Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-29 / 48. szám
Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ф előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 20 kor. ф Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM : József 45—82. A ravatalnál, ahol országok gyásza áll komor sorfalat, a haladás kutató szeme az uj uralkodóra tekint . kíváncsian. A mélységes részvét sötét palástjában éberen vigyáz a friss, fiatal lépésekre egy nehéz sorsú nemzet sóvár tekintete. A nép szellemi és anyagi java, mint összessége a társadalom legfőbb vágyainak, e nehéz időkben, amikor egy szomorú életű aggastyánnak elköltözése talán a gyász idejére lojálisán félretolná az útból, csodálatoskép most még parancsolóbban lép előtérbe. S e szüntelenül égő harcban nem mondhat le újraéledt vágyairól az uj uralkodónak magyar székvárosa sem. Budapest a paritás jogán rajong ugyanazokért a széles előjogokért, amelyek Bécset, a császárvárost az európai világ egyik gócpontjává tették. Az uj királynak hatalmasan megnyilvánuló igazság- szeretete már megsejttette velünk, hogy a magyar fő- és székváros szintén részesedni fog ez előjogokból. Hitelesen hírlik, hogy a magyar király az év egy részében Budapestre teszi át székhelyét. Noha ez a paritásból folyik, a magyar lojalitás s a főváros polgárságának közmondásossá vált rajongása szívesen teszi meg ezt a királyi elhatározást egyik gyöngyévé annak a szeretetnek, amely IV. Károly királyt és fenkölt hitvesét már esztendők óta övezi. Ha valóban királyi székhelyévé teszi meg az uj uralkodó Budapestet, egészen bizonyos, hogy ennek a gyönyörű fővárosnak fejlődése egyszerre olyan lendületet vesz, amilyenről minden polgár évtizedek óta ábrándozik. S akkor fog csak kitűnni igazán, hogy a nagyarányú szociális berendezkedés, amelyre a Bárczy-éra mutathat reá, milyen grandiózusán vetette meg alapjait Budapest királyi székhellyé való avatásának! Csak a meglevő pompás kereteket kell kibővíteni a kultúrának ama hajtásaival, amelyeket a királyi udvartartás s a külképviseletnek hozzá kapcsolódó varázsa plántált az osztrák császárváros fejlődésének szédületes arányaiba, hogy egyszerre Budapest is ott legyen, ahová a magyar nép fantáziája állította: a nyugati világvárosok között, kapujában a pazar kincsekkel bővelkedő Keletnek, mint főgyűjtőcsatornája két ellentétes világrész harmonikus érintkezésének. Budapest polgársága szilárd bizalommal várja, hogy jogos álmainak fénye beragyogja a királyi várpalotát. S hiszünk benne, hogy ennek a fénynek melegénél végre megvalósulhat Nagy-Budapest is. I. Ferencz József és a főváros Az elhunyt királynak a főváros iránt tanúsított hajlandóságáról’, olyan egyéniség, aki évtizedeken át r észtvett a főváros ügyeinek intézésében, a »Független Budapest« munkatársa előtt a következő kijelentéseket tette : — A király mindig igaz szívélyességgel viseltetett a főváros ügyei és a főváros vezetősége iránt, közvetlen befolyást azonban sohasem gyakorolt az ügyekre s az elsőrangú személyi kérdésekbe is csak a legritkább esetben folyt be. Ami haladás a főváros életében áldásos uralkodása alatt végbement, abban a kormányok döntöttek, a király sohasem avatkozott bele. — Épen úgy szabad folyást engedett a fő- ■ város iránt egyedül meleg rokonszenvvel viseltető Wekerle-kormány támogató és alkotó munkájának, mint a többi kormányok ténykedésének, amelyek csaknem teljesen nélkülözték a megértést és szeretetet a főváros ügyei iránt. Városfejlesztési és egyéb téreken sem ragadta magához a kezdeményezést. A tiz szobor is (egyre-egyre eredetileg csak ötezer forintot szántak) valószinüleg Bánffy báró miniszterelnök eszméje volt. — Uj kulturális intézmény nem köszönhette létét a király szavának. A kilencvenes évek végén történt, hogy a király egyizben, mikor bejött Gödöllőről és végighajtatott az akkori Kerepesi- uton, csodálkozva fordult hadsegédéhez, hogy a Rókus-kórház elavult épülete még mindig ott áll a helyén. A sajtó akkor azt irta, hogy a Rókus-kórházra ki van mondva a halálos ítélet. Sajnos, hogy a főváros anyagi viszonyai mindeddig nem tették lehetővé a Rókus-kórház újjáépítését. — A király valahányszor Budapestre jött, megemlékezett a főváros szegényeiről. Hogy a főváros kulturális és esztétikai fejlődését nem volt alkalma nagyobb anyagi áldozatokkal támogatni, annak a kormányok az okai, azonkívül az a körülmény, hogy a király nem tartózkodhatott rendszeresen a magyar fővárosban, sőt ha ügyei engedték, pesti tartózkodását is gödöllői üdüléssel rövidítette meg. — A főváros az elhunyt uralkodó emlékét, szeretettel kell, hogy megőrizze, mert uralkodásának békés évtizedei biztosították számára a nyugodt fejlődést. Nem tagadjuk, hogy ez a fejlődés impozánsabb lett volna, ha az uralkodót a viszonyok nem akadályozzák meg abban, hogy Budapesttel is szivben-lélekben annyira harmonizáljon, mint Bécscsel. — IV. Károly, az uj magyar király elébe azt a hódoló óhajtásunkat küldjük, fogadja szeretetébe Budapestet, tegye fényes rezidenciává és kegyének kimutatásával, szerető érdeklődéssel segítse előre a nagyság utján. Budapest eddig szociális szellemben haladt s ez talán annak á következése, hogy tisztára polgári vezetés szabta meg a fővárosi politika kialakulásának irányát; ha ez a jövőben felülről jövő termékeny, ösztönző befolyással is ki fog egészülni, ettől csak jótékony hatást várhatunk a főváros szempontjából. Apróságok az elhunyt királyról. A nyolcvanas években volt a Ferenc József-laktanya alapkőletétele. Nagy ünnepségek közt ment végbe az aktus. A királyt Rátli Károly főpolgármester fogadta. Ráth kiváló reprezentáló egyéniség volt. Jeles szónok, aki képes volt egy délelőtt öt küldöttséget is' vezetni más-más helyre s mindenütt más nagy beszédet mondani. Annál nagyobb meglepetést keltett, • hogy Ráth, mikor a felség megjelent, már az első üdvözlő szavak után elakadt. Kinos szünet támadt. Ráth abban a hiedelemben, hogy egy szóval fiem szabad beszédének előre bejelentett szövegétől eltérnie, élőiről kezdte a szónoklatot. A kritikus ponton azonban másodszor is megakadt és most már ijedt zavarral tekintett körül. A király a legnagyobb nyugalommal hallgatta s amikor meglátta, mint pirul újra rákvörösre a főpolgármester, jóságos, szelid mosoly rebbent végig az arcán s zsebébe nyúlva, elkezdte olvasni a választ. A felség többször felpillantott beszédéből és sajnálkozó pillantással nézett Ráthra. A legközelebbi alkalommal azonban különös szívélyességgel köszöntötte a főpolgármestert, akivel az incidens után hetekig nem lehetett beszélni. Csak a felség későbbi tapintatos figyelme vigasztalta meg aztán. Ж A felséget csak egyszer látták könnyezni a főváros emberei. A gödöllői Erzsébet-szobor leleplezésén történt ez. Az ünnepséget Darányi Ignác földmívelés- ügyi miniszter rendezte. A főváros tanácsa képviseltette magát a leleplezésen, a kórust pedig a budai dalárda szolgáltatta. Mikor az ünnepség véget ért, cerclét tartott a felség. Darányi hivatta Rózsavölgyi Gyula alpolgármestert, a dalárda elnökét, hogy bemutassa a királynak. A felség ritka kegyének jeléül kézfogással köszönte meg az éneket Rózsavölgyinek. Könnyező szemmel, meghatottan mondta : — Köszönöm a budai dalárdának a jóságát, hogy szívesek voltak az ünnepen résztvenni. Ж Kevesen tudják, hogy Márkus József főpolgármesterré választása a király kívánságára történt. Ráth Károly 1897-ben halt meg Mikor a főpolgármesteri állásra megkezdődtek a jelölések, az akkori miniszter- elnök, báró Bánffy Dezső nem Márkus Józsefet hozta javaslatba, aki pedig már ideiglenesen ellátta a főpolgármesteri teendőket. Mikor Bánffy ajelöltek listáját bemutatta, a király ránézett Bánffyra-— Also, was ist mit dem Márkus ? Bánffy zavartan exkuzálta magát. — Der Márkus gefallt ntiJir sehr — jelentette ki a felség, akinek szava természetesen parancs volt Bánffynak. Márkus egyszerre első helyre került a listában s mint emlékezetes, meg is választották. * Már Bárczy polgármestersége idején történt. A főváros szerenádot adott a királynak a budai várban. A szerenádot az Országos Dalosszövetség rendezte s az énekesek zöme a budai dalárdából telt ki. A szerenád után a király beszélni kívánt a vezetőkkel. Bárczy, Rózsavölgyi Gyula és Vaszilievils János alpolgármesterek megjelentek a felség előtt, aki egyenként megszólította őket. Bárczy a helyzetnek megfelelően, mint a dalosszövetség elnöke is bemutkazott s a felség kifejezést adott tetszésének, hogy a polgárság az ének- és zenekultusszal is foglalkozik. Ezután Bózsa- völgyi mutatkozott be, mint a budai dalárda elnöke, mire a felség mosolyogva fordult Vaszilievitshez:
