Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-26 / 39. szám
Tizenkettedik évfolyam. 1917. szeptember 26. 39. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. MEGJELENIK minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ♦ Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 20 kor. ♦ Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B.ViRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45- 82. Nagy elégtételünk nekünk, akik két nyílt levélben figyelmeztettük Vázsonyit, hogy a demokrata-párt zászlaja köré az osztályuralóm és a klikkek levitézlett salakjai is sereglenek, mondom, nagy elégtételünk nekünk, hogy most a Népszava leleplezi Kiss Ferenc legfrisebb demokrata-vezér urat s olyan stréberkedésre mutat rá, amelyre eddig még a politikai áthasonulás dis'zvirágai között sem volt példa ! S hogy teljes és tökéletes legyen ez az elégtételünk, nem lehet vitás, hogy Vázsonyi választójogi miniszter akkor sietett Kiss F erenc demokrata-vezér támogatására, amikor már a Független Budapest, a Kassai Ferencnek adott felhatalmazása alapján leszögezte azt a kijelen- léséty hogy nem szándékozik kooperálni Ehrlichek- kai és híveivel. Nem mi mondjuk ezt, bár mi is megtehetnők, hanem a Népszava, hogy Kiss Ferenc nyugalmazott VII. kerületi elöljáró úr, Ehrlichéknek »leggonoszabb« cinkostársa volt mindig a szabad polgári meggyőződés elfojtásában. Kérdjük tehát, kinek higyjünk már most. . . Kassai Ferénc dr.-nak-e, aki Vázsonyi kijelentését megbízásból tolmácsolta nekünk, vagy Vázso- nyinak, aki leszögezett egy álláspontot, de néhány napra rá Kiss Ferenc demokrata-vezér gyűlésén épp az ellenkezőjét cselekedte ?! Kinek higyjünk, szeretettel ? Mert vagy a Kassainak hozzánk intézett levele volt apokrif, vagy Vázsonyi nem tudott ura maradni annak a kijelentésének, amelyben tiltakozott az Ehrlich-klikk embereivel való kooperálás ellen. Nekünk ugyan semmi közünk sincs ahhoz, hogy az országos demokrata-párt nagyszerű vezére kit választ bizalmasának, de kérdjük: mióta demokrata-vezér Kassai dr. is, aki Vá- zsonyitól »felhatalmazást« kapott, hogy üzenetet hozzon nekünk? Tudtunkkal Kassai dr. űr csak Vázsonyi Vilmos kormányrajutásakor lett a demokrata párt híve. Az ő demokrataságát is az uj idők szellemétől megtermékenyülten, a pinkapénzből szerephez jutott Lipótvárosi Társaskör szutenálja ?! * Am legyen legújabb bizalmasa ő Vázsonyi- nak, de mit kereshet ott Vázsonyi körül Kiss Ferenc nyugalomba küldött elöljáró, akinek erőszakosan összeszedett adatai alapján feloszlathattak egy pártszervezetet ? Ismételten leszögezzük : mi nyílt leveleinket sem azért irtuk, mintha irigyelnek a legfrissebb barátokat Vázsonyitól, avagy netán irigyelnek Vázsonyit a legújabb híveitől. De olyan polgári szervezeteknek, amelyek évtizedeket az elvi harc és a fanatikus meggyzőződés rögös utjain töltöttel-: el, végtére is nem lehet egészen közömbös, hogy egyik fegyvertársuk milyen elemeket vett fel táborába. Mert kétségbe kellene esni valóban az uralomra jutott demokrácia jövője fölött, ha mindazok, akik gonoszabbnál gonoszabb eszközökkel évtizedeken át valósággal eltorlaszolják a demokratikus haladás elől az utat, szép lassan, sorjában, mint az éjszakai lovagok, besurranhatnának ugyanoda, a honnan az uj szellemnek ki kellene lökni őket. Ezért intettük óva Vázsonyit, hogy vigyázzon jobban azoknak a körmére* akik pártja tervező munkáját végzik. Mert nem túlzás az, hogy viz- cseppekből is lehet tenger s viszont nincs olyan erős gálya, amely el ne merülhetne, ha kitátják öblös szájukat a tenger megdagadt hullámai . . MÉRLEGEN. * A vásárpénztárt visszaélésekkel vádolták meg, amikről kiderült, hogy már' csak azért sem lehet visszaéléseknek tekinteni, mert a vásárpénztár vezetősége mindenben a legszigorúbban kapott utasítások szerint járt el. Nem is az a lényeges az ilyen támadásokban, hogy soha sem létezett visszaéléseket »leplez« le, hanem az a tendencia, amely a kákán is csomót keres és mindenáron köz- intézmények jogosulatlan bírálatában látja azt az utat, amelyen közérdekű hivatását teljesíteni kell. Ezenközben azonban megfelejtkezik arról, hogy a kritikához, főleg a támadáshoz elsősorban abszolút tiszta judicium szükséges, olyan, amely nem kavarja össze a tényeket a feltevésekkel, a valóságokat a hazugságokkal. Ilyen judicium-hiányról tett tanúságot a vásárpénztárt ért támadás is. Ez nem fájhat, de olyan, mint a vipera- csipés, mert teljesen kedvét szegheti azoknak, akik egy- egy közintézményt vezetnek. * Minden jel szerint kij'elé menvén a világháborúból, fokozódott ambícióval kellene megoldaniok az illetékeseknek azokat a nehéz problémákat, amelyek a közeledő tél alkalmából nehezednek a közellátásra. Ezek közé tartozik a szén kérdése is, amely nem szerepelhet percről-percre a legkétségbeejtőbb kérdőjel gyanánt a közvélemény előtt. Nem elegendő, ha a főváros a kormányra hárítja ál a felelősséget, emez pedig mössa a kezeit, ha az osztrák és német hatóságok nem adnak elegendő szenet. Akik akkora vervvel követelik a nekik szükséges élelmiszerek kiadását, azoknak meg kell. érteniök, hogy a szén dolgában mi sem kukoricázunk tovább. Megszűnik tehát a városi párt abban a formában, amint azt a polgármester tervezte, mert azok, akik csinálják, belátják, hogy a demokratikus alakulással szemben egy ilyen alakulatnak nincs létjogosultsága. Kár is lett volna konzerválni a klikkeket olyankor, amidőn minden józan ész azt diktálja, hogy végleg le kell söpörni őket a hatalom polcáról. Törzsfőnökök szövetsége vagy — népliga? Az országos polgári párt egyelőre nem alakul meg. Már hetek óta felbukkant a sajtóban annak a hire, hogy Bárczy polgármester elejtette a politikamentes Polgárszövetség eszméjét s helyette megcsinálja a városi polgárság politikai pártját. .Sokféle kommentár kisérte ezt a hirt s ezekben a kommentárokban ugyanaz a bizalmatlanság és gyanú ütötte fel a fejét, amely már a Polgárszövetség eszméjét is fogadta. Érthető ez, mert a meglévő politikai pártok nagy része többé-kevésbbé olyan elvek alapján áll, amelyek ma a városi polgárságnak is vezető eszméi s így az új párt csak vetélytársa volna a meglévőknek s az ellenfél helyett ezek esélyeit rontaná. A magyar politikai élet a Polgárszövetség megalakulása óta hatalmas átalakuláson ment át. Uralomra jutott a demokrácia s Bárczy meggondolandónak tartja, hogy azzal a kormánnyal szemben, amely olyan demokrata célokkal áll vagy bukik, mint az általános választójog, van-e értelme külön pártot szervezni s nem-e helyesebb, ha teljes erejével ezt a kormánypártot. támogatják. A polgármester egy déli lap hasábjain nyilatkozott igy e héten. Kijelentette, hogy az időt nem tartja alkalmasnak a politikai állásfoglalásra. Ennek is tudható be, hogy a városok kongresszusának hétfői ülése — amelyet hetekkel ezelőtt már úgy emlegettek, hogy ott a polgári párt alapkövét teszik le — elmúlt anélkül, hogy a párt megalakítása egyáltalán szóba került volna. Azt mondta még a polgármester, hogy az önálló párt megalakítására csak akkor gondol, ha a meglevő pártok nem felelnek meg a város: .akosság progresszív szellemének. Miután pedig uj pártalakulás kontúrjai mutatkoznak a politikai láthatáron, jónak látja azt bevárni. A Wekerle-féle uj párt alakulása abban az esetben, ha a választójog reformja simán keresztülmegy a képviselőházban, valószínűleg csak akkor kerül sorra, amikor a választójog, ez a nagy vízválasztó már nem lesz útban s úgy látszik, Bárczy polgármester ezt az időpontot alkalmasabbnak látja a megalakulásra, mert nem lesznek többé főbenjáró kérdések, amelyek a polgárság különböző elemeit széttagolják. Ha pedig nem szavazzák meg a választójogot, akkor a választásoknál remél fontos szerephez jutni Bárczy pártja s ez esetben megalakul még most, amint a választások kiírása bizonyossággá válik. A polgárság megszervezése így egy eventualitáshoz vau hozzákötve, holott ez olyan feladat, amelyet, tekintet nélkül a politikai élet fejleményeire, haladéktalanul meg kel-, lene kezdeni. Ez a habozás némileg г spekuláció látszatával hat. A Polgárszövetség eszméjéről azt mondta a polgármester, hogy a szövetségben a polgárság egyetemét akarta egyesíteni. Ezzel a felfogással sem lehet egyetérteni, mert nem az a jó gazda, aki az egész termést ocsustól, gazostól gyűjti össze, csakhogy minél több legyen, hanem az, aki gondosan külön válogatja a tiszta búzát a konkolytól. Nem szívesen láttuk a mindenre kapható munkapárti elvtelenség s a törzsfőnöki rendszer exponenseinek rajzását Bárczy körül a párteszme felmerülésekor és ma sem fogadhatjuk el azt az álláspontot, amelyet Bárczy erélyesen hangoztatott az interjúvoló hírlapíró előtt,