Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-11 / 32. szám
Ы/)2~ L Nyolcadik évfolyam _________________________________1913. gzeytombop 11._______________________________ 32. szám Bu dapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap □ A Budapesti függetlenségi és 48-as párt, □ valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek SC X VATAL. OJS L.AP JA.. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is, Előfizetési ára : Egész évre ... ... ......................... 10 korona Fé l évre ... ... ................................ 5 , Fősz erkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: Б. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. V., Visegrádi-utcza 40. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : V., Visegrádi-utcza 40. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 169—38 I HELTAI FERENC. I —————11^чдав>—шшшв1^—11. ■— III ■ll Heltai meghalt: — ez a hir kimondhatatlan fájdalmakat okozott nekünk, pedig napok óta vártuk, hogy mikor csön- desiti el gyötrő szenvedéseit a halál. Meghalt: — ez a hir, ez a szó mély barázdákat szántott a lelkűnkben, a fájó, a tépő bizonyosság érzéseit, amely elől nincs menekülés, amelyből nincs vigasztalás, csak az a tompa, kínzó tudat, hogy nincs többé az, akit igen nagyon szerettünk. Majd minden órában értesültünk arról, hogy mint szenved s mi ugy éreztük, hogy vele szenvedünk s a táviratok rideg betűi közé erőszakkal bele akartuk érezni a reménységet, a bizakodást, hogy még nincs mindennek vége. Hiába volt. A gyilkos kór elhatalmasodott rajta, mindig jobban és jobban s elragadta őt a halál akkor, amikor leginkább érdemes lett volna élnie. Amikor ereje, tudása, ambíciója teljességében volt, akkor kellett megválnia az élettől, amelyben legjobban, legszivó- sabban, legőszintébben a munkát szerette. Barátunk volt teljes életében, életének minden pillanatában : ez magyarázza meg mindenki előtt igen nagy meg- indultságunkat. Most, amikor nincs többé, ugy akarjuk magunk elé varázsolni őt, mint a hajóra szálló utast, akit már elvitt elölünk a bullám ismeretlen, csak remegve sejtett tájak felé. A lelkűnkbe akarjuk vésni arca vonásait, a szelídeket, a jókat, a nekünk százszor kedveseket, hogy eleven erővel kapcsolhassuk magunkhoz őt, akit a szivünk melegével szerettünk. Barátunk volt, őszinte jó barátunk, aki sohasem tudta érezni az ellentétes meggyőződés türelmetlenségét, még akkor sem, ka a hatalom a kezében volt. Közülünk származott, újságíró volt s bárhová vezette a sorsa, újságíró maradt, aki sohasem felejtette el azokat az időket, amikor egy kopott szerkesztőségi Íróasztalra görnyedve kereste meg a kenyerét. Mások, igen sokan mások, ha felkapaszkodtak, ha véres könyökkel teremtettek maguknak pozíciót, sokkalta kisebbek, mint ő, siettek kimutatni, hogy sohasem volt bennük szeretet, ám Heltai, minél magasabban volt, annál dusabban, annál bőségesebben ontotta reánk' szeretetét. Ó, mi tudtuk érezni azt a különbséget, amely Heltai és mások között volt, akiket az életük, a karriérjük, az ambíciójuk rászorított a mi támogatásunk keresésére; a mi szemünk nem csal, a mi érzésünk nem hazudik, hiszen az exisztenciánk egy része az: gondolkozni a mások gondolataival és érezni a mások érzéseivel. A mi szemünk előtt minden mez nélkül ugrálnak azok, akiknek a cselekedeteivel foglalkozunk s a hizelkedő, a mézes-mázos szavak takarója alatt nem bujhatik el előlünk a rejtegetett gondolat. S ha mi szerettük őt, mindenkor és minden körülmények között, akkor százszorosán és ezerszeresen megérdemelte a szeretetet. Szeretni valakit, aki mindig valaki volt, aki erős egyéniség volt, akiben hajlit- hatatlan meggyőződés élt: egy ilyen embert szeretni száz és ezer olyannak, akikben annyiféle a meggyőződés, ahányan vannak, akiket nem köt semmiféle korlát s úgyszólván semmiféle forma sem: ez jellemzi Heltait, az embert. Hogy mint politikust, az országos politikában, bíráljuk el, ez nem tartozik reánk. Ezt az újságot nem az a meggyőződés vezette, amely őt, de ennek az újságnak minden betűje tanú reá, hogy mint tiszteletreméltó, nemes ellenfelet láttuk mindig őt. Amiben együtt dolgoztunk, amiben megtanultuk mindenek felett tisztelni őt, az a kommunális élet volt, amelyben feledhetetlenül kiváló szerepet játszott. Budapest ügyei voltak azok, amelyek Heltait mindennél jobban érdekelték, ez a város volt az, amelyet mindennél jobban szeretett s amelyért a legtöbbet dolgozott. Huszonkét esztendőn keresztül volt tagja a törvényhatóságnak s ha most végiglapozzuk élete könyvét, nem győzzük eléggé bámulni óriási munkáját. Folytonosan tanult, hogy taníthasson, szinte magába öntötte a tudást, hogy száz és száz ember alkothasson belőle. Ha szólásra kelt föl, minden zaj elült, mindenki elnémult, mert tudták, hogy soha egyetlen hiábavaló szót sem ejtett ki. Amit mondott, az egy páratlanul alapos tudásnak leszürő- dése volt; meggyőződés, de nem egyoldalii, vélemény, de olyan súlyú, mint egy Ítélet. A beszéde nem volt virágos, a retorikai formák és fordulatok nem pompáztak benne, mint szép és színes virágok, amelyeknek azonban nincsen illatuk: egyszerű volt és keresetlen, de erő volt benne, férfiaknak való. Sohasem kereste a hatást, sohasem számította ki, hogy hol kell helyeslésnek vagy tapsnak elkövetkeznie, mert nem a szájak és kezek lármájára vágyott, hanem arra a csöndes neszre, amikor megmozdul a lélek, mert megismerte az igazságot. Láttuk azt a munkát és gyönyörködtünk benne, amelyet mint a városi gázmüvek vezérigazgatója végzett. Kedvét, élvezetét lelte ebben a munkában, amely megteremtette nekünk a világ legmodernebb gázgyárát, s fáj nekünk, hogy nem láthatja már működni életének ezt a nagy művét. Amikor főpolgármester lett, az ellentétes érzések egész forgataga fogadta, mintha nem ismerték volna az ö kiváló egyéniségét, mintha nem tudták volna, hogy eszközül soha nem kapható. A politikai viszonyok oly szerencsétlenek voltak, hogy még világosabb fejű emberek is azt képzelhették, hogy Heltai főpolgármestersége kárára lesz az autonómiának. De csak néhány napnak kellett elmúlnia, hogy mindenki tisztán lássa: ezer szerencse, hogy Heltai lett a főpolgármester. Mi tudjuk, hogy Heltai nem vágyott ebbe a pozícióba, amelynek elfog- lalhatása egyesíti a közgyűlés és a király bizalmát: érezte is, hogy a munka elhatalmasitja benne a kórt, de főpolgármester lett, mert tudta, hogy a fővárosra nézve ez a legkedvezőbb. Halálsejtelmek gyötörték már, amikor elfoglalta a főpolgármesteri széket, de lelkében a halál árnyékával az egészségesekért dolgozott. Már közismert frázissá lett,, hogy nem tekintette üres dísznek a főpolgármesterséget, hanem tartalmat öntött bele s amivel munkáját megkezdette, 'az a kórházi mizériák leküzdése és a ragadós betegségek ellen való védekezés volt. Micsoda páratlan jóság, micsoda i tökéletes szív kellett ahoz: betegen, szenvedőn, remegve a haláltól más szenvedőkért dolgozni! Tudta, tudnia kellett, hogy a munka, mint valami lassan ölő méreg megrövidíti az életét és mégis dolgozott az utolsó leheletéig. Nem kell azt ideírnunk, hogy mit vészit benne a főváros, a nemes lelkek megérzik a legnemesebb elröppenését. Fáj, kimondhatatlanul fáj, hogy eltávozott közülünk, de haló porában is, mint valami örök koszom, elborítja őt a mi nagy, igaz szeretetünk. Hegedűs Gyula.
