Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-27 / 4. szám
NAGY BUDAPEST *> A polgármester nem tudott válaszolni. A költségvetési vita során egy bizottsági tag roppantul megvolt sértve: Szalai Mihály. Az általános vitában elsőnek vett részt s két óra hosszat tartó hosszú és unalmas beszédet mondott, amely telistele volt adatokkal, okmá nyokkal, följegyzésekkel és könyvekkel meg- duzzatan érkezett a közgyűlési terembe s alaposan nekilátott, hogy e segédeszközök minél jobban érvényesüljenek. S mi történt? Az történt, hogy a költségvetés általános vitája befejeződött s a polgármester nem reflektált a felszólalásokra. Négyszáz bizottsági tag van s e közül a négyszáz közül három- százkilencvenkilenc joggal vonhatta a polgár- mestert felelősségre: hát ilyen kevésre becsüli a közgyűlést, hogy még válaszolni sem tartja érdemesnek? Mondom, háromszázkilencven- kilenc bizottsági tag joggal kérhette volna ezt számon a polgármestertől, csupán egyetlen egy nem : Szalai Mihály. Mint ahogy általában történni szokott, ez az egy volt az, aki számon kérte, Fölugrott s méregtől pirosán kiabált az üres polgár- mesteri szék felé : — Hol van a polgármester? Mért nem válaszol a felszólalásokra? A felszólalások alatt Szalai természetesen a sajátját értette, amelyre egyébként kötelessége is lett volna felelnie a polgármesternek. És Bárczyban megvolt a szándék, hogy feleljen, annyival is inkább, mert Szalai rengeteg adatot sorolt fel, amelyek némileg gyanúsaknak látszottak. Gyanúsaknak azért, mert Szalai — mindent bebizonyított ........... A legtöbb adatát Bécs város múlt esz- tendei budgetjéből vette s ezekkel a számokkal bizonyította főképpen Budapest gazdálkodásának tarthatatlanságát. A polgármesternek feltűntek ezek a bécsi adatok s megkérte Acs Ferenc főszámtanácsost, hogy hozassa fel neki Bécs város költségvetését. Acs akkor már tudta, hogy miről van szó. — Szalai felolvasott adatai nem voltak helyesek, — mondotta. Leküldték a Fővárosi Könyvtárba a tavalyi bécsi budgetért, de nagy meglepetésükre — hiányzott a könyv. Kit érdekelhet Pesten Bécs város költségvetése? Ki az, aki olyan lelkiismeretes, hogy előbb áttanulmányozza az osztrák főváros költségvetéséi? Hát ki az? Az a valaki — Szalai Mihály volt. El kell tehát menni Szálaihoz és megkérni, hogy adja vissza a könyvet. El is mentek érte, de Szalai egyszerűen azt felelte : — Nem. De a polgármesternek kell! — Nem adom. Mit volt mit tenni: Szalai semmiáron sem akarta visszaadni Bécs város költségvetését, a polgármester tehát nem bizonyíthatta be a közgyűlésen, hogy Szalai adatai nem voltak helyesek, tehát a bírálata már hamis adatokon épült föl. Ez a hiteles története annak: mért nem válaszolt, illetőleg mért nem tudott a polgár- mester válaszolni. Az esel nem fontos, nem jelentős, de igen tanulságos. Hányán vannak a közgyűlésben, akik igy állanak fel számön- kérni, amikor a zsebükben van: hol Bécs város költségvetése, hol pedig — más. A főváros diadala. A főváros elvitathatatlan diadala, hogy a kormán}7 kénytelen volt elhalasztani az adótörvények életbeléptetését. A polgárság csak megmozdult s a kormány már is engedni volt kénytelen, pedig az első dacos és büszke pillanatokban prezstizs-kérdést csináltak a főváros követeléséből. Hol van ma a prezstizs és hol vannak azok a dölyfös kijelentések, amelyek a főváros állásfoglalása után hangzottak el ? A kormány rövid idő alatt kénytelen volt belátni, hogy a polgárságban van akkora erő, hogy lelóditsa őket a helyükről, ha ilyen fontos kérdésekben egyenesen és kihívóan elleneszegülnek. S ez roppant tanulságos esemény. Ha a polgárság ugv fog tovább is viselkedni és gondolkozni, ahogy azt az adótörvények elhalasztásának kérdésében tette, akkor nemcsak ilyen aktuálisan égő dolgokat, hanem a polgárság régi, fájó sérelmeit is orvosoltatni tudja a kormánynyal. Régi panasz és régi sóhaj, hogy a kormány semmibe sem veszi a főváros felterjesztéseit, hogy legfontosabb érdekeinek ellenszegül s még azokat a kérelmeit sem teljesiti, amelyek valósággal életérdekei a polgárságnak. Vázsonyi már régen felvetette azt az eszmét, hogy meg kell alakítani a városok pártját s azt hisszük, hogy a legutóbbi események fényesen beigazolták ezt a törekvést. Mit lehetne elérni, ha már megvolna a szervezett párt, amikor a polgárságnak ilyen szervezetlen, de egységes tömörülése ekkora hatást idézett elő? Mit lehetne elérni, ha ez a párt állandó volna, ha folytonos érintkezésben volnának a városok polgárságai és egységesen lépnének fel érdekeik védelmére vagy kikövetelésére V Bárczy István polgármesteré az érdem, hogv megteremtette a magyar városok országos kongresszusát, amely egyenesen azzal a céllal alakult, hogy szervezetbe vonja a városok polgárságát. Ez azonban nem politikai párt, bár megvan benne a lehetőség, hogy azzá fejlesszék. Itt van az ideje, hogy akcióba lépjen a városok polgársága, s megalakítsa azt a hatalmas pártot, amelyre csakugyan szüksége van az országnak. A kezdeményezés természetesen nem indulhat ki máshonnét, mint a fővárostól. Budapest polgárságának kell elsőbben pártkülönbség nélkül összeálíania, hogy gazdasági érdekeik megvédése céljából egységesen lépnek fel, s nincsen kétségünk az iránt, hogy a vidéki nagyvárosok polgársága örömmel fog csatlakozni ehhez az akcióhoz. Bizonyos, hogy a kisvárosok, amelyek lakossága inkább őstermelőkből áll, nem fogja egészen azonosítani magát ezzel az akcióval, de többet ér száz buzgó és lelkes ember, mint százezer közömbös. Az adótörvények elleni harcnak ez a tanulsága. Ha az eredményből nem fogják levonni a konzekvenciát és nem most, amikor még forró a diadal, akkor sohasem fogják tudni elérni a polgárságnak egv harcoló szervezetije való tömörülését. PÄLFI MIHÁLY paszományos BUDAPEST, VII., Damjanich-utcza 33. szám. Kis-Budapest. Halmos Jánosról. Emlékezzünk régiekről . . . Vannak polgármesterek, akik burokban születtek. Jó Halmos János nem tartozott ezek közzé! Sőt már beköszöntője is határozottan peches volt. Székfoglaló beszédének másolatát Dr. Szalay Miskának adta át, a „Magyar Estilap“-ban való közlésre. Természetesen abban a feltevésben, hogy az csak a közgyűlésen elhangzó beszéde után fog megjelenni. Ámde délután két órakor mindenki olvashatta a Magyar Estilapban azt a beszédet, amelyet Halmos János este hét órakor, megválasztásának szabályszerű kihirdetése után lesz elmondandó. És amikor Halmos János hat órakor felkapaszkodott az elnöki pulpitusra, hogy beszédbe fogjon: ünnepi hangulat helyeit mosoly ült minden városatya ajkára és mindenki maga előtt tartotta a beszédét tartalmazó ujságpéldánvt. Balszerencse üldözte Halmos János egész polgármesteri pályafutását, és most már megállapítható, hogy méltánytalanul. Halmos a hét sovány esztendő kezdetén, a kilencvenes évek súlyos pénzügyi krízisei és katasztrófái közepette foglalta el a polgármesteri széket. A főváros nagyon szegény volt, tele függő és más adósságokkal, azonkívül rabszolgája a nagybankoknak, amelyek csak véres áldozatok árán adtak uj kölcsönt a városnak. Takarékosság az egész vonalon, — ez volt a jelszó. Teremtő eszméknek a közgyűlésben és pláne a pénzügyi bizottságban, amely mint fiókkonvent működött és minden tervet rövid utón kivégzett, nem volt piacuk. Építkezési kedv nem volt, minden vállalkozási bátorság hiányzott és a deficit réme kisértett. Hogy lehetett volna Halmos János „nagy“ polgármester, amikor nagy polgármester és telt pénztár valamint kiskaliberű polgármester és üres pénztár telj-esen sinomin fogalmak? 1 Legalább, Budapesten ahol csak a nagy numerusok imponálnak és ahol száz milliók elköltőjét a szétszórt kincsek magaslatán mint bálványt imádja a tömeg. Ámde Halmos János polgármester (csak kicsinylő mosolylyal emlegeti az epigon a nevét) a legsúlyosabb viszonyok közt nemcsak hogy rendben tartotta a székesfőváros szénáját, hanem verej- tékes munkával, nem lankadó szorgalommal és elszánt makacssággal, melynek hősiességét a túlélő kortársak épen a jelen perspektívájából tudják legjobban megítélni: lerakta annak a piedesztálnak alapjait, ame- lven a jelenkor bálványai trónolnak. Kiszáradtak a sovány esztendők alatt a régi jövedelmi források. Halmos János óriási küzdelmek árán teremtett újakat, amelyek épen az utolsó esztendőkben olv bőségesen bugvog- tak, hogy még az eszeveszett tékozlás sem emészthette fel őket egészen. Hogy csak kettőt emlegessünk: az uj csatornázás és az uj kövezési szabályrendelet kizárólag Halmos János müve. Szabályrendeletek, amelyek a csatornázási- és kövezési járulékokat, igaz hogv fantasztikus magasságra emelték fel, de a városnak nemcsak sok milliót hajtottak a konyhájára, de még több milliós megtakarítással jártak, amennyiben az uj szabályok szerint a háztulajdonosok fizetik a csatornázás és kövezés költségeinek oroszlánrészét, mig e költségek azelőtt a fővárost terhelték. Szerény véleményünk szerint — a mai közgyűlésben mindenesetre leszavaznának —
