Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-10 / 49. szám

FÜGGETLEN BUDAPEST a főváros tanácsához érkezett. Szerzői a Vágó- testvérek, építész-vállalkozók, akik évekkel ezelőtt felépítették a városligeti színházat, vagyis a fabódé helyére díszes kókolosszust emeltek a saját pénzükön s most kénytele­nek voltak bejelenteni a közgyűlésnek, hogy a színház üzleti vállalkozója, Rosenfeld (Feld) Zsigmond már hónapok óta nem tesz eleget szerződéses kötelezettségének s ők kínos kény- telenségből átveszik s bérbe adják a színházat, mert ellenkező esetben sohasem juthatnának az építkezésbe befektetett pénzükhöz. Ez a tiszta helyzet, amiben csak az a komikum, ami a panasz benne. Mert egyene­sen humoros, hogy exisztáljon olyan állapot, a nikor becsületes vállalkozóknak, akik több idealizmussal, mint anyagi haszon reményé­ben állottak egy kulturügy szolgálatába, kö­nyörögniük kelljen azért, hogy a pénzükhöz hozzájussanak. Ilyen jogi és erkölcsi csoda­bogarat is csak Magyarország tud teremteni és nagyra nevelni. S ebben tagadhatatlanul a főváros hibás, mert esztendőkön át hamis kulturjelszavak alatt szarvakat növesztett olyannak, aki erre semmivel sem szolgált reá. Feld Zsigmond színigazgató — ez tény — annyi pénzt kapott már szubvencióképen a fővárostól, hogy azon több egyszerű iskola- épületet lehetne emelni. S viszonzásul mit kapott ezért a főváros? Kulturmissziót teljesít talán a Budapesti színház? Az ördögbe is, ezt a legmerészebb fantáziával sem lehetné állítani. Ellenkezőleg. Hónapok óta a bécsi színészet hajléka, ahol a bécsi, vagyis germán- kulturlörekvések tömörítik össze azokat a bevándoroltakat, akik még nem asszimilá­lódtak itt egészen. Ebben a vonatkozásában tehát egyenesen a magyarosítás egyik gátja, amely útját szegheti sok nemes és jóravaló intenciónak. Nincs semmi értelme tehát, hogy a főváros továbbra is a keblén melengesse Feld Zsigmond urat. Amit kapott, ez már elveszett, senkisem akarja visszakövetelni tőle, de ez az a pillanat, amikor a főváros szuverénül érvényesítheti jogait, sőt kell is hogy érvényesítse: n Vágó lesluérek bejelen­téséi helyeslő hozzájárulással vegye tudomásul a közgyűlés. IF ----=4 WÖ RNER J. ÉS TÁRSA GÉPGYÁRA, BUDAPEST. Könyvnyomdái . она Könyvnyomdái gyorssajtók két- és m m gyorssajtók vasúti négypályás kény- rendszerű menettel szermozgású lif Ш Könyvkötészeti görgőjárattal U gépek Kromotipiai gyorssajtók rövidített ív-kiveze téssel gyűrűs dob segélyével. Kétfordulatú gyorssajtók előlkirakóval. Kőnyomdai gyors sajtók görgő pályával. Kőnyomdai kézisajtók Körforgó nyomógépek újság- és illusztráció nyomásra meghatározott és változtatható iv =•" nagyság számára. ===== !Wikus Tátra Tejcsokoládé.1 A „Katona“ falakkal jobban és olcsóbban épit- I kezhetünk, mint a tömör falakkal. Speciális építkezések részvénytársaság Budapest, VII., Gizella-ut 38. RIÓIKUL ES FINOM BŐRÁRU » gyári árban \ PÄPEK JÓZSEF □ r császári és kir. udv. szállító bőráru gyártónál. & 1A и 1 Budapest, VIII., Rákőczi-ut 11 és 15. —----- Telelőn 65 -39. --------­+ KELETI J.H­- érvben szenvedők! Keleti-féle legújabb cs. és kir. szab. sérvkötö pneu­matikus gummi-pelottával, a legtökéletesebb a piaga :: nemében. :: ; Г:' :: Árak ■ Egyoldalú ... 12 К Kétoldalú . . . 21 К Testegyenesitő gyáramban készülnek továbbá: Mülá- bak, mükezek, müfüzök, hfeskötök, köldökkötök, havibajkötők, heretartók {suspensorium jGummi-gör- csérharisnyák stb. eredeti gyári árak meilett. Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. KELETI J. orvos műszergyáros Budapest V., Koronaherczeg-utcza 17. sz. Gyár: IV.. Koronaherczeg-u. 14. Alapittatott 1878. évben. OLBRICH L Budapest, VI., Teréz-körut 6. ]E1 V Elsőrendű utazási cikkek. Vorzügliche Reiseutensilien. Telefon 80 44. G. WASHINGTON Telefon 29—75. kávé által I pillanat alatt a világ legjobb kávéját ihatja. Hideg-, meleg-, forróvizben és tejben azonnal oldódik. Kapható mindenütt 1 kur. 50 fillérért. Kizárólag egyedüli árusítók az osztrák-magyar monarchia részére FREUDIGER ÉS RADÓ BUDAPEST, VI. KÉR., DESSEWFFY-UTCA 34. SZÁM Húzott világító drótszállal kb. 75% árammegtakaritás MAGYAR - SIEMENS- SCHUCKERT-MÜVEK Budapest, VI., Teréz-körut 36 RAKTAR Budapest, X., Gyömrői-út 128. ROCK ISTVÁN ELSŐ BRUNN! GÉPGYÁR R.-T. i ; ■■■■■ ......... ! űSüUp • • s •: Gy ártmányok: Eredeti Sulzer-Dieeelmotorok 20-4000 lőerőig. Lentz vezény- müvii gőzgépek minden nagy­ságban. Kombinált egyenáramú gőzgépek. Félstabil egyenáramú BUDAPEST, gőzgépek. Gőzkazánok minden rendszerben. Jéggyárak és hütö- I., Budafoki-ut. berendezések. Tégla- és kerá- , mitgyári berendezések. Hydrau­POStaflÓk 150. likus sajtók különféle célokra. Várr si üzemek, Villamos telepek, Iparvállalatok figyelmébe! TELEFON 36-54. О TELEFON 36-54 RÉNYI ARTUR oki. gépészmérnök tüzeléstechnikai vállalata Budapest, V.. Katona József-utca 41. Elvállalja teljes garancia mellett meglevő kazántelepek gazdaságosabbá tételét, különösen szabadalmazott Scliulz- rendszerü economiserek (szenet megtakarító készülékek! szállítását és beépítését és garanciát vállal az elérendő szénmegtakaritásért. Terv. ajánlat és mérnöki látogatás az ország bármely részén díjtalan. Elsörangn referenciák. О Elsőrangú referenciák. Távirati cim: Szénmegtakaritó Budapest. Wagner Hugó okleveles gépészmérnök Telefon 43-93. Különlegesség: „AUTÓ DENSATOR“ szabad, alacsonynyomásu, gyorskerin- gésü melegvízfűtés. Vállalat központi fűtési-, szellőztetési-, légszesz-, vízvezetéki-,csatornázási-, szivattyú - berendezésekre. BUDAPEST, Iroda: 11., PálfFy-utca I. sz. Műhely és rakt.: 11., Pálffy-utca I. sz. BRISTOL kalapáruda Váczi-utcza II. F EIWEL LIPÓT UTÓDAI Budapest, X., Kolozsvári-utca 13. szám. Iskolapadok, iskolabútorok, iroda­bútorok, tornaszerek és óvoda- :: berendezések gyártása. :: Árjegyzék ingyen és bérmentve. Menjünk ebédelni az EXCELSIOR-ba V RákÓCzi-ut 72. Ifj. BOKOR és KISZELY vendéglősök. И Ebéd-abonnement havi 40 kor., leves, sült, főzelék, tészta, kenyér, fekete kávé. Meglejtö olcsó étlap, kitűnő konyha. Hallgassa meg a Scharfriclitereket (hóhérokat). Esténként 2 zenekar üü Éjjel 3 óráig nyitva

Next

/
Oldalképek
Tartalom