Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-10 / 10. szám
Második évfolyam. 1913. március 10. 9. szám. NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: В VIRÁGH GÉZA, GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, PÁSZTOR MIHÁLY, POSSEL GUSZTÁV SALGÓ IGNÁC, ТОМА SZILÁRD, VUKOVÄRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. Előfizetési ára : EGÉSZ ÉVRE 12 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI-UTCA 40 Közélelmezési politikánk. Mi haszna volt az utóbbi években a közönségnek a főváros közélelmezési akcióiból? Mit csinált eddig a közélelmezési ügyosztály a nagyközönség érdekében? Ezekre a kérdésekre bátran azt felelhetjük, hogy a közélelmezési ügyosztály inkább ártott, mint használt a fővárosnak. Az egyetlen, amire mint valami sikerre hivatkozni szoktak: az élelmiszerárusiíó üzem nem sikerült, mert hiába titkolják az üzem mérlegét, mégis bizonyos, hogy a főváros nagy összeget fog ráfizetni erre az akcióra. Tehát az egyetlen cselekedet, amelyről, mint érdemről szoktak megemlékezni, nem sikerült, mert hozzáértés nélkül csinálták. S hogy milyen a többi, arról szolgáljon felvilágosításul az alábbi két eset. A lemaradt főváros. A közgyűlés már régen támadta azt az elavult intézkedést, hogy a fővárosba nem szabad darabokban szállítani a húst. Úgy kellett volna, hogy a közélelmezési ügyosztály s a tanács kieszközöljék a földművelési miniszternél ennek a felette káros intézkedésnek az eltörlését, azonban esztendők hoszu során át nem történt semmi. A husdrágaság egyre nőtt, egyre súlyosabb és elviselhetetlenebb lett s míg a közönség zúgolódott és dühöngött, addig a közélelmezési ügyosztály nyugodtan tanulmányozta, hogy Neu-Ulmban hogy hizlalják a disznókat. Itt volt a segítség egy része : a húsnak darabokban való szállításának engedélye s ennek a szállításnak megszervezése, de erre — talán mert éppen az orra előtt volt — nem gondolt a közélelmezési ügyosztály. A Magyar Élelmiszers/állitó részvénytársaság, amikor látta, hogy a főváros esztendőkön keresztül — talán célzatosan — elhanyagolja ezt a kérdési, megkérte, hogy engedje meg neki a földművelésügyi miniszter a hús darabokban való szállítását. S ez a magánvállalat huszonnégy óra alatt megkapta az engedélyt. A darabokban való szállítás senkinek sem árt, sőt a nagyközönségnek igen sokat használ, a miniszter tehát örömest beleegyezett az elavult rendelkezés megváltoztatásába. A főváros tehát lemaradt erről. Engedte, hogy egy magánvállalat kapja meg ezt a jogot, amelyet a fővárosnak kellett volna magának, illetve a vásárpénztárnak megszereznie. Szégyen, hogy ez megtörténhetett, de még nagyobb szégyen, ami ezután következik. Amikor a főváros megkapta a miniszter erre vonatkozó leiratát, a közélelmezési ügyosztály nagyon savanyu előterjesztést vitt a közélelmezési bizottság elé. Mindenesetre tudomásul kellett venniök a leiratot (próbállak volna csak másképen cselekedni!) s az ügyosztály ezek után azt javasolta, hogy a darabokban szállított húst ne lehessen másutt elárusítani, mint a központi vásárcsarnokban. Szóval a közélelmezési ügyosztály tehetetlenségében még azt is megakarja akadályozni, hogy más boldogulhasson. Ha ő nem kérte ezt a jogot, más se használhassa fel a nagyközönség előnyére, örülnie kellett volna, hogy akadt egy magánvállalat, amely nagy költséggel megszervezi ezt a reformot és mindenféleképen segítenie kellene, de nem, ehelyett ártani akar neki tehetetlen haragjában. A magánvállalat, ha csakugyan sikerül a szervezés, nagy hasznot hoz a közönségnek, de ime, előugrik a közélelmezési ügyosztály és gáncsot akar vetni a vállalatnak. így csinálják a főváros közélelmezési politikáját. Ha a közélelmezési ügyosztály nem tud megmozdulni a tájékozatlanságtól, ne csinálhasson más se semmit. Ä tejkérdés. fővárosnak tiszta, hamisítatlan tejjel való ellátása szintén olyan kérdés, amelyet már régen meg kellett volna oldania az ügyosztálynak. Emlékezünk rá, hogy Folkusházy tanácsnok egy kétórás beszédben nyilatkozott a közélelmezési bizottságban a programmjáról s ebben azt mondotta : sikerült már olyan megoldást találni, amely rendezi a tejkérdést. Hogy milyen megoldást talált, arra a legjobb példa az, hogy 80 koronáért akartak a Központi Tejcsarnoknak eladni egy olyan telket, amely legfeljebb 30—32 koronát ér. A tejkérdés egész történetét végigtekintve, úgy találjuk, hogy a közélelmezési ügyosztály a legelkeseredettebben dolgozott azon, hogy valamiképen meg ne lehessen oldani ezt a kérdést. Gátat vetett, intrikált, késedelmeskedeíl, lehetetlen feltételeket követelt, csakhogy ne rendeződjék ez a kérdés. S vájjon kinek az érdeke az, hogy minden a mai állapotában maradjon? Azoké, akik rettegnek minden ellenőrzéstől, akik lefölözött és vízzel kevert tejet árulnak, mert abban a pillanatban, amint a Központi Tej- csarnok megvásárolja a főváros telkét, a főváros döntő befolyást nyer a tejszállitásra és ellenőrzésre. De kell ez a tej hamisítóknak ? Érdekük az a tej kereskedőknek, hogy a közönség KRÓNIKA. Szónokok és közbeszólók. Szemelvények a városatyák egy évi működéséről. A főváros hivatalos lapja — mely hűséges krónikása a váron adminisztráció minden mozzanatának, mely számot ad a törvényhatósági bizottság közgyűléseinek és a szak- bizottságok üléseinek lefolyásáról és feljegyzi még a bizottsági tagok lélegzetvételét is — mesébe való pontossággal állította össze a lapunk 1912. évi tárgy- és névmutatóját. Ez a névmutató — maga is hatalmas kötet — unalmas, sivár, szinte fölösleges lehet azok szemében, kik a sorok között, a 150 oldal terjedelmű könyv betű- és számsorai között olvasni nem tudnak. Nekünk azonban roppantul tanulságos és érdekes feljegyzéseket tár fel a név- és tárgymutató, mert kiböngészhetjük belőle a törvényhatósági bizottság tagjainak működését egv hosszú esztendőn át. Rendkívüli érdekességre tarthat számot ez a statisztika, mely visszatükrözi a bizottsági tagok tevékenységét, buzgóságát, indolenciáját, semmittevését és temperamentumát is. így mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a közgyűlések és bizottsági ülések legszorgalmasabb szónoka az elmúlt 1912. évben Feleky Béla és Szabó József voltak, akik egyenként nem kevesebbszer mint 69 szer szólaltak fel Csak ő utánuk következik Vázsongi Vilmos 54-szeri felszólalással. De mig Vázsonyit a temperamentuma még külön 17-szeri közbeszólásra késztette, addig Feleky Béla mindössze 7-szer, Szabó József pedig csak 5-ször szólt közbe. A közbeszólások rekordját Pető Sándor tartja 3‘2-szeri közbeszólással, felszólalt pedig összesen 36 alkalommal. A közgyűlés leg- fegyelmezettebb — vagy talán leghiggadtabb tagjai — Platthy György, Márkus József, Leitner Adolf és Szebeny Antal, mert Platthy 32-szeri felszólalására, Márkus József 12-szeri, Leitner Adolf 11-szeri és Szebeny Antal 8-szori felszólalására egyetlen egy közbeszólás sem esik. Herzog Péter báró 29-szer szólalt fel, de nem tudta már megállani, hogy 2-szer közbe ne szólaljon. Glücksthal Samu dr. 10-szeri felszólalására is 1 közbeszólás esik. De mit szóljunk például Kelemen Lajos dr. esetéhez, aki egyetlen egyszer sem szólalt fel, de 5 ízben ragadtatta magát közbeszólásra. Kállay Gyula is csak kétszer szólalt fel, de 5-ször szólt közbe. Polónyi Gézának, az. öreg ágyúnak — aki az elmúlt esztendőben befejezte kommunális szereplését — 10-szeri felszólalására 7-szeri közbeszólás esik. Neumann Árpád dr. már a paritásnak a hive, 8-szor szólalt fel, és ugyanannyiszor szólt közbe. Csaknem melléje sorakozik Füredi Mór 10-szeri felszólalással és 8-szori közbeszólással. A felszólalók sorrendjében Pető Sándort Baránszky Gyula követi 29 felszólalással és valósággal meglepő, hogy e temperamentumos városatya mindössze 5-ször szólt közbe. Még fegyelmezettebnek tűnik fel Bárczy István polgármesternél is, aki 28 alkalommal szólalt fel, de már nyolc Ízben ragadtatta magát közbeszólásra. Őket követi Springer Ferenc, 16-szori felszólalással és 6-szori közbeszólással, Vértes Emil 14-szeri felszólalással és 2-szeri közbeszólással, Kriszhaber Leó 14- szeri felszólalással és 6-szori közbeszólással. Heltai Ferenc mint bizottsági tag 12-szer hallatta szavát felszólalás alakjában, de erős temperamentuma mellett bizonyít 7-szeri közbeszólása. A régi nagyok meglehetősen
