. Egy uj ügyvezető igazgatót is kap még az Agrárbank Lányi Mór, a Délvidéki • közgazdasági bank rt. elnökigazgatója személyében ; Lányi Mór fogja vezetni az intézet uj földhaszonbérleti osztályát. Felelős kiadó : B. Virágh Géza. Britannia szálló Télikert éttermében Toll Jancsi és fia muzsikál. ♦ I НипсяшА lopás elleni, üvegkötvények a legelőnyösebbek élet-, tűz, baleset szavatossági-, betörésesjég- és állatbiztosításoknálFelvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a ffunGÁRM ; Általános Biztosító R.-T. igazgatósága ■ Budapest, VII. kerület, Károly-körút 3. szám 5 és a társaság képviselőségei az ország minden részében. ■ Összes biztosítékok 22 millió korona. — Kartellen kívül. ■ Részvénytőke 6,000.000 korona. Telefon: 153—93, 2—11,2—12.