Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-27 / 52. szám

10 Független Budapest maximumon felül járandósága, azonban min­denki, aki részes a munkában, bármily szeré­nyen, megtalálja adósságmentes boldogulását. És gyarapodik ez a kis ország — Ausztrália leendő Japánja — és néhány évtized óta ha'ad saját fejlődése külön utján — adósságcsinálás nélkül! A háború folyamán két dreadnougthot ajándékozott Angliának 2—303 millió korona értékben. Melyik európai kisebb állam, vagy nagyváros tudna érdekeltség nélkül és büntet­lenül ennyit elajándékozni ? Mi, akik a megvénhedt Európa jármait száz­féle módon nyögjük és szép hazánkban száz­ezrével mindenféle szegénységben maradunk általánosan, mert egyesek közülünk előretörtetve — csakúgy mint régen — máról-holnapra hir- telenül és jogosultság nélkül megerősödnek, meggazdagodnak sokféleképen, de természetesen mindnyájunk s a közérdek kárára; mi akik is­merjük székesfővárosunknak részben a múltból eredő, részben a jelenben elhárithatlanul súlyos­bodott helyzetét főként abból folyólag, hogy a nagy társadalmán folytonosan csak segí­teni kényszerült, habár nem meríthetett ott, ahol lehetett volna; mi azt kérdezzük ennek láttán, hogy mi volna tehát a legsürgősebb tennivalónk? — mert a kenguru-koponya ana­tómiájából tartandó előadásról gondoskodunk vagy helyesebben mondva, komolyan mulattatni akarjuk egymást, noha nincs is ilyen koponyánk, ahelyett, hogy elfogadnánk egy kulcsot, amely a megújhodásba vezető kaput nyitná meg ; egy olyan kapukulcsot, amely a köztudat alakjában mindenkinek a zsebében van; egy uj témát, amely rengeteg közterheink viselését részben más és erősebb vállakra fektetné, hogy ki­lábalhassunk a bajból. Állapítsuk meg a régi nagy vagyonok, az uj vagyongyarapítások és az évi jövedelemszerzések maximumát itt a fővárosban — nem éppen az uj-zélandi arányokban, hanem a mi viszonyaink józan mérlege'ésével — és ami ezen felül van magántulajdonban, azt adóz­tassuk meg fokozódó progresszióval olyan súlyosan, hogy kiteljék belőle minden, amire a városnak és a nagy köz társadalmának szüksége lehet. Ez volna a legsürgősebb teendőnk, nem a háború után, hanem most mindjárt és visszamenőleg legalább a szomorú, nagy háború kezdetéig í Ki merné ezt vállalni, ki tudná ezt meg­csinálni ? A mi szeretett városunkban például egy tulajdonban levő második házat súlyosab­ban megadóztatni, sokféle kereső bankdirektorok­nak jövedelmét számon kérni, több hivatalt viselő uraknak fizetéseit részben lefoglalni ; ■milliomosokká vált érdemtelen sokaságtól tete­mes részesedést kérni, sőt a köz érdekében el­venni tőlük, a mit a hadikölesönök milliárdjai- ból és a tömegéheztetés révén csak titokban harácsolni mertek — ki teheti meg ezt minálunk ? Inkább újból adóztatjuk meg ismét csak a szegénységet, noha tudjuk, hogy ez fájdalmasan a jövőnkbe vág — dehát nekünk a kenguru-koponya kell! ........ Mindamellett közzé adom Uj-Zeland péld áját ; gondolom ugyan, hogy mások csak mosolyognak rajta, kétkednek benne nyilvánosan és mint oktalant visszautasítják. Pedig titokban a lelkek mást súgnak és ha az elvet helyesel­nék, bár csak félhangon is, bizonyára akadna számoló fej, amely a számadatok tömkelegéből kibogozná, — mindig fölfelé nézve s a gyen­gébbeket kiméivé, — mekkora emelkedő városi pótadókat kellene eszerint kivetni a megújhodás és a város igazán demokratikus továbbfejlesz­tése kedvéért ? Talán nem is volna olyan súlyos a mértéke, mégis jutna belőle elégségesen a kamatfaló adósságok törlesztésére, a háborús deficitek elenyésztésére, az évi költségvetés emelésére, a hazatérő katonák és az itthon árván maradottak ellátására, a még ideig-óráig eltartó drágaság ejtette sebek (mondjuk adós­ságok) és más okból eredő nyomorúságok enyhítésére, a közélelmezés javítására, más köz­szükségletek beszerzésére s végül újításokra, pótlásokra, javításokra, amik adódnak és mind érezhetőbben követelnek minden téren egy­aránt. Dobjuk el tehát azt a kenguru-koponyát és mindenki vesse latba szavát az újszerű jövedelmi források megeresztése érdekében. S mi lehet az eredmény ? Bizonyos, hogy ennek sikerén sze­retni fogják Budapestet, sok százezer jó szívvel, úgy ahogyan kell és ahogyan a polgármester ur kivánta. Laumann József: — Legelső sorban az élelmezés nehéz kérdésének megoldását vélem a legsürgősebbnek olyképen, hogy az államhatalom a legszigorúbb eszközzel kényszerítse az erre illetékes tényezőket. Minden közszükségleti cikket könyörtelenül rekvirálni s a városi hatóságok utján a rekvirált anyagot iga ságosan elosztani Ezzel kapcsolatban minden vendéglőst kivétel nél­kül kötelezni kellene, hogy napjában legalább egy­szer, szerényebb étkeket készítsen egy bizonyos idő­ben, mely a rendes kifüggesztett étlapon feltünte­tendő, — úgy, hogy ezáltal a szegényebb elem és a rendes táplálékhoz juthasson. Az alkohol korlátolt kimérését általánosítani s ezt szigorúan ellenőrizni. Népszállók kerületenkint, szükséglet szerinti építését. A már megkezdett kisházak építését a legnagyobb eréllyel folytatni. Népházakat, napközi otthonokat, valamint melegedőhelyeket sürgősen megépíteni. A közlekedés múlhatatlanul rendezendő. Több vonal építését. Kocsijáratok szaporítását. A környékbeli köz­lekedés közvetlen összekapcsolását a helyi közlekedési vonalakkal. A viteldíjak egyszerűsítését. A közalkalmazottak helyzetének okvetlen sürgős rendezését szintén egyik legfontosabb intézkedésnek tartom. Mert a béke helyreálltával bekövetkező nehéz fel­adatok elvégzése csak úgy remélhető, ha a közalkal­mazottak helyzetéről minden tekintetben gondoskodás történik. Véleményem szerint ezek volnának a városi köz- igazgatás legsürgősebb teendői a háború után. Dr. Meisels Vilmos: — A háború okozta nehéz és gazdasági súlyos vi­szonyok oly állapotokat teremtettek, melyek sok ügyeit előhaladásában és fejlesztésében visszatartottak, de semmiképen oly érezhetően és folyományaiban oly károsan, mint az egészségügy terén, amennyiben egy­részt a már tervezett és kivitelhez kész intézmények nem létesittettek azon betegek felvételére, kik kórházaink­ban helyszűke miatt fel nem vétettek, de többszörösen rosszabbodott még azáltal is, hogy a háború által létrejött bel- és sebészeti betegek száma úgy a jelen, mint a következő évekre, oly számokban fognak ránk nehezedni, hogy azokkal már most számolni kell — tudván, hogy a kormány e tekintetbeni támogatására nagyon keveset lehet számítani. Feliratok előtt állunk, melyekkel szemközt, már most kell felszerelnünk magunkat, nehogy egészségünk kárát magunkra zúdít­juk. Ismervén közegészségügyünk e tekintetben hiányait, nézzük, melyek azok az eszközök, melyekkel már most valamit tehetünk, mint előkészületek, vagy csekély költségekkel létesíthetjük s igy egy lépéssel előre­haladunk, hogy aztán a nagy költséggel járó intéz­mények efektuálása történhessék. Miután több évi többszörös felszólalás után — a Bárczy polgármester úr a kezébe vette a közegészség erélyes vezetését — megtörtént az első lépés, hogy a gümökort — tuberkulózist — ezt a pusztító, nehéz, infekciózus betegséget lefogják nyomni s korlátozni a többi betegséget normális számára, mint azt a többi kulturállamoknál látjuk. Hisz horribilis azon tudat, hogy Magyarországban még mindig 62°/o, Budapesten pedig 37—39°/o a tuberkulózis halálozási száma, mig külföldön csak 9 — 10°/o. Első teendők tehát—Bárczy újabb rendelete szerint — a nyílt tuberkulózis kötelező bejelentésének a keresztülvitele, miáltal tudni fogjuk, hogy hány ily közveszélyes beteg van, kiket bajakra ki kell oktatni, betegségük veszélyes volta család és környezetre nézve, a szegényeket utaljuk kezelésre, segélyre és izoláló kórházi, illetőleg szanatóriumi keze­lésre. De a kötelező bejelentés folytán azt elérhetjük, hogy a tuberkulózisfertőzött iskolás gyermekek — kiknek halálozási °/o-a 41, mint rámutattam 4'Ю : 4000 közt ily beteg volt — a többieket nem fogják fer­tőzni s módját fogjuk keresni, hogy ily beteg gyer­mekek külön gyengélkedő-iskolákban oktattassanak, melyek e célra kijelöltetnek. De reá kell mutatnom azon egészségellenes állapo­tokra, melyeket nap-nap után észlelünk, úgy a bor­bély, mint a pékműhelyekben, előbbinél a deszinficiálás hiányai, a tisztaság és elővigyázat mellőz se hozza magával számos betegségnek, bőrbajoknak, syphilisnek stb. terjesztését, a pékműhelyek egészségtelen mivolta és alkalmazottjainak betegségei, a süteményekkel való eljárás számos betegségnek a csirája. Hát még az utca járdájának a tuberkulotikus köpettél való piszkitása, hány embernek a vesztét okozza! Pedig milyen könnyen lehetne ezeket eliminálni, részint rendőri beavatkozás­sal, tilalommal, vagy ha a járdák szélén, az utcatest oldalán eyenge vizsugár folyna, hová a kioktatott nép köpne és az úttest-oda vetett inficiált port a viz magá­val visz és elsodorja. Hogy pedig már csirájában a betegségeket meg­fogjuk a könnyen keresztülvihető feladatok egyike a már régen megpendített iskolaorvosoknak az alkalmazása ; ezek a gyermekbetegségek pusztító járványait elemei­ben korán felismerik, a százával való pusztítást meg­előzik s számos betegséget felismernek különösen szegényeknél, amire szülei nem figyelnek, vagy nem méltatnak. Ez csekély költséggel jár s kihatásában végtelen áldásos szülők és az állam érdekében, de főleg, profilakiikus eljárással gyermekkórházakat teher- mente-itjük és a szülők keserveit apasztjuk. Hány gyermek hozza az iskolából a nehéz betegséget vagy pusztulását haza ! Létesítendő illetőleg visszaállítandó az ápolónői iskola is melyre égető szükség van, min­den költség nélkül a kórházak kebelében, amennyiben úgy a kórházakban, mint a privát kezelésben fájtuk hiányos kiképzésüket s alig alkalmazhatók. Kívánatos, hogy mielőbb oldassák meg a kórházak igazgatóságának a decentralizálása. Nagy dolog egy kór­háznak a kellő vezetése egy orvos részére, hát még hogy vezethessen egy igazgató hat kórházat Legyen egy főigazgató ki a többi igazgatókkal egyetemesen a kórházak igazgatását intézze. Ezeket a feladatokat csekély költségekkel foganato­síthatja mielőbb a város, sőt nem is kell nézni, mig a boldogító beke bekövetkezik. Ha pedig győzedelmes békénket köszönteni fogjuk, első teendők közzé tartozik a régóta vajúdó kórházi építkezési programún keresz- tülvitele, hogy azt a szégyenletes állapotot eliminálj'uk, midőn naponta 30 — 40 nehéz beteg a kórházban fel­vételt nem nyerhet, kórházrol-kórházra kell szenvedő testével járkálni, hogy elhelyezést találjon. Reményiem, hogy mód lesz a felszabadult hadi kórházak, nem egyikét Révész-utcai, Zita-kórház stb. e célra fenntartani s midőn kellő hely lesz a betegek részére, első teendőnk a célnak és hygienrnak meg nem felelő Rókus- és dolog-kórháznak a lebon­tása és az újaknak a felépítése, lett légyen a város­ban egy-egy kórház 2—3 kerület részére és a peri­fériákban, mint Kelenföld és a Kerepesi-út vagy Krausz-féle telkek mentén. Ha ezen feladatok teljesülnek s az egészségügyünk vezetése oly kéz en marad, minő Bárczy polgármes­ter és egy tudományosan képezett és érdemei révén kivált egyén a fővárosi teendőket vezetni fogja, mint azt dr. Szabó Sándor-ban látom, akkor be fog köszön­teni ránk nézve azon aéra, melyre égjük közgyűlési beszédemben utaltam. Ezen szép jövőnek nézek elébe. Melkó Bertalan: — A fővárosi törvény azonnali revízióját tartom a főváros legsürgősebb feladatának. Nagy Andor: — Mik a főváros legsürgősebb feladatai a háborn után ? 1. A főváros háztartásának pénzügyi rendezése. 2. A tanácstól teljesen független fővárosi számvevő- széknek kreálása. 3. Központi kereskedelmi szervezet létesítése, mely­nek feladata lenne minden fővárosi üzem szükségle­tének egységes központi beszerzése és azok produk­tumainak értékesítése. A városiasitás, illetve nagy üzemek megvétele és a háború által okozott óriási kiadások a székesfőváros költségvetését annyira megterhelték, hogj' ennek vég­leges rendezése a legsürgősebb feladat. A gázgyár és más üzemek megváltásából ofyan nagy hasznot remélt a tanács, hogjr a pótadó felemelésének réme tekinte­tében a közgjüilést ismételten megnyugtatta és most ott tartunk, hogy a monopóliumoknak a lakosság ter­hére való megdrágítása nem elég, de különféle adó­experimentumokhoz kell nyúlni. Hogjr mennyire lej­tőre jutott ez a politika, csak rá kell mutatnunk a tervbe vett közlekedési adóra, amely egjmészt meg fogja drágítani a közlekedést és bár hozna is a fő­város konyhájára néhánjr milliót, első sorban a köz­lekedési vállalatok tárcáját duzzasztaná meg sok mil­lióval, mely tény a múltak hibáinak, egy végzetes hibával való megkoronázása lenne. A kommunizálás ellenzőit avval néraitották el, hogy a monopóliumok a lakosság érdekeit fogják szolgálni, nem lesz az a nagy tőke zsákmánya és amellett a haszon a főváros budgetjét fogja javítani, elejét véve az adók emelésének. És ime mit látunk ? A főváros kezelésében nem lelt olcsóbb a gáz, a villany, a köz­

Next

/
Oldalképek
Tartalom