Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-07 / 49. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. december 7. 49 sráíTV Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfén, e szükséghez képest többször Is. •* Előfizetési ára a „NA6Y BUDAPEST“ melléklettel együtt i Egész évre IC kor. • « Félévre S korona. Főszerkesztő: D"- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztősén és kiadóhivatal Budapest VII. Szövetség-u. 22. :: TELEFONSZÁM: József 45 32. :: A koncessziólovagok ellen. Könnyek omolhatnának, patakokban zuhoghatna a vér, mindez nem hathatná meg azokat, akik a kritika és a felháborodás gyilkos nyilait nyugodt egykedvűséggel tűrik s a közhöz való tartozásukat csak annyiban ismerik el, amennyiben egyéni érdekeik feltétlen kielégítését követelik másoktól. Ez a díszes társaság az úgynevezett kiváltságosak rendje, amely a végnélküli áldozatkészség társadalmi labirintusában Diogenes lámpásával sem fedezhető fel, mert vakmerőén elzárkózott minden önfeláldozás elöl. Ez az a rend, amely, ha privilégiumról, avagy koncesszióról van szó, ott tolong az ajtókilincsek előtt s ezer megkörnyékezéssel minden szemérem nélkül ragaszkodik a konchoz. Ismerjük valamennyien e típusoknak díszes példányait a városháza folyosóin, sőt a közgyűlési teremben is. Ma nincs koncesszió, tehát nem is láthatók sehol- sem. Téli álmot alusznak, mint a medvék, s ha majd eljön a gyümölcsoltó boldogasszony-nap — a béke angyala ha elérkezett — újra ki fognak bújni odúikból s körültekintenek: „vájjon megenyhült-e már a nagy erőkifejtés annyira, hogy újból harácsolni lehetne“ ?! Sajátságos jogberendezkedés, hogy egy város áldozatkész társadalmának tűrnie kell ezt a rákfenét. Es nincs eszköze arra, hogy a háború költségeihez megadóztassa ezeket a kiváltságo- ’ sakat is. Hiába emelik fel szavukat sorra legkiválóbb polgárai e városnak, a kormányhatalom erre a funkcióra gyengének bizonyult. Világosan mutatja ez a körülmény azt az utat, amelyen a háború befejezése után a helyes várospolitikának haladnia kell: uaserély és vasköveikeze- tesség; ezek azok a fogalmak, amikből a jövő várospolitikájának erednie kell, ha gyógyítani akarja azokat a sebeket, amiket a mai háborús állapot azoknak a polgároknak lelkén ütött, akiknek türniök kell, hogy bizonyos kiváltságosak semmiféle kivételes teherviselésre nem kötelezhetők. Vájjon lesz-e elég erélye a kormány- hatalomnak, hogy e rendkívüli idők tanulságain alkotni és építeni tudjon úgy, hogy megbecsülje a fővárosi társadalom legértékesebb elemét: a polgárságot ?! Sajnos, a jövőbe belátni nem lehet, de a jóvöt megalapozni és előkészíteni olyan kötelezettség, amelynek elmulasztása helyrehozhatatlan károkat zúdítana a polgárság nyakába. S ehhez az előkészítéshez szigorúan hozzátartozik az is, hogy az összetartáson és egymás megbecsülésén kívül már mosi tiltakozzon a polgárság az ellen, hogy a jövőben bárkinek bármiféle koncensszió adassék. A községesités legridegebb elvének kell majd érvéeyesülnie, ha azt akarja a polgárság, hogy a főváros zsírján ne hízzanak kövérre olyanok, akikből a legparányibb idealizmus is hiányzik s végszükség esetén semmit sem hajlandók visszajuttatni a köznek abból, amit esztendőkön át harácsoltak a köz javából. A mostani nehéz időkben alkalma van a polgárságnak megismerni, hogy kik a barátai s kik az ellenségei. S a jövőben annak a politikának kell érvényesülnie, hogy mindenki összetartson a súlyos pillanatokban megismert barátaival s közös erővel kérlelhetetlenül üldözzék ellenségeiket. Ebben a kérdésben polgár és polgár között nem emelkedhetnek politikai vagy társadalmi válaszfalak, mert semmiféle politikai jelszó avagy elv érvényesülése nem éri meg azt az áldozatot, hogy megbocsássunk azoknak, akik ma nem polgároknak, hanem közönséges ragadozóknak bizonyultak. Az álarc ma lehullott a mindig farsangolók arcáról s e csupaszságukban semmiféle szánalomra nem érdemesek. S ha elérkezik az a pillanat, hogy büntetni is lehet, nem lesz a polgárságnak annál kérlelhetetlenebb kötelezettsége, mint hogy szoros összetartással összetörje a kiváltságokat s kiküszöbölje a koncessziókat. Ennyivel mindenesetre tartozik önérzetének! Mérlegen. * * Belgrád elfoglalása megtörte a jeget s most már van okunk is arra, hogy végleges harctéri sikereinkben bizakodva megkérjük a polgármester urat és a tanácsot, hogy állítsák vissza a háború előtt volt utcai világítást. A minap egy német lapban olvastunk erre vonatkozó kritikát, amely mindjárt abból indul ki, hogy Budapestnek ma csak az a hibája, hogy esténként félhomályban úsznak az utcái s ez feltétlenül megfekszi, melancho- liával tölti el a lelkeket. Nincs kétség benne, hogy ez az érzés mindig kiujul, amikor le bukik a nap s szürkén pislákoló gázlángok nyújtják az utcai világítást. A villamos iv- lámpákra a főváros publikumának ma olyan szüksége van, mint a falat kenyérre, mert itt minden riasztó hir hitelre talál s ha emellé még enyhe sötétség is borul az utcákra, az emberek kedélyének a kétségbeeséssel is meg kell küzdenie. Igaz ugyan, hogy ennek a szempontnak semmi köze a takarékossághoz, amita villamos ivlángok beszünietésével elérni akarnak, de mi úgy érezzük, hogy a kellemetlen hangulatban, amely e sötétséggel egyidejűleg megfekszi a lelkeket, sokkal nagyobb veszteség rejlik, mint abban, ha esténként néhány órára kigyulnak az ivlámpák s a fény jótékony melegét árasztják a kishitű lelkek re.. * * * Bécs város tanácsa a helyzethez illő hatá- rozottsáqgal foglalt állást a maximális árak ellen s nem titkolta el azt, hogy tz a lépés aligha fog hozzájárulni az élelmiszerdrágaság enyhítéséhez. Ez a tiltakozás nyilván sokkal közelebb fekszik az igazsághoz, mint a maximális árak, mert hiszen Bécs tanácsa tisztában van azzal, hogy a polgárok nagy tömege mit bir el s mire képtelen. Sajnos, Budapesten opportunusabb, ha a tanács, amely legalább annyira feladata magaslatán áll, mint a bécsi kollega, — megnyugszik a kormány- döntésben s minden figyelmét arra fordítja, hogy a maximális alapon most már érvényt szerezzen annak az akaratának, hogy az árszabályozással szűnjön meg az élelmiszeruzsora. Nyilván ezt a célt szolgálja a városi kenyérgyár üzemének kibővítése is\ amely csendben és titokban elérkezett már ahoz a határhoz, ameddig községi vállalkozás erejének összeroppanása nélkül mehet. Mindezen felül azonban még fenmarad a tanácsnak az a kötelezettsége, hogy saját hatáskörén belül élelmiszerpiacain, vagyis a vásárcsarnokban a legridegebb könyörtelenséggel üldözze az uzsorái. Bízunk benne, hogy ez a polgármester és a tanács eréig ének sikerülni is fog. * * * A főváros jótékonyságét gyakorol ahad- bavonultak tisztviselőinek családtagjainál is, ez rendjén van igy, aminthogy az ellen sem lehet kifogása senkinek, hogy a tisztviselői gázsik, amiket egészben vagy részben fizetnek, ma a ,budget legnagyobb tehertételét képviselik. Ám arról mégis jó volna tájékoztatni az adófizető polgárokat, hogy hol lesz az a határ, amelynél a jótékonyság sem mehet tovább ? Mi szívesen honorálunk minden olyan törekvést, amely enyhíteni akar a háború ütötte sebeken, de ugyanakkor tudni szeretnők azt is, hogy a főváros természetes kötelezettségein felül mennyi, mikor, hol és kiknek jut akár a tanács, akár a kerületi elöljárók által gyakorolt jótékonyság révén. Kíváncsiságunkkal nem akarunk zsákban macskát árulni s ezért nyíltan megmondjuk, hogy nem szeretnénk olyan meglepetésekre ébredni, hogy ez a jótékonysági akció esetleges kortescélokat is szolgáljon e bizonyos klikkfőnökök befolyásuk érvényesítése utján igy akarjanak tőkét kovácsolni
