Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-04 / 27. szám

Független Budapest 5 PÉNZ ÉS HITEL Közgazdasági hírek. Ä Mami Iái Uj kereskedelmi és ipari politika a háború után. Az átmeneti és a békegazdaság uj feladat elé fogja állítani az országot. Nem kevésbé fontos feladat ez, mint a háború közgazdasága. Nemzeti létünk ép úgy függ tőle, mint függött a háborús gazdaság sikeres megoldásától. A feladat némely részében könnyebb, némely részében nehezebb, mint a háborús gazdaság problémája. Könnyebb lesz a feladatunk, mert a gazdaság visszakapja az emberanyagot, mert a háború által hermetikusan elzárt határok minden körülmények közt rést kapnak. Nehezebb lesz a feladat, mert a háborús gazdaság tartalékokból tudott élni, melyek mostan nincsenek. Kifosztott készletekkel, elhasznált eszkö­zökkel fog bennünket az uj alakulat találni. És ezért fontos, hogy azokat az egyéb feltételeket, melyek a háborús gazdaság csodás teljesítményeit lehetővé tették, az átmeneti és békegazdaság idejére épségben tartsuk. A háborús gazdaság sikerét az egyéni bátorság, az önbizalom, a gazdasági életben dolgozó százezer ekszisztencia erkölcsi és vagyoni épsége képezte. Részletprogramm nélkül is erős alapon fog nyugodni az átmeneti és békegazdaság, ha nem türjük, hogy namis jelszavak, hívatlanok túlkapásai, vétkes gyűlö­lettel telt irányzatok, gazdasági életünk ezen pilléreit aláássák. Ne türjük, hogy a források, melyekből gaz­dasági erőnk fakad megmérgeztessenek. Csakis egyéni leleményesség, szorgalom és munka tudta a háborús gazdaságot megteremteni, csakis ez fogja az átmeneti és békegazdaságot létesíthetni. Őrizzük meg a hábo­rúban gazdasági életünk erejét, ne pusztítsuk ezt ha­mis jelszavakkal, rágalommal. Ez az átmeneti gazda­ságra való előkészítés legfontosabb feladata. Rieszer titkos tanácsos, a német gazdasági élet leg­tehetségesebb vezéreinek egyike, ki mint gyakorlati ember és mint tudós is — megállotta helyét, a múlt heti budapesti magyar-német-osztrák gazdasági tanács­kozásokon azt mondotta : »A szerelmen és az éhségen kívül az emberek kereseti ösztöne az, mely az emberiség létezése, hala­dása és fejlődése legfontosabb motorikus ereje. Azért ne türjük, hogy a jogos, a nélkülözhetetlen kereseti ösztönt, a tehetetlenek, az ostobák rágalmazzák.« Nem a falánkságot, nem a paráznaságot, nem a telhetetlen uzsorát védjük, ezek az éhség, a szerelem, a kereseti ösztön kinövését. Mi a természetes, egész­séges, isten adta ösztönöket és nem azok tévelygéseit nem a szegényebb néposzlályokat kizsákmányoló töke- alaknlásokat védjük. De hagyják végre abba a hozzá nem értők a gazdasági életünk egészséges gyökerei­nek irtását. Központok, állami boltok és vállalatok szükségintézkedések lehetnek és sohasem alapjai egy erős, fejlődő nemzet létének. Falanszter nem kell, amig napsütötte világot élünk. A kereskedelem és ipar legyen újra szabad, de ezzel a szabadsággal úgy eljenek, hogy a népnek és a szociális népjólét minden harcosának is öröme teljék benne. * A városok pártjának házvételi részvény- társasága. A Központi Értesítő legutóbbi száma érdekes részvénytársasági alakulásról ad hirt. Emlékezetes, hogy Bárczy a városi párt-akció­ból kifolyólag a szervezkedés céljaira részvény- társasági alapon meg akarta vásárolni a Rózsa­utcai Művészházat. A hivatalos értesítő most ennek a részvénytársaságnak bejegyzéséről ad hirt. Neve Klubház Rt., alaptőkéje 100.000 К 500 drb. 200 koronás részvény). Az igazgató­ság tagjai: Bárczy polgármester, Glück Frigyes, Kransz Simon, Brolly Tivadar pozsonyi polgár- mester, doktor Springer Ferenc és doktor Glücksthal Samu. Felügyelőbizottság: Harrer tanácsnok, Strausz Ödön és dr. Urbanovics Zoltán. A Budapesti központi tejcsarnok 2 millió К alaptőkéjének egy részét tudvalevőleg a főváros, illetve annak egyik vállalata, a Budapesti állatvásárpénztár r.-t. jegyezte. Ezt az érdekeltséget a főváros most lebonyo­lította olyképpen, hogy a Budapesti állatvásárpénztár r.-t. a maga részvénykontingensét egy szindikátusnak engedte át. A szindikátus tagjai a Pesti Magyar Ke­reskedelmi Bank, a Magyar élelmiszer r.-t. és a Buda­pesti általános tejcsarnok r.-t. A Pesti Napló házvétele. A Pesti Napló és az Erzsébetvárosi bank közt folyt tárgyalások eredménye­sen végződtek. A vétel céljára Rákóczy-úti bérház r.-t. céggel uj részvénytársaság alakult meg Buda­pesten és megvette a felszámolt Erzsébetvárosi bank r.-t. Rákóczy-út 18. számú házát. Az alaptőke 1 millió К (1.000 db. 1.000 К n. é. részvény). Az igazgatóság tagjai: Vári Dezső (ügyvezető-igazgató), Fischer János és Stark Géza. Felügyelő-bizottság: Lőw Andor, Weszeli Tibor és Rerrich Béla. A Faértékesités uj rendje. A Faközpont felállításáról szóló rendelet sérelmes rendelkezé­seinek módosítása végett Mezőssy Béla föld- mivelésügyi miniszter julius 3-ára szakértekezle­tet hivott egybe, amelyen az érdekelt fatermelő-, fakereskedelem és fafeldolgozó iparok képviselői vesznek részt. A szaktanácskozás eredményé­hez képest a rendelet módosulni fog. Az ere­detileg julius hó 1-ére tervezett életbeléptetést a kormány egy hónappal elhalasztotta. Hadi Szénbehozatali Részvénytársaság. A kereskedelemügyi miniszter hivatalbalépése első napjá­tól kezdve a legnagyobb érdeklődéssel foglalkozik a szénkérdéssel. Erélyes és céltudatos intézkedései az egész érdekeltségnél megértő visszhangra találtak. Ennek a megértésnek egyik megnyilvánulásaként, magalakult a Hadi Szénbehozatali Részvénytársaság. Ez a részvénytársaság valamennyi magyar szénkeres­kedőt kívánja egyesiteni, oly célból, hogy egyelőre Budapest közönségét lássa el szénnel és nem sok idő múlva — szervezetének fokozatos kiépítésével — az egész országban szervezze és előmozdítsa a szénbe­hozatalt az Országos Szénbizottság támogatásával és irányítása szerint. Az Országos Szénbizottság ilykép- pen a kereskedelmi kormány intencióinak megfelelően biztosítja a behozott külföldi szén helyes szétosztását Budapesten és a vidéken, ami egyrészt az ipar rend­szeresebb ellátását, másrészt a középosztály és a sze­gényebb néposztály tüzelőszénnel való jobb ellátását fogja lehetővé tenni. Az uj részvénytársaság 5,000.000 korona alaptőkével alakult meg és a legutóbb tartott alakuló közgyűlésen az igazgatóság tagjaivá Alberti Ervin, Ehrlich G. Gusztáv, Farkas Zsigmond, Ran Gottlob, Salamon Jakab, Salgó Béla, Sugár István, Urbán S. L., Vámos Fülöp, dr. Vita Emil és dr. Winter Rudolf urakat választották meg. Az igazgató­ság elnökévé Ran Gottlobot, az Országos Szénbizott­ság igazgatóját, elnöknelyettesekké dr. Vita Emil tanácsnokot és Salgó Bélát, az Országos Szénbizottság helyettes ügyvezető igazgatóját, alelnökké pedig Sala­mon Jakab szénnagykereskedőt választották meg. A Budapesti Villamos Városi Vasút R.-T. szerdán tartotta huszonhatodik közgyűlését dr. Bárczy István elnöklésével. A múlt esztendő forgalmi bevételei 13,710.368 korona 24 fillért tettek ki, tehát 2,911.709 korona 50 fillérrel múlták felül az 1915. év bevételeit. Ezzel szemben a kiadások is nagymérvű emelkedést mutatnak. A jelentés ezután részletesen ismerteti azokat a nehézségeket, amelyek az üzem zavartalan menetét erősen akadályozták. A társaság tavalyi összes bevé­tele 14,758.560 korona 28 fillérre rúg. Ebből az ösz- szegből, levonva az üzemi kiadásokat, a főváros részesedését és egyéb kiadásokat, a közgyűlésnek fel­osztás végett 1,879.535 korona 84 fillér áll rendel­kezésére. E tiszta nyereség felosztására nézve az igazgatóság javasolja, hogy a részvényesek osztalékául adandó 5 százalékot kitevő összeg, azaz 1,140.120 korona a szelvények beváltására, 32.379 korona 70 fillér a forgalmi tartalékalap dotálására. 150.000 ko­rona a nyugdíjintézet részére, 408.750 korona másfél százalékos felülosztalékra fordittassék és az igazgató­ság jutalékára szánt 60.000 korona levonása után még fennmaradó 88.286 korona 14 fillér uj számlára vitessék át. A részvények 1916. évi szelvényét 13 koronával, vagyis egyenkint GjA/a-kal, az élvezeti jegyek szelvényét pedig egyenkint 3 koronával váltják be e hó 28-tól kezdve. A közgyűlés a jelentés tudo­másulvétele és a felmentvény megadása után az igaz­gatóságból kilépő Engel Pál és dr. Preyer Hugót az igazgatóság tagjaivá újból megválasztotta. Felelős kiadó: B. Virágh Géza. Jfunb unrfíD/n kötvénVek a legelőnyö- U // Ü /* tC /fi seb bek élet-, tűz, baleset szavatossági-, betöréses­lopás elleni, üveg-, jég- és állatbiztosításoknál Felvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a JfuPGÄRIfi Általános Biztosító R.-T. igazgatósága Budapest, VII. kerület, Károly-körút 3. szám és a társaság képviselőségei az ország minden részében. Összes biztosítékok 22 millió korona. — Kartellen kívül. Részvénytőke 6,000.000 korona. Telefon: 153—98, 2—11,2—12• \ 1917. július 7-én d u. 4 órakor, az intézet helyiségében IV., Deák Ferenc-u. 7., 1. em. rendkívüli közgyűlést tart. NAPIREND : 1. Az igazgatóság előterjesztése a társulat részvény- tőkéjének felemelése iránt 6.050 darab új részvény és az igazgatóság által, a megadandó felhatalmazás alapján, annak belátása szerint, esetleg kibocsátandó további 3.700 darab új részvény kibocsátása által és a kibocsátás módozatai­nak megállapítása iránt. 2. Az alapszabályok 38. §»ának módosítása. Azon t. részvényesek, kik ezen közgyűlésen résztvenni szándékoz­nak, szíveskedjenek részvényeiket az alapszabályok 37. §-a értelmében folyó évi július hó 4-én déli 12 óráig az intézet pénztáránál letenni. Budapest, 1917. június hó 22«én. Az igazgatóság. 37. §. A közgyűlésen résztvehetnek mindazok a részvényesek, kik három nappal a közgyűlés megtartása előtt a le nem járt szelvényekkel együtt oly részvényt tesznek le a társulatnál, vagy a közgyűlési hirdet­ményben megjelölt más pénztárnál, mely legalább hat hónappal a köz­gyűlés napja előtt a letevő saját nevére Íratott. NEMZETI PARK Nyitva éjjel 12 óráig. JK»tons«Kexme. Grünfeld Miksa LIKŐRGYÁRA: Budapest, VII., Szövetség-u. 9. Telefon: József 15—46. SÖRRAKTÁRA: Budapest, VII., Munkás-u. 3. Telefon: József 24—89. Az Első Magyar Részvény-Serfőzde főraktára, a müncheni »Kindlbräu« magyarországi vezérképvisélete. BUDAPEST. KÖZPONTI IRODA: VI., Erzsébet-körut 41. sz. X., Gyömrői-ut 40. szám. Mindennemű mérlegek, kutak, szivattyúk, tűzi fecskendők, sajtoltbádogáru-cikkek gyártása. TAURIL FENYES! A MAGYAR PNEUMATIK Tauril Pneumatik Részvénytársaság Budapest, VI., Mozsár-utca 9. — Telefon 99—02. IIERZ ÁRMIN FIAI Щ Budapest, IX., Soroksári-út 76. Magyar- és olasz szalámigyár. Aki igazán Jó és Ízletes szalámit akar venni, az kérjen íERZ-szalámit! Ezen legjobb hírnévnek örvendő magyar sza- ámi a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrangú húsból részül. Csak az valódi HERZ-féle szalámi, melynek rúdja ólom- jecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye lát­tató, amire úgy a ritdakban, mint a felvágott állapot- у tan való bevásárlásnál ügyeljünk. — Kapható majd- Ilii nem minden jobb csemege-, fűszer- és hentesüzletben. 1— MÜKŐGYÁR! SZOBRÁSZMŰTEREM! Készit a legjobb kivitelben : lépcsőket, lábazato­kat, nyuglemezeket, mellvédoszlopokat, homlok­zati szobrászmunkákat, stuccos mennyezete­ket, virágvázákat, szökőkutakat, kandallókat. NEY SIMON, Budapest, IX., Páva-utca 39. sz. (Telefon: József 8—51.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom