Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-26 / 43. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. október 26. 43. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez kepest többszőr is. Előfizetési ára * „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. «* Félévre 8 korona. Főszerkesztő: D*- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA в™»*^мдммиишаамамид«1икаамнавмиш Szerkesztősét? és kiadóhivatal: Budapest Vll. Szövetség-u. 22. :: TELEFONSZÁM: József 45-82. :: Bécs dicsérete. Bécs polgármestere felhasználta az alkalmat és gratulált Magyarország székesfővárosának ahoz, hogy a Budapesten székelő negyedik hadtest olyan bravúrosan verte ki az országból az oroszokat. A dicséret egyformán szólt a magyar fiuknak, akik e hadtest zömét alkotják s a kitűnő szellemnek, amit kétségtelenül itt is szivtak magukba. Ez a dicséret nem olyan, hogy mint egyszerű sziptoma fölött, csak úgy egyszerűen elsiklani lehessen fölötte. Elvégre Bécs polgármesterének hódolata a császárváros hódolatát is jelenti s vájjon nem kell-e eszébe jutnia mindenkinek, hogy ez a most földig hajoló és bókoló osztrák főváros gazdái szere- tetében mennyire fölötte áll Budapestnek ?! Való igaz, hogy amivel áldozatkészség és ragaszkodó, szinte fanatikus rajongás felcicomázhat egy fővárost, abban része volt a múltban, sőt fokozatosabban része van állandóan Bécsnek. Uralkodók kivételes kegyéből és kormányok becéző gondoskodásából nőtt olyan naggyá, hatalmassá és imponálóvá, mint amilyen. A viharok, amik hosszú évtizedeken át elzugtak fejünk felett, még csak szárnysuhintással sem érintették világvárosias fejlődését. Nimbusza, por- tálása és dédelgetése nöttön nőtt s ez a mesterséges öntözgetése az elültetett rügyeknek dúsan és terebélyesen kamatozott. Ezzel szemben mi történt Budapesttel? Az adózó polgárok jól tudják, minden statisztika vagy visszaemlékezés nélkül érezik, hogy mindaz, amit a fővárossal kapcsolatosan fejlődésnek és nekilendülésnek szokás nevezni, tulajdonképen erőn felül való ömnegeröl- tetés volt mindenkoron. Ennek a városnak emberemlékezet óta csak mostoha sorsban volt része. Ha a maga erejéből akart is terjeszkedni, valami rendszerint közbeékelődött úgy, hogy fejlődése évtizedekre meg volt akasztva. Politikai nézeteltérések és kicsinyes féltékeny- kedések hányszor állták útját a legegészségesebb ötleteknek! Naiv fanatikusok mennyiszer ejtettettek keserű könnyeket titokban, amiatt, hogy akaraterejük mesterséges akadályokba ütközött s alkotásvágyuk elé mázsás köveket hengergetett a kicsinyes és ösztönös rosszakarat ?! Eh, jobb erre talán nem emlékezni 1 vissza se ! Ami elmúlt és fáit, gyógyítani már többé úgysem lehetne. De a sebek még behegedhetnek, ha abból a dicsé- j rétből, amelyet a magyar szellemnek áldozott Bécs polgármestere, leszűrik a tanulságokat azok, akiknek akaratától, a leggyakrabban döntő akaratától: — a főváros fejlődésének sorsa függ. S e tanulságok olyan nyilvánvalóak: hacsak századrésznyije annak a szeretetnek, I amellyel Bécset becézik, fogja ezentúl dédelgetni Budapestet is s minden , kicsinyesség és rosszakarat megszégye- nülten megsemmisül, még akkor is, ha Vázsonyinak, vagy nem tudjuk kinek hívják is azt, aki okos ötletet propagál I - — akkor nem féltjük azt az egészséges, I kitűnő szellemet, amelyet Budapest hősi katonáinak leikébe oltott bele: Buda- I pest nőni fog és gyarapodásában nem fog Bécsnek mögötte maradni Mérlegen. * * A tisztelt városatyákat óva óvtuk ugyan attól a hibától, hogy a háborús állapot alatt komolyan vegyék kritikai jogukat, mégis az első alkalommal — gondolom — a közlekedési bizottság minapi ülésén nyakig beleestek ebbe a hibába. A személyek kritikai véleményét szeretnők teljesen függetleníteni a személytől, s úgy mondani meg, hogy sok felesleges szó pocsékolódott el olyan kívánságokra, amiket a legjobb akarat mellett sem lehetne teljesíteni. Valaki például a tyúkszemére sandítva a villamos kocsik túlzsúfoltságát panaszolta fel. Szent Isten, hát el méltóztatott felejteni már. hogy hadi- állapotban vagyunk s ilyenkor annak is illik tűrni valamit, aki itthon maradt — legvégső esetben egy kis — tyúkszem aprítást ?! . . . Bárhogy akarnék is sajnálni azokat, akiknek most valamilyen panaszuk van. kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a sajnálat sokkal távolabb áll tőlünk, mint az a vágy, hogy i egy-egy vitéz hadfi, aki talán meghalni megy, ietapossa a tyúkszemünket . . . * * * Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő szokatlan nyíltsággal vallotta he a minap, hogy a közért ma a legkevesebbet azok áldozzák, akik I ezt a legjobban tehetnék. A gazdagok valami \ csodálatos furfanggal állandóan kivonják magukat a jótékony adakozásból. Ez tény, szomorú valóság és sajnos, nem puszta tünet, ami fölött egyszerűen elsiklani lehetne. Körülnézvén abban a nagy tömegben, amely itt a fővárosban is hemzseg, százával kerül szemeink elé olyan alak, akinek egyetlen fillérét sem látta, még a köz e háborús hánapok alatt. Vájjon hol van azoknak túlnyomó tömege, akiket névszerint fel lehetne sorolni, hogy még érintetlenek az adakozásban ? Az ég tudja, hol bujkálnak ezek a kedvesek, akik normális időkben minden aj tó kilincsen, amely anyagi haszonhoz vezet, ott szokták hagyni az — ujjlenyomatukat . . . Ezek ugyancsak hiénái a háborúnak, de talán még rosszabbak, mint az élelmiszeruzsorások, mert azok legalább adnak is valamit a kiuzsorázott profitért cserébe, de ezek még az élelmiszeruzsorától is megvédték magukat, mert idejekorán összevásároltak annyi élelmiszert, amen i/ ivei okvetlenül növelni lehetett az élelmiszer-hiányt. Ezek tehát duplán szedték le a profitot a szegény ember bőréről, nem csinálván titkot belőle, hogy a liszt kilóját húsz krajcáros árfolyamon sikerült . megszerezniük annakelőtte, hogy harminc krajcárra emelkedett. . Az okos emberek legokosabban tennék, ha ezeknek a hiénáknak megadóztatására — a büntető- törvénykönyvben keresnének paragrafusokat . . . * * * A kolerát sikerült teljesen elszigetelni s úgy lokalizálni, hogy a járvány terjedése általánossá ne legyen. Minden érdem ezért a főváros tisztiorvosaié, akik emberfeletti buzgalommal dolgoznak azon, hogy a megbetegedések arányszáma napról-napra csökkenjen. A főváros tiszti főorvosa ezen a téren valósággal héroszi tevékenységet fejt ki, de valamennyi községi orvosunk valósággal egy- egy hőse ennek a világháborúnak, hogy megfeszített erővel védik a fővárosi polgárságot ettől a veszedelmes járványtól. Mindig tudtuk, hogy tiszti orvosaink feladatuk magaslatán állanak és a legaltruistább érzékkel oldják meg közegészségügyi kötelezettségeiket. Most azonban, amikor a veszedelem a legnagyobb s a jár vány veszély a legnehezebben elhárítható volt, szinte emberfeletti munkával tették érdemessé magukat a polgárság becsülésére és hálájára. Boldogok vagyunk, hogy ezt így publikussá tehettük s gondolatban igaz megbecsülésünknek glóriájával ékesíthetjük derék orvosainkat.' U) hadiadó? Miből íedezik a szükségleteket? Nagy tanácskozás folyt a városházán afölött, hogy a hadiszükségleteket, amik napról napra fokozódnak, miből fedezzék ? Csak a fővárosnak hét milliós kiadást jelent háborús állapot, mert a három és félmilliós tulkiadással szemben ugyanakkora jövedelem- csökkenés is mutatkozik. A tanácskozáson többféle ötlet merült fel, de szerencsére a legszerencsétlenebbet, hogy egy percenttel felemeljék a pótadót, nyomban elejtették. Hegedűs Lóránt képviselő a jövedelem progresszív megadóztatását javasolta azzal a korlátozással, hogy ez a megadóztatás 20.000 koronánál kezdődjék. Valaki — igen helyesen — közbevetette, hogy kinek van ma 20.000 koronát meghaladó jövedelme?! Azt hisszük, ezzel az őszinte közbeszólással ez a javaslat is agyonütődött. k A legradikálisabb megoldás ugyanis az, amiről
