Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-25 / 47. szám

Nyolcadik évfolyam Iblü. november 25. 4:7. szám Budapest székesfőváros egyetemes erdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap U A Budapesti függetlenségi és 48-as párt. и valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... ... ... ... 10 korona Eél évre ... ... ................................ 5 Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő; B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi-utcza 40. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap­tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők V.. Visegrádi-utcza 40. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 169—3g A költségvetés. A főváros jövő évi költségvetését a pénz­ügyi ügyosztály dicséretes gyorsasággal elké­szítette és oly időben publikálta, hogy a köz­gyűlés előreláthatólag még ebben az eszten­dőben letárgyalhatja és igy remélhetőleg el lesz kerülheíő a kommunális exlex, amely annakelőtte a fővárosnál állandóan szokásban volt. A költségelőirányzat számszerűleg egyen- sulylyal záródik, ami a kritikusoknak alkalmid szolgál a legélesebb támadásokra. Azt mond­ják, hogy ez az egyensúly csak a papíron van meg — mintha az egész költségvetési művelet nem volna papíron való számcsoportositás — ellenben a várható eredmény a valóságban deficzit lesz. A főváros pénzügyi gazdálkodásának nincs nálunk szigorúbb bírálója. Evek óta helyte­lenítjük a kommunális pénzügyi politikának azt a gondatlan és felületes módját, amely kétségtelenül lábrakapotí, amely a pénzügyi szempontot mindig háttérbe szorítja s tekin­tet nélkül a financiális hatásra, a pazarlás és költekezés szinte példátlan rendszerét hono­sította meg. Mi vagyunk tehát az utolsók, akiket a főváros háztartásával szemben pártos elnézéssel avagy a kritika hiányával lehetne megvádolni. Annál erősebb meggyőződéssel valljuk, hogy a most közzétett költségvetésben a jóakaratnak és a javulásra való törekvés­nek félreismerhetetlen jeleit látjuk, ellentétben a közkeletű kritikával, amely éppen ezt a költségveté't kezdte ki a leghevesebben. Nem tudjuk, hogy az előirányzatbeli egyensúly a gyakorlatban minő deficitté fog kialakulni. Ez elvegre igen sok körülménytől függ. Azt azonban határozottan állítjuk, hogy ez a költségvetés realitás dolgában lépést jelent előre és sokkal rigorózusabb, jóval gondosabb, mint két előző évi elődjei. A realitást abban látjuk, hogy a bevételek szaporodását igen mérsékelten állitja be, sok­kal kisebb mértékben véve fel a természetes szaporodást, mint azt eddig tették a költség- vetések. A rendes bevételek közül az adó­pótlékok és a fogyasztási adóbevételek prelimi- nált gyarapodása tényleg megfelel a tapasz­talat által igazolt mértéknek, úgy hogy e te­kintetben csalódástól alig kell tartani. Éppen ebben külömbözik a jövő évi előirányzat a most folyó évre készített költségvetéstől, amely a rendes bevételek természetes sza­porodását jóval nagyobbmérvűnek feltételezte. De az egész gazdálkodásnak helyesebb mederbe való visszatérését és a takarékosság elvének érvényesülését látjuk abban, hogy a főváros a rendkívüli kiadásokban főleg a beruházásokban szem előtt kezdi tartani a pénzügyi lehetőség határait és e részben nagyon takarékosan és mértékletesen jár el, addig nyújtózván, amig a takaró ér. A beruházá­sokban az az egészséges elv érvényesül, hogy csak a háztartás egyensúlyának veszélyezte­tése nélkül végezhető létesítmények és mun­kálatok vitetnek keresztül. Csodálatos, hogy a kritikák most ezen akadnak fenn és úgy állítják be ezt a sokat sürgetett és hangoz­tatott takarékosságot, mintha a főváros elha­nyagolná a legszükségesebb kötelességeit, holott éveken át folyton azt kifogásolták, hogy szegény városnak nem szabad ily költséges beruhá­zásokat csinálni. Most, hogy a főváros igen helyesen reálép a takarékosság útjára, ezt kifogásolják a kritikák. Pedig épen ez leg­nagyobb erőssége a költségvetésnek : a helyes mértéktartás a nem okvetetlenül sürgős és szükséges beruházásokban. Már az előirányzat végösszege is mutatja, hogy a pénzügyi meg­fontolás utat tört magának a főváros háztar­tásába, minthogy az 1914. évi büdzsé vég­összege csaknem 1Л millió karonával kisebb az 1913. évi előirányzat végösszegénél. A költségvetés ez előnyei mellett persze nem hallgathatjuk el annak árnyoldalait sem. Első ezek sorában a személyi kiadások ifjabb nagymérvű emelkedése, amelyet a bürokrat.zmus sajnálatos tultengése okoz. Ez olyan bűn, amely évről-évr.e megtenni a büntetést s amelytől képtelen szabadulni a főváros. Most a nyugdijösszegek emelkedése okoz ismét tekintélyes kiadási többletet, minekutána a folyó évben a szervezés folytán volt szerencsénk csaknem egy milliónyi emel­kedéshez. A felesleges irodai munkákkal való szakítás, a hivatali copf lenyesegetése, szóval csak gyökeres rendszerváltoztatás és a kommunális közigazgatás praktikus egyszerű­sítése segíthet majd háztartásunk ez eredendő betegségén, ez azonban csak évek hosszú során át való céltudatos munkával lesz meg­valósítható. Végső konklúziónk a fővárosi költség­vetésről az, hogy kedvező szimptomáját látjuk benne a községi háztartás vezetésében mutat­kozó becsületes törekvésnek, mely a nagy alkotások politikáját összhangba akarja hozni a takarékosság mellőzhetetlen parancsával. Ez a helyes irány, ez a dicséretes szellem legyen maradandó a főváros vezetőibe.'. Harc az élelmiszer-üzem ellen. Az élelmiszerkereskedők sehogy sem tud­nak megbarátkozni a községi élelmiszer-üzem­mel. Most valami központot alakítottak ellene, hogy egységesen vegyék fel a küzdemet s ugv látszik, hogy ennek első cselekedete az volt, hogy a tojás-árusitás ellen küldöttsége- zelt. A küldöttség ott járt Bódg alporgármes- ternél, arra kérte őt, hasson oda, hogy az élelmiszer üzem ne árusítson tojást, majd a szerdai közgyűlésen is hangzott el felszólalás, ugyanezzel a céllal. Ebben tehát az első lépést üdvözölhet­jük az élelmiszerkereskedéssel foglalkozók részéről. Eigyelemmel, még pedig igen gon­dos és minden részletre kiterjedő figyelem­mel óhajtjuk kisérni az élelmiszerkereskedők küzdelmét, hiszen ez nem más, mint az élel­miszer-üzem leple alatt a fogyasztó közönség ellen való harc. A mi lapunk olvasói sokszor meggyőződ­hettek már arról, hogy mi nem vagyunk nagy barátai az élelmiszerüzemnek. Túlsá­gosan kicsinek tarjuk ahoz, hogy nagy és jelentős eredményeket lehessen vele elérni. A szervezetében igen sok hibát találunk, amelyek arra engednek következtetni, hogy a munkát újból megkellene kezdeni, ugyan­ezzel a céllal, de más rendszerrel. Az élelmiszerkereskedők még a mai üzemet is soknak tartják. Azzal vádolják az üzemet, hogy nem olcsóbb, ami egv-egy cikk­nél lehet is az, de azt elhallgatják, hogy az üzem cikkei nem hamisítottak, tehát ugyan­azon ár mellett inkább ezt veszi a publikum. A közönséget pedig nem lehet becsapni. A közönség nem azért vásárol itt, mert el van ragadtatva a községi üzemek gondolatá­tól, hanem azért, mert meggyőződött róla, hogy jobb vásárt csinál, mintha az élelmi- tzerkereskedótől venne. Hívei, sőt rajongói vannak a községi élelmiszer-üzemnek a fogyasztó közönség körében : ezt nem lehet eltagadni, ezt he kell ismerni, mert ez az igazság. Ezzel a közönséggel akarnak szembe- szállani az élelmiszerkereskedők? Hiszen ma már mindenki tudja Pesten, hogy az élelmi­szerkereskedők azoknak a cikkeknek árait, melyeket a községi üzem is árusít, nem merik felemelni! A vaj ára, mióta a községi üzem vajat is árul, kétszer is leszállott s ugyanígy történt a kolbásznál is. Ez a kicsi tökéletlen üzem ilyen eredményeket tudott hozni a közönségnek, hát nem kell ehhez is, ha már más nincs, szívósan és görcsösen ragaszkodni? Ebben az agyonuzsorázott városban, ahol az uzsora mellett még hamisítanak is, nem­csak hogv semmi igazuk nincs az élelmiszer- kereskedőknek, de' határozottan küzdeni is kell ellenük. A főváros, ha a közönség érde­keire van tekintettel, nem hallgat ezekre a csinált és képzelt panaszokra, hanem teljes erejével folytatja az akciót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom