Független Budapest, 1917 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-13 / 24. szám

t Független Budapest PÉNZ ÉS HITEL, Hogyan kezelik nálunk a nyers­anyag-kérdést ? — Óriási vasexport Németországba. A háború utáni nyersanyagbeszerzés kérdéséről nagyon sokat ankéteztek és beszéltek az utóbbi hóna­pok folyamán és beszélnek most is. Az előrelátásnak konkrét megnyilvánulását azonban sehol sem látjuk. Szaporán folyik a kivitel sok olyan anyagból, amely­nek dolgában a háború után, amikor egyszerre óriási módon fog megnövekedni a kereslet, ugyancsak meg leszünk szorulva. A legtöbbször a hadi érdek örve alatt exportálják vagyonjával a legfontosabb nyers­anyagokat Németországba, amely pedig a legtöbb anyagnak legalább oly mérve fölött rendelkezik, mint mi. Most azonban ezen nem akadunk fenn, a háború után pedig már fölösleges lesz, mert akkor későn fogjuk érezni, hogy a szövetségi hűség szent nevében túlságosan bőkezűek voltunk és keserű kényszerűség­gel kell majd hozzálátnunk, hogy a legszükösebb vi­szonyokkal. amennyire lehet, megbirkózzunk. Egy kirívó esetre mégis rá keil mutatnunk. A háború után hidak, lakóházak építésére és számtalan más célra rendkívül szükség lesz minél hatalmasabb mennyiségű vasanyagokra. Hiszen nem is lehetne annyit termelni, hogy a szükségletet majd kielégítse. Ezért jelentette ki Teleszky pénzügyminiszter, hogy a vasanyagokat a helyreállítási munkák és hadsereg­szükségletek számára foglalja le és a lakásépítkezések céljára nem ad anyagot. És mi történik nálunk ilyen körülmények között ? .4 szepesmegyei Strázsa község határában egy német konzorcium mintegy év előtt bérbe vette az egyik elhanyagolt állapotban lévő vas­ércbányát, azt mérnökeivel nagy szakértelemmel újra üzembe helyeztette és azóta akadálytalanul viszi ki tonnaszámra a nyers vasat Németországba. Ez történik nálunk. Látnivaló : régi hibáinkat a háborús bajok sem változtatták meg. A háború előtt zokszó nélkül törődtünk bele abba, hogy a boszniai vasbányákat, amelyekre való igényünk vitán felül állott, osztrák és cseh tőkéseknek adják oda. Most sincs másképen, csakhogy ami akkor könnyelműség volt, az ma bún önmegunk ellen, ami — félő — a háború után igen erősen meg fogja magát boszulni. * Gabonaárak és házbérek. Egyre erősbödik az agráriusoknak az a mozgalma, amely a gabona maximális árának felemelését célozza. Az uj kormány­tól elvárjuk, hogy megszünteti azt az igazságtalan helyzetet, hogy a letűnt kormány csak a háztulaj­donosokat tiltotta el a háborús konjunktúra kiaknázá­sától, az agrár- és ipari tőkénél azonban nem alkal­mazott hasonló szigort. Az agrártőke mohóságának épp oly kevésbbé szabad kedvezni, mint amily helyes volt, hogy nem engedtek a háztulajdonosok béremelő kisérletének. Egyenlő elbánást kérünk minden tőkés osztály számára és egyenlő védelmet a polgárság vagyontalan tömegeinek minden háborús árdrágító törekvéssel szemben ! A német bankagrarizmus nálunk. A német bankok ugylátszik teljesen akadálytalanul veszik bir­tokukba a magyar földet. Legújabban a Magyar- Német Mezőgazdasági R.-T. (Ungarisch-Deutsche Landwirtschafts.-A.-G.) bérbevette hosszú időre Hadik János gróf temesmegyei háromezer holdas nagyzsámi uradalmát. Ugyanez a német bérlőtársaság vette ki ugyancsak Temesmegye szászok lakta vidékén Manaszy-Barco György temesmurányi és Bessingen Jphigénia grófnő temesvajkóczi és temespaulisi több ezer holdas uradalmait. A legdrágább, de egyszers­ЩйЩЩм mind legjobb zivarkaluivelye : I A védjegy. „Modiano-Clubspecialité“ I Vigyázat: МГ Utánzatok vannak forgalomban ! Sodorni való pupir Лги ЦО ti II ér. GrUnfeld Miksa LIKŐRGYÁRA: Budapest, VII., Szövetség-u. 9. Telefon: József 15 46. SÖRRAKTÁRA: Budapest, VII., Munkás-u. 3. Telefon: József 24 89. Az Első Magyar Részvény-Serfőzde főraktára, a müncheni »Kindlbräu« magyarországi vezérképviselete. Közgazdasági hírek. A Földhitelbank közgyűlése. A Földhitelbank Részvénytársaság Kohner Adolf báró elnöklete alatt tartotta VI. rendes közgyűlését. Paupera Ferenc dr.. az intézet vezérigazgatója, előterjesztette az igazgató­ság jelentését és az évi mérleget, melyeket a köz­gyűlés egyhangúlag tudomásul vett. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére Kohner Jenő és Oberschalt Pál dr. részvényeseket kérték fel. - A bank ez évi tiszta nyeresége az előző évi nyereség-áthozattal együtt 1,051 286-86 koronát tesz ki. A közgyűlés a mérleg megállapítása és a felmentvény megadása után egy­hangúlag hozzájárult az igazgatóságnak a tiszta nye- j réség felosztására vonatkozó javaslatához és elhatá­rozta. hogy osztalékra 600.000 koronát fordít, a ren­des tartalékalaphoz 200.000 koronát utal, a ren;l- kivüli tartalékalaphoz további 50.000 koronát csatol, minek folytán a bank tartalékalapjai 1,200.000 koro­nára emelkednek — és az alapszabályszerü levonások után lenmaradó 49.886'70 koronát a jövő év számlá­jára viszi át. A részvényesek nevében Kohner Jenő báró köszönetét mond az igazgatóságnak, Paupera Ferenc dr. .vezérigazgatónak és a tisztikarnak az el­múlt évben kifejtett eredményes működésükért. A közgyűlést követő igazgatósági ülésben az intézet eddigi elnökét: báró Kohner Adolf dr.-t újból elnökké, az intézet eddigi alelnökét: Landesberger Gyula dr.-t újból alelnökivé, Wälder Gyula igazgatósági tagot al­elnökivé és Paupera Ferenc dr. vezérigazgatót újból vezérigazgatóvá választották meg. Az 1916. évi szel­vényeket a közgyűlést követő naptól kezdve 12 koro­nával a bank főpénztáránál, az Angol-Osztrák Bank budapesti fióktelepénél, a Pesti Hazai Első Takarék- péHztár- Egyesületnél és Becsben az Angol-Osztrák Bank főintézeténél váltják be. Az igazgatóság az in­tézet tőkönyvelőjét, Majtényi Józsefet, igazgató-helyet­tessé nevezte ki. Felelős kiadó: B. Virágh Géza. Britannia szálló Télikert éttermében Toli Jancsi és fia muzsikál. MEGHÍVÓ. AZ UNIÓ ÉLET- ÉS GYERMEKBIZTOSITÓ INTÉZET, MINT SZÖVETKEZET az 1917, évi /unius hó 17-én délelőtt 11 órakor az intézet hivatalos helyiségében <V1., Teréz-körút 40 — 42. szám alatt) tartja LIV. rendes közgyűlését, melyre a szövetkezet tagjai ezennel meghivatnak. A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJE : 1. A jegyzőkönyvhitelesitők kiküldése. 2. Az igazgatóság jelentése és az 1916. évi mérleg előterjesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése és indítványa. 4. A mérleg megállapítása, a felesleg hováfordítása feletti határozathozatal. 5. A hivatalnoki nyugdíjalap javadalmazása. 6. A felmentvény megadása. 7. A felügyelő-bizottság megválasztása és díjának meg­állapítása. 8. Az igazgatóság kiegészítése választás útján. 9. Az igazgatóság indítványai. Budapest, 1917. évi május hó 26-án. Az atapsaabályok 20. szakasza: A közgyűlésen csak azon tág vehet részt és bir szavazati joggal, aki a közgyűlést megelőző év első felé­ben a szövetkezet tagjai közé felvétetett, biztosítása tőkésítve nincsen és a díjakkal két hónapnál hosszabb idővel hátralékban nincsen. 21. szakasza: Azon szövetkezeti tag, aki a közgyűlésen részt akar venni, tartozik a közgyűlés előtt legalább 8 nappal biztosítási kötvé­nyeit a társaság pénztáránál letenni és a közgyűlés előtt lejárt díjak­ról nyugtát előmutatni. A szövetkezeti tag a letétről letéti elismervényt kap, melyben a biztosított tőke megjelöltetik és amely a közgyűlésen való belépő jegyűi, valamint szavazójogának igazolásául szolgál. Az igazgatóság. <Utánnyomás nem díjaztatik.) Mintegy olyan gyorsan pergett le a való­ságban Julietta Kris t ál­lóivá, a gyémántkirálynő tüneményes élete, hogy azután, a fény és pompa emlékeivel eltűnjön az-ismeretlenség homá­lyába. Ez az orosz nevű, de magyar születésű „művésznő“ a hősnője Dr. Fáik: „Ás énekesnő“ című novellisztikus elbeszélésének, mely Honfi Nándor festőművész illusz­trációival jelent meg. Ára 2 korona. Világ érdeklődésének központja „Lourdes“ a franciák híres búcsú­járóhelye és „Bayreuth“ a világ zenei központja. Dr. Fáik: ,,Lourdes“-ot ismertető könyvecskéjében megtalálja az olvasó a „szent hely“ keletkezésének hiteles történetét, érdekes leirást gyógyító erejéről stb. A sok képpel bőví­tett füzet ára 1 korona. „Bayreuth és a Wagner-szlnház“ című könyvében Wagner nagy szellemének adózik az őt megillető tisztelettel a szerző, megismerteti velünk az ottani zenei életet is. Wagner működését, a régi és mostani előadások rendjét stb, Az érdekes könyvben számos illusztráció van és ára mindössze csak 40 fillér. látóit ember tárgyilagos leírását olvashatjuk Amerikáról Dr. Fáik : „Budapesttől—Sanfran- ciakóig“ című könyvében. Amerikáról legen­dák keringenek még ma is, annyira, hogy aki saját szemeivel nem láthatta ezt az országot és nem figyelhette meg lakóinak életét, a mesebeli országnak képzeli Amerikát. Az „Amerika-rajongók“ útleírásai csak növelik ezt a csodálatot az olvasóban, anélkül, hogy csak megközelítően is hű képét rajzolnák a valóságnak. Ez a könyv egyike azon keveseknek, melyek nem a meglepődés hatása alatt írattak, hanem az egyénnek leg- sajátabb impresszióit jegyzik fel. Egy nyugodt; és elfogu­latlan szemlélő naplószerű feljegyzéseiből megismer­hetjük itt Amerika minden jelentős intézményét egy tervszerű utazás folyamán. Számos epizód és igen sok szép fénykép tarkítja az eleven tollal megirt könyvet. Ára 4 korona. Világ Ország előttünk Innsbruck, Paris, Bor­deaux, Biarritz. San-Sebastian : egyike a legszebb és legélveze­tesebb utazásoknak, mig „Buda­pesttől—Lisszabonig“ érünk. A nyugat szele csapja meg az embert, amint a déli vasút vonatjára felül s ezt az üdítő levegőt érzi az egész utazás alatt, míg Lisszabonba nem ér. Áki a művelt nyugatnak ezen az élénk vonalán egy utazást tesz, felejthetetlen impressziókkal gazdagodva tér vissza hazájába. Aki Fáik dr.-nak ezt a könyvét végig olvassa, mintegy kaleidoskopon keresztül látja maga előtt elvonulni azt a sok említésre méltó dolgot, mely egy ilyen hosszú utazás alatt útba esik. Az előadás köz­vetlensége s az a sok kép, mely csak élvezetesebbé teszi ezt a képzeletbeli utazást, liű fotográfiája az elmondot­taknak A pazarul kiállított kötet ára 6 korona. Elvonul van Dr. Fali:: ,Repülünk' című most megjelent köny­vében rohanó századunk minden erénye, hibája, szép­sége, csúfsága. A kötet busz novellájában megtalálunk úgyszólván mindent, ami a huszadik század: a repülés századának emberét körülveszi és foglalkoztatja. Tör­ténetei a poézis zománcával vannak bevonva és ha sze­mélyeit az élet árja ki is veti olykor a nvilt tengerre, ahol reménytelenül bolyong egyideig, az iró jó szive meg­könyörül az élet szerencsétlen áldozatán s végre is az történik, hogy „a jó mindig elnyeri jutalmát“. A 813 oldalra terjedő vaskos kötet ára 4 korona. Előttünk Dr. Fáik utazásai egyikét Oroszországba tette. Ebbe’ a félelmetes hírű országba, „melyet szuronyos őrök zárnak el és védenek meg a látogatók ellen.“ Ez ugyanis a közhit. Alaposan meg­dönti ezt a balvéleményt Dr. Fáik, aki a nagy utat meg­lette anélkül, hogy akár a rendőrséggel, akár egyéb ható­sággal lett volna összeütközése. Könyve olyan bű és eleven tükre e nagy utazásnak, hogy aki azt végig olvassa, mintha a szerzővel együtt tenné meg az utat! Az orosz társadalom eleven képe van előttünk s a meleg közvet­lenséggel megirt könyv alapján ismerjük meg Orosz­országot olyannak, aminő igazán. A számos képpel bőví­tett vaskos kötet ára 4 korona. Dr. Falk-nak „Sok mindenről“ szóló könyvét elolvasni, mely ifjúkori dolgozatait foglalja ma­gában. A kötetben előforduló dolgozatok közül felsoroljuk néhánynak a címét, amint következnek: A „Nemzeti Színház“ jubileuma. — Egye­temi ifjak a hazai iparért. — A vizsgák átka. — A világ felfordulásáról (Dr. Falb Rudolf budapesti előadásának ismertetése) A Vértesek alján stb. A könyv ára 2 korona. Érdekes в ни к ш —mint mondot­Könyveiben wkm ■ m m tünk úgyszólván az egész világot. Nemcsak útleírások ezek, nemcsak rajzok, vagy portrék az életből ellesve, hanem egyenként és összesen az embert láttatják meg velünk. Ilyenek a „Mozgó fényképek“ és a „Mindennapi történetek“ című kötetei is, melyek a mindennapi címek alatt a legérde­kesebb témát: az embert mutatják be az olvasónak. A könyvek ára: az előbbinek, — számos illusztrációval 4 korona — az utóbbinak — szintén számos illusztráció­val — 6 korona. \ Megrendelhetők az ORSZÁG-VILÁG KIADÓHIVATALÁBAN BUDAPEST, V., HOLD-UTCA 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom