Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-15 / 24. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. junius 15. 24. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja нввшшшнвманянн Megjelenik minden hótfőn, a szükséghez képest többször is. • Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. e« Félévre S korona. Főszerkesztő: D**. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁ6H GÉZA ■ 11—Д11И<УчгвДИ1ЯИ1УЗИаютаатаяяда8ДШМ№11чмашимигМ||ц цщ МНЮ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V, Visegrádi-u. 40. »• TELEFONSZÁM : 169 — 38. .« жггзэянзажгайРЕавггкЕЕащзаййзкгаЕйяиыиэяг Autonómiánk? Nem tudjuk kiküszöbölni magunkból azt a rettenetes érzést, amely minduntalan zaklat és gyötör: minek cáfolták meg a mi értesüléseinket, ha lépten-nyomon az a tendencia erőszakolja az érvényesülést, hogy — vesszen minden autonómia ?! Eszünk ágában sincs, hogy kritizáljuk a vármegyék államosítására vonatkozó kormánytörekvést. Minket ez a politikai lépés, mint politika nem itt, hanem más szervezkedési relációkban érdekel. Ide ennek a elöntő fontosságú lépésnek csak az etikai része tartozik : milyen sors várhat a fővárosra a jövőben s m'dyen lehet a fővárosi törvénynek az a reformja. amely a közigazgatási állampolitikának ilyen autonomfoszíó tendenciájából születik ? A felelet csak azok előtt lehet vitás, akiknek eszük nem ér tovább az orruk hegyénél. Mi már régóta tisztában vagyunk vele, hogy ettől a reformtól nem várhatunk más változást, mint a főváros gyeplőjének a kiragadását azok kezéből, akiknek vállain most a terhek nyugodnak. Ez ugyan annyit is jelenthet, hogy fütyülhetünk már arrai az autonómiára is, amely, mint gyengécske iránytű, a különböző klikkek perfid nyomása alatt úgyis régóta elhajtott abból az irányból, ahol a közérdek tanyázik, de végeredményben nem a szavak a döntők, amelyen egy bizonyos irányú meggyőződés alapszik, hanem a tények, amelyek e meggyőződés csalhatatlanságára mutatnak. S vájjon mit árulnak el a tények, amelyeket a vármegyék államosításának három törvényjavaslatában fektetett le a belügyi kormány? Először: A virilizmus fenmarad a vármegyékben is, tehát semmi remény sincs többé arra, hogy eltöröltetik a városokban, amiknek virilistáit sokkal szorosabb szálak fűzik az állam- ' hatalom mindenkori gyakorlóihoz, mint a vármegyék legtöbb adófizetőit. S ha fenmarad a virilizmus rendszere, vagyis a kormány- hatalom nem szándékszik szétszakítani a politikai szálakat, hogy helyükbe a köz- igazgatás újjászületésének gyakorlati eszközeit gyökeresitse, — vájjon mi lehet egy közeledő reform lényege? Nemde, semmi más, mint gyengébb vagy erősebb kópiája amannak, ami most a törvényhozás asztalára került! Másodszor: ha a vármegyékben meg- mirad a kormány irányítás legerősebb szerve, a főispáni jogkör és hatalom, — mennyivel bizonyosabb, hogy nem veszik le a főváros nyakáról sem a legnagyobb nyűgöt: a főpolgármesteri jogkört és hatalmát!'-1 Eirm tiszor : vájjon nem ugyanaz a szellem fog-e érvényesülni a fővárosi törvény reformjánál, amely a közigazgatás érdekeivel homlokegyenest ellenkező érdekek szerint alkotta meg a vármegyei közigazgatás reformját?! S miért hiszik a hitetlenek, hogy a főváros liberálisabb elbánásban fog részesülni, mint a vármegyék ?! Szomorú perspektívája a jövőnek, hogy egy analóg esetben igazolódik be pontról pontra mindaz, amit a fővárosi törvény készülő reformjáról megírtunk. Csak a formák lehetnek elütök, de a lényeg mindkettőnél: vármegyénél, fővárosnál ugyanaz. S ha cáfoltak minket, nem azért tették, hogy a helyes útra való térést dokumentálják vele, hanem egyes- egyediil azért, hogy a gyöngék és kishitüek lelkiismeretét elaltassák vele. Tervük ugyan átlátszó volt, de — sajnos, a tények mutatják, — sikerült. A főváros ugyanazzal az apatikus nemtöröclömséggel várja a bárd ütését, amilyen letargiában kapták meg azt és haldoklanak nyomában a vármegyék. S mialatt büszke és ragyogó keretben, az autonómia tudatának gyönyörű ujjongá- sával tettük rá a koronát az autonóm erő egyik impozáns alkotására, az uj gázgyárra, — milyen lélekölő ellentét ! — ugyanakkor bódult letargiában, vakon és elbizakodottan rohanunk az autonómia biztos megsemmisülése felé . . . Sodorna és Gomorrha bibliai példázata jut az eszünkbe, amikor erre a vésztjósló kontrasztra gondolunk. 1 .............................................. ——==i Me gnyitják a Hungária-körutat! Egyezség a telektulajdonosokkal. Hónapokkal ezelőtt részletesen foglalkoztunk azzal a közigazgatási anomáliával, amely most már közel egy esztendeje gátolja meg azt, hogy a fővárosnak fejlődésre legérettebb része, a Hungária-körut belekerülhessen szervesen a főváros fejlődési övezetébe. A közmunkatanács maradi s minden üzleti érzék hijján való álláspontja volt a kerékkötője annak, hogy a Hungária-körutat megnyithassák s ezzel úgy a gyári negyed, mint a villaövezet programmjának megvalósításába kezdhessenek. A „Független Budapest“ cikksorozatának, amelynek a napisajtó is visszhangot adott, meg lett a foganatja. Értesülésünk szerint a közmunkatanács egyezséget kötött az összes telektulajdonosokkal, I azokkal is, akik ellen kisajátítási pert indított s az egyezség szerint mindazokat a telekrészeket, amelyek a Hungária-körutat átszelik, négyszögölenként hatvan koronáért, a bírói eljárás mellőzésével sajátítja ki. Ez az egyezség ugyan még mindig hátrányosabb, mint az, amit egy évvel ezelőtt lehetett volna kötni, amikor maguk a telek- tulajdonosok négyszögölenként ötven koronáért kinálták ezeket a telekrészeket, de még mindig óriási megtakarítást jelent a fővárosnak I a bírói megállapítással szemben, amely százhúsz koronára értékelte ezeket az ingatlanrészeket — A gáztartó csövek lefektetése. Miután az egyezség perfekt — mert hiszen a telektulajdonosok nyilvánvalóan tetemes haszonról mondottak le csak azért, hogy a főváros fejlődésének útjában ne álljanak — minden valószínűség szerint már a legközelebbi napokban megnyitják a Hungária-körutat. Ez a lépés régóta fájó sebeket fog behegesz- teni, mert az a körülmény, hogy mindezideig nem lehetett megnyitni a Hungária-körutat, nemcsak a gondosan és nagy arányokban előkészített fejlődésnek vetett gátat, de indokolatlanul sújtotta a fővárost azzal is, hogy a közmunkatanács és a telektulajdonosok háborúskodása miatt abba kellett hagyni bizonytalan ideig a Huny ária-kör úti gáztartóhoz vezető csövek lefektetését is. Ez a munkálat — amelyhez tudvalevőleg az egyetemes gázszolgáltatásnak akadály tál ansága fűződik, amit akkoriban meg is irtunk már — a Tököly-útnál megakadt s azóta — ennek már négy-öt hónapja — egyetlen lépéssel sem haladhatott előbbre. Az egyezség ezt az anomáliát is orvosolni hivatott s ezért most már a legsürgősebb városi teendők közé sorozandó hogy a tanács a legrövidebb időn belül a Hungária-körut megnyitásával valósítsa meg a városfejlesztési programmnak azt a részét, amelynek kivitele csak a most már elhárított akadálynak teljes kiküszöbölésére várt.
