Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-01 / 5. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. február 1. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti fQggetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. О Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. о Félévre 8 korona. Főszerkesztő: D"- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest Vli. Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM József 45—82. A kormány és a főváros. Teleszky -János pénzügyminiszter ur г földgáz vitájában volt kegyes megnyilatkozni a fővárosról is. A kormánykegy sugarának melegét hiába keressük ebben a megnyilatkozásban. Amiket az országnak ez a hivatalos finánckapacitása a főváros gázüzeméről mondott, nem az adataiban és szakszerűségében volt bántó, hanem abban a tendenciában, amely úgy nyilatkozott meg a kérdésnek erről a nüánszáról, mintha a finánczseni pénzügyi ötletének nagyszerű perspektivajában becsapottnak érezné magát. Talán a pénzügy- miniszter ur kevesebb anyagi áldozattal tudta volna keresztülvinni a kommunizálásnak azt az akaratát, amit a gázüzem községesitése meg- valósitott? Korántsem. De jól esett a pénzügyi kormány szivének, hogy megmondhatta, hogy a vidéki városok gázellátása az erdélyi földgáz kihasználása után mennyivel olcsóbb lesz, mint a fővárosé. Nem tudjuk ugyanazt a lelki örömet élezni efölött, amit érzett a pénzügyminiszter ur, amikor ezt napnál világosabban bebizonyította. Az igazi mostoha sorsa az, hogy a maga erejéből kell felnevelődnie- és megizmosodnia. Hogy mennyivel olcsóbb, könnyebb és simább ez az életfolyamat, ha gondos szülői kezek egyengetik az útját, az bővebb magyarázatra sem szorul. A vidéki emporiumok a mindenkori kormányok becéző szeretedéből többet fogyasztanak, mint a csecsemő az áldott anyatejből. Évtizedről-évtizedre átöröklődött kormánypolitika az, hogy a legmesszebbmenő állami gondoskodás emlőin kell melengetni a vidéki városokat. A főváros, az ország szivének csúfolt Budapest csak éljen meg a maga emberségéből. Valami érthetetlen animózitás a kormány keblekben mindig háttérbe szorítja ezt a ragyogó metropolist. A szeretet hiányával, sőt a közönnyel is meg tudnánk barátkozni valahogy. De az a szemmellátható ellenszenv, amely a fővárossal szemben csaknem valamennyi kormányintézkedésben megnyílva mii, már régóta komolyan gondolkodóba ejt. Hát ennyire nem szívelhetik a kormányok azokat az önállósági törekvéseket, amelyek világvárosias jelleget akarnak kölcsönözni a fővárosnak? Azaz pardon. Volt egy kormány, (hogy tényleg ne legyen szabály kivétel nélkül) amely szivén viselte a főváros bajait és gondjait s lehetőleg enyhített is ezeken. A koalíciós kabinet belügyminisztere és belügyi állámtitkára, Andrássy Gyula gróf és Hadik János gróf meleg érdeklődéssel, sőt szeretettel karolták fel Budapest fejlődésének sorsát s a kormányhatalom nemes eszközeivel siettek segítségére azoknak a férfiaknak, akik rajongó lelkesedésükben nagy alkotásokra szánták rá magukat. De sem azelőtt, sem azóta nem akadt kormány, amely aminozitással ne viseltetett volna a főváros iránt. Mintha bűnt követne el azzal a kommunitás, hogy élni, fejlődni, gyarapodni és erősödni akar! Mindezideig senki sem merte kétségbevonni, hogy a. városi élet igazán nagyszabású és valóban közérdekű lépése volt az, amikor a főváros községesitette a gázüzemet. Budapest büszke volt, sőt büszke is lehetett erre a korszakos elhatározására és arra a példátlanul szívós éré lyre, amellyel ezt az elhatározását meg is valósította. A pénzügyminiszter ur az első, aki egy összehasonlításból a lekicsinylés sarát dobálja erre a közintézményre. Ha nem lenne tagja Teleszky a kormánynak, még éihinnők neki, hogy ő ezt okosabban és olcsóbban tudta volna megoldani. De igy? Szavaiból csak az évtizedes animózitást érezzük ki s ez éppen elegendő abóz, hogy ezzel a szerény reflexióval fejezzük be ezt a kulissza- mögötti affért s többé ne törődjünk vele. MÉRLEGEN. * * Nein tudunk egyetérteni azzal a tervvel, amely a villamos vasutak tarifájának félémé7. lését célozza. A budapesti viteldijak, ha már reformra szorulnak, bizonyosan azt óhajtanák inkább, hogy egységesen szabályoztassanak. De ez viszont olyan jámbor óhajtás, amely egyelőre nem teljesedhetik. S ha már a közönség belenyugszik abba, hogy a viteldijak olyan labirintbusán kell naponta átgázolnia, igazán nem méltányos, hogy most elkeseredjen még amiatt is, hogy emelni, akarják a viteldijakat. A háború amúgy is csaknem megkétszerezte a közlekedési jármüvek^ forgalmát. S ha ehez hozzávesszük, hogy a kezelési költségek a sok kényszerűség folytán lényegesen kevesbedtek, igazán nem látjuk sok értelmét annak, hogy felfelé srófolják a tarifát. . . . * * * Weisz Manfred tu ingyen lelket kérI a fővárostól olyan jótékony intézmény számára, amelyet ó akar emelni. Beteg katonák tüdőbeteg szanatóriumáról, vagy miről volna szó s erre a célra e nagylelkű mecénás főbb milliói szánt, csak éppen a telek árát szeretné megtakarítani: ingyen kapni a. fővárostól. Örülünk, szívből örülünk, hogy az illetékes főműn ■megtagadta ezt az indokolatlan, sót méltánytalan kérést. Nem akarjuk a szemére hányni Weisz Manfred urnák, hogy a háborús konjunktúrák mennyit hajtottak neki, csak éppen arra. hivatkozunk, hogy éppen ó az, aki, ha. jótékony cselekedetei akar végrehajtani, semmi körülmények között nem. kérheti ehez a főváros anyagi támogatását. Ha még- más valaki. kérte volna ezt az ingyen telkei, de éppen Weisz M auf véd, ur! Furcsa, hogy némely ■milliárdosnak, milyen takarékossági hajlamai lesznek, mihelyt eszébe jut, hogy eret lehel vágná egy közhatóságon! Büszkék vagyunk rá, hogy a főváros visszautasította ezt a kívánságot . * * * A tisztviselők drágasági pótléka még mindig kisért, holott ennek a kérdésnek már régen le kellett volna kerülnie a napirendről. Nincs ostobább dolog, mint folyton lovagolni olyasmin, amit úgy sem lehet behajszolni abba a járomba, amely kielégítő abrakot nyújtana a számára. A tisztviselők jól tudják, hogy mi lm és odaadó barátaik vagyunk. De viszont azzal is tisztába jövünk, hogy meddig terjednek a lehetőség határai. Azontúl igazán hiába igyekeznénk. Ne nyújtózkodjunk tehát tovább, csak ameddig a takaró ér, bog}' meg ne dermedjenek a lábujjaink. A propeller társaság botránya. Az elnéző tanács. A propelier-vállalat tehát már olyan katasztrófát okozott, amely a legbéketürőbb em bért is kihozza a sodrából. Nem elég, hogy esztendőkön keresztül nem volt más ez a vállalat, mint boszantója a 'közönségnek: akkor közlekedett, amikor akart, tízszer elkérette a haromkrajcáros jegyet, az orrunk alá füstölt, a fülünkbe sipított, most pedig még be is dobott néhányunkat a Dunába! Az óbudai katasztrófa gyönyörűen jellemzi az egész vállalatot: a rozoga hajó, amelyre 200 ember helyett 400-at engednek föl s a korhadt fából való korlát olyan hü fotográfiái a vállalatnak, hogy jobbat a legnagyobb művész sem tudna adni. Csak a profit izgatta állandóan ezt a családi vállalatot, csak és kizárólag a profit', a közönség érdekével ellenben nem törődött semmit. Hiába panaszkodott a közönség, a füle botj át sem mozgatta soha s ebben a gőgös, fenhéjázó magatartásában segítségére volt a tanács, amely sohasem reagált a közönség panaszaira. Most tudjuk meg, hogy a tisztelt tanácsnak bírságoló joga volt, amellyel azért nem élt soha, mert — nem tettek panaszt a vállalat ellen. Szegény, ártatlan tanács! Eddig abban a hitben élt, hogy a propeller kifogástalanul működő, derék vállalat! Milyen nagy lehet most a csalódása, amikor azt * hallja, hogy a dédelgetett kis kedvenc úgy hajigálta bele .az embereket a Dunába, mint az apróra vágott fát szokták a pincébe. Micsoda csalódás lehet ez a jóhiszemű tanács részére, amely talán még azt, sem tudta, bogy bírságoló jog illeti meg e rakoncátlan kodé vállalatocska ellen. .Most kellett kiderülnie, hogy tizenhárom járat helyet negyet tart fönn, hogy a hajóit sohasem javíttatja, hogy a kazánjai állandóan megszüntetik a működésűket: a tanács valószínűleg csak most szerez minderről tudomást, 1 ii - szén talán eddig azt sem sejtette, hogy propeller-vállalat egyáltalában van Budapesten! Szegény munkábasiető embereknek januári jeges fürdőt kell venniük a Dunában, hogy megmozduljon a hatóság, de akkor sem a ta nács, akkor sem a főváros, hanem a rendőrség, amely alapos és szigorú nyomozást tart