Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-09 / 36. szám

4 FÜGGETLEN BUDAPEST emlékezteti az embert. A milimárik, a pan­csolás Eldorádója Kispest is, Erzsébetfalva is, mígnem most megemberelte magát a kispesti közigazgatás: egy reggelen a község­háza elé dirigáltatott minden tejszűllitó kocsit, s egy kis vizsgálat után nem kevesebb, mint hétszáz liter tejet öntöttek ki. Maga ez az egy adat is bizonyítja, hogy az elővárosok mennyire ki vannak szolgáltatva a tejhami- sitóknak s ezekkel együtt az élelmiszer­svindlereknek. Persze, az ottani hatóságok­nak a legkisebb bajuk is nagyobb, mint ez. Az elővárosokban a hatóságok csupán azzal törődnek, hogy minél több kölcsönt vegye­nek fel s minél több hivatalnokot szerződ­tessenek a közönség nyakára : a fogyasztók érdekeinek megvédelmezésére nem gondol senki. Vállalkozók garázdálkodása. A vállal­kozók garázdálkodását akarja részben meg­szüntetni az a laboratórium, amelyet Fock Ede tanácsnok kezdeményezésére állít fel a tanács, hogy minden építési anyagot, melyet a fővárosnak szállítanak, ellenőrizzen. Egy ilyen intézményre valóban szükség volt, mert a vállalkozók garázdálkodása már nem ismert 1 határt. A fővárost, amely esztendőnkint mil­liókat ad ki kövezésre s általában építésre, a leggaládabbul becsapták, aminek tanúsága az a sok pör is, amelyet a tiszti ügyészség a vállalkozókkal folytat. Képzelhető, hogy micsoda dolgok történhettek, ha a főváros ; erre határozza el magát. Perre a vállalko­zók ellen, akiknek a protektorai nagy rész­ben ott ülnek a közgyűlési teremben ! Interpelláció a tankönyv-uzsora ügyé­ben. A szeptember 24-iki első rendes köz­gyűlésen érdekes interpelláció fog elhang­zani: dr. Reichfeld Izor fogja szóvátenni azokat a lehetetlenül botrányos állapotokat, amelyek a községi iskolák tankönyvei körül uralkodnak. Reichfeld volt az, aki ezelőtt három esztendővel már szóbahozta a köz­gyűlésen ezeket a szégyenletes állapotokat, de az érdekellek gondoskodtak arról, hogy ne történjék semmiféle intézkedés, amely zavarná őket harácsolásaikban. Nagyon kívá­natos volna, — ha Reichfeld interpelláció­jára nem az a válasz hangzanék el, hogy a főváros az elemi iskolai könyveket ingyen fogja adni s ezek árát a fővárosi házinyomdá­ban előállított, egységes polgári iskolai tan­könyvek árából fedezi: — akkor a közgyűlés ne veyye tudomásul a választ. Az ügy ilyen­formán a következő közgyűlés napirendjére kerülne s legalább tisztázódnék a helyzet, hogy lehet-e ma ezeken a visszaéléseken segíteni? Így legalább megtudnék, hogy kik a hívei a szülők kiuzsorázásának s kik azok, akik ezt az évente százezrekkel járó üzletet pártolják? Annyi bizonyos, hogy ebben a dologban tiszta helyzetet kell teremteni s ez nem megy másképpen, mintha a közgyűlés alaposan és részletesen megvitatja a dolgot. Közgazdasági közlemények. „Unió" élet- és gyermekbiztosito intézet mint szövetkezet Budapest, VT., Teréz-körut 40-42 Alapittatott 1863. F. évi augusztus havában 1,307.000,— К értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1,100.000 К értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 177,628 К 89 till, fizettetett ki. 1913 január 1 tői julius 31-ig bezárólag К 10.111,400 értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és К 8,682.000 értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében a f. évben 1,305.138 К 99 fill, és az intézet fennállása óta 21,730.433 К 01 fillért fizettetett ki. Ezen intézet az élet- és gyermekbiztositás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és a legelőnyösebb feltételek mellett. Wiener-Kinder-Quartett Ouarda Károly vezetése mellett a = YILDIZ kávéházban = Rákóczi-út 36, félemelet. ROCK ISTVÁN ÉS ELSŐ BRÜNNI GÉPGYÁR R.-T. Gyártmányok: Eredeti Sulzer-Dieeelmotorok 20-4000 lőerőig. Lentz vezeny- müvii gőzgépek minden nagy­ságban. Kombinált egyenáramú gőzgépek. Félstabil egyenáramú BUDAPEST, gőzgépek. Gőzkazánok minden rendszerben.Jeggyárak és hütö- I., Budafoki-ut. berendezések. Tégla- és kerá- D о . ,р-п mitgyári berendezések Hydrau- rOStaílOk 150. likus sajtók különféle célokra. APOLLO műsora dominál! Budapesti ROSER TANINTÉZET Allapitatott 1853. Tanulók száma eddig 20,227. a) Felső kereskedelmi iskola 16 — 18 éves ifjak részére. Érettségi bizonyit- váayai az egyéves önkéntességre jogosítanak. b) Polgári iskola 10—14 éves fiuk részére. Államérvényes bi­zonyítványok. c) Nevelő internatus 25—30 bennlakó növendék részére. Beira­tások szeptember hó hó 6. napjáig. Értesítést küld : RÖSER JÁNOS igazgató Budapest, VI., Aradi-utca 10. SERÉNYI és LENGYEL lakatosáru és vasszerkezeti gyár Budapest, Vili., Kis stáció utca II. sz. Telefon : József 2—44. [ffendelésszerüen készül fi Fel löl tő legjobb kelmékből minden árban. Pbfschek Áruház. Károly-köruf22 (Rőser bazár)-i-KELETI J.+ Sérvben szenvedők! Keleti-féle legújabb cs. és kir. szab. sérvkötö pneu- • matikus gummi-pelottával, a legtökéletesebb a maga :: :: nemében. :: :: :: Árak Egyoldalú Kétoldalú 12 К 24 К T estegyenesitőgyáramban készülnek továbbá: Míilá- bak, miikezek, müfüzök, haskötők, köldökkötök, havibajkötők, heretartók (suspensori u m) Gummi-gör- csérharisnyák stb. eredeti * g}Tári árak mellett. Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. KELETI J. orvos műszergyáros Budapest V., Koronaherczeg-utcza 17. sz. Gyár: IV.. Koronaherczeg-u. 14 Alapittatott 1878. évben. Korunk legújabb találmánya a szab. „Luxus“ újság- és I könyvolvasó állvány, mely ágyra, asztalra, székre, stb. alkal­mazható Ara tiszta'rézböl 25 korona. Kapható a feltalálónál Kiss Pál Budapest, VII., Rombach-utca 10. Ш Hirdetmény. Ф Ezennel közhírré tétetik, hogy a Magyar Kir. Szabadalmazott Osztálysorsjáték (XXXII. sorsjáték) 6. osztályának húzásai f. évi szeptember hó 24-től október ho 22-lg tartatnak meg, még pedig a következő napokon : szeptember: 24, 25, 26 27. 29, 30, október: 1, 4, 6, 7, 9 10, 13, 14, 15, 17, 22-én. A húzások a négy első napon V29 órakor, a többi napokon 9 órakor kezdődnek és a magyar királyi ellenőrző hatóság és kir. közjegyző jelenlétében nyilvánosan történnek a Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték liuzási termében. A sorsjegyeknek a 6 osztályra való megújítása a játékterv szerint, minden igény különbeni elvesztésének terhe alatt, I9l3. évi szeptember ho 17-ig eszközlendő. Budapest, 1913. szeptember hó 7-én. Magyar Királyi Szabadalmazott Osztálysorsjáték igazgatósága. Tolttay. Hazay.

Next

/
Oldalképek
Tartalom