Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-03 / 5. szám

NAfíV H I'D A PK ST február 6-ig készpénzben a bank pénztáránál befize- ! tendő. A régi részvényesek elővétele után meg­maradó részvényeknek átvételét egy elsőrendű csoport biztosította. Az új intézet igazgatósági tagjai gyanánt a közgyűlés 5 év tarlamára egyhangúlag a következőket választotta meg : dr. Bamberger István, Bródg Sándor, Csákó Emil, dr. Dunyyerszky Gedeon, báró Fejérvári] Imre, báró Ghillányi Imre, dr. Gliicks- Ihal Samu, Herzfeld Friges, Iioránszkij Lajos, dr. Lukács György, Mándg Sámuel és Tibor Róbertét. A felügyelő-bizottság tagjaiként megválasztották egy év tartamára: gróf Teleki] László, mint elnök, dr. Csécsy Nagy Miklós, Eörsy Gyula, Griinbaum Jakab, dr. Láng Ignác, Majlhémji Béla és Wollák Antal Az igazgatóság a közgyűlés után megtartott ülésében elnökül báró Fejérváry Imrét, alelnökéül pedig [ dr. Lukács György v. b. t. t. választotta meg. f házi- , asszonyok I a bevásárlásnál a saját érde­kükben kérjenek határozot­tan : Valódi „Franck“-ot a kávédarálóval. Nagyon taná­csos mindjárt meggyőződni arról, hogy az adott ládika vagy csomag a „kávéda-ráló“- val, a „Valódi”" minőség kezességével van-e ellátva, I Gyár: Kassán. Van szerencsém a n. é. vevőközönséget érte­síteni, hogy az őszi idény beálltával az összes hentes- és csemegeáruk, úgy bel- és külföldiek, naponkint friss készletben, kedvező árakban kap­hatók. Postacsomagok, valamint helybeni megbízá­sok pontosan szállíttatnak. Telefon : 51 u4. LOB KÁROLY hentes- és csemege­kereskedő, Budapest. Lipót-körut 27. szám, Sólyóm-utcza sarok. ?S SS jj I Telefon 63-75 KLEIÜ J£MÖ Telefon 63-75 fuvarozási vállalata iroda és telep: Budapest, VII., Cserey-u. 5. Elvállal mindennemű városi ГМ és vidéki napi es havi fuva­\Ж rókát. Rendki' ül elegáns Ni fogatok esküvői alkalmak­or} hoz. Kirándulásokhoz társas­:: kocsik. :: \ ohrldu In-sOtnT könyv-és papirkere-Tetlés, Ld,nödU JOZSÖT nyomtatványok felvétele, irodaberemlekések, szépirodalmi-, képes-, mese- és ima-köny vek, valamint üzleti könyvek nagy raktára Budapest; V T, József-körui: 48. Telefon: (>t— 00 Telefon: 04—IX). 3 év múlva öné a zongora, ha a Harmónia r. t.-nál bérli Budapest, IV., Váczi-utc^a 20. I Gyenge férfiak elvesztett ereje visszatér, ha a hírneves orvosok által ajánlott »NEOSAN«-TABLETTÁKAT használják. Törvényesen védve és-szabadalmazva. A férfi- gyengeség, impotencia ellen, valamint a férfierőnek a leg­később korig való fentartására kipróbált biztos szer. A gyomrot nem rontja, semmiféle káros hatása nincs. Egy doboz, mely húsz szemet tartalmaz. 4 korona 50 fillér. Szétküldés utánvéttel, a legdiszkrétebb csomagolásban. Főraktár Magyarország-Ausztria részére SZENT HERMINA GYÓGYSZERTÁRBAN Budapesten, Vll. kerület, Tököly-ut 28. szám. — Depot 112. TV, >vo' és 9egmodernebb fényképezőgépek sfb. BcAreielmes Siava lefizetésre. Kívánatra kiderít© Fényképárjegyzék ingyen. ÉLIK ÉS TÁRSA R.-T. BUDAPEST, IV., KÁROS.Y-KÖRUT 10. húzott drót: zállal törhetetlen wmmm - siemens ­SCHUCKERT-MÜVEK Budapest, VI., Teréz-körút 36 RAKTÁR: Budapest, V., Pozsonyi-út 5. HERZ ÁRMIN FIAI Budapest, IX., Soroksári-út 76. sz. Magyar és olasz szalámigyár. Aki igazán jó és ízletes SZALÁMIT akar venni, az kér­jen HERZ szalámit! Ezen legjobb hírnévnek örvendő ma­gyar szalámi a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrendű búsból készül. Csak az a valódi HERZ féle szalámi, melynek rudja ólompecséttel mint a felvágott állápot­yan ellátva, melyen a y.j ban való bevásárlásnál gyár védjegye látható, a «1J1., ügyeljünk. — Kapható mire úgy a rudakban, majdnem minden jobb == csemege-, fűszer- es hentesüzletben.----­Gr ünfeld Miksa Liköryyára Budapest-, VII. Szövetség-utca 9. sz. Telefon: József 15-46. Sörraktára: Budapest, VII. kér. Munkás-utca 3. sz. Telefon : József 24—89. az Első Magyar Részvény-Serfőzde főraktára, a Müncheni „Kindlbräu“ magyarorsz. vezérképviselete. ÁMON ANTAL ÉS FIAI útépítési-, csatorna- és betonépitési vállalat BUDAPEST, VIII., Futó-utca 10. sz. Telefon: József 3—85. PASCHKA ÉS TÁRSA REDŐNY- ÉS VASSZERKEZETI GYÁR BUDAPEST, X.t FÜZÉR-UTCA 35 = GYÁRTMÁNYOK:= VASSZERKEZETEK, cn VAS-ÉS FÉMPORTÁ­LOK. a VAS- ÉS FAREDŐNYÖK. □ VENTI­LÁTOROK ES TELJES SZÍVÓBERENDEZÉSEK STROBENTZ TESTVÉREK * vegyészeti festék-, termény-, máz- és ltencegyár r.-társaság. BUDAPEST, IX., ÜLLŐI-ÚT 89 SZ. Telefon: 51-99. és 167—IS Sürgönyeim : PACIFIC. Alapittatott 1848-ban. 4- - JJ HIRMÄNN FERENCZ rézműárugyár, Budapest, VII., Csányi-utca 7. sz. Gyár: VI. kér., Váczi-ut 119. sz. Készít vízvezeték-, légszesz- és gázvezetéki szerelvényeket, pinczegazdászati czikket, egészségügyi szerelvényeket. Kefék, seprők, lábtörlők, fésű árúk és házi tisztítószerek szabott árak mellett Soltész kefegyártása Váci-körűt 29. Telefon 17 S 46 иг™ ya «agya "íW® В d? TPIS "sSST ffl Gyár és foüzlet. Г ElS Íj i 1э£ lain Bpest, VII., Szövetség-utca 35-37. Telefon: Gyiijtötelep k a székesfőváros minden részében. ,58-45,128-13. Képviseletek a vidék legtöbb városában. Tolefon : 58-45, 128-13. Márkus r-auiit lóin у vn yo indája. Binlajicsl \ ., Kunt II- utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom