Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-10 / 45. szám
Nyolcadik évfolyam 1913. november 10. 45. szám felölelő város-politikai és társadalmi lap □ A Budapesti függetlenségi és 48-as párt. и valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is Előfizetési ára: Egész évre ... ... ... ................... 10 korona Fél évre ... ... ... ... ................... 5 Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő; B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, V., Visegrádi-utcza 40. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők V.. Visegrádi-utcza 40. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 169—38 A Közmunkák Tanácsa kisajátít. — A Hungária-körut történetéhez: Sokalta a 30 koronát olyan komplexumért, amelyért a bíróság 150 koronát állapított meg. A vége: milliós ráfizetés. — Nyomor. Nyomor, mimkátlanság, kétségbeejtő szegénység rágódik az ország testén esztendők hosszú sora óta. Kivándorolt már innen minden épkézláb ember és akiket szerencsétlen sorsuk még ideláncol: gondoktól terhes fővel köszöntik a reggelt és csüggedő, reménytelen lélekkel térnek este nyugovóra. Amijük van, amijük még dolgos idejükből megmaradt : talán már holnap el kell adniok, hogy kenyérre valójuk legyen, vagy elviszi tőlük az állam, ez a feneketlen moloch, mely irgalmat, könyörületet nem ismer és mert a milliárdokat elő kell teremtenie : nem látja, nem veszi észre, mint juttatja koldusbotra, mint teszi egyre néptelenebbé az országot. Erkölcsi javakban sem duslakodik az ország. Most van a hatalom azon az utón, hogy legdrágább, legféltettebb közkincsét az alkotmánynak: a negyven- nyolcas nagy vívmányokat, a közszabadságot verje béklyóba és belénk fojtsa a panaszkodás, a kesergés szavát. Hiába az országos felzúdulás: mire e soraink napvilágot látnak, épen akkor fog a magyar parlament belekezdeni a halotti énekbe, mellyel eltemeti a leghatalmasabb fegyverét az alkotmányosság védelmének — a sajtó függetlenségét és szabadságát És az ország népe? Már gyűlik a pohár, melybe beletölti minden panaszát és keservét. Már nem türelmes, már kezd dacolni végzetével, az anyagi és erkölcsi pusztulás már nem hagyja hidegen. A munkátalanság a kenyérgond már nem csüggeszti — de felforralja vérét. Mi lesz ebből? Ha az éhesek, a nyomorgók, a munkátalanok, ajogtalanok, a kinzsorázottak és kiszipolyozottak fellázadnak a gonosz mostoha végzet ellen, melyet nem balsorsuk, de gondatlanság és bűnös szándék juttat nekik osztályrészül? Az intelligencia ma versenyt nyomorog a misera plebszszel, az ország és a főváros lakosságának e nagy kontingensében ma több a munkátlan, a városi léthez kényszeredett, semmint azt egy milliós, nyomorgó város elbírhatná. És ha ezekből is kitör az elkeseredés? Ettől óvja Isten a fővárost és az országot, mert ez volna csak az igazi végveszedelem. Az Istenhez folyamodunk, mert a hatalomtól semmi jót sem várhatunk. Minden üzletnél kettőn áll a vásár: azon, aki elád s azon, aki vesz. A kereskedelmi világban ezt úgy hívják, hogy üzleti belátás. A kereskedő, amikor árut vesz tisztában van vele, hogy a közönsége keresni fogja nála azt a portékát s a gyáros, amikor árut elad, bizonyos afelől, hogy a kereskedő a tisztességes üzleti haszontól nem akarja elütni. Az eladó és a vevő fogalma még ennél is tisztább, világosabb, élesebben körvonalo- zott a kommunális világban. Az úgynevezett városfejlesztés üzleteit a köztisztesség is dirigálja, bar itt sem lehet olyan politikát inau- gurálni, amely az eladót üzleti érdekei ellen való császármetszésre kényszerithetné. Ez a kis elöljáró beszéd tökéletesen fedi azt az esetet, amelyről szó lesz alább. Nem megbotránkoztató panama az eset, mert a köztisztesség határait átlépő üzletről nincsen szó ezúttal. S mégis olyan abszurdum, ami világosan mutatja, hogy a községi berendezkedés egyik szerve egyenesen veszedelmes kerékkötője a főváros természetes s meg nem akadályozható fejlődésének. Íme az eset: A Hungária-ut megnyitása. Esztendők óta nyílt titok, hogy a főváros természetes fejlődése a perifériákon nyugszik s előbb-utóbb előáll az a kényszerűség, hogy a város külső részeit szervesen be kell vonni a főváros belső területébe. A perifériák aktuális kérdései között a legégetőbb talán a Hungária-utnak az az elzárt része, amely a ceglédi vasúti átjáró közelében hatalmas pusztaság gyanánt fekszik a mozgalmas városi élet kellős közepében. Aki a főváros külső részeit ismeri, tisztában van ugyanis azzal, hogy ez az üres terület az, amelyet a leg hamarabb nyel el majd a természetes fejlődés. Az elzárt résztől jobb-balra máris négyöt-hatemeletes bérpaloták emelkednek, amelyeket egy fejlődésképes városnegyed polgári eleme tölt meg. A vasúti átjáró rendezésével egyidejűleg természetes varosfejlesztési lépésnek kínálkozik, hogy a Hungária-ut itt kiépüljön, vagyis az elzárt rész, ha kell, hatósági utón is megnyittassék. Ma még, amikor a főváros pénzügyei a beruházások keretében is csak a legszükségesebb városrendezési kiadásoknak állhatnak rendelkezésére, természetszerűleg nem égetően sürgős a Hungária- utnak ez a megnyitása. De holnap, holnapután a gazdasági válság megenyhülésével úgyszólván pillanatnyira állhat elő ez a helyzet, hogy a városnak nem lehet habozni tovább s a közlekedés megjavításának s más kommunális szempontoknak parancsszavára végig ki kell építeni a Hungária-körutat, amely a városrendezési programúiban amúgy is ugy szerepel, mint a perifériák leendő nagy körútja, amelyből kiágazólag egész önálló városnegyedeknek kelt majd szervesen kifej lődniök. A Hungária-körut eme elzárt részének megnyitása tehát olyan programmpont, amelynek megvalósitasa igazán nem késhetik soká. S minden helyes előrelátás, üzleti elv s községi politika ezt követeli, hogy az intéző körök már most igyekezzenek minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítani a fővárosnak ezt a jogát, hogy a Hungária-körut elzárt részén fekvő üres telkek megfelelő olcsó áron a főváros birtokába jussanak, hogy a körút megnyitásánál túlságosan ne akadályozzák a városfejlesztési politika megvalósítását. Ezt az üzleti világban kereskedői előrelátásnak nevezik, a községi berendezkedésben azonban sokkal súlyosabb fogalomkört takar a neve. A városfejlesztés szempontjából az ilyen előrelátás az adófizető polgárok, filléreivel való okos és becsületes gazdálkodás, amelynek gyümölcsei évtizedek múlva is, szinte visszaható erővel jelentkeznek a kommunális élet szövevényei között. Megindul a tárgyalás. Az adófizető polgárok filléreivel való okos és becsületes gazdálkodás lett volna tehát, ha azok a telkek, amelyek a Hungária-körut- nak ezen az elzárt részén feküsznek, tisztességes áron a főváros birtokába juthattak volna. S hogy mennyire az előrelátó gazdálkodáson múlik igen sok dolog a főváros belső életében, világos ez abból a körülményes s bírói Ítélettel elporentált alkudozásból is, amely a közmunkatanács és eyy telektulajdonos között folyt le. A telek, amint a fentiekből tisztán kitűnik, a Hungária-körut elzárt részén fekszik, tehát olyan komplexum, amelynek kényszerű megvásárlása már amúgy sem késhetik soká. Az alkudozás viszont tanulság, arra. hogy a városfejlesztési politika egyik szerve, épen a közmunkák tanácsa, mennyire nem áll — enyhén szólva — hivatása magaslatán s mennyire úgyszólván derékban vág kelté minden olyan becsületes törekvést, amely helyes előrelátással az adófizető polgárok filléreivel való takarékoskodás keretében mozog. Az ügy historikumához tartozik s tulajdonképen itt kezdődik a soha ki nem korrigálható hiba, — hogy a Hungária-körut elzárt részén fekvő telektulajdonosok egyike, Fleischl Sándor dán főkonzul, fővárosi bizottsági tag azzal az ajánlattal fordult a közmunkatanácshoz, hogy szeretné eladni a telkét a fővárosnak s miután a telektulajdonosok között könnyen létrehozható volna egy
