Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-31 / 5. szám

Független Budapest 5 Közgazdasági hírek. A Magyar Bank tőkeemelése. A Magyar Bank és Kereskedelmi r.-t. alaptőkéjét 35.000 darab uj rész­vény kibocsátásával 66-ról 80 millóra emeli föl. A tőkeemelést az intézet forgalmának rendkívüli növe­kedése, vállalataink erős terjeszkedése, továbbá uj érdekeltségeknek az intézet hálózatába való bevonása teszi szükségessé. A Magyar Bankot, amelynek nagy arányú fejlődése a magyar gaz­dasági élet alkalmazkodó képességét bizonyítja, 1890-ben Baross Gábor kezdésére alapították, azzal a főrendeltetéssel, hogy Fiúmén át a Kelef kereskedelmi életében részt vegyen. A mostani tőkeemelés is mesz- szemenő célt szolgál, mert azt a pénzügyi hatalmat, hogy az intézet saját tőkéitöbb mint száz mill­ióra, összes idegen tőkéi 400 millióra szaporod­nak, a Kelettel való gazdasági összeköttetés megerő­sítésére fogja felhasználni. A Magyar Bank számot vetett mostani elhatározásánál azzal, hogy nagy fel­adat vár rá a Balkánon, ahol már két évtized óta igen benső üzleti összeköttetést ápol. A belső piacon is intenzív módon vett részt a vidék gazdasági életé­ben fiókintézeteivel. A Magyar Bank 1916 augusztusi félévi mérlege 4,436.296 korona nyereséggel záródott, bár az intézet nagy leírásokat hajtott végre és tarta­lékai gyarapítására különös gondot fordított, hogy betétjeinek akkor már 40 milliós gyarapodását a he­lyes belső egyensúly alapjára fektesse. Kétségtelen, hogy mindez céltudatos előrelátással történt, azzal a programmal, hogy a tőkeemelést megfelelő erőgyűj­tés előzze meg. Ez az előrelátás tette a múltban is lehetővé, hogy a Magyar Bank minden tőkeemelése a gyümölcsöző vagyon g}rarapodását jelentette, s en­nek folytán minden tőkeemelést osztalékjavulás kisért eddig nyomán. Az uj részvények árfolyamát, valamint a kibocsátás további módozatait az intézet ezután fogja megszabni. A Budapesti Általános Villamossági Rész­vénytársaság Fodor István udvari tanácsos, vezér- igazgató elnöklete alatt megtartotta huszonharmadik évi rendes közgyűlését. Az évi jelentés rámutat arra, hogy az üzemköltségek folytonos emelkedése és más technikai nehézségek az üzem lebonyolítását mind nehezebbé tették, de ennek dacára sikerült az akadá­lyokat elhárítani s az üzleti évet különösebb károk nélkül lezárni. Az évi mérleg 1,823.716 korona 78 fillér tiszta haszonnal zárult. Az igazgatóság java­solja, hogy a tartalékalap növelése és a tantiémek le­vonása után 350.000 koronát, mint 5°/u-os osztalékot 35.000 db. 200 kor. névértékű részvény után darabon- -kint 10 koronával, továbbá 525.000 koronát mint 71A°/u-os szuperosztalékot darabonkint 15 koronával fizessenek ki. Nyolcvanezer koronát a társaság az al­kalmazottak segélyalapjának növelésére fordít és a hátralékos 181.269 korona 76 fillért uj számlára ve­zeti elő. Az 1916. üzletévre esedékes 23. számú rész­vényszelvényt folyó évi január 26-tól kezdve 25 koro­nával 'fogják beváltani. A felmentés megadása után a részvényesek nevében Nigrinyi György köszönetét szavazott Fodor István vezérigazgatónak. Végül jelen­tette az igazgatóság, hogy Richetti Henrik dr. igaz­gatósági tag 1915. óta nem adott élctjclt magáról. Az igazgatóság Richetti dr.-t igazgatósági tagságától el­mozdította. Földbirtok és telekbank részvénytársaság. A vállalat igazgatósága — mint a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság közli velünk — január 2-án megtartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy a február 7-ére egybehívandó rendes közgyűlése elé javaslatot fog terjeszteni, mely szerint a társaság alap­tőkéje a jelenlegi 5 millió koronáról 15 millió koro­nára emeltessék fel. Szükségessé teszi ezt a tőkeemelést az intézet üzleteinek tervbevett nagymérvű kiterjesztése és ezenfelül egy újabb üzletiig bekapcsolása. Felelős kiadó : B. Virágh Géza. APOLLÓ A ROVAI.-SZÁLLÓ ÉPÜLETÉBEN. Az előkelő világ mozgóképszinháza. OLYMPIA. VII. kerület, Erzsébet-körut 2G. szám. Telefon 115—71. Elsőrangú mozgófénykép-előadások. ELŐADÁSOK: Hétköznapokon: 7-4, 7*6, 7-’8 és 7310 órakor. Vasár- és ünnepnapokon d. u. 3 órától éjfélig. Számozott ülőhelyek. JEGYEKET bármely előadáshoz előre lehet váltani. Legszebb Pap lan Legjobb Pap lan Legolcsóbb Pap lan ágynemű, kárpitos-árú, vas- és rézbutor-gyár. Kórház, szálloda és intézetek berendezési vállalat. Szőnyeg-, pokróc-, függöny stb. rak­tár. — Önműködő vászon-rolleták bármily méretben legolcsóbb árakon. G1CHNER JÁNOS BUDAPEST, VII. kér., Erzsébet-kcrút 20. sz. — Telefon 308. MŰKŐGYÁR! SZOBRÁSZMŰTEREM! Készit a legjobb kivitelben : lépcsőket, lábazato­kat, nyugletuezeket, mellvédoszlopokat, homlok­zati szobrászmunkákat, stuccos mennyezete­ket, virágvázakat, szökőkutakat, kandallókat. NEY SIMON, Budapest, IX., Páva-utca 39. sz. (Telefon : József 8—51.) BUDAPEST. KÖZPONTI IRODA: VI., Erzsébet-körut 41. sz. X., Gyömrői-ut 40. szám. ♦ ♦♦ Mindennemű mérlegek, kutak, szivattyúk, tűzi fecskendők, sajtoltbádogáru-cikkek gyártása. TComohf tanuliiiáTm f€ü*qyai?á tetteik mar ьокац a valódi Diana юФоглаи de minden vizsgálat eredménye ugyanaz volt: Я Diana sósborszesz Cfé<i a legtökéletesebb háziszer! melynek erejével, összetételének jóságával semmi sem vetekszik ! Kis üveg ....................................... / korona 30 fillér iCö aép üveg................................ 3 korona 50 fillér Na gy üveg ............................... 7 korona Ke reslfeffelm RéízvcBgtarsajá^ Jtadapest'K£Mfor'ii& Leitersdorfer D. és Fia Elsőrangú egyenruha- szabók, császári és ki­rályi udvari szállítók Budapest, IV., Szervita-tér 5. félemelet. Katonai felszerelések szolid kivitelben. Hirdetmény. Ezennel közhírré tétetik, hogy a Magyar Kir. Szab. Osztálysorsjáték (XXXVII. sorsjáték) 6. osztályának húzásai f. évi február hó 14-től március hó 13-ig tartatnak meg, még pedig a következő napokon : február: 14,15,16,17,19,20,22,23,24,26,27, március: 1,2,5,6,8 és 13-án. A húzások a négy első napon 9 órakor, a többi napokon f) órakor kezdődnek és a magyar királyi ellenőrző hatóság és kir. közjegyző jelenlétében nyilvá­nosan történnek a Magyar Kir. Szab. Osztály sorsjáték huzási termében. A sorsjegyeknek a 6. osztályra való megújítása a játékterv szerint, minden igény különbeni elvesztésének terhe alatt, 1917. február hó 7-ig eszközlendő. Budapest, 1917. január 28-án. Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték igazgatósága. • Tolnai/. Hazai/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom