Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-21 / 3. szám
о NAGY BUDAPEST a jövevények semmiféle földesurnak alávetve nincsenek ; nem fizetnek tizedel és kilencedet. A tanács rendelkezik az áru behozataláról és kiviteléről. A tanács szedi a vámot az országúton és a Dunán; a vásáron és a piacon. A tanács adja bérbe a legeltetést, a vadászatot, a halászatot; kiveti a városi adókat, megszabja a súlyokat és megbünteti a csalókat- A tanács ügyel a rendre, az árukra és a kézimunkákra, „hogy csel és csalfaság nélkül legyenek.“ Joga van polgárokat kiűzni és visszafogadni; zsidókat és cigányokat beengedni, va.y be nem engedni. Kötelessége az árvákról és vagyonukról gondoskodni. Végül kimondta a privilégium-levél, hogy polgár csak római katholikus vallásu lehet és „nem orthodox római katholikus vallásu a polgárság kötelékébe (in concivem) semmi szin alatt fel ne vétessék, ott meg ne töressék.“ A Pest számára kiadott privilégium-levélben benne van az is, hogy a király Szent László pusztát (a később Uj-Bécs néven ismert területet, amelyen ma a Lipótváros és a Terézváros terül el,) továbbá Burgundiát (a mai Kőbányát) Pestnek adja. Ezek voltak azok a jogok és kiváltságok, amelyeket Buda és Pest kétszáz esztendővel ezelőtt Lipót királytól kapott. Mi volt kétszáz évvel ezelőtt Budapest? Romhalmaz. Budavár ormáról csak az imént hanyatlott le a félhold, és mikor a török Buda és Pest falai közül kitakarodott: nem hagyott mást maga után, csak pusztulást, füstölgő romokat, üszkös gerendákat és halottakat. Elmenekült erről a tájékról mindenki, aki csak tehette. Evek múlva úgy kellett visszacsalogatni az embereket jó szóval, Ígérettel, kiváltságokkal, és házépítésre való ingven telkekkel. A régi időből csak a város füstös falai maradtak meg. Azokkal nem birt sem az idő, sem a török; azokat nem tudta lerombolni az ellen, de lerombolta a régi falakat a haladás. Lassan-lassan föltámadt az élet a romok között. Idegen földről ideszármazott német, osztrák, rác és tálján iparosok újra kezdték építeni a házakat, s mikor már annyira nőtt a mull romjain épült város, hogy nem fért meg a falak közt többé, akkor a fejlődés és haladás előtt leomlottak a város hatalmas falai. És ennek a fejlődésnek az útját Lipót király mutatta meg. Az ő uralkodásáról nagyon sokféle a történetírók kritikája, de Budapest föltétlenül hálával tartozik neki, mert hogy Budapest halottaiból föltámadott, azt Lipótnak köszönheti; hogy romjaiból meg- ujhodott, abban tagadhatatlanul nagy szerepe van a privilégium-levélnek. Ki tudja, mi indította Lipót királyt arra, hogy fölépítse ezt a rombadöntött két várost? Lehet, hogy szeszély, lehet, hogy stratégiai szempontok. Ki tudná azt most megmondani? Lehet, hogy privilégiumot is azért adott Budának és Pestnek, hogy hálára kötelezze, hogy adósává tegye ezt az idegenekkel betelepített két várost; talán arra is gondolt, hogy Magyarország németté vált fővárosát kitünően fel lehet használni Magyarország elosztráko- sításának munkájában. Ki tudná kifürkészni a holt királynak eltemetett gondolatát. Az azonban bizonyos, hogy csak hajszálon midi, hogy Magyarország fővárosa ma Budapest és nem Pozsony, vagy Székesfehérvár. Vájjon mi lett volna Budából és Pestből, ha a véletlen, a kiszámíthatatlan véletlen nem segíti őket, s nem egyengeti fejlődésüknek, felvirágzásuknak útját? Hiszen valósággal csudaszámba megy, hogy annyi baj, vesződség után Budából és Pestből Budapest lett. A XVIII. században olyan királyok uralkodtak Buda és Pest fölött, akiknek a „Gesamml- Monarchie“ volt az álmuk, akik osztrák provinciává akarták tenni Magyarországot. Es mi történt? Az osztrák császárok németesitó politikája mellett megmagyarosodik Buda és Pest. II. József úgy tervezte, hogy az egységes osztrák birodalom fővárosa Bécs legyen, Pest pedig legyen Ausztria éléskamrája. Ennek az lett a következménye, hogy a kalapos király nagy kereskedelmi piacot teremtett Pesten, s föllendült a kereskedelem és az ipar. József császár germanizáló politikájának köszönheti Pest első színházát is, és egy osztrák főhercegnek, az áldott emlékű József nádornak köszönhetjük, hogy Pest kiépült, s igazán fővárossá lett. Közben azonban temérdek bajjal küzködött a két város. Hol ellenség tépázza, hol a természet. Egyszer a kuruc támad rá, másszor a pestis tizedeli meg a lakosságot. Hol az árvíz önti el, hol a tűz perzseli föl; a tanácsosok, a város vezetői is hűtlenül sáfárkodnak. Olykor meglopják a két várost. De Buda és Pest kihever minden bajt, minden veszedelmet, s halad tovább. A haladáshoz hozzájárult Buda és Pest versengése is. Egyre torzsalkodott egymással a két testvérváros. 1703 előtt a Budán székelő csásári kamaraigazgatóság kormányozta a két várost. Alikor aztán Lipót király fölszabadította Budát és Pestet a kamaraigazgatóság járma alól: Buda féltékenvkedni kezdett Pestre; félt a riválistól. Pedig hát kétszáz évvel ezelőtt mi volt még Pest? Alig volt kétezer lakosa, mig Budán már akkor hétnyolcezer ember lakott. Pest ott állott, ahol most a Belváros van, de kisebb volt, mint a mai Belváros. Ha állnának még Pest város falai, akkor a Nemzeti Színház, a Központi Városháza, a Nemzeti Muzeum, a Gizella-tér és a Központi Vásár- csarnok már kívül esnék a város falain. Négy kapuja volt a városnak. A Vizi-kapu a Dunára szolgált, a Váci-kapu a Deák-tér tájékán állott, a Hatvani-kapu a Kossuth-utca elején állott és a Kecskeméti-kapu a Kálvin-téren. A Váci-kapunál kezdődött egy nagyterjedelmü lápos terület. Uj-Bécs volt a neve. Alá rajta áll az egész Lipótváros és Terézváros. A j Károly-köruton kezdődött a temető és a Hatvani-kapunál, ahol ma a Nemzeti Színház palotája áll, kétszáz évvel ezelőtt szemétlerakodó hely volt. A földszintes kis városháza ott állott kétszáz évvel ezelőtt, ahová később ezer forint kölcsönpénzből a „régi városházát“ építették. Ennek a földszintes városházának volt egy kisebb helyisége, ahol a polgárság tanácskozott. Ebben a helyiségben azonban nem volt sem asztal, sem szék. Üres hordóra deszkát fektetett s arra ült, aki a tanácskozásban elfáradt. A privilégium évében két tanítója volt Pestnek. Állandó fizetést azonban nem kaptak a várostól, hanem mivel a tanítóskodás mellett egyúttal kántoroskodtak is, a kántori fizetésből kelleti megélniük. Már 1689-ben kérte a tanácsot a magyar lelkész, hogy adjanak állandó fizetést a tanítónak, mert nem tud megélni. A tanács azonban ötletesen azt válaszolta, hogy „türtőztesse magát“. A német tanítóknak nagyobb szerencséjük volt. Egy Salzer József nevű német tanító már 1721-ben 30 forint évi fizetést húzott a várostól. Az igaz, hogy a tanításon, adószedésen és egyéb foglalkozásokon kívül neki kellett fölhúznia a városháza óráját is. Az adószedésért külön mondja, hogy harminc krajcárnál magasabb napibért „mestergarason“ kívül nem szabad fizetni. 1714-ben a pesti mészárosok a hús árát egy krajcárral akarják megdrágítani. A tanács leinti őket és kijelenti, hogy husdrá- gitásról szó sem lehet, inkább a hús olcsóbbá tételéről. A restaurációk alkalmával a külső tanácsosok a város pincéjéből áldomást ittak. Az áldomást a tanács 1721-ben határozattal megszünteti s ehelyett a város kontójára lakomákat rendeztek Úgy látszik, itt kezdődött a bankettek ideje. Buda városának egy 1703-ban kelt szabályrendelete a tanács és a választópolgárság közti egyetértés föntartásáról intézkedik s óvja a hatóságbelieket a polgárokkal való komázástól. titkos pénzkölcsönzésektől — „wie es de facto geschieht“, mondja a határozat — mert ez aláássa a felsóbbség tekintélyét. A pesti tanács 1737-ben szigorú rendeletben eltiltja a dohányzást. Ugyanakkor a polgárság kéri a tanácsot, hogy úgy mérje a kávét, mint a másik két kávés, „hogy minekutána úgy sem találja boldogulását, a másik kettőt egyúttal tönkre ne tegye“. íme még csak három kávésa volt Pestnek s már ezek sem tudtak megférni. Az órák természetesen már akkoriban is hibásan mutatták az időt. Igen, a pesti órák kétszáz esztendő óta járnak rosszul. A polgárság kérte a tanácsot, hogy csináltasson órát a belvárosi templomra is. A tanács megtagadta a kérést. Azt mondta, hogy a belvárosi templom túlságosan közel esik a városházhoz. Már pedig egészen bizonyos, hogy a belvárosi templom toronyórája mindig más időt mutatna, mint a városház órája és miért tudja meg a polgárság, hogy mind a két óra rosszul jár? 1731-ben meghagyja Pest város tanácsa, hogy a Hatvani-kapú elől hordják el a szemetet. 1752-ban a tanács megtiltja az éretlen gyümölcs árulását. 1763-ban — írja Rupp Jakab — létrejön a tüzrend-szabályzat, amikor a városban még egy gyár sem létezik. 1770-ben szervezik az éjjeli őri állást. 1783-ban rendeletet ad ki a tanács, hogy a város kapuin kívül rakják le a kövezetét. Ami azt jelenti, hogy a külvárosok kezdenek szépen kiépülni. 1790-ban elkészítik a bérkocsisok árszabását. 1795-ban behozzák a lámpákkal való éjjeli világítást. Leyer nevű berlini tudós 1803-bán itt járt s tapasztalatairól könyvben számolt be, melyben azt írja, hogy Pest utcai világítása külömb, mint Berliné. 1795-ben szüntetik meg az állatviadalokat s ebben az esztendőben tiltották el a juhok legeltetését Pest város területén. 1791-ben elrendelik, hogy az egyetemen, valamint a gimnáziumokban a magyar nyelvnek tan- nyolc akó bort és egy hízót kapott, újévre pedig öt forintot. Bezzeg a magyar tanítónak még 1731-ben csak húsz forint volt az évi fizetése. Igen rosszul dotálták Pesten kétszáz esztendővel ezelőtt a tanítókat. Az igaz, hogy a városnak magának sem igen volt pénze. Volt egy kis korcsmája, amelyet maga a város kezelt, de ez bizony keveset hajtott. Adóból nem sok volt a jövedelem. Ellenben adósság már volt. Városház-építésre ezer forintot, a privilégium-levél kiváltási dijául ötezer forintot vett kölcsön a város. így aztán nem csoda, ha 1709-ben öt szál gyertya árát nem tudta kifizetni s a protokollum tanúsága szerint a tanács alázatos levelet irt a kereskedőnek:
