Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-30 / 48. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. november 30. 48. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48»as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többszőr is. »« Előfizetési ára л „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. •« Félévre 3 korona. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vlh Szövetség-u. 22. :: TELEFON SZÁM : József 45-82. :: A főváros és a hadiadó. Sem Vázsonyit, sem a főváros egyéb faktorait nem lehet megvádolni azzal, hogy a mostani rendkívüli időkben disszonanciát akarnának teremteni. Az össze- forrottság, amit a világháború teremtett, nem alaki, hanem érzelmi volt s ebből a nézőpontból ki kell küszöbölni minden olyan tendenciát, amely úgy véli, hogy egy adott állásfoglalásban a régi válaszfalak emelkednek tel újra. Sajnos, a disszonanciát azok keresik, akiknek legtöbb módjuk volna arra, hogy a társadalmi összetartozás érzését a legtökéletesebbé tegyék. Ugyanez a Vázsonyi álláspontja is: A kormánynak nem szabadna provokálnia azt a hitet, hogy egyes társadalmi osztályok és intézmények háborús igénybevételére vagy nincs eszköze, vagy nem akar olyan eszközöket alkalmazni, amelyeknek kényszerítő az erejük. Aki a mi társadalmi berendezkedésünket ismeri kicsiben a fővárosban, nagyban az országban — annak első pillanatra az az érzése, hogy a képviselőház elé terjesztett hadiadójavaslat az elkeseredés méregfogát ülteti el a legfogékonyabb talajba: a háborúi által amúgy is erősen igénybevett társadalmi és gazdasági osztályok leikébe. A hadüzenet óta rendíthetetlenül hirdetjük, hogy a háborús áldozatkészségre kényszeríteni kell azokat, akik ridegen elzárkóznak e társadalmi kötelezettség teljesítése elől. Mindenki tudja, hogy kiket kell érteni ezek alatt. Vázsonyi- nak volt bátorsága ahhoz is, hogy osztályok szerint megnevezze őket. Vázsonyi becsületesen és tárgyilagosan járt el, mint olyan, aki a nagy pillanatokra való társadalmi összeforr ottság gondolatát minden egyéni, vagy osztályérdeknél többre becsüli. Igazi hazafias érzésnek kivételes időkben így kell megnyilatkoznia. Akik tehát ma a disszonanciát keresik, mindenesetre azok, akik érthetetlen önzésből visszahúzódnak az áldozatkészségtől s teszik ezt olyan leplezetlenül, hogy velük szemben a kormány- hatalom is tehetetlenül áll. Helyes és célirányos volt így rámutatni erre is. Tizenöt millió koronáért, amennyit az állami budgetnek ez a hadiadójavaslat jelenthet, kár volt kiváltani az egyébként egységesen áldozatkész társadalomból azt az érzést, hogy vannak olyanok is. akik még egy világháborúból is haszonnal akarnak kikerülni. A polgárok túlnyomó zöme vérét és pénzét áldozza a hazáért. Miért nem áldozzák legalább a pénzüket azok, akik mint kiváltságosak, mentesítve vannak a véráldozat alól ? Mit áldoznak a bankok, a földbirtokosok, a papok? íme : a bankok zsebre- vágják a nemzeti kölcsön horribils profitját. a földbirtokosok rengeteg haszonnal értékesítik a terményeiket s a papok? Imádkoznak a győzelemért. . . Vájjon nem többel érne-e, ha a bankok lemondanának a háború tartamára minden üzleti haszonról, a földbirtokosok gondoskodnának arról, hogy ne legyen élelmiszeruzsora s a papi vagyon minden mobilizálható javát odakinálná az i államnak?! Mert a polgárság ma ezt teszi: lemondott a családi élet zavartalanságáról, amikor apákat, fiukat és esalád- fentartókat küldött a harctérre; s lemondott a polgári jólétről, amikor be- dugaszolódtak előtte a normális élet keresetforrásai. S tetejébe mindennek, napról-napra minden mozgatható anyagi erejével a háborús jótékonyságnak szolgálatába áll. Tehát szolgálja e nehéz időket ritka önfeláldozó készséggel. Mért nem teszik ugyanezt azok, akik a normális időknek amúgy is olyan kiváltságosai, amilyenek a polgárok sohasem lehettek? Kár volt ilyenformán ezzel a hadi- javaslattal mérget keverni az üröm- i pohárba. Egy zaklatott életben kímélni kell az amúgy is túlfeszített idegeket. S ha már nincsenek eszközeink arra, hogy egyforma mértékkel mérhessünk mindenkinek, ne ismerjük be ezt a gyengeségünket, s ne provokáljunk olyan disszonánciát, amely súlyosan megbosszulhatja magát. Teljes egészében csatlakozunk ezért ahoz az állásfoglaláshoz, amely a segítő bizottság határozatában jut kifejezésre. Ez tulajdonképen a hadüzenet óta hir- j detett álláspontunknak megbecsülése. I Tessék megadóztatni a vagyont és a ! jövedelmet, úgy, hogy igazságos mérték I érvényesüljön benne! De egy világháború alatt is ne legyenek kiváltságosak, mert ez a polgári forradalom mag- vát hinti szét. Mérlegen. * * A gázgyár költségvetése szintén jövedelemcsökkenést mutat, ami természetes, mert a háború folytán kevesbednie kellett a gáz1- fogyasztásnak is. De ennek dacára lehetetlen elsiklani ama tény felett, hogy a gázgyári jövedelem mindamellett jelentékenyen befolyásolja a fővárosi háztartás mérlegét, vagyis ; summa-summarum: mi lenne a fővárosból most, ha a gázüzem sem lenne még közsé- gesitve?! Ebből a tényből sem a deficit a fontos, — mert nincs olyan deficit a világon, amely okos gazdálkodással eltüntethető ne volna idővel, — hanem az a körülmény, hogy ad oculos áll a bizottsági tagok előtt, hogy a községesitési politika az egyetlen tengelye a helyes, célirányos városfejlesztésnek, mert enélkiil nem rendelkezhetik a köz azzal az anyagi erővel, amellyel a legnehezebb válságokat is játszi könnyedséggel úszhatja meg. Kérve kérünk tehát mindenkit, aki bármilyen szempontból ellene van a fokozatos és tervszerű községesitésnek: keressen anyagi érvényesülést olyan tereken, amelyek nem vágnak bele a kommunizálásba. A becsületes polgári meggazdagodás lehetőségei is természetszerűleg erednek abból, ha a városi adminisztráció erős és hatalmas. Csak nem muszáj okvetlenül ott keresni ezt az érvényesülést, ahol a köz utjának is haladnia kell. Példa erre a gázüzem, amely e nehéz időkben bizony ritka segítségére van a polgároknak abban, hogy adóterhei elbirhatatlanokká ne szaporadjanak . . . * * * A maximális árak megállapítása sajnos, nem járt azzal az eredménnyel, amit a polgári várakozás fűzött hozzá. Az élelmiszeruzsora ezentúl is csak úgy fog tombolni, mint idáig, nem azért, mintha e maximális árak nem korlátoznák az j áremelkedést, hanem amiatt, mert túlságosan tág az a megállapítás, hogy hol végződik a napi fogyasztásban a tisztességes polgári haszon s hol j kezdődik a kegyetlen és lelketlen uzsora f! A miniszteri rendelet ugyanis ezt a kérdést nyitva hagyja egészen s a helyi hatóságok igazságérzetére bízza, hogy esetröl-esetre döntsön ebben a kérdésben. Mi ugyan egy pillanatra sem kételkedünk a helyi hatóságok tárgyilagosságában, de a fogyasztók érdeke és nyugalma mégis csak azt követelte volna, hogy a napi fogyasztás maximális árai tekintetében se maradjon kibúvó. Ezzel szemben a helyzet úgy alakiét, hogy a fogyasztók ezentúl is ki lesznek téve az élelmiszeruzsorának, csak legfeljebb utólag kereshetnek orvoslást sérelmeikre. Aki tudja, hogy a kényéi - fogyasztással igazán nem lehet várni addig, mig a hatóságok megtorolnak eyy esetleges uzsora- kísérleiet, vagyis előbb kell megfizetni az uzsoraárat s csak azután lehet lezáratni az uzsorást, — az eleve tisztában van azzal, hogy az élelmiszeruzsorások ezentúl is gombamódra fognak hemzsegni, mert a pillanatnyi anyagi haszon még
