Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-27 / 52. szám
Független Budapest о ш1щ|1" ”.. “\ A „FÜGGETLEN BUDAPEST“ ALLANDO MELLÉKLETE Щ шр £==Щ'Munkatársak: Geley József, Hegedűs Gyula, Kerekes Aladár, Possel Gusztáv, Salgó Ignác, Serényi Gusztáv, Schwét Henrik, Torna Szilárd, Zólyomi Dezső. Mik a főváros legsürgősebb feladatai a háború után ? — Mit kell tennünk a háború után? A város háztartását rendbehozni, az egész jövő városigazgatás munkatervét komoly, gyakorlati alapon sürgősen megállapítani, annak keresztülviteléhez megfelelő közgyűlési többséget szervezni, s ezúton az ön- kormányzat akcióképességét biztositani. Enélkül tengődni talán lehet, de az élettel komolyan lépést tartani, az egész lakosság életérdekeit kielégítő várospolitikát folytatni, a székesfőváros nagyarányú kulturális, szociális és gazdasági feladatainak kellőkép megfelelni többé nem lehet. Bárczy István, polgármester. Nem sablonos karácsonyi körkérdéssel fordultunk a székesfőváros törvényhatóságának tagjaihoz. ízelítőt akartunk kapni és adni azokról a gondolatokról, óhajtásokról, vágyakról és ideálokról, amelyek a városatyák képzeletét hevítik, de egyúttal alkalmasak lehetnek arra is, hogy megvalósításukért komoly és agilis akció induljon meg. Nem lehet kétségbevonni annak az álláspontnak jogosságát, hogy a világháború befejezésének nem szabad készületlenül találnia sem Budapest tanácsát, sem a főváros alkotó testületét, a közgyűlést. Szükséges, hogy a kényszerű stagnálásnak eme súlyos óráiban minden tényező tisztába jöjjön azokkal a feladatokkal, amelyek a szörnyű világégés elmúlása után a fővárosra fognak nehezedni. De elengedhetetlen az is, hogy ugyanezek a tényezők már most kiválogassák e feladatok közül azokat, amelyeket a leggyorsabban lehet, vagy kell megvalósitani. A válaszok között, amelyeket — ime — olvasóink elé viszünk, Bárczy István dr. polgár- mester álláspontja áll az első helyen. A magisztrátus vezetőjének nem kellett újra programmed adnia. Mindenki, aki a főváros fejlődésének sorsát a szivén viseli, meg van g3’őződve arról, hogy Bárczy alkotó érájának olyan uj korszaka fog bekövetkezni a háborít titán, amely a szociális haladás és a világvárosias fejlődés nyitott utján egészen közel fogja vinni a polgárságot ahoz az ideálhoz, amely mindannyiunk szeme előtt lebeg. Ebben a tudatban megerősít minket az a nyilatkozat is, amely e karácsonyi aktualitásnak vezető helyén beharangoz egész sereg okos, minden elfogultságtól és tradicionális konzervativizmustól mentes, itt-ott meglepően nagy perspektiváju ötletnek, tervnek, gondolatnak és kommunális programmpontnak. Bár a közgyűlésnek úgynevezett »nagy ágyúi« ezúttal inkább egy más kérdésben szólaltatták meg álláspontjukat, nem lehet észre nem venni azt a logikai kapcsolatot, amely a közgyűlésnek talán kevésbé exponáltabb, de egyénileg épen olyan értékes tagjait beleilleszti egyrészt a szükséges városi párt keretébe, másrészt a kommunális politika nagyszerű gépezetébe. Okos és céltudatos önkormányzat sok értékes és megszívlelendő gondolatot találhat ezekben a nyilatkozatokban s ha a mi célunk az lehetett, hogy megtudja a polgári közvélemény : »milyennek szeretnék hallani városatyáink a békés korszak bevezető akkordjait«, a főváros tanácsának viszont legyen az az álláspontja, hogy terveinek komplexumából nem feled ki egyet sem, ami ezekben a nyilatkozatokban a jövő fejlődés pozitív értéke gyanánt jelentkezik. Mindenki, aki dolgozni akar, tömörüljön együvé. S a jelszó : a főváros üdve és boldogulása legyen. A béke galambját már szélnek eresztették, — vájjon sikerül-e nekünk ezekkel az állás- foglalásokkal megsuhogtatni az alkotások sasmadarának nehéz szárnyait ?! Auer Róbert: — Szives felszólítására készségesen kifejtem röviden nézeteimet arról a kérdésről, hogy mik a főváros legsürgősebb feladatai a háború után ? Előre kell bocsátanom, hogy ez a kifejezés »a háború után« — felfogásom szerint nem elég precíz. A háború után két korszakot kell megkülönböztetni: egy rövidebb vagy hosszabb átmeneti korszakot, amikor még minden tagunkban érezzük a háborút, noha már béke van, s aztán talán jóval később a normális állapotok visszatérését, amikor ujult erővel, de biztosított békében és minden eszköz és anyag birtokában folytathatjuk ismét a polgári munkát. Ilyen disztinkció mellett a főváros teendőit is a sürgősség szempontjából két kategóriába kell osztani. A háború után bekövetkező átmeneti korszakban a legsürgősebb feladatnak tekintem a közélelmezés erős- kezű szabályozását, a fenyegető házbéremelés tendenciájával szemben a kislakások kérdésének sürgős folytatását, illetőleg megoldását, az építkezések gyors megindítását és elősegítését és talán egyéb természetű rendszabályokat is. Továbbá ugyancsak sürgős feladatnak tartom az átmenetű korszakban azoknak az intézkedéseknek a kormánynál való megsürgetését, amelyek lehetővé teszik, hogy a főváros, mint az egész ország ipari centruma, a lehetőség határain belül mentői gyorsabban és mentői kiadósabban láttassák el minden olyan nyersanyaggal és egyéb hozzávalóval, ami a megcsappant és szünetelő ipari életnek uj megindulását és rendes kerékvágásba terelését megkönnyítheti és lehetővé teszi. Én nem akarok most arra kitérni, hogy a közélelmezés terén milyen labdajáték folyik a felelősség áthárítása szempontjából a főváros és kormány között. Se védeni, se támadni nem akarom egyiket sem. Ez a háború után való legsürgősebb feladatok szempontjából e pillanatban nem fontos kérdés. De mégis hangsúlyoznom kell, hogy a háború után bekövetkező átmeneti korszakban a fővárosnak a közélelmezés szabályozását a legenergiku- sabban kell kezeibe venni és elejét kell vennie minden olyan kísérletnek, mely a drágaságot a háború utáni időben is perpeluálni akarná. Ami a kislakások építésének s általában az építkezéseknek a kérdését illeti, itt az események erősen igazolták a polgármester programmját, amelyet a világháború kitörése és már előbb is a pénzügyi krízis, sajnos, megakasztottak. Mihelyt a világháború után vagyunk, sürgős kötelességünk ezt a programmot végrehajtani, és ha kell, egyéb alkalmas rendszabályokkal is megakadályozni, hogy a.főváros polgársága tűrhetetlen lakásviszonyok miatt jogosan panaszkodhassék. Mint kereskedő, alig kell külön indokolnom, hogy miért tartom sürgősnek és fontosnak az ipari centrum nyersenyaggal való ellátásának lehelő gyors biztosítását. Ezen a téren a fővárosnak a legerélyesebben kell követelnie a kormánytól, hogy a lehetővé vált importból a székesfővárost olyan mértékben elégítse ki, közlekedési szempontból is, amint azt az ipari centrum jellege és szükségletei kívánatossá teszik. Áttérve most a normális idők helyreálltával reánk váró legsürgősebb feladatokra, itt egyetlen nagy kérdésre akarok rámutatni. Ha igaz volt már eddig is, hogy a főváros a maga fővárosi és nemzeti feladatait . a kereskedelem lebonyolítása* és expensioja szempontjából csak akkot láthatja el igazán, ha a dunai kikötő kérdését végre dűlőre juttatjuk ; akkor ez az igazság még fokozo tabb mértékben domborodik ki a a háború után, amikor a minden valószínűség szerint várható eredmények alapján domináló szerepet kapunk a Balkánon és azt csak úgy leszünk képesek ellátni, ha a megnagyobbodott forgalomhoz illő dunai kikötővel és megfelelő közraktárakkal leszünk felszerelve. Ez a kérdés már régen vajúdik, de sohasem volt aktuálisabb, mint lesz a háború után,- amire egyébként hangsúlyosan figyelmeztetett bennünket a nemrég lezajlott dunai konferencia, és a nagy várakozás, amellyel Németország és a szövetséges államok e tekintetben éppen Budapestre tekintenek. A dunai kikötő kérdése tehát szerintem a normális idők helyreálltával domináló feladata lesz Budapest székesfővárosának. Dán Leó: — A háború utáni viszonyokat még senki sem ismeri. Mint eddig is, minden eleddig dogmatikusnak elfogadott tételek a gyakorlatban megdőltek. Ki hitte volna, hogy a háború — egy ilyen világháború' -—- ilyen gazdasági fellendülést is eredményezhetne hazánkban. Ki képzelte el, amikor minden kisebbszerü kölcsönért eddig külföldre kellett szaladgálnunk, hogy itthon, saját erejűnkből ennyi milliárdot fogunk játszi könnyűséggel előteremteni ? Mindezek amellett szólanák, hogy a háború utáni konjunktúráról, amelyről annyian beszélnek, vagy arról a depresszióról, mellyel a spekuláció nehezednék majd az ellenséges és neutrális külföldön felhalmozott elsőrendű szükségleti cikkekre, ma még korai volna elfogadható alapokon nyilatkozni. Ellenben foglalkoznunk kell már most érdemben azokkal az előkészületekkel, amelyek úgy a városi polgárságnak, főképpen pedig az iparosságnak érdekében állón oly fontosságúak, hogy azoknak elmulasztása súlyos gazdasági követelményeket vonnának maguk után. A remélhetőleg mihamarébb bekövetkező g3-őzedel- mes békekötés után meg fognak indulni az építkezések az egész vonalon. A magánépitkezés eleintén lassú fejlődésre számithat, mert ebben az anyagbeszerzés nehézségei, azok drágasága, s az elsősorban elintézésre váró közmunkák elvégzése fogja hátráltatni. Am a sok beépítetlen telek, tőkeelhelyezés, bettement,- a lakásinség és egyéb körülmények, csakhamar rá lógják vinni a telektulajdonosokat és a régi házakkal bírókat is, hogy építtessenek. Gondoskodni kell tehát, hogy megfelelő anyag álljon a fővárosi építkezés számára, idejében rendelkezésünkre, és hogy a békekötés után visszakerülő harcosok és hadifoglyok kö
