Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-27 / 17. szám

Kilencedik évfolyam. 1914. április 27. 17. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hótfőn, a szükséghez képest többször is. »< Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ct Félévre 3 korona. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V, Visegrádi-u. 40. •• TELEFONSZÁM: 169 — 38. • • 1 2 3 hogy az illetékes köröknek figyelmébe ajánl­junk egy kis rendszert, egy kis tervszerűsé­get a beruházások körül. Még nem késő. Még mindig van idő, mód és alkalom arra, hogy a beruházási programúinak hátralevő részét vaskövetkezetességgel hajtsák végre s uj alkotásokra csak akkor gondoljanak, ha túl lesznek ezen a — Rubikonon is. már Mi van az uj fővárosi törvényben? A belügyminiszter tervezete. — Csak 180 bizottsági tag lesz. — Huszonkét közigazgatási kerület. — A virilizmus fennmarad. — Az adminisztrációt decentralizálják. — A főpolgármesterséget nem törlik el. — Az árvaszék az állam kezében. Összeférhetetlenség az egész vonalon. A képviselőházban a belügyi tárca tár­gyalása során Sándor János belügyminiszter bejelentette, hogy a legközelebbi időkben a Ház elé terjeszti a fővárosi törvény reformját. Ez a körülmény felhatalmaz minket arra, hogy leghitelesebb információink alapján már ma főbb vonásokban vázoljuk annak a törvénv- főváros adminisztratív életét átreformálni hivatva vannak. A belügyi kormány törvénytervezete két alapgondolaton nyugszik. Az egyik: a decentralizáció elve a másik: az inkompatibilitás szigorítása. A főbb vonásaiban már teljesen kész törvényjavaslat szerint a decentralizációt a következő intézkedések szolgálnák : A közgyűlés tagjainak szánta száznyolcvanra redukaltatik. Mért tervez a belügyi kormány ilyen gyökeres változtatást? Az indoka nyilvánvaló. Amennyivel kevesbedik a közgyűlés tagjainak száma, annyival redukálódik az a munka is, amelyet a klikkeknek a többség megterem­1 tésére kell fordítani. A száznyolcvan köz­gyűlési tagnak csak a fele kend be választás útján a kommunitásba, miután a törvényjavaslat a virilizmus intézményét fentartja, de kimondja, hogy a virilistákat csak a négy­száz legtöbb adót fizetők sorából lehet választani. 90 virilista és 90 választott bizottsági tag. ha a törvényjavaslatból törvény lesz, igy fog festeni legközelebb a közgyűlés képe, bár ezek a generális intézkedések tartalmaznak még olyan megszorításokat is, amelyek lénye­gesen szűk körre szorítják a választás lehe­tőségét. Ebben a pontban magától értetődik s csak helyeselni lehet, hogy a közgyűlés tagja nem lehet: 1. a főváros semmiféle alkalmazottja; 2. az üzemi vállalatok hivatalnoka ; 3. a tanítói státus tagja. Mindez a decentralizáció keretébe is tartozik, mert ez magában foglalja egyúttal azt is, hogy a városi tanácsot szigorúan elkülö­..n. -ЪГ~------■:7 r-v • •„ . 7 • -■-> - ­ta nács tagjai is csak hivatalból s csak annyiban tagjai a közgyűlésnek, amennyiben referálási kötelezettségük ezt megszabja. A törvényjavaslat ezzel tulajdonképen elejti a városi tanács eszméjét, mert a közgyűlést, mint ellenőrzési és felülvizsgálati szerv et függetleníti a tanácstól. ^ A belügyi kormány intenciói szerint a decentralizáció elvéhez tartozik az is, hogy az adminisztráció felett való közgyűlési ellen­őrzés hatásköre összébszorul. A közgyűlés hatásköve csak a tanácskozási és vagyon­kezelési jogot öleli fel. Minden, ami ezenkívül esik, más hatalmi szféra cdá kerül: az a hatáskör, amit eddig a közgyűlés az egészségügyi, építészeti, rendé­szeti, iskolaügyi és köztisztasági ügyek felett felső fokon gyakorolt, az uj törvénytervezet szerint a kerületi választmányok kezébe kerül, amelyek ilyenformán lényegesen kibővített adminisz­tratív jogokat is gyakorló szervekké változnának. Ez az uj újjászervezés — egyelőre, amig a javaslat egész szövege nem ismeretes — tel­jesen titokzatos és szinte érthetetlen, mert a helyes várospolitika igen fontos eszközeit egyenesen kiragadja a közgyűlés kezéből. Az átruházott hatáskörnek ez a tenden­ciája nyilvánul meg abban is, hog^ az árva széket állami ellenőrzés alá veszi, ami annyit is jelent, hogy az évi harminchat millió forga­lommal dolgozó árvaszéknek körülbelül JSO milliónyi árva-vagyona is kikerül a fovaros ellenőrzése alól. A közigazgatási kerületek a törvény- tervezet szerint a választói kerületekhez igazod­nak,, vagyis a fővárosnak A beruházások, | A pénzügyi bizottság ratifikálta a be- £ ruházó programúinak azt a részét, amely a ' nagy kölcsön fenmaradó millióiból fog meg- о valósulni. Negyvenegynéhány millió nem sok, az bizonyos s az sem vitás, hogy csak bizo­nyos beruházások valósíthatók meg belőle. Hirtelen nem tudjuk: örüljünk, vagy búsul­junk ezen. Az elsőre tulajdonképen nincs semmi ok. Valamikor, amikor a maga egé­szében szélesedett ki előttünk az a kép, amit a városfejlesztési politika festett, túláradó lelkesedés lángja csapott fel bennünk; hit­tünk és reméltünk s ez a két csalóka ábránd olyan jól esett a szivünknek. Azóta? Nos, azőta a hit jóval megkevesbedett s a remény szerte- 0 foszlott túlnyomón. Mint ócska ház a vakolatát, Г úgy hullajtottá el a beruházó programm szer- p vés egészének egy-egy láncszemét. Uj tervek p s friss pénzügyi tranzakciók glédáját villanás- , szerűen sorakoztatták a fórumra s az történt, n ami ilyenkor törtónm' avrUr.o++. ~ —ч. szerelem mindig elfelejtette a régi dalt, az p öreg szerelmet s lassacskán csak az maradt p meg belőle, ami kegyelet és semmi más ... Bocsánat a lírai ellágyulásért; de sajnál- a juk, hogy nyíltan meg kell mondanunk: kissé csalódtunk azokban, akik a felhős égre szivárványokat varázsoltak nekünk. A „haj- a dani“ beruházó programm alapján azt hittük, hogy néhány esztendő alatt újjáalakul egész Budapest. S mi történt? Morzsákat kap a t város aszerint, amint a morzsákra tudunk 1 teremteni fedezetet. Most negyven millió s jövőre, ha nyélbeütódik az uj kölcsön, újabb milliók, holott annakidején szigorúan körül­határolták a módokat és eszközöket, amikkel a beruházó programmot megvalósítani lehet, j Tévednek, akik azt hiszik, hogy a buz­galmat keveseljük itt. Buzgalom van fölösen, csak rendszer nincs a beruházások megvalósítá­sában semmi sem. Másfél évig úgyszólván minden közmunka szünetelt, holott, ha nem költötték volna el a pénzt másfelől, bizon) ára jutott volna arra is, hogy szerényebb keretek között a gazdasági pangás ideje alatt is meg­valósítsanak egyet-mást azokból, amiknek megvalósítására egyértelműen feleskedtünk. De hiányzott a rendszer, amely nélkül az alkotó vágy jobban sántít, mint a sánta eb. Hiányzott a tervszerűségnek az a kényszer­ereje, amely a nagystilü alkotásokhoz úgy hozzátartozik, mint egyik láncszem a má­sikhoz. Szükséges volt nyíltan megmondani ezt most, hogy a beruházási programmnak egy része megint tető alá kerül. Nem azért, hogy felhánytorgassunk olyasmit, amin segíteni már úgy sem lehet. De szükséges volt azért,

Next

/
Oldalképek
Tartalom