Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-17 / 11. szám

Második évfolyam. 1915. március 17. 10. szám NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: В VIRÁGH GÉZA, GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, PÁSZTOR MIHÁLY, POSSEL GUSZTÁV SALGÓ IGNÁC, ТОМА SZILÁRD, VUKOVÄRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. Előfizetési ára: EGESZ ÉVRE 12 K. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI-UTCA 40 Fennakadás. Azt olvassuk a napilapokban, hogy az ügyosztályok a városházán mostanában a közgyűlési határozatok és utasítások végrehajtásával és keresztülvitelével van­nak elfoglalva. E szürke Ihr mögött nagy dolog rejlik. Még pedig az a szo­morú tény, hogy a fővárosnál szünetel az érdemleges munka. A tanács nem ké­pes az ügyosztályokat uj munkával fog­lalkoztatni. A nagy beruházások folyta­tását nem készíthetik elő, az alkotó, te­remtő munka helyett apró-cseprő admi- nisztrativ ténykedés foglalja le az erő­ket. Szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy fennakadás állott be a főváros nagyarányúnak indult fejlődésében. Hogy ennek a fennakadásnak egyet­len oka a pénztelenség, azt elvitatni nem lehet. A fővárosnak nincs pénze a beru­házások folytatására. A múlt esztendei függő kölcsönből még fenmaradt néhány milliót teljesen lekötik a folyamatban lévő építkezések. Uj kölcsönmüveletnek pedig a jelen pillanatban szinte legyőzhe­tetlen akadályok állanak az útjában. Bárezy István volt Párisban, hazatért, de arról, hogy sikerült neki ott kölcsönre szert tenni, semmi sem szivárgott ki. Hogy oly csendes a haraszt, annak oka az, hogy nincs ezúttal mit zörögnie. A pol­gármester párisi útjáról való bölcs hall­gatás ezúttal nem jelent aranyat, hanem legfeljebb csak azt, hogy nincs mit be­szélnie. Teljesen ki van zárva, hogy a mai pénzviszonyok között külföldön pénzt kaphasson a főváros, Franciaország poli­tikai okokból elzárkózik a hármas szö­vetség államaitól, ott tehát normális mó­don kölcsönt Budapest most nem kap­hat. Exotikus uzsorakölcsönre pedig a fővárosnak még a legnagyobb kényszer- helyzetben sem szabad fanyalodnia. Hiszen látjuk, hogy a külföldi fezőrök milyen kölcsönöket ajánlanak a magyar városoknak. Ha a főváros az állam pél­dájára ismét vissza is térne a 4V20/o-os kölcsöntypushoz, kötvényeiért most csak rengeteg tőkeáldozattal kaphatna pénzt. A hatalmas Rotschild csoport a magyar állam 300 milliós kölcsönszükségletéből csak 150 milliót mer járadékkötvények­ben átvenni, mert még ő sem bízik en­nél nagyobb összeg elhelyezésében. A másik 150 milliót ismét rövid lejáratú kincstárjegyek formájában veszi át, me­lyekből esetről-esetre fog eladásokat végezni a mindenkori kereslethez ké­pest. Arról tehát, hogy Budapest kötvénykibocsájtás utján fedezhesse kölcsönszükségletét, a mai viszonyok között szó sem lehet. Maradna te­hát ismét egy függőkölcsön lehető­sége. De ilyenre se gondolhatunk most, mert egyszerűen nincs, aki adhassa. A német piacot teljesen igénybe veszik a saját szükségletei, az osztrák és ma­gyar bankvilág alig tudja előteremteni az államok pénzszükségleteit. A külföl­dön mindenütt nagy a pénzszűke és a tőke rövid lejáratú, nagy hasznothajtó elhelyezést keres és talál. Ma még 6% ellenében sem köti le senki a tőkéjét két esztendőre. Pedig júniusban lejár az 50 milliós amerikai és francia folyószámlakölcsön. Evidens, hogy ezt sem fogja már vissza­fizetni a főváros, hanem élni fog azzal a szabadságával, hogy jutalék fizetése mellett egy évvel meghosszabbítsa ezt az adósságát. Ezzel azonban még nincs segítve a főváros pénzszükségletén. Miből folytassa a beruházási munkákat? Attól tartunk, hogy az adósságcsinálás legveszedelmesebb fajtájának érája kö­vetkezik ismét, amikor ad hoc, a min­denkori pillanatnyi szükségek fedezésére próbálja magát pénzzel ellátni a fővá­ros és apróbb, néhány milliós kölcsö­nökkel tengeti majd életét, melyeket majd jobb idők bekövetkeztekor nagy áldozatokkal kell majd konszolidált köl­csönné átalakítani. A főváros pénzügyi helyzete tehát épen nem vigasztaló. Félünk, hogy a pénz­telenség nagy nyavalyája károsan be­folyásolja az egész beruházási kampányt és hogy igazuk lesz azoknak, akik váltig azt állították, hogy a beruházási Pro­gramm pénzügyileg nincs jól megala­pozva. Most van alkalma és ideje a város fejeinek kimutatni financiális te­hetségüket, most, amikor senki sem segít és már csak egy reménység van: segíts Bárezy István! Ő lehet egyedül az a pénzügyi Oedipusz, aki a pénz­telenség örvényéből kivezeti Budapestet. Végre egy példa! Az állatkerti vendéglő ügye. A közgyűlés szerdán példát adott arra, hogyan kell bánni az olyan urakkal, mint Gundel Károly és Weingruber Ignác. Végre mégsem lehet az egész fővárost az orránál fogva vezetni, ajándék-üzletet megkaparitari s aztán méregdrága áron szolgálni ki a kö­zönséget. Kicsit vége van már annak az idő­nek, amikor a tanács a nyilvánosság teljes kizárásával úgy intézkedett, ahogy akart s annak juttatta a zsiros s a közönség bőrére menő üzleteket, akinek éppen a kedve tar­totta. Ma már a közönség is érdeklődik az iránt, hogy mekkora darab bőrt akarnak lenyúzni róla s ha fáj, ha már túlságosan az elevenébe megy, hát ráüt egy kicsit a nyúzó kézre. A közgyűlés szerdán alaposan rácsapott a Gundel és Weingruber urak kezeire s most már csak az van hátra, hogy a közgyűlés tartson is ki a közönség érdekében való munkájában. Mert csak most kezdődik a java. Gundel és Weingruber dacosan vissza­vonták az ajánlatukat, illetve uj — tegyük mindjárt hozzá : elfogadhatatlan — ajánlatot tettek s megakarják mutatni a fővárosnak, hogy rajtuk kívül nem akad vállalkozó a bérletre. Vizsgáljuk csak meg pontosan és lelki- ismeretesen a Gundelék beadványát. Tehát ők csak abban az esetben hajlandók egy további esztendőre bérbevenni a vendéglőt és kávéházat, ha a főváros az állatkerl te­rületén a saját költségén vendéglői és kávé­házi konyhát épít. Azonkívül köteles nekik a főváros megtéríteni azt a 80.000 koronát amelyet ők a kötelezettségükből kifolyólag elvállalt 80.000 koronán felül tavaly fektettek be az üzletbe. Hát itt álljunk meg egy pillanatra. Mibe fektették bele Gundelék a 80.000 koronát? Mit csináltak ők a vendéglői és kávéházi területen? Egészen nyugodtan azt felelhetjük erre, hogy semmit. A 80.000 koronát, amely­nek befektetésére nem kötelezte őket senki, kanalakba, porcelánokba meg egyéb ven­déglői és kávéházi felszerelésekbe fektették bele s csak nem gondolják a fővárost olyan ostobának, hogy ezeket megfizesse? Hiszen ezek a vendéglői és kávéházi üzem folytatá­sához szükségesek! Hiszen a főváros, ha Gundeléknak nem lett volna elég poharuk vagy kanaluk, nem adta volna nekik bérbe a vendéglőt meg a kávéházat! Hogyan, hátha egy háziúr bérbead egy helyiséget egy ven­déglősnek vagy egy kávésnak, azzal arra is kötelezte magát, hogy tányérokat meg csé­széket vesz a bérlőjének? így akarnak Gundelék 80.000 koronához jutni. Ha azt a 80.000 koronát csakugyan olvan dolgokba fektették bele, amelyeknek a főváros is hasznát veheti, akkor talán meg­illeti őket az összegnek egy hányada. De ezt nem cselekedtek, hiszen akkor ők már meg­építették volna az állatkert területén lévő konyhát, amelyet most a fővárostól követelnek. Így fest az uj ajánlat, amelyet — ha a közgyűlés becsületesen akarja tovább védel­mezni a közönség érdekeit — szó nélkül el kell utasítani. Nem kell többé szóba állani ezekkel az urakkal s ami a 80.000 koronás követelést illeti: tessék perelni. Majd a bíró­ság előtt kiviláglik, hogy mindenkinek igaza lehet, csupán őnekik nem. Hogyisne! így akár egv milliót is befektethettek volna a bérletbe s most követelnék a milliót! Micsoda vicceket lehet a fővárossal megcsinálni! Egészen bizonyosak vagyunk benne, hogy a nyilvános pályázatnak meglesz a maga

Next

/
Oldalképek
Tartalom