Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-10 / 6. szám
о NAGY BUDAPEST eszközét, az autotaxit olyan drágává teszik, hogy azt a polgárok nem használhatják. Minek csinálták meg akkor az autó- taxit? Az autotaxinak csak ugv van értelme, ha a nagy közönség használhatja. Már pedig, ha szó nélkül tűrik a petroleum-kartell garázdálkodásait, akkor nemsokára itt lesz az az idő, amikor középosztályu ember nem ülhet fel az autotaxira. Vállalkozó városatyák és a hiteltullépések. Annak a szemrehányásnak, mely legutóbb a költségvetési vita során hangzott el a hiteltullépésekről, annyi eredménye már van, hogy szigorú hangú köriratot kaptak az' érdekeltek. Tartózkodjanak, óvakodjanak a hiteltullépéstól: — ilyenek vannak az Írásban, amelynek sikerében van némi okunk kételkedni. A hiteltullépés tradíció a városházán s ezt a régi szokást köriratokkal, hivatalos stílusban fogalmazott rendeletekkel nem lehet egyszeriben megszüntetni. Itt elsősorban nem azok a hibásak, akik a hiteltullé- péseket elkövetik, hanem azok, akik hivatva volnának az építkezéseket ellenőrizni. De hol vannak ezek az ellenőrzők? Bizonyára mindenütt, de még véletlenül sem ott, ahol kötelességük volna lenni. Vizsgáljuk meg bármelyik hatósági építkezés költségeit s csakhamar rájövünk arra, hogy elsősorban a vállalkozók és szállítók azok, kiknek hibájából hiteltullépéssel kell befejezni a munkát. Nem egyszer irtunk már e helyütt a vállalkozók és szállítók lelkiismeretlenségéről, de nem tudjuk elégszer leírni és elégszer hangsúlyozni, hogy ők az okai, ők a fő okozói a hiteltullépéseknek s mindazoknak a súlyos következményeknek, amelyek ezekből fakadtak. A vállalkozónak és szátlitónak Csáky szalmája a főváros pénze, hiszen senki sem gátolja meg abban, hogy a legnagyobb lelkiismeretlenséggel végzett munkáért a legborsosabb árakat ne számítsa föl. Nézzük csak meg a főváros építkezéseit, vájjon nem látjuk-e meg mindenütt a legrosz- szabb, a legsilányabb anyagot és munkát s a számlákban viszont a legmagasabb árakat? És nevetséges, amikor a főváros a tanácsot akarja felelősségre vonni a hiteltullépé- sekért. Nevetséges, amikor a közgyűlésben egyesek lármát csapnak ilyen dolgok fölött, amikor magában a közgyűlésben ülnek azok, akik föokozói a hilellullépéseknek. Ott ülnek ők, a szállítók és vállalkozók személyesen, vagy a strohmannjaik, vagy a kijáróik és bizonyára nagy örömük telik benne, hogy a tanács kapja a szemrehányásokat — az ő bűneikért. Régen volt s azóta sem történt meg, hogv a polgármester egyszer elszólta magát a közgyűlésen. Az inkompatibilitás kérdéséről volt szó s a polgármester oly igazságokat mondott cl véletlenül a bizottsági tagokról, amelyek rettenetesen fájtak s nem nyugodtak addig, mig Bárczy ki nem magyarázta magát. Ez a kimagyarázás természetesen semmit sem jelent, főképen pedig nem azt, hogy Bárczy- nak nem volt igaza, — s a polgármester elsősorban a vállalkozók és szállítók protektoraira értette a szavait. A megbélyegzés tehát a legfontosaeb és legsúlyosabb helyről, a polgármesteri székből történt, de mindezek ellenére folytatódik a régi rendszer és folyik a gazdálkodás. Ki a hibás itt? Az-e, akire rákényszerítik ezt a rendszert, vagy az, aki kényszerít? Támogassuk a kisipart! Az Albrecht Hildegard-alap. Az Albrecht Hildegard-alapból eddig szegény iparosok kaptak kamatmentes kölcsönt — 2—300 koronát — de volt olyan idő is, amikor senkisem fordult kölcsönért. A közjótékonysági ügyosztály kezelte eddig az alapot, az uj szervezési szabályzat életbelépése óta azonban a közgazdasági ügyosztályhoz tartozik s ez az ügyosztály — mint értesülünk — újjá akarja reformálni a milliós alapot. Nem ismerjük az ügyosztály szándékát azonkívül, hogy valami hasznosabb rendeltetését szeretné az alapnak, de azt hisszük, ez a reform nem lehet más, mint hogy a tekintélyes vagyonná növekedett alapot a kisiparosok támogatására fordítják. A kisiparos az, akinek védelméről igen sokat és igen szépet beszéltek már a közgyűlésen, de amikor tettekre került a sor, elhanyagolták őket. A kisiparos csak arra jó, hogy csalogassák s a községi választásokon leszavaztassák, de amikor arról van szó, hogy a közszállitásokban részesítsék, rengeteg nehézséget gördítenek az útjába. Fölvetjük tehát a kérdést: nem lehetne-e az Albrecht Hildegard-alapot ugv megreformálni, hogy a kisiparosok érdekeit védelmezze s esetleg módot nyújtson nekik arra, hogy a közzsállitásokban minél gyakrabban részt- vegyenek ? A KÖRNYÉKRŐL. Wekerle telepi mizériák. A pár esztendővel ezelőtt beállott építőipari pangás következménye volt, hogy Budapest háziurai — abban a tudatban, hogy Budapest népe lakás tekintetében rájuk van utalva — aránytalan mértékben srófolták feljebb évről-évre a házbéreket, ugv hogy ez már szinte elviselhetetlenné kezdett válni. És ennek a tűrhetetlen állapotnak lett a következménye az, hogy a munkásság mozgalmat indított abból a célból, hogy megakassza a háziurak stajgerolási kedvét. Gyüléseztek hétről-hétre, hangosan követelve a Budapest sorsát intéző uraktól, hogy vessen véget ezeknek a tűrhetetlen, Budapest lakosságát megnyomorító machinációnak. Budapest polgármestere, Bárczy István, látva e mozgolódásnak jogosult voltát, arra az elhatározásra jutott, hogy javaslatot terjesszen Budapest törvényhatósága elé, mely szerint határozzák el. hogy nagy befektetésekkel a főváros munkáslakásokat, tisztviselőlakásokat építtessen, hogy ezáltal a legjobban rászorulók aránylag olcsó házbérért megfelelő lakáshoz jussanak. De meg azt a célt is szolgálni vélte ezzel a javaslatával, hogy a felépített lakásokba költözködés után egy csomó lakás üresen maradjon Budapest háziurainak házaiban és ez majd elvegye a kedvüket a folytonos stajgerolástól. E javaslatához a közgyűlés hozzá is járult és rövidesen hatalmas házak emelkedtek a főváros pénzén. Dicséretre méltó igyekezet volt ez Bárczy Istvántól és ha célt nem is ért vele, de legalább pillanatnyilag gondolkozóba ejtette Budapest háziurait. Bárczy cselekedetét Budapest munkássága is szimpátiával kisérte. A főváros akcióját megelőzőleg a koalíciós kormány is segítségére sietett a lakásínségben szenvedő és a lakásuzsora alatt görnyedő fővárosi lakosságnak és a képviselőházzal törvényjavaslatot fogadtatott el: tízezer munkáslakás fölépítésére. Mikor a képviselőház elfogadta a munkáslakások építésére vonatkozó törvényjavaslatot, azonnal hozzáláttak annak építéséhez, lelket vásároltak meg a főváros tőszomszédságában, mely telkeknek egyik legnagyobbika a Kispest és Erzsébetfalva közötti telektömb. Ezen a telken csakhamar gyönyörű kis város fejlődött a koalíciós kormánynak nagy áldozatkészségéből. Bármilyen ellenszenves volt is a munkásság szemében Wekerle Sándor személye azelőtt, konstatálni kell. hogy nagyon sokan szinte hálát éreztek Wekerle Sándorral szemben ezért az alkotásáért. Az ő érdeme, hogy ennek a szép kis városnak felépítését megkezdette, és ma is megállapíthatjuk, hogy az odaköltözöttek megvannak elégedve az olcsó házbér fejében kapott lakásokkal, szép kertekkel. Tudjuk azt is, hogy Wekerle Sándornak megkezdett müve befejezésére már nem volt alkalma, mert a kormányszékben Lukács László váltotta fel. Lukács Lászlónak kellene tehát folytatnia a képviselőház által elfogadott törvény alapján a továbbépitkezést. De ennek a jeles embernek, ugv látszik, nagyon jeles tulajdonságai is vannak. Amint megvolt benne az a természet, hogy minden áron elérhesse leghőbb vágyát: hogy Magyarország kormányelnöki székébe juthasson, úgy meg van benne egyúttal az a természet is, hogy irigvli azt, hogy más valaki szimpatikus legyen a nép szemében. És valószínűleg ezt a szimpátiát, — amely abban is megnyilvánul, hogy hiába hívják ezt az uj kis várost hivatalosan Állami munkástelepnek, mégis mindenki Wekerle-ielepnek nevezi — úgy igyekszik mérhetetlen irigységből lohasztani, hogy abszolút nem törődik a Wekerle-telep sorsával. Amilyen örömmel voltak eltelve a kint- lakók a lakások miatt, épp annyi hosszúságúk van más téren. Első időben csak tűrték szó nélkül, de most már kezdenek hangosan zúgolódni. Annyi a kellemetlenségük, hogy nagyon sokan készülnek otthagyni a Wekerle- telepet. Elsősorban a közlekedéssel nincsenek sehogy sem kibékülve, mert reggel és este heringmódjára vannak összezsúfolva a villamoskocsikba. Nagyon sokan 3—4 kocsit is j megvárnak, amig helyet kapnak, úgy hogy ki vannak téve annak, hogy a műhelyből elkésnek és ezért a bérükből levonnak. De az is megtörténhetik, hogy a rendszeres késésért el is bocsátják őket a munkából. Amig pedig a villanyoshoz érnek, hóolva- dásos, esős időben bokáig, sőt azonfelül gázolnak a sárban. Az asszonyok meg azért bosszankodnak és átkozzák a Wekerle-telepet, mert ha vásárolni akarnak, akkor a piacra Kispestre kell menniök a nagy sárban és ha kevesebb sarat akarnak gázolni, akkor villanyoson kell odáig menni, ami drágítja a kint lakást. Hiszen már háromnegyed része fel van építve a telepnek, mért nem csinálják meg a piacot!? Programúiba volt véve a piacépítés, mennyi ideig várjanak még a kintlakók? Világitásról még beszélni sem lehet. A korán munkába menők és az éjjel dolgozó korán reggel hazamenők sokszor egymásba ütköznek, mert két lépest sem látnak a világítás hiánya miatt, de még az